Idézőjelben. A "gyűlölet" és a "fenyegetőzés" ugyanis - eddig - leginkább szájhősködés, a "normálisat" pedig legalább kétféleképpen érthetjük.

Lehet "normális" az, ami jó, helyes, amit szeretnénk, amire vágyunk.

És lehet "normális", ami érthető, természetes, amit megszoktunk, ami van.

Lám, a szavak hogy becsaphatnak bennünket. A gyűlölet és a vele járó fenyegetőzés az előbbi értelemben persze nem normális, az utóbbi értelemben viszont nagyon is. Miért?

Nem gondolom, hogy Magyarország megbolondult. Azt gondolom, hogy az emberek reakcióiban óriási szerepet játszik az, hogy milyen helyzetben találják magukat (igen, ezt öt éve írtam, de tartom). A politikai viták hangnemét is meghatározza a helyzet: miről vitatkozunk, mekkora tétje van a dolognak, mennyire különböznek az álláspontok, mennyire lehetséges valamiféle kompromisszum.

Képzeljünk el egy országot, ahol nagyjából minden rendben, a politika legsúlyosabb kérdése pedig az, hogyan lehetne a várakozásokhoz képest még +0,2% GDP-növekedést összehozni. Ilyen helyzetben könnyű udvariasan, jóindulatúan, a másikat nem ellenségnek, hanem tiszteletre méltó ellenfélnek tekintve vitatkozni. Hiszen először is: kicsi a tét. Ha sikerül elérni a vágyott növekedést, az jó, de ha mégsem jön össze a +0,2% - túléljük. Másodszor: a felek egyetértenek a célban, legfeljebb az oda vezető utat látják másképp. Ha valaki eleve ugyanazt akarja, mint mi, akkor érdekközösség van köztünk, így nehéz róla csúnya dolgokat feltételezni, például, hogy áruló vagy hogy diktatúrára tör. Legfeljebb annyit, hogy buta... khm, elnézést: hogy sajnos téved. (Mert miért is ostobáznánk le valakit közös cél és kis tét esetén?)

A mai magyar politikában - és általában a nyugati világban, amelynek a részei vagyunk, még ha csak függelék formájában is - a tétek nagyok, a célok ellentétesek, az érdekek gyakran ütköznek, a percepciók pedig ennek megfelelően szinte már nem is különbözhetnének jobban egymástól. Mi nem arról vitatkozunk, hogy hogyan lehetne még +0,2% a GDP-növekedés, hanem hogy mi legyen a migrációval, maradjon-e a Fidesz-kormány, valóban egy diktatúrát kell-e megelőznünk, maradjon-e az egykulcsos adó, a jelenlegi családtámogatások, a segély helyett közmunkát kínáló társadalompolitika, költsünk-e többet az egészségügyre, át- vagy visszaszervezzük-e az oktatást, elhiggyük-e az ellenzéki pártoknak, hogy véget vetnek a korrupciónak és élhetőbb lesz az ország, vagy inkább azt gondoljuk róluk, hogy tönkreteszik még azt a keveset is, ami jó.

A tétek nagyok. Aki nem akar tömeges bevándorlást, annak nagyon nem mindegy, kire-mire szavaz. Aki nem akarja, hogy átlagos jövedelemmel is megint megnyúzza őt a progresszív adórendszer, annak sem. Aki kap valamilyen családtámogatást (pl. gyerek utáni adókedvezményt), annak sem. Aki nem szeretné, hogy a baloldal megint válogatatlan eszközökkel próbálja kinyírni a középrétegeket, annak sem. De akivel csúnyán elbánt valamilyen fideszes hatalmasság vagy lenyúlták az üzletét, annak sem. Aki úgy érzi, hogy idős családtagja kórházi szenvedéseiről a Fidesz kormányzása és az egészségügy elhanyagolása tehet, annak sem. Aki a Fidesznek köszönhetően kevesebb rezsit fizet, annak sem - de akinél a rezsicsökkentés miatt elmaradt a karbantartás és ez oda vezetett, hogy nála sárga víz folyik a csapból, annak sem.

Ahol nagy tétek mellett az érdekek illetve a preferenciák súlyosan ütköznek, ott könnyen lángol fel a gyűlölet. Akinek a politizálása - vagy bármilyen tevékenysége - az ember alapvető igényeit és érdekeit sérti vagy fenyegeti, azzal szemben teljesen természetes, "normális" reakció a harag és az erős ellenszenv: ha úgy tetszik, a "gyűlölet". Az ilyen szereplőt könnyű ellenfél helyett ellenségnek tartani - mivel az is. Van valamiféle képmutató, finomkodó gátlásosság a közbeszédben ezzel a szóval kapcsolatban, pedig semmi "baj" nincs vele, teljesen normális magyar szó, és többek között a fentieket is jelenti. A "gyűlölettel" ugyanez a helyzet: mi sem természetesebb, mint hogy az emberek gyűlölik az ellenségeiket, csak a balliberálisok nyelvi agressziója kitörölné ezt is a szótárból, ahogy a normalitást is a gondolatok világából.

Ha valaki úgy gondolja, hogy a Fidesz politizálása súlyosan sérti vagy fenyegeti az érdekeit, az könnyen gyűlölheti a Fideszt, és azzal együtt bárkit vagy mindenkit, aki a Fideszt hatalomban tartja - például engem is, mert egyre inkább úgy néz ki, hogy jövő vasárnap oda megy a szavazatom. Igen, kedves olvasó (ha van még itt balliberális olvasó azután is, hogy már megírtam nekik, hogy semmi értelme :)), ha neked valami nagy bajod van a Fidesszel, ha létfontosságúnak érzed, hogy a Fidesz jövő vasárnap megbukjon, akkor az ellenséged vagyok, gyűlölj csak nyugodtan. Ellentétes az akaratunk, ellentétesek a preferenciáink és az érdekeink, én fenyegetem azt, ami neked nagyon fontos, te pedig azt, ami nekem, tehát mi sem természetesebb, mint a gyűlölet.

Mert persze nekem is volna okom gyűlölni a baloldalt: fenyeget a migrációval, a radikális világmegváltó terveivel - amelyekhez a kommunizmus történetét ismerve nem sok reményt fűzök -, annak a dolgozó, gyereket nevelő magyar "középosztálynak" a kinyírásával, amelyhez én is tartozom, tehát végső soron azzal, hogy lerombolja a világomat, elveszi tőlem a hazámat, amelyet a gyerekem világának és hazájának is szánok. A kőkorszak óta két dolog biztosan létezik, amelyekért az emberek ölni hajlandóak: a családjuk és a hazájuk (avagy a törzsük). Pár éve még vicceskedve írtam a polgárháborúról. Most sem tartom valószínűnek - van előnye annak is, hogy nagyszájú és lelkes, de cselekedni már kevésbé szerető, kényelmes, lusta nemzet vagyunk -, de ha biztosan tudnám, hogy lesz, akkor azt mondanám, essünk túl rajta most, amíg még nem vagyok túl öreg hozzá, és amíg a fiam eléggé kicsi még, hogy ne neki kelljen.

Az igazság persze az, hogy nem gyűlölöm a balosokat. Nem akarok szenteskedni: nem valami fennkölt erkölcsi szempont miatt nem gyűlölöm őket, hanem egyszerű mentálhigiénés megfontolásból. A gyűlölet arra "való", hogy motiváljon, mozgósítsa az energiát a cselekvéshez. Cselekvés nélkül nincs értelme a gyűlöletnek. Csak az elmédet mérgezed vele. Akkor vedd elő, ha cselekedni kell. Április 8-án lesz egy egészen kis lehetőség a cselekvésre: betehetjük a szavazatunkat másik ötmillió mellé, hátha számít valamit. Igen, az én szavazatomban lesz egy kis gyűlölet (különben tán el se mennék): azok felé az ellenségek felé, akik szeretnék tönkretenni az életemet (persze csak néhányan személyesen, a többiek egészen személytelen, közvetett módon), és felhatalmazás Orbán Viktornak, hogy ha nyerünk, legyen meg az elégtétel, amit ígért, lépjen a tökükre, én támogatom. Aznap előveszem a gyűlöletet, utána mehet vissza a naftalinba, míg nem lesz rá újra szükség.

Jól van ez így? Mindegy: mostanra nincs más. Kellett, hogy így legyen? Fogalmam sincs. Ahol ellentétes preferenciák és érdekek feszülnek egymásnak, ott vagy harc lesz - politikai "háború", esetleg majd igazi polgárháború -, vagy kiegyezés, de az utóbbihoz tárgyalni, alkudozni kell. "Mit akarsz? Foci helyett költsünk inkább kórházakra? Lehet róla szó, ha cserébe marad a szigorú bevándorláspolitika és a határkerítés. Hogy a letelepedési kötvényeket szüntessük meg? Deal. Adórendszer? Hm, vegyünk elő egy papírt, számoljunk és alkudozzunk." Lehet, hogy ha 199 politikus helyett 199 véletlenszerűen kisorsolt állampolgár ülne a parlamentben, gyorsan megegyeznének. Vagy nem.

De a szavazók millióiból álló társadalom nem tud kiegyezni. Nem tud alkudni, nem képes tárgyalóasztalhoz ülni - nem férnénk el... A "társadalmi párbeszéd" valójában azokon keresztül zajlik, akiknek sokakhoz jut el a hangjuk: a politikusokon, újságírókon, véleményformáló értelmiségieken, és egyéb, ezreket, tíz- és százezreket elérő megmondóembereken keresztül. Ezek az emberek az elmúlt években gyakorlatilag semmit sem tettek azért, hogy valamiféle kiegyezés létrejöhessen, a választás közeledtével pedig teljes harci üzemmódra kapcsoltak. Gyakorlatilag megszűnt a tájékoztatás, a megjelenő cikkek csakis a harcról szólnak, semmi másról.

Ennek fényében különösen ironikus, hogy a "gyűlölet" szóból is fegyver lett: a "gyűlöletkeltés" vádként hangzik el egészen abszurd módon odáig menve, hogy a 444 a nácizmusnál is rosszabbnak tartja az egyik új Fidesz-plakátot, és ezzel közvetve lenáciz nagyon sokunkat. (Nos, ezért is elégtételt kell majd venni.)

Erről a plakátról van szó:

Persze rögtön mellé tehetjük Gyurcsányék ugyancsak botrányt kavart videóját arról, hogy Kolozsváron az utcán megkérdezett erdélyi magyarok a Fideszre szavaznak.

Bármilyen meglepő, én egyikben sem látok gyűlöletet.

A plakát számomra egyszerűen arról szól: állítsuk meg a tömeges bevándorlást, védjük meg a hazánkat, a kultúránkat, a megszokott és otthonos életünket, a gyerekeink jövőjét, és ne engedjünk a területünkre olyan tömegeket, amelyekben erősen túlreprezentáltak a fiatal férfiak, tekintve, hogy az emberi történelem évezredei során az ilyesmi gyakorlatilag soha nem jelentett jót az ott élőknek. Ehhez nem kell senkit sem gyűlölni: a gyűlölet nem azonos azzal, hogy nem akarjuk valakivel megosztani az életünket. Még segíthetünk is, ha a segítség nem az életünk és a világunk kockáztatásával jár, hanem oda küldjük, ahol szükség van rá. Egy ilyen plakát nem mond ellent annak, hogy Magyarország például segítsen újjáépíteni egy szétbombázott iskolát Damaszkuszban, vagy akár szálljon be egy törökországi menekülttábor üzemeltetésébe.

Ugyanígy a Gyurcsány-videóban sincs gyűlölet: az üzenete mindössze annyi, "kedves baloldali szavazó, ha nem akarod, hogy a Fidesszel szimpatizáló határon túli magyarok szavazata döntsön, akkor jöjj el te is és szavazz ránk". Bár eszembe nem jutna Gyurcsányékra szavazni, ez teljesen legitim kampányüzenet. Ők is szavaznak, és arra, akit nem kedvelsz, hát szavazz te is.

Persze, biztosan vannak olyan emberek, akik a plakát láttán azt gondolják, "legéppuskáznám az összes mocskos migránst", meg olyanok is, akik a videó láttán azt gondolják, "ütném ezeket a magyarul beszélő szőröstalpú románokat". Igen, ez már gyűlölet, de nem a plakát és nem a videó gyűlölete, hanem azé, aki látja és aki a plakát illetve a videó láttán ezeket gondolja. Felnőtt magyar választópolgárokról beszélünk, akiknek el kell tudniuk dönteni, mit gondoljanak egy plakátról vagy egy videóról. Ha a plakátra és a videóra toljuk a felelősséget, azzal felelőtlen, éretlen gyerekként kezeljük a választópolgárt. (Akkor meg mi lenne a baj egy diktatúrával? :)) Ezt pedig olyan emberek teszik, akiknek sokakat elérő kommunikátorként - elsősorban a többség bevándorlásellenes álláspontjától berzenkedő balliberális oldalon - óriási felelősségük van abban, hogy nem léptünk semmit egy kiegyezés felé. (Megint: ezért is elégtételt kellene venni.)

Magyarán, túl nagy a hiszti a gyűlölet körül. Én persze a gyűlöletet inkább a baloldalon látom - ez a tapasztalatom -, de nincs ezzel baj. Normális emberi érzés, még ha kellemetlen is. Ahogy normális az összes negatív, kellemetlen emberi érzés, amelyeket nagyon utálunk átélni, de amelyek nélkül nem volna emberi az életünk, és nem tudnánk értékelni a pozitív érzéseinket sem. Nem is szeretném a gyerekemet, ha nem félteném attól, hogy nem lesz hazája. Nem is szeretném a hazámat, ha nem félteném attól, hogy elvész. Nem is szeretném egyiket sem, ha nem volnék hajlandó legalább egy kis időre, a cselekvés idejére gyűlölni azokat, akik őket fenyegetik.

Hagyjuk a hisztit. A gyűlöletet pedig osszuk be okosan - szükségünk lehet még rá.