Hartland

Je suis Ugocsa, qui non coronat.

Százhúsz ország közül GDP-ben a 34., optimizmusban és közérzetben a 117. Lakói az EU-ban a legszkeptikusabbak a rendszerváltással kapcsolatban. Melyik lehet ez a kemény ország?

"A baromi abszurd helyzetre az abszurd baromkodás pont megfelelő válasz." (H. Hartland)

"I hate conservatives, but I really fucking hate liberals." (Matt Stone, South Park Republican)

Moderálás

"Ezen a blogon cenzúra van. Tilos alpári módon megnyilvánulni és trollkodni. Hogy mi számít annak, azt a blog gazdája dönti el, aztán moderál vagy kitilt. A politikusokat és közéleti szereplőket nem kell kímélni, de azért egymással legyünk normálisak. Rengeteg hely van a neten, ahol mindent szabad. Itt nem. Ez egy viszonylag civilizált blog. Bárki kommentelhet, aki betartja ezt. Akinek nem tetszik, menjen máshová. Lásd még a blog nyitóposztját."

Ezt régen írtam, de közben efölött az oldaldoboz fölött is eljárt az idő. :) A civilizáltság, a moderáltság, és a moderálás fölött is.

Friss topikok

Linkblog

Amit Vona Gábor nem mondott

2017.11.17. 22:17 Holger Hartland

"Kedves Baloldaliak és Liberálisok!

Nyilvánvaló, hogy utáljuk egymást, mint a szart. Ellentétesen látjuk a világot, mást gondolunk jóról és rosszról, másképp látjuk a múltat és jövőt is, nem értünk egyet szinte semmiben. Egy dologban talán igen: abban, hogy most már túl sok volt a Fideszből, és nem szeretnénk, ha a szavazatoknak kevesebb, mint a felével ismét a Fideszé lenne minden ebben az országban.

Ezért most alkalmi szövetséget ajánlok. Nem kell megkedvelnünk egymást, egy kicsit sem, és nem kell hosszú távon egymáshoz közelednünk sem. Csakis arról van szó, hogy van egy közös érdekünk, van valami, amit szeretnénk megakadályozni, és csak együtt akadályozhatjuk meg, bármit is gondoljunk egymásról. Gondoljunk ezután is bármit, most viszont ebben az egy dologban alkudjunk meg."

Mondhatta volna, de nem ezt mondta.

Hanem elment a Spinozába (:D !!!) és hűségesküt tett a balliberálisoknak. (Igen, ezt a propagandaoldal írta. És? Igazat írt? Igen. Hát akkor? Tessék megszokni, hogy bizonyos szavak elvesztették az erejüket.)

Vona ment el a balliberálisokhoz, és nem a balliberálisok mentek el Vonához vagy a Jobbikhoz. Vona mondott a balliberálisok számára kedvesen hangzó dolgokat, és nem a balliberálisok ismerték el, hogy "na jó, egyben-másban azért a Jobbiknak is voltak jogos észrevételei". Vona nem kezet nyújtott, hanem letérdelt a balliberálisok előtt, akik így most kényelmesen játszhatják el a kérőt finnyásan méregető úri kisasszony szerepét.

Nem tudom, miért tette, és nem tudom, hány szavazó szimpátiáját nyeri meg ezzel a baloldalról vagy a Fideszből kiábrándultak közül. De hogy a jobboldalon sokak rokonszenvét vagy legalább jóindulatú semlegességét elveszíti, az biztos.

4 komment

Tisztázzunk valamit: a Soros-terv létezik

2017.09.22. 23:36 Holger Hartland

Az lehet, hogy nem terv, és nem Soros-, de létezik. Pontosabban: amit a Fidesz a kommunikációjában "Soros-terv" néven emleget, az létező dolog, valós probléma, még ha az elnevezése vitatható is.

Nem, természetesen senki sem gondolja, hogy Soros György minden délben egy Führer-bunkerben tekinti át a szárnysegédeivel, a zsebében lévő politikusok, a hálózatához tartozó balliberális értelmiségiek és az általa pénzelt álcivilek vezetőivel a nyugati világ bevándorlás útján történő leigázásáért vívott háború állását, hogy kiadja az aznapi parancsokat.

Viszont igen, a nyugati világ zömmel balliberális nézeteket valló elitjében és kiszolgáló apparátusában, a politikai és a gazdasági vezetésben, a bürokráciában, a médiában, a filmesek és egyéb művészek világában, az egyetemeken, az ügyvédi irodákban, a tech-cégekben, az iskolák tanári karaiban igenis létezik és elterjedt az a nézet, hogy a korábban harmadik világnak nevezett országokból Európába és Észak-Amerikába irányuló tömeges bevándorlás kívánatos vagy legalábbis elviselendő; hogy elő kell segíteni vagy legalábbis nem szabad akadályozni; hogy az ezzel ellentétes véleményeket és akaratnyilvánításokat megbélyegezve kell az asztalról lesöpörni; sőt, jobb az embereket meg sem kérdezni, hátha rosszul döntenek.

Ez nem "terv" abban az értelemben, hogy nincs (valószínűleg) egy központi vezetés, amely a célokat kijelöli és a stratégiát megalkotja, de tervként működik abban az értelemben, hogy a kigondolói és végrehajtói legalábbis jelentős részben ugyanazokban az eszmékben hisznek, ugyanazok vagy kompatibilisek az érdekeik, ugyanazokat az újságokat olvassák, ugyanazokat a normákat követik, ugyanazok a gondolkodási és cselekvési sémáik. Nem "Soros-terv" abban az értelemben, hogy Soros György ugyan fontos figurája, szervezője és szponzora ennek a csapatnak, de korántsem az egyetlen ilyenje, és főleg nem a fővezére. Nem is kell fővezér: a bevándorláspártiaknak nem kell összeülniük és egyeztetniük, hogy a lépéseik összehangolt stratégiaként hassanak; az Adam Smith-i "láthatatlan kéz" politikai megfelelője mozgatja őket.

Ez magyarázatnak rövid - igyekszem is a posztot rövidre fogni -, politikai kommunikációnak viszont elviselhetetlenül hosszú volna. Nem lehet minden beszédben és nyilatkozatban kifejteni még annyit sem, amennyit most leírtam. Oda szlogen kell, rövid, kétszavas - mondjuk: Soros-terv. Nem tetszik? Szerintem leszarjuk. (A "mi" alatt most mindazokat értem, akik megállítanák a népvándorlást és megőriznék a hazájukat az otthonuknak. Magyarországon ez minimum azt a 3,3 millió embert jelenti, akik tavaly szavaztunk a kvóta ellen.) Az a lényeg, hogy tényleg létezik egy akarat (vagy elképzelések és akaratok összessége, de tényleg mindegy), amely számunkra veszedelmes ellenség, mert ledózerolná az otthonunkat, leigázna és lassan, észrevétlenül kipusztítana bennünket, és ennek az akaratnak dolgozik a pénz, a hatalom és a tudás, no meg a demográfia, és ha nem akarjuk feladni, akkor bizony harcolnunk kell ellene. Másodlagos, hogy minek nevezzük.

A "Soros-terv" ugyanakkor jó szlogen, mert a megfelelő reakciót váltja ki a balliberális oldalból. A ballibek egy része fröcsög és hőbörög, más része szörnyülködik, megint más gúnyolódik és röhög. A legsötétebb időket idéző gyűlöletkeltés, nácik, fideszbirkák, alufólia-sisakos összeesküvés-elmélet, höhöhö. Amíg az elnevezéssel foglalkoznak, addig sem a valós helyzettel és az átlagemberek aggodalmaival, egyúttal világosan megmutatják az átlagembernek, hogy mennyire magasról köpnek rá. Ezzel ki is jelölik a helyüket: és itt valami szép hosszút kellene írni a nyugati liberális elitet kiszolgáló, helyi pénzben jó áron de mégis kilóra megvett félgyarmati fél- és egészértelmiségről, de kár a fáradságért, jó lesz rájuk az is, hogy a Soros-terv ügynökei.

76 komment

A díszdoktor cár és a lázadó egyetem

2017.09.06. 07:21 Holger Hartland

Régen volt már a blogon vendégszerző - tessék a Bölcs Boldi Bácsi meséje:

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kies kis ország: Bergengócia. Történt egyszer, hogy a muszkóviai cár Bergengóciába látogatott, hogy megtekintsen egy lovagi tornát, s ez alkalomból az egyik bergengóc egyetem - mert több ilyen is volt, annyi, hogy nem is tizenkettő, hanem tizenhárom tett ki egy tucatot - a cárnak díszdoktori címet adományozott, amiért egyes magiszterei részt vehettek a muszkóviai molnárok Bergengóciába szánt atommalmának tervezésében.

A díszcím-adományozás alapjában véve a kutyát sem érdekelte - ilyen szempontból a kutyák bölcsebbek az embereknél -, hanem lett nagy felháborodás az udvarral szembenálló doktorok, magiszterek és deákok soraiban - mert Bergengócia demokratikus királyság volt ám, ahol az udvarral szemben sok írástudó volt kritikus, annyi, hogy nem is tizenkettő tett ki egy tucatot, hanem egyenesen tizennégy.

- Szolgalelkű szikofanták! Undok udvaroncok! Méltatlanok rá, hogy egyetemi méltóságok legyenek!

Hanem az egyetemi méltóságok egy része nem értette, miért volna baj, hogy díszdoktorrá tették a cárt, aki kedves vendége annak a királyi udvarnak, amelyet azok a bergengóc polgárok választottak meg többségi alapon, akinek az adójából az egyetem is működött. Mások arra emlékeztették a vitatkozókat, hogy Bergengócia nem a muszkóviai cárnak, hanem a Frank Birodalomnak a vazallusa és az Okcidentális Szövetség tagja, kereskedelmének a negyede zajlik a Frank Birodalomnak csak az alemann tartományaival, míg Muszkóviával csupán kis töredéke, a Nagy Károly trónján ülő Angéla császárnő pedig a bergengóc király hűbérúrnője. Innét nézvést Bergengócia volt a rebellis tartomány, és a császárnőhöz csapatokért fohászkodó fenekedők, az Okcidenstől és az Okcidenshez húzó társaiktól függő doktorok és magiszterek a konformista megalkuvók.

Nem tudjuk, az egyetem szenátorainak közül hánynak a kezét vezette a bergengóc király iránti tisztelet vagy félelem, és hányét a lázadás, de megszavazták a cárnak a díszdoktori címet.

Volt azonban az egyetemnek egy kara, a Falleológiai Kar, amely valósággal nyüzsgött az olyan lázadóktól, akik lázadásuknak nem csupán hangot, hanem képet is adtak azzal, hogy írásaikban az iniciálét mindig az aktuális elvárásoknak megfelelőre színezték, ezen kívül mindig az Okcidens éppen legdivatosabb bölcsességeit másolták a kódexeikbe. Érezték, hogy ha nem tesznek valamit, akkor csúnyán fognak nézni rájuk a nyugati kollégáik, magyarázkodhatnak majd a konferenciákon, esetleg nem kapnak ezüst tallérokat a következő kódexük megírásához. Nyomban megszavazták, hogy elhatárolódnak az egyetem döntésétől, és ellenzik a cár díszdoktori címét. Elégedetten néztek körül: ők lettek a legnagyobb lázadók, a lázadó tartomány lázadói.

Egészen addig, amíg a kar Falleometriai Intézete, mely mindig is különcök gyülekezetének számított a karon belül, meg nem szavazta, hogy támogatja a cár díszdoktorságát, azaz elhatárolódik a kari elhatárolódástól. Most már az intézetiek lettek a legnagyobb lázadók, hiszen a lázadó tartomány és a vele tartó egyetem ellen lázadó kar ellen lázadtak.

Egészen addig lehettek elégedettek, amíg össze nem gyűltek az intézeten belül a Mikrofalleológiai Tanszék doktorai és magiszterei, akik nem pöcsöltek, hanem rögvest megszavazták, hogy a tanszék ellenzi a cár díszdoktori címét, azaz elhatárolódik az intézetnek a kartól való elhatárolódásától. Most már a lázadók ellen lázadók ellen lázadók ellen lázadó tanszék lett a legnagyobb lázadó.

Egészen addig, amíg be nem esett egy, az értekezletről elkéső kolléga, közölvén különvéleményét, amelyben elhatárolódott a kari elhatárolódástól elhatárolódó intézeti elhatárolódástól elhatárolódó tanszéki elhatárolódástól. Így ő lett a lázadó tartomány egyeteme ellen lázadó kar ellen lázadó intézet ellen lázadó tanszék ellen lázadó egyén, vagy ha úgy tetszik, a lázadók lázadóinak lázadóinak lázadóinak lázadója.

Egészen addig, amíg aznap este otthon rá nem parancsolt kiskorú gyermekére, hogy fejezze be a játékot és mosson fogat lefekvés előtt.

Ha a gyermeknek még egy kutyája is lett volna, talán az én mesém is tovább tartott volna.

 

H.Hartland: - Megmondom én magának, Boldi bá, hogy ki a lázadó, és ki a konformista...

B.B.B.: - Tudom, fiam, te már eldöntötted. De hadd döntse el más is.

H.Hartland: - Most nem találta ki, mire gondolok. Az ember saját magának és a vele egy oldalon állóknak bátor lázadó, az ellenségnek mindig gyáva szolgalélek.

B.B.B.: - Ez már igaz. Csak azt nem tudom, miért erény a lázadás.

H.Hartland: - De miért nincs a mesében kutya?

B.B.B.: - Nem figyeltél? Mert a kutyát nem érdekli, hogy kiből lesz díszdoktor.

6 komment

Címkék: mese Bölcs Boldi Bácsi

Mi a baj a Soros-ellenes plakátkampánnyal?

2017.07.05. 07:21 Holger Hartland

Röviden: az, hogy ellenségképet fest, orwellien gyűlölködő, primitíven leegyszerűsíti a valóságot, antiszemita/fasiszta, rengeteg pénzbe kerül és ízléstelen.

De nézzük hosszabban, részletekben.

A Soros-ellenes plakátkampány ellenségképet fest. Soros Györgyöt úgy mutatja be, mint a magyarok ellenségét, aki rosszat akar nekünk. Soros a világ egyik leggazdagabb embere, aki rengeteg pénzt költ a politikai álmai megvalósítására. Ő és az emberei multikulturális, nyitott társadalmat szeretnének, ahol nincsenek határok, mindenki szabad és mindenki szereti egymást. Jól hangzik, de a kommunizmus is jól hangzott. A valóság és a balliberális álmok között áthidalhatatlan szakadék van. A progresszív oldalt ez nem zavarja, taszigálna minket az álmai felé akkor is, ha nem akarunk a szakadékba esni. A balliberális álmok vége a gyakorlatban az, hogy pusztuljon a fehér ember és pusztuljon a középréteg. Hogy mire megöregszem, ne legyen hazám, ahol otthon érezhetem magam, és a fiamnak se legyen hazája, ahol otthon lehet. Hogy öregemberként majd harmadikvilágbeli kultúrájú bűnözők koncoljanak fel, a fiamat fejezzék le, az unokahúgomat erőszakolják meg. Ez a balliberálisokat nem zavarja, mert nekik senki más élete nem drága, hogy jónak érezhessék magukat. Nem tudom, minek kellene tekintenem őket, ha nem ellenségnek.

Persze nem az az érdekes, hogy én egymagam minek tekintem őket. Hanem az, hogy tavaly októberben több, mint három millióan mentünk el egy nem feltétlenül rokonszenves kormány nem feltétlenül rokonszenvesen megfogalmazott kérésére leszavazni egy szaros kvóta ellen.

A Soros-ellenes plakátkampány orwellien gyűlölködő. "Két perc gyűlölet" az 1984-ből. Nem szép. De akkor az, amit a liberálisoktól és a kommunistáktól kapunk rendszeresen az interneten, meg amikor bemószerolnak és keresztbe tesznek, az micsoda? Nem baj, nyomják csak, de akkor ne panaszkodjanak, ha visszakapják. Gyűlöltök és a vesztünket akarjátok? Jó, akkor mi is így leszünk veletek. Nem mondom senkinek, hogy ne gyűlölködjön. Vannak helyzetek, amikor nem lehet más. Ma ilyen a közbeszéd, ez a normális. Amikor ennyire összeegyeztethetetlen elképzelések csapnak össze a jövőről, akkor gyűlölködés van. A mérsékléséről majd máskor. De a panaszkodásnak nincs értelme.

A Soros-ellenes plakátkampány primitíven leegyszerűsíti a valóságot. Valójában Soros György nem a főellenség, csupán egy a balliberális offenzíva hadvezérei közül. De nem is elsősorban hadvezér, mint inkább szponzor. Az emberei pedig nem kilóra megvett bábok, hanem hisznek abban, amit csinálnak, és valószínűleg próbálnák csinálni Soros pénze nélkül is. Ezen kívül Soros jó célokra is költ. Na persze. Ha majd a megvalósult liberális, multikulturális, nyitott társadalomban a családom valamelyik tagját valamely erre felhatalmazott kisebbség (vagy addigra többség) tagjai kirabolják, megverik, megerőszakolják vagy lemészárolják, netán ezt mind együtt, akkor igyekezni fogok erősen arra gondolni, milyen jó kognitív tudományi és középkorász tanszékek vannak a CEU-n. Az majd segít elviselni. Meg hogy akik elősegítették, hogy el kelljen viselnem, azok mennyire jót akartak... Ugyan, inkább keressünk olyan plakátot, reklámot vagy kampányt, amely nem leegyszerűsítő, hanem szofisztikált és komplex üzenetet közvetít. Illetve keressen, aki azt hiszi, hogy talál ilyet.

A Soros-ellenes plakátkampány antiszemita/fasiszta. Itt van az a végtelenül unalmas és végtelenül irreleváns tény, hogy Soros György zsidó. Származású. Mert milyen zsidó az, aki olyan migránsokkal árasztaná el Európát, akiknek egyik fő céljuk a zsidók elpusztítása? Milyen zsidó az, aki ugyanazt a felforgató, nemzetellenes, destruktív politikát szponzorálja a zsidók államában, Izraelben is, mint nálunk? Ráadásul az antiszemitizmus (valamint egyéb -izmusok és -fóbiák) vádjával kapcsolatban az elmúlt 27 év legfontosabb leckéje az, hogy aki folyton farkast kiált, annak nem szabad hinni, és annak sem, aki a nyúltól a medvéig bárkit kész lefarkasozni, akivel valami baja van. Az előítéletek elleni "küzdelemnek" miféle "harcosa" az, aki súlyos vádakat napi politikai csatározásokban koptat nevetségesen használhatatlanná?

A Soros-ellenes plakátkampány rengeteg pénzbe kerül. Na ja. Van egy kormányunk, amelyik szereti a pénzt. Melyik előző nem szerette? Hogy melyik lopott többet és mennyivel, azt közgazdaságtanhoz nem értő választópolgárként nem lehet saját fejjel megítélni. A szakértők mondhatnak ezt vagy azt, a polgár pont a szakértelem hiánya miatt nem tudja megítélni, hogy melyik mond igazat. Annyit lát, hogy milyen a saját élete, meg a körülötte élőké, meg hogy az éppen beszélő szakértő azokhoz tartozik-e, akik csak a pénzét szeretnék megcsapolni, vagy azokhoz, akik ennél is rosszabbat akarnak neki. Ugorhatunk is a következő pontra.

A Soros-ellenes plakátkampány ízléstelen. Tényleg nem szép. De komolyan, ha van egy ellenségünk, aki a vesztünkre tör, akkor azon fogunk fennakadni, hogy a kormány kellőképpen ízlésesen áll-e ki ellene? Konzervatív értelmiségiek szokása ez. A "konzervatív értelmiség" meghatározás oximoron, egyesek mégis vállalják, de erről majd máskor. Most annyit, hogy a konzervatív értelmiség a kocsmai jelenetnek az a szereplője, aki, mikor a támadó kést ránt, hogy összevagdaljon, kicsavarná a kezedből a széklábat, mert széklábbal verekedni nem ízléses. Aki űzött olyan sportot, ahol gyakorolhatta a kés elleni harcot (gumikéssel, jó? mielőtt megsebesítik egymást a próbálkozó kedvű olvasók), annak lehet némi fogalma róla, hogy mit jelent ez. Mit lehet erre mondani? Már azon kívül, hogy kurva anyád, konzervatív értelmiség.

Szóval akkor mi is a baj a Soros-ellenes plakátkampánnyal? Kedves Olvasó, ha most a fentiek után azt gondolod, hogy semmi, leszarom, sőt, ha egyáltalán eljutottál idáig úgy, hogy nem háborodtál föl a poszton, akkor te egy ellenségképben gondolkodó, gyűlölködő, primitív, ízléstelen fasiszta vagy. Üdv a klubban!

184 komment

A felháborodást keltő egyetemi jegyzetről és bizonyos hazai jelenségekről

2017.06.28. 12:53 Holger Hartland

"Az álhírportálok szintjén mozog az egyetemi gyógynövénytankönyv" (mno.hu)

"Hülyeségek tárháza az Eszterházy Károly Egyetem gyógynövény- és drogismereti tankönyve" (444.hu)

"Már nem tanítanak a vajákos főiskolai tankönyvből" (index.hu)

Az Index cikke ilyesmiket idéz a könyvből:

(Akinek hosszú, ugorja át, a poén az idézetek után jön.)

"A fekete nadálytő fogyasztásakor a rák kockázata nem nagyobb, mintha az alábbi élelmiszereket fogyasztották volna: egy darab mogyoróvajas szendvics, egy harmad gomba, fél pohár szacharinos üdítőital, de egy üveg sörnek vagy bornak már egy százada is veszélyes lehet, s rákkeltő az etilalkohol is!"

"A gyökérrészeket teliholdnál, újholdnál és fogyó holdnál érdemes gyűjteni, tavasszal vagy ősszel napkelte előtt, vagy napnyugta után. Mivel a gyökérnövények eleme a föld, ezért a föld napok, azaz a Bak, Szűz vagy a Bika jegyének napjai megfelelőek a szedésükre. A virágrészek gyűjtése növő holdnál és teliholdnál a legalkalmasabb, kevéssel dél előtt, napsütéses napon, amikor a harmat már felszáradt. A virágnövényeknek a levegő elem felel meg, ezért az Ikrek, a Mérleg és a Vízöntő jegy napjai a legalkalmasabbak a növénygyűjtésre. A levelek szedésére növő holdnál kerüljön sor. A harmatmentes fiatal levelek a legmegfelelőbbek. A levélnövényeknek a víz elem felel meg, ezért a Hold a Skorpió, a Halak vagy a Rák jegyében legyen a gyűjtésük idején. A termések betakarítására a növő hold a legjobb, ha olyan terméseket és magvakat szedünk, melyeket rögtön felhasználunk. Ha a terméseket el akarjuk tenni, akkor fogyó holdnál gyűjtsük azokat. A déli hőségben terméseket nem szabad gyűjteni. A terméseknek a tűz elem felel meg, holdnapjai ezért a Nyilas, az Oroszlán vagy a Kos jegyére essenek."

"Sok gyógynövény tartalmaz rákkeltő anyagot, de az étkezési növények is 5-10% rákkeltő anyagokat tartalmaznak. A búza, a kukorica, a mogyoró, a zeller, a gombák tele vannak ilyen anyagokkal. A lényeg, hogy rákmegelőző anyag is van bennük, mint a C-, E-vitamin, b karotin, az A-vitamin provitaminja. A zsírok a rák felé tolják el az egyensúlyt, ilyenek, pl. a gyorsbüfék ételei, a csirke és halételek kivételével. A rostos tápanyagok rákellenesen hatnak. A gabonafélék, a friss gyümölcs, a zöldségfélék sok rostot és kevés zsírt tartalmaznak. Ahol családi örökletes hajlam van a rákbetegségre, ott legyenek elővigyázatosak a gyógynövényekkel szemben is."

A tankönyv időközben el is tűnt a linkről, ahová a Magyar Nemzet cikke mutatott. A google-ban tárolt változat ma még elérhető. Elérhető még továbbá ugyanennek a tankönyvnek vagy jegyzetnek egy 2007-es változata.

Most jön a poén: a cikkekben kipellengérezett idézetek szó szerint megtalálhatóak már a 2007-es jegyzetváltozatban is, amely egyébként "Készült a HEFOP-3.3.1.-P.-2004-06-0016/1.0 pályázat keretében a HEFOP és a Tűzliliom Környezetvédelmi Oktatóközpont Egyesület anyagi támogatásával" ugyanazon intézmény ugyanazon tanszékén, mint a most kifogásolt kiadvány. (Amely tanszék vezetője a google szerint nem mellesleg azonos az imént említett egyesület vezetőjével.) Nem olvastam végig a két (?) kiadványt, de ránézésre jóval több egyezés is van.

Tehát úgy néz ki, mintha egy 2004-es HEFOP-pályázatban fölvettek volna némi pénzt egy 2007-ben kiadott jegyzetre, amelyet a benne most kifogásolt marhaságokkal együtt egy 2009-es TÁMOP-pályázati pénzből, de közben már valahogy az Új Széchenyi Terv keretében, 2012-ben újra kiadtak.

Ezzel a poszttal és az évszámokkal nem gyurcsányozni, bajnaizni vagy orbánozni akarok. Nem is a tankönyv szerzőjét vagy intézményét akarom megbélyegezni (megteszik azt helyettem sajnos az idézetek). Sőt, ha jóindulatúak vagyunk: aki látott már belülről költségvetési intézményt, az tudja, hogy van olyan, hogy "kaptunk pénzt, el kell költeni, különben elvész", meg olyan is hogy "kellene pénz jó célra, de csak másra kaptunk, le kellene papírozni" (persze van, amire így sincs mentség). Még csak nem is az újságírók ellen írtam ezt, akik pedig tényleg pár perc alatt megtalálhatták volna ugyanazt, amit én.

Csak ideteszem ezt a kis érdekességet. Gondolkodni az olvasó is tud: gondoljon, amit akar.

7 komment

Címkék: felsőoktatás ilyen ország pedig nincs villámposzt

Where's the Revolution? (Politikai zenekritika)

2017.02.21. 04:10 Holger Hartland

Ide jutottunk. "Hol a forradalom? Jajj mán, emberek, csalódom bennetek" - affektálja bele az arcunkba serdülőkorom pophőse. A dalszöveget írhatta volna bármely kesergő, körúton belüli balliberális értelmiségi. Hol a forradalom? Hol a nép? Miért nem kergetik már el Orbán Viktort? Hogyhogy nem áll még lángban Budapest?

Who's making your decisions?
You or your religion
Your government, your countries
You patriotic junkies

Van valami disszonáns abban, ha dollármilliomos, a társadalom csúcsán élő, népszerű sztárok énekelnek olyasmit, hogy "föl, föl, ti rabjai a földnek". De ki ellen is? Forradalom a fennálló rendszer, a hatalom ellen lehetséges. A forradalom pedig alapjában véve baloldali dolog. A Dave Gahan által hiányolt forradalom célpontja is jobboldali hatalom lenne:

They manipulate and threaten
With terror as a weapon
Scare you till you're stupefied
Wear you down until you're on their side

A baj csak az, hogy nem 1917-et, hanem 2017-et írunk. Ma, 2017-ben pedig a baloldal van hatalmon.

A nyugati világban a baloldal uralkodik, már közel ötven éve. Az uralkodó baloldal a kommunistáktól a szociáldemokratákon át a liberálisokig terjed, kiegészülve a hozzájuk csapódó, őket névlegesen opponáló, a végén azonban a vesztes előre megírt szerepét engedelmesen eljátszó konzervatívokkal. Baloldaliak a gondolkodási keretek, az igazodási pontok, már a fogalmak és a szavak is. Vagy radikálisan lépsz ki belőlük, vagy sehogy.

Ne tévesszen meg minket, magyarokat, hogy nálunk épp megingathatatlannak tűnik a Fidesz uralma. Magyarország csak egy kis folt a térképen, kiszolgáltatott félgyarmat, erős gazdaság és hadsereg nélkül. Annyira szabad, amennyire megengedik neki. Ne tévesszen meg az sem, hogy Amerikában éppen Trump az elnök. Szoros versenyben, hajszállal és jó taktikával nyert, a baloldal pedig az első pillanattól kezdve totális politikai háborút vív ellene és ezáltal mindazok ellen, akiket képvisel. Szinte a teljes amerikai (és általában a nyugati) elit harcba szállt, a "filantróp" pénzemberektől a Deep State-en, a médián és a szórakoztatóiparon át az egyetemi-akadémiai szféráig. És most úgy látszik, a DM is beállt a sorba.

Az uralkodó baloldal politikája tudatosan vagy sem, de az amerikai és európai fehér középosztály felszámolására tör. Eltörölné azt a világot, amely, mint minden világ, szükségszerűen tökéletlen, fájdalmas és tragikus, nekünk magunknak is, nekem is, igen, és neked is, olvasó, de amelyben sok millió ember jól-rosszul megvolt, otthon érezte magát, a maga mindenütt relatív "középosztálybeli" módján Kaliforniától Kelet-Európáig. Elvenné az otthonunkat, elvenné tőlünk, ami a miénk, elvenné még a reményt is, hogy a gyerekeinknek nemhogy jobb, de legalább ugyanolyan lesz, mint nekünk, leigázná őket, minket pedig a legszívesebben holtan látna, és elvárja, hogy még tapsoljunk is hozzá.

Where's the Revolution?

Come on people

You're letting me down

A dal jó. Fülbemászó, tetszetősen hangszerelt, a ritmusa lassú, de erőt sugároz, ütemesen bólogatok rá, ahogy ezt a posztot írom. Tudom a szöveget is, persze így éjjel egyedül ébren csak tátogom - alszik a gyerek.

Where's the Revolu-u-u-u-tion?

Hát itt van, kedves Dave! Itt zajlik az orrotok előtt. Ellenetek.

Trump a forradalom, a Brexit a forradalom, Geert Wilders és Marine Le Pen a forradalom, az osztrák FPÖ és a német AfD a forradalom, a lengyel kormány a forradalom, és egy kicsit a magyar határkerítés a forradalom. A déli harangszó a forradalom, az út menti feszülethez letett virág és mécses a forradalom, a szavazat a forradalom, a nemet mondás a forradalom, a liberális-kommunista sorból kilógás a forradalom, a rend a forradalom, a magyar gyerek a forradalom, a magyar péknél vásárlás a forradalom. És addig jó, amíg ennyi a forradalom. Ne akarj többet, baloldal.

***

Persze, ne vegyük annyira komolyan. Végül is ez csak egy popsláger.

De ha megnézzük a videót, elgondolkodhatunk azon is, vajon a srácok maguk mennyire vették komolyan.

Dave, Andy és Martin a nevetséges Marx-álszakállakkal. A lepusztult, reménytelen gyárudvar és a megtölteni képtelen kevés táncos. (Ez a DM és Anton Corbijn, lett volna mód és pénz többre, ha akarták volna.) Dave ripacskodó mozdulatai, ahogy a dalt előadja. A végén vesztesen eldobált zászlók. És az a vizuális utalás a fából ácsolt emelvénnyel, amelyről Dave "szónokol":

dm1.jpg

Mire is emlékeztet ez?

Egy másik, történelmi fényképekről ismert emelvényre. Bizony:

trotsky1.jpg

    Volt Trockij...

 

trotsky2.jpg

    Nincs Trockij!

 

dm2.jpg

Andy, nem lennék a helyedben, mikor csákány lesz a fejedben!

 

Vagyis a legjobb esetben ott vagyunk, mint egy jó Laibach-számnál. Mutatnak nekünk valamit, ami jelenthet ezt is, azt is, de nem tolják az arcunkba, hogy mit. Lehet komoly, lehet pusztán trollkodás, vagy lehet egyszerre mind a kettő.

Nem tudom, a DM és persze Corbijn mire gondolhattak. Nem is érdekel. Jó ez így. Ha megkérdezik őket, remélem, bölcsek maradnak és hallgatni fognak. Bármit mondanának, azzal elidegenítenék a közönség egyik felét. Belépnének azoknak a művészeknek és értelmiségieknek a klubjába, akik azt hiszik, azért, mert egy szűk területen valóban elértek valamit, már univerzális bölcsesség birtokosai, akiknek nemcsak joguk, de "társadalmi felelősségük" is, hogy irányt mutassanak. Az pedig nem kell. Az kell, amit valóban tudnak. Szóljon a zene!

1 komment

Címkék: művészet megmondás Depeche Mode

A baloldal küzdelme a Trump-történettel huszonegy lépésben

2017.01.25. 01:51 Holger Hartland

1. De hát ez egy bohóc. Ugyan már, komolytalan. Az elnökjelöltségig sem jut el, a Szakértő Nate Silver is megmondta.

2. Na, most vesztették el a republikánusok a választást. Ezzel a jelölttel. Ostoba, bunkó, stílusa sincs. A komoly republikánusok sorra kihátrálnak Trump mögül. Szegény normális konzervatívok! Ennyi volt.

3. Hallották, MIKET mondott??! SZEXISTA! RASSZISTA! Szégyen! Egy ilyen ember NEM LEHET az Egyesült Államok elnöke! Never Trump!

4. Szerencsére úgysem lesz elnök, a Szakértő Nate Silver is megmondta.

5. Hitler!

6. Putyin!

7. Hallották? A híres énekesek, színészek, sztárok sorra kiállnak Trump ellen! Ő is! Meg ő is! Az értelmiség is ellene van! Trump mögött komoly ember senki. Hahaha, beindult a mémgyár is!

8. Ha ezt megválasztják, fasizmus lesz. Polgárháború. Emberek fognak meghalni. De akkor is, ha veszít. Ezek nácik. Fel fogják gyújtani Amerikát.

9. De nem választják meg. A Szakértő Nate Silver szerint persze még nem teljesen biztos, de meglesz. I'm with Her!

10. Ez hosszú éjszaka lesz, rághatjuk a körmünket. Na de tudtuk, hogy szoros lesz. Hogy áll Florida? Nem igazság, hogy egyetlen államon múlhat!

11. Michi-micsoda? Ó, háj, ó, mit visz konzin? Pennsylvani-jaj!

12. Nem ér, Clintonra többen szavaztak! Rég mondja mindenki, hogy a popular vote-ot kellene nézni! Nehogy már ne Kalifornia döntsön! Pokolba ezzel a korhadt, kétszázegyven éves, ostoba elektori rendszerrel! Különben is, újraszámolás lesz!

13. A fake news miatt nyert. A hülyék miatt. A bigottak, a rasszisták, a szexisták szavaztak rá. Sötét idők elé nézünk. Hősnek kell most lenni.

14. Ne szavazzanak rá az elektorok! Az egyik bölcs Alapító Atya is megírta már kétszáznegyven éve, pont az ilyen esetekre gondolva! Kedves, drága, nyomorult, rasszista, szexista, féreg republikánus elektorok, a kurva anyátok becsületére kérünk szépen, hogy ne szavazzatok rá!

15. Orosz hackerek segítettek neki! Ez hazaárulás! Higgyenek nekünk, mi már csak tudjuk, mi az!

16. A CIA tud valamit. Valószínűleg a beiktatása előtt veszik elő. Várjuk ki a végét. Nem lesz elnök.

17. A kurvák pisáját! Olvasták a kémjelentést? Hahaha! Pisi! Kaki! Fütyi! Nuni! Most már BIZTOS nem lesz elnök! Hahaha, ismét beindult a mémgyár!

18. Na jó, lehet, hogy nem igaz, de végül is nem bizonyították, hogy nem igaz, tehát lehet igaz is, nem? Hogy a zsidó gyíkemberekről sem bizonyították? Occam borotvája, hülyék!

19. A beiktatásig még sok minden történhet. Az utolsó pillanatig. Robbantás, távcsöves puska... Egyébként észrevették, hogy sokkal kevesebben vannak a beiktatásán, mint Obamáén?

20. Jól van, agyhalott jobbosok, most örültök, de majd meglátjátok, hogy milyen szar lesz nektek. Ez a populista majd jól átvág titeket. Összeomlás lesz. Amerika összeomlása pedig magával ránt mindenkit. Fogtok még a Szakértők után sírni. De késő lesz.

21. Hahaha, Trump Elnök Úrnak több esze van, mint hogy mucsai orbánviktorokkal barátkozzon! Izraellel barátkozik, bibííí! Orbánt meg se hívta. Meg kell hagyni, sokkal okosabb nálatok és van neki stílusa is. Ami nektek sosem lesz. Éljen Trump Elnök Úr! Egy kicsit.

25 komment

Címkék: humor paródia USA Trump

Clintonra többen szavaztak. És?

2016.11.11. 09:33 Holger Hartland

Donald Trump nyerte az amerikai elnökválasztást, pedig Hillary Clintonra valamivel többen szavaztak. Fogjuk még hallani, hogy ez milyen antidemokratikus és igazságtalan. Liberális és baloldali barátaink talán éppen csak arról nem fognak ábrándozni, hogy avatkozzon már be végre valaki, hiszen, Amerikáról lévén szó, nincs, aki beavatkozzon.

De számít-e, hogy országosan Clinton egy kicsivel több szavazatot kapott, mint Trump?

Igen is, meg nem is.

1) Nem számít, mert az amerikai rendszerben az elnökválasztásnak olyanok a szabályai, hogy nem országosan kell nyerni, hanem az egyes államokban külön-külön. Ez a szabály, és ezt minden amerikainak iskoláskorától illik tudni. Egy versenyben a résztvevők úgy versenyeznek, ahogyan a keretek diktálják. Ezekhez igazítják a stratégiájukat. Nemcsak a jelöltek és a kampánystábjuk, hanem akár a szavazók is. Nem tudjuk, hogyan kampányolt volna a két jelölt, ha a szavazatokat országosan és nem államonként számolják. Nem tudjuk, hányan maradtak távol a szavazástól olyan államokban, ahol eleve lefutott volt a meccs. Clinton például Kaliforniában 62-33-ra nyert, New Yorkban 59-37-re, Washington D.C.-ben 93-4-re (!). Ha valaki ezeken a helyeken republikánus, legfeljebb a gesztus kedvéért vagy lelkiismeretből megy el szavazni. (Ugyanez áll persze az alabamai vagy az oklahomai demokratákra is).

Az országos eredményre hivatkozni olyan, mintha kiszámolnánk, hogy egy focibajnokságnak más lenne a győztese, ha egy-egy mérkőzésen a győzelem nem 3, hanem 2 pontot érne, vagy épp 4-et (szemben az 1 pontot érő döntetlennel és a 0 pontot érő vereséggel). Nincs értelme az összehasonlításnak, mert az már egy másik verseny, és a csapatok máshogy játszanak, ha mások a szabályok. (Régen a fociban csak 2 pontot ért a győzelem, és pont azért változtatták 3-ra, hogy a csapatok motiváltabbak legyenek a támadó szellemű játékra.) Vagy pedig mondhatnánk, hogy Portugália Európa-bajnoki címe "illegitim", hiszen egy "rendes" EB-n csoportharmadikként már ki kellett volna esnie az első körben. Igen ám, de az idei EB-n harmadikként is tovább lehetett jutni, és a portugálok ezt tudták. Szép teljesítményt nyújtott a magyar csapat, de abban a portugálok elleni 3-3-ban az is benne volt, hogy a portugálok eleve úgy mentek ki a pályára, hogy nekik a döntetlen sem rossz.

Nem tudjuk, mi lett volna a magyar-portugál meccs eredménye, ha a portugáloknak mindenképpen győzniük kell. Azt a meccset nem játszották le. Nem tudjuk, mi lett volna az amerikai elnökválasztás eredménye, ha nem államonként, hanem országosan összesítik a szavazatokat. Azt a meccset nem játszották le.

2) Hogy Clinton kicsivel több szavazatot kapott, az olyan szempontból viszont igenis számít, hogy az amerikai "baloldal" nem omlott össze. Beleszaladt egy hatalmas pofonba, elvesztette az elnökválasztás mellett a szenátusi és a képviselőházi többségét is, de attól a tábor még egyben van. Legközelebb újra nyerhetnek. Amerikában továbbra is két, nagyjából egyforma nagyságú tábor néz farkasszemet, és bár a politikai hatalom ezúttal a republikánusoké lett, a demokratáknak továbbra is megvannak a pozícióik abban a gazdasági-, társadalmi-, kulturális-, szórakoztatóipari- és médiaelitben, amely most is majdnem egységesen sorakozott föl Clinton mögé, Trump ellen. Az amerikai "baloldal" csatát vesztett, ám a háborút még megnyerheti.

(Félreértés ne essék: mindezt úgy írom, hogy örülök Trump győzelmének, akkor is, ha nekem ebből személy szerint csak károm származik. Nem csak haszon és kár létezik a világon.)

Valójában az eredmény nagyon szoros volt, egy hajszálon múlott - nagyjából azon, hogy Trump kis többséggel győzni tudott néhány olyan államban is, amely egyébként a demokraták bázisának számít. Nincsen sok értelme grandiózus elméleteket megfogalmazni arról, hogy miért győzött Trump. Taktikai győzelem volt, más taktikával vagy más jelölttel ugyanígy nyerhettek volna a demokraták is. Olyanokat pedig egyenesen ostobaság mondani, hogy "Amerika így döntött", "Amerika ezt vagy azt akarja", erre vagy arra "igent vagy nemet mondott", "az amerikaiak" így vagy úgy.

Választási infografikákban szokás beszínezni a térképen a különböző területeket olyan színűre, amilyen párt jelöltje ott nyert. Ez megtévesztő is lehet, hiszen ha az egyik helyen A jelölt nyer B-vel szemben 52-48-ra, míg máshol B győz ugyanilyen arányban, az a valóságban csak 4%-os különbség, a térképen mégis úgy tűnik, mintha két teljesen különböző országról volna szó. Ugyanígy divatos - néha jóindulatúan - a különböző társadalmi csoportok "beszínezése" is. A jóindulatú általánosításoknál viszont sokkal gyakrabban hallunk és fogunk még olyanokat hallani, hogy Trump szavazói a vidéki fehér bunkók, míg az okos városi diplomások Clintonra voksoltak. Ezzel az egyik baj az, hogy nem igaz. Trump a diplomások körében csak 52-43-ra kapott ki, a diploma nélküliek csoportjában is csak 8%-kal győzött, a diplomásokon belül a fehérek között ugyanakkor pár százalékos különbséggel még nyert is.

A másik baj, hogy olyan liberálisok gyártanak és adnak tovább ostoba és megbélyegző sztereotípiákat, akik más esetben harciasan kiállnak mindenféle sztereotípia ellen. Olyanok vidékifehérbunkóznak most, akik más, általuk kivételezetten kezelt csoportok esetén a hasonló gondolatoknak még akár az egészen civilizált, statisztikával alátámasztott felvetését is rasszizmusnak, egyéb -izmusnak vagy valamilyen fóbiának bélyegeznék. Olyasmiket mondanak, aminek a töredékéért is kirekesztenének és tönkretennének másokat. Az első pontra visszatérve pedig: olyan emberek hivatkoznak a "többségre", akik más esetben a procedurális demokrácia legelszántabb hívei.

Röhögjünk a képükbe.

6 komment

Címkék: választás megmondás USA Trump

Nyerő program:

2016.11.09. 08:00 Holger Hartland

Build the wall. Drain the swamp.

Európa is átvehetné.

Persze nem tudjuk még, mi lesz ebből. Előre sosem.

Egyelőre annyi biztos: ma meglepően szép reggelünk van.

Szólj hozzá!

Címkék: Trump

Mese a fasiszta és a demokratikus autópályákról

2016.11.03. 20:00 Holger Hartland

Autós Aurél csórisztáni állampolgár nyaralni vitte a családját.

Úti céljuk Fejlettnyugat volt, az út első szakaszát viszont még a csórisztáni autópályán tették meg. Csórisztán autópályái 2x2 sávosak - többre nem tellett, kevesebbet nem lehetne autópályának nevezni. Egy irányban tehát két sáv halad, plusz a leállósáv, aminek még szerepe lesz.

Eleinte jól haladtak. Aurél szabálykövető ember volt, jobbra tartott, 130-cal autózott a külső sávban, amikor pedig utolért egy lassabb járművet, indexelés után megelőzte a belsőben, majd ismét indexelt és visszatért a külső sávba. Egy idő után egyre több volt a lassabb jármű - kamionok, teherautók, buszok, bátortalan Suzukik, régi Zsigulik -, így Aurélnak egyre jobban kellett figyelnie a sávváltásokra. Még egy kis idő elteltével annyian lettek a lassabbak, hogy már egymást is előzgették. Ha bement egy távolsági busz a belső sávba, hogy 100-as tempóban előzze meg a 95-tel döngető kamiont, mindkét sáv belassult.

Ilyenkor érdekes jelenség alakult ki. A gyorsabban haladni kívánó autósok mind a belső sávban tömörültek, nem tartottak a szabály szerint jobbra, és így üresen hagyták a külső sávot. Aurél tudta, hogy jobbról előzni nem szép dolog, de mit tehetett volna, egyedül volt a külső sávban, miközben a belső lelassult, így előreóvakodott a busz által előzött kamion mögé, majd indexelve megpróbált besorolni a belsőbe, hogy ő is megelőzze. Nem engedték. A belső sávban haladók esztelenül kis távolságokban követték egymást, Aurél előtt pedig mintha még szorosabban összezárták volna soraikat. Meg kellett várnia, míg elfogynak, így még később előzhette meg a kamiont, mint ha eleve a belső sávban maradt volna.

- Micsoda? - méltatlankodott magában - Betartom a szabályt és még én járok rosszul? Nincs ez így jól!

A következő ilyen alkalommal tehát a belső sávban maradt. Még magyarázatot is talált hozzá:

- Az írott szabály azt mondja, hogy jobbra kell tartani, de van egy másik, íratlan szabály is, ami úgy látszik, fontosabb. Ez pedig úgy szól, hogy "állj be a sorba és várd ki, amíg te következel!" A belső sávban tulajdonképpen sorban állunk, azaz megyünk.

Igen ám, de mivel nem akart a családja életével játszani, ő nem pár méterrel követte az előtte haladót, hanem rendes követési távolságot hagyott. Ezt hamarjában ki is használta egy szakadt Opel, amelynek vezetője éktelen dudálással húzott el jobbról, majd vágott be Aurélék elé.

- Ez nem járja! - méltatlankodott megint Aurél - Bármelyik szabályt is tartom be, én járok rosszul? A pofátlanok és a közveszélyes felelőtlenek juthatnak előrébb? Nagyon nincs ez így jól!

Még egy kis idő elteltével olyan sűrű lett a forgalom, hogy mindkét sáv lelassult, már csupán 90 körüli tempóban lehetett menni. Aurél nem bánta: igazságérzetének elviselhetőbb volt, hogy ha lassan is mennek, legalább mindenki egyformán lassan, és nincs hely a pofátlankodásra. Ez az érzés addig tartott, míg a mögötte haladó Lexus nem vett egy nagy lendületet, hogy kivágjon a leállósávba és jobbról 120-szal elhúzzon mindenki mellett.

- Hát ez már végképp több a soknál! - fakadt ki Aurél - Az kéne, hogy egy rendőrségi helikopter figyelje fentről a forgalmat, és jól megbüntessék az ilyeneket! Rendet kellene már végre csinálni!

Aurélék hamarosan letértek az autópályáról, hogy közönséges közúton lépjék át a határt, mivel az autópályán szigorú határellenőrzést vezettek be a túlsó oldalon. A fejlettnyugatiak ugyanis féltek az illegális migránsoktól, akiknek a be nem fogadásáért amúgy a sajtójuk rendszeresen elverte a port a civilizálatlan és buta Csórisztánon.

Hanem Fejlettnyugaton tényleg minden más volt! A 2x3 sávos autópályán remek tempóban lehetett haladni. Amikor lassú előzött lassút a középső sávban, még ott volt egy legbelső sáv, ahol mindkettőt meg lehetett előzni. Néhol 2x4 sáv is volt, ott aztán sosem volt torlódás! Csak pont akkor, amikor Aurélék éppen arra mentek, de az is biztosan valami rendkívüli ok, netán a hétköznap délutáni csúcs miatt. Mindenki kedvesnek és udvariasnak tűnt, és mindenki betartotta a szabályokat. Na jó, nem mindenki, de ez is csak azt mutatta, hogy lám, a fejlettnyugatiak is emberek.

- Hogy miért nem lehet nálunk is így? Miért nem lehetünk mi is olyanok, mint a fejlettnyugatiak? Volna mit megtanulnunk tőlük! - sóhajtott föl tiszteletteljesen Aurél.

Olykor azért Fejlettnyugaton előfordult némi zűrzavar. Egy kisebb, 2x2 sávos autópályán megismétlődött az otthonról ismerős jelenet: egy kamiont előző busz mögött a belső sávban sorakoztak fel a személyautók. De senki nem akart jobbról előzni, ehelyett Aurél azt vette észre, hogy hátulról villognak rá. A tükörben egy ideges negyvenes nőt pillantott meg egy VW volánja mögött. A nő láthatóan sietett volna, és nagyon zavarta, hogy előtte nem tartanak jobbra. Nem mintha ő maga jobbra tartott volna.

- Jól van, menj csak! - húzódott le előle Autós Aurél, majd jót derült azon, amikor a nő a következő előtte haladóra is villogni kezdett. Egy pillanatra megfordult a fejében, hogy visszasorol a nő mögé és rávillant, de úgy döntött, nagylelkű lesz. Végül is itt Fejlettnyugaton így szokás, nem? Elöl egy perc múlva befejezi az előzést a busz, akkor megint szabad lesz az út. Minek tülekedni?

Hanem amíg Aurélék Fejlettnyugaton autókáztak és töltötték a nyaralásukat, addig Csórisztánban a kormány a háborgó autósnépnek elébe menve új rendszert vezetett be. A csórisztáni autópályák forgalmát mostantól járőröző rendőrségi helikopterek figyelték, hogy jól megbüntessék a szabálytalankodókat. A csórisztáni politikusok persze sosem szabálytalankodtak az utakon - ők maguk is helikopterrel közlekedtek -, de a nép reménykedett, hogy legalább az autópályákon rend lesz végre. Sajnos a fejlettnyugati helikoptergyártó cég megvesztegette a csórisztáni döntéshozókat, így drágábban és kevesebb helikoptert sikerült vásárolni, ráadásul kamerákra sem futotta már, de az a néhány helikopter - amelyekről végül is kívülről nem látszott, hogy nincs bennük kamera! - kétségtelenül elriasztott legalább néhány bátortalanabb autóst a szabálytalankodástól.

Aurél kipihenten, élményekkel telten, a fejlettnyugati közlekedési kultúra - és általában a fejlettnyugati kultúra - iránti őszinte tisztelettel a szívében érkezett haza. Mikor átlépték a csórisztáni határt, az első dolog, amit megpillantott, az autópálya felett köröző rendőrségi helikopter volt.

- Micsoda? - hördült fel - Rendőrségi helikopter figyeli a forgalmat? Netán kameráznak is? Fasiszta rendőrállam!

És már bánta is, hogy hazatért, és arra gondolt, milyen jó lenne Fejlettnyugaton élni, ahol minden szép és jó, minden autópálya legalább 2x3 sávos, és ahol mindenki udvarias és mindenki betartja a szabályokat.

28 komment

Címkék: politika novella

Mi a baj az emberekkel?

2016.10.06. 09:13 Holger Hartland

Megnéztem a 444 videóját. A Nyírségben készült, olyan településeken, ahol tíz éve még az MSZP-s Veres János nyerte a választást szoros versenyben a fideszes jelölttel szemben. Az emberek a riportban elmondják, miért szavaztak most nemmel. Nem biztos, hogy értem a készítők szándékát. Mi a baj a riportban szereplő emberekkel? Emberek, akik elmondják a véleményüket. Nem olyan választékosan fogalmazva, nem olyan bonyolult körmondatokban és nem olyan sok idegen szót használva, mint egy Tamás Gáspár Miklós vagy egy Heller Ágnes, de azért elmondják. Nemmel szavaztak, mert nem szeretnének kockáztatni és tartanak az ismeretlentől. Van elég bajuk, nem akarnak mellé még újabbakat. Van elég ismert bajuk, nem akarnak melléjük még ismeretlent. Elhiszik, amit a tévében látnak - de ha a tévében migránssimogatás menne, vajon azt is elhinnék? A véleményük indoklásában vannak irracionális elemek - de a liberális értelmiségiek érvelésében talán nincsenek? (Dehogy nincsenek, olyanokra épül az egész.)

Ha a riport készítőinek az volt a szándékuk, hogy aki érvénytelenül szavazott vagy tudatosan bojkottált, az érezze igazolva magát - valószínűleg elérték. Ha az volt a szándékuk, hogy akik nemmel szavaztunk, érezzük rosszul magunkat, amiért ugyanúgy szavaztuk, mint a riportban szereplő emberek - nálam nem értek célt. Szerintem nincs baj ezekkel az emberekkel. Ha van baj, akkor inkább a liberálisokkal van baj, akik elszakadtak az emberek többségétől, és gyűlölik és megvetik ezt a többséget, mert nem követi őket a saját jól-rosszul fölfogott érdekeivel és értékeivel szemben. Hasonló emberek szavaznak Amerikában Trumpra, Nagy-Britanniában a leave-re, és talán ennél műveltebb emberek is Németországban az AfD-re és Ausztriában az FPÖ-re. Aki meg akarja érteni, hogy mi folyik itt, annak nem árt, ha fölvesz némi perspektívát. Az emberek pedig nem hülyék.

2 komment

Címkék: népszavazás megmondás

Két igaz mese

2016.07.19. 02:12 Holger Hartland

Senatores omnes boni viri, senatus romanus mala bestia.

*

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy fél osztályra való általános iskolás fiú. Egyenként egészen okos gyerekek voltak, de csapatostul néha butábbak tudtak lenni a legkevésbé okosnál is. Nagyon szerettek focizni, amiben testnevelő tanáruk nyomban fölfedezte a fegyelmezés eszközét: ha nem lesz csönd az öltözőben, akkor nincs foci - közölte, majd kiment.

A fiúk erre éktelen lármában törtek ki.

Egymást túllicitálva kiabálták: "csönd legyen!", "csönd!", majd "kuss!" Mindenki szerette volna, hogy legyen csönd, ám sokan szerették volna, hogy az ő vezényszavukra legyen, vagy legalább ne a máséra - vagy csak szerették a hangjukat hallatni. És minél hangosabb lett a kiabálás, annál inkább.

Ez így senkinek sem volt jó. Mert azt nem lehet elviselni, hogy a testnevelés óra foci nélkül teljen, de azt sem, hogy a másik leüvöltse a fejünket, és mi némán tűrjük. Nyuszi enged, szamár szenved.

A helyzetet végül az mentette meg, hogy valaki rákezdett a "Mátyás király Gömörbe'"-kezdetű zseniális gyermekversikére, amihez hamar csatlakozott az egész csapat. A végére csönd lett.

A fiúk pedig boldogan fociztak, amíg el nem ballagtak.

*

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kicsi és buta ország, és annak egy nagy és okos értelmiségi elitje. (Legalábbis az utóbbinak egy része így gondolta.)

Egyszer valaki ebből az elitből, hogy a közepéből-e vagy a pereméről, azt nem tudom, szervezett egy konferenciát. Hanem a levelezőlistát, amelyre a felhívás kiment, valaki rosszul állíthatta be, mert a bölcsészkonferencián részvételre hívó elektronikus üzenetet megkapta boldog-boldogtalan, a hadtudóstól a zenetanáron, a szociológuson, a jogászon és a közgazdászon át a mérnökig és az orvosprofesszorig.

Lett is ebből haddelhadd!

A tudós doktorok és professzorok egyetlen szombat délelőtt majdnem száz levelet írtak a listára, előbb udvariasan kérve, majd ahogy a listára írt levelek egyre sokasodtak, indignálódottan követelve, hogy vegyék le a címüket a listáról. És minél több lett a tiltakozó levél, annál többen tiltakoztak a levéláradat ellen.

Hogy a helyzetet végül mi mentette meg: néhány csitító üzenet a higgadtabbaktól, vagy egyszerűen csak az, hogy kitiltakozta magát mindenki, aki akarta, nem tudom. Csak annyit tudok, hogy ha még több levelet írtak volna, az én mesém is tovább tartott volna.

Szólj hozzá!

Címkék: mese abszurd

Minek örülsz, nigró?

2016.06.16. 00:03 Holger Hartland

Nyertetek egy meccset az Afrika-kupán? Mbwabanga nemzeti tizenegye most megmutatta, mi? Hát kezdjük azzal, hogy azt a Zambiát vertétek, amelyik azért messze nem a legjobb afrikai csapat. Megnézném, hogy mire mentek a kontinensbajnok ellen. Vagy a mi európai csapatunk ellen. Bizonyítsatok egy vébén, oda eleve nem tizenhat magatokfajta majomcsapat juthat ki, hanem csak öt.

Buta majmok vagytok. Észre sem veszitek, hogy a Zambia elleni 2-0-ás győzelem is csak arra jó, hogy eltakarja előletek, milyen állapotban van az országotok. A mbwabangai gazdaság az összeomlás szélén, borzalmas a szegénység, romokban hever az oktatás, középkori az egészségügy. A vezéretek, Orbagumbi elnök mindent ellop a haverjaival, ti pedig tapsoltok neki és örültök a nyomorult 2-0-nak. Elnyomjátok a mukakebele kisebbséget, akik emiatt százezrével tolják ide hozzánk az undorító, füstös képüket kénytelenek nálunk menedéket keresni. Észre sem veszitek, hogy Orbagumbi azért építteti nálatok azt a sok stadiont, hogy a világ szeme ne lássa, mikor összegyűjti és lemészárolja bennük a mukakebele gyerekeket a kannibál bandátok. Reménytelen, szar, büdös, bunkó népség vagytok egy reménytelen, szar, büdös országban.

Ha a pénzeteket foci helyett értelmes dolgokra költenétek, talán lehetnétek akár egy kicsit emberszerűek is. Focizni a majmok is megtanulhatnak - ti vagytok rá a bizonyíték -, civilizált országot építeni, ahhoz már emberekre van szükség. Olyanokra, mint mi. Én például egy piacvezető élelmiszeripari világcégnél dolgozom. Amíg ti egymást ölitek, mi virágzó gazdaságot építünk. Most éppen tőletek várunk egy nagyobb hússzállítmányt: bagóért vesszük, feldolgozás után pedig pont nálatok, a ti piacotokon adjuk el mukakeburgernek egész jó pénzért. Látod, így kell csinálni.

Na, nyugi már, ne bomolj. Szimpatikus gyerek vagy, mondok valamit. Kijöhetnél ide. Itt minden sokkal jobb. Lehetnél a cégnél junior meat manager, mint én. Nem, nem fognak leniggerezni, ott lesz a kezedben a csontfűrész meg a bárd. És lehet kapni fehérítő krémet. Minden este magadra kened, egy-két év múlva fehér leszel. Nem, én még csak öt hónapja kenem, azért nem látszik rajtam. Öt hónap nem elég, legalább egy év kell, vagy több. Függ attól is, hogy a bőröd hogyan reagál.

Mi? Nem hiszel nekem? Nem jössz? Akkor dögölj meg Afrikában, feka majom!

9 komment

Címkék: humor abszurd

A fideszesek Soros-ösztöndíjairól és Oroszországról

2016.05.28. 02:18 Holger Hartland

Miután a Fideszben végre kimondták, hogy "háttérhatalom", a balliberális média rögtön előásta, hogy annak idején melyik fideszes politikus milyen Soros-ösztöndíjat kapott. A Fidesz pedig volt olyan hülye, hogy hárítani kezdett, és már ott tart, hogy ha kell, visszafizetik a pénzt.

Nem kell, és ne tegyék. Először is, végső soron a mi adónkból fizetnék vissza, és nem hiszem, hogy a magyar adófizetők többsége örülne neki. Másodszor, az a pénz nem kerülne jó helyre: vagy kimenne az országból, vagy ami még rosszabb, itt maradna, hogy balliberális vagy éppen kommunista szervezeteket finanszírozzanak belőle. Harmadszor, és ez a legfontosabb: egyik jobboldalinak sincsen semmi szégyellnivalója, ha netán valaha Sorostól ösztöndíjat kapott.

Azokat az ösztöndíjakat a mai fideszes politikusok 15-20 éve vagy még régebben kapták. Akkor még más volt a világ, a Fidesz liberális párt volt, vagy még éppen csak elindult jobbra. Még volt remény, hogy bejön a rendszerváltás és elégedett kapitalista demokráciaként Európa teljes jogú tagjai leszünk, és nem kilóra megvett félgyarmat. Még nem voltak olyan könnyen észrevehetők és markánsak a balliberalizmusnak azok a szörny-vonásai, amelyek miatt ma már egyre többen elutasítjuk.

A Fidesznek nem kellene szégyellnie a múltját. Vállalható dolog, hogy ha évtizedek alatt fordul a világ, mi is megváltozunk. Senki nem dörgölte volna 1962-ben Amerika orra alá, hogy bezzeg húsz évvel korábban még szövetségesek voltak a szovjetekkel. Van olyan, hogy változik a helyzet és a régi barátokból ellenségek lesznek. Soros György évtizedekkel ezelőtt Magyarország barátjának tűnhetett, és talán az is volt, ki tudja. Most meg nem. Így megy ez.

Van egy hasonló ügy: az Orbán-kormány barátkozása Oroszországgal. A balliberálisok és a társutas konzervatívok előszeretettel idézgetik fideszes politikusok nem éppen hízelgő régi nyilatkozatait az oroszokról. Ez pont olyan öngól, mint a Soros-ösztöndíjak emlegetése. Igen, akkor úgy tűnt, hogy Oroszországgal barátkozni nem jó ötlet, a mi helyünk nyugaton és csakis ott van. Csakhogy eltelt közben úgy nyolc-tíz év, a világ változott, és - különösen a migránsválság óta - már nem olyan biztos, hogy hol is a helyünk.

Magyarország sajnos kicsi és gyenge, sorsa nem kis részben külföldön dől el. Azon belül is főleg nyugaton, Berlinben, Brüsszelben, Washingtonban. Vagy éppen a német ipar vezetésében. Ezekre a folyamatokra nekünk, magyaroknak alig van hatásunk, vagy éppen semmi sincsen. Semmi hatásunk nem lehetett arra, hogy ki legyen Ausztria elnöke (kár), semmi hatásunk nem lehet arra, hogy mikor váltja le Angela Merkelt Frauke Petry (sajnos valószínűleg soha), semmi hatásunk nem lehet arra, hogy Trump vagy Clinton lesz a következő amerikai elnök (pedig annak aztán jelentős hatása lesz ránk nézve is). A liberálisok uralta nyugathoz pedig egyre nehezebben tudunk tartozni. Könnyebb lenne, ha ott is konzervatív fordulat következne be - na nem "európai értelemben vett", hanem igazi konzervatív. (Balliberálisoknak: "nacionalista-populista", esetleg "fasiszta" - koptassátok csak szépen a szavakat, amíg simára, fényesre, tisztára nem kopnak.)

Megértem azokat, akiknek Oroszország nem szimpatikus. A jelen helyzetben azonban a "keleti nyitás" és az oroszokkal építgetett kapcsolatok egyszerűen a függésünk diverzifikálásáról szólnak. S persze a híd fel nem égetéséről, a kiskapu nyitva hagyásáról, ha egyszer - ne adja Isten - mégis lépni kell. Persze, hogy ez nem tetszik azoknak, akik azt szeretnék, hogy csakis tőlük függjünk. Ahogy azoknak sem, akik az előbbiektől - és nem a magyar néptől - kapják a támogatást és a reményt, hogy egyszer még hatalomra kerülhetnek ebben az országban.

41 komment

Címkék: megmondás

A háttérhatalom, Soros György és a zsidók

2016.05.25. 00:11 Holger Hartland

Amióta Orbán Viktor kimondta, hogy "háttérhatalom", ezen pörög a fél magyar internet. Amit eddig kipörgött magából, az megint a politikai táborok közötti "racionális párbeszéd" lehetetlenségét mutatja. A balliberális térfélen általános vélemény, hogy aki háttérhatalmat emleget, az őrült vagy gazember. A jobboldali térfél ehhez képest elég csendes, vagy a neten kisebbségben van, vagy csak nem olvasom eleget.* Akkor összefoglalom röviden.

*Így jár, akinek nincs ideje rendesen blogolni és darabokban írja meg a posztjait. Mire kész lesz ez a poszt, a Mandiner már ki is tett két jobboldali véleményt, az egyiket három évvel ezelőttről! De most már élesítem ezt a posztot, ha egyszer dolgoztam vele, hadd legyen meg itt is, hogy:

A háttérhatalom természetesen létezik. Soros György pedig ellenség. (Van, akinek barát. Ő dolga.)

Soros György olyan ember, akinek határozott elképzelései vannak arról, hogy milyen legyen a világ, és rengeteg pénze is van hozzá, hogy a világot az elképzelései szerint befolyásolja. Van saját egyeteme, kutatóintézetei, médiája, és még arra is marad pénze, hogy politikai kampányokat (most pl. Hillary Clintonét) és a neki kedves célokért dolgozó független civileket támogasson. Tekintélyes professzorok, szakértők, nagy tömegeket elérő véleményvezérek és időnként a nevezett "független civilek" szólnak és tesznek napi nyolc órában, főállásban azért, hogy a világ egy kicsit közelebb kerüljön ahhoz, amilyennek Soros György álmodja. Minek nevezzük ezt, ha nem hatalomnak? Akik úgy gondoljuk, hogy az általa kívánt úton ránk csak pusztulás vár, minek tartsuk őt, ha nem ellenségnek?

Természetesen a hatalmi hálózat nem úgy működik, hogy Soros György odatelefonál az egyetemre vagy a szerkesztőségbe és lediktálja, mit mondjon másnap a nemzetközi hírű szakértő és mi legyen a mértékadó vélemény. Képzeljünk el egy kockásinges tanárt, aki egy kisvárosi középiskolában szervezi a tanárok tiltakozó mozgalmát! Képzeljük el, hogy a Fidesz által kinevezett iskolaigazgató rászáll, szigorúan ellenőrzi minden lépését, és a legkisebb szabálytalanságért is bünteti. Azt hiszem, a balliberálisok egy emberként kiáltanának elnyomást, pedig nyilván ők maguk sem gondolnák, hogy Orbán Viktor személyesen utasítaná az igazgatót. Nem: egy ilyen igazgató magától is "tudja, mi a dolga", hiszen eleve azért is lehetett igazgató. Talán még hisz is benne, hogy ezzel jó ügyet szolgál.

Valahogy így működik a Soros-féle gépezet is. Eleve az kerül bele és az marad bent, aki magától is tudja, mit kell tenni, mondani, sőt, gondolni. Előny, ha hisz benne, hogy ezzel jó ügyet szolgál. Sok-sok ilyen ember együtt, sok humán tőke, szervezetten, médiával és pénzzel megtámogatva, esetenként egy-egy általuk irányított intézmény presztízsét is felhasználva pedig hatni tud a közvéleményre és ezzel a világ alakítására. Soros György nem bábjátékos, aki egymaga rángatná dróton az általa megvett embereket - inkább szponzor, szervező és hadvezér, aki sereget gyűjt és finanszíroz, hogy a világot a saját - és feltehetően az emberei által is osztott - eszméinek megfelelően alakítsa.

Ez pedig hatalom. Persze nem Soros az egyetlen, akinek ilyen hatalma van. Ott van például Mark Zuckerberg, akinek szintén rengeteg pénze van, a Facebook révén pedig úgy alakíthatja a közvéleményt és úgy szólhat bele akár az amerikai elnökválasztásba, hogy nehéz legyen rábizonyítani. Elég csak egy kicsit manipulálni, hogy milyen cikkek szerepeljenek a hírfolyamon, és ha csak az emberek néhány százalékát sikerül befolyásolni, az már eldönthet egy szoros választást. Aki jobban utánanéz, találhat még bőven gazdag és befolyásos embereket, alapítványokat, intézményeket, valamint a nyugati világ társadalmi, gazdasági és kulturális elitjéből számos figurát, akik ennek a lazán szervezett és informális, ám nagyjából egységes célok szerint működő véleménybefolyásoló hatalmi hálózatnak a részesei.

Ez a hatalom nem szeretné, hogy hatalomként gondoljunk rá. Nem akarja, hogy annak lássuk és nevezzük, ami. Azt szeretné, hogy úgy gondoljunk rá és hálózatára, mint filantróp üzletemberekre, zseniális és jó szándékú vállalkozókra, megfellebbezhetetlen objektivitással nyilatkozó, tekintélyes tudósokra, kiváló és nekünk jót akaró független szakértőkre, bölcs filozófusokra, okosan, jó tollal és jó szívvel író független véleményvezérekre és persze nemes célokért önzetlenül küzdő, független civilekre. A nevezettek egy része pedig talán saját maga is elhiszi mindezt, és nem látja, hogy egy hatalmi hálózat része. Aki mégis fölveti ezt, azt jó esetben őrültnek, rosszabb esetben elvetemültnek és gonosznak bélyegzik, mindkét esetben a nevetségessé tétel és az undorkeltés eszközeivel - pontosan úgy, ahogyan az egy rejtőzködni kívánó hatalomtól várható.

Ilyesmi lehetne ugyanis a "háttérhatalom" definíciója: a nyugati világ elitjének irányából szervezett, anyagi és humán tőkével bőségesen ellátott, ugyanakkor választói felhatalmazással nem rendelkező, valamely politikai-társadalmi-gazdasági-kulturális célrendszer elérése érdekében többé-kevésbé összehangoltan tevékenykedő és befolyást gyakorló szervezetek és egyének hálózata, mely tevékenységének politikai/hatalmi természetét stratégiája részeként elrejtené.

(Szegény Csurka Istvánnak mégis lehetett valamelyes igazsága a szakértelemről és a bolsevista trükkről.)

Csak hát az a baj, hogy mire szegény Orbán Viktor ezt kimondja a rádióban, a hallgatók elkapcsolnak. Rövid elnevezés kell - és hogy nevezzünk egy hatalmat, amely hatalom-jellegét elrejtve a háttérben akar maradni? Úgy bizony.

A szóhasználatban persze nyilván van egy fricska is. Jelzés, hogy nem zavar minket, ha emiatt őrjöng a balliberális oldal, felmondjuk velük a békét, miután ők rég felmondták velünk, nem teszünk nekik semmiféle gesztust, mert nem érdemes (ne tegyetek, tudom, próbáltam), nem akarunk nekik a politikában semmiféle módon megfelelni, mert nincs értelme. A gesztusainkkal együtt is büdös mucsai parasztnak és a mocsárral együtt lecsapolandó békának fognak tartani, és akkor már inkább álljunk bele a konfliktusba, tartsuk őket mi is annak, aminek, és tartsuk is magunkat ehhez. Egy jobboldali kormánytól most már el is várom ezt a hozzáállást. Modus vivendi most már legfeljebb a politikán kívül lehetséges.

Van azután a szóhasználatban egy adag dac is, nyilván azért is, mert másunk a dacon kívül nem sok van, az ország rosszul áll, és mozgósítani kell. Állítólag a háttérhatalom uralkodik a világon - ha ez kissé túlzás is, annyi igazság van benne, hogy a nyugati világban részben tényleg övé a hatalom: a nézetei széles körű támogatást élveznek, és jó viszonyt ápol az előtérben álló, megválasztott hatalommal. Ezek a hatalmak, a nyugati világ egyes "előtér-hatalmai" a háttérhatalommal szövetségben fenyítenék a lázongó félgyarmatot, Magyarország pedig, bár Orbán Viktor szeret biztató dolgokat mondani, hozzájuk képest kicsi és gyenge. Az Audinak van gyára Győrben, és nem a Rábának Ingolstadtban. Amerikából mondják meg, hogy kinek nem lehet szobra Székesfehérváron, és nem Felcsútról, hogy mit mondhat Bill Clinton. Az EU-nak lakosságarányosan a 2%-át adjuk, ez arra lesz elég, hogy ha majd ötmillió migránson kell osztozni, rögtön jusson nekünk százezer. Amerika küld épp szárazföldi csapatokat a szomszédunkba, Romániába, és nem a Magyar Honvédség Mexikóba. Ebből persze akár az is következhet, hogy adjuk fel, fogjuk be a szánkat, esetleg álljunk át az erősebb csapatba. De az ellenkezője is.

Ígértem még valamit. Valami kevésbé jelentős dolog volt, aminek nem sok köze van a témához. Részben kattintásvadászatból és az olvasó meghökkentése végett írtam bele a címbe, de annyira nem volt fontos, hogy sajnos elfelejtettem.

Ja!

Megvan.

Hogy Soros György zsidó. Nos, ez engem egész mostanáig nem érdekelt. Sőt: most sem, és ezután sem fog érdekelni. Nem számít. Nem is tudom, nevezhető-e még Soros György zsidónak, van-e bármi köze a zsidósághoz a felmenőin kívül. De mindegy. Nem ezért nem szeretjük. A származás emlegetése tulajdonképpen a háttérhatalom és vele a liberálisoktól a kommunistákig terjedő baloldal érdekeit szolgálja, hogy Szigetvári Viktor és elvbarátai eljátszhassák a jól begyakorolt, menetrendszerű és egyre unalmasabb aljasságaikat. Ne üljünk fel ennek, otromba zsidózás helyett legyintsünk az aljas indokból antiszemitázókra és beszéljünk inkább hatalomról, pénzről, befolyásról, érdekütközésekről.

Ezt elősegítheti még valami, aminek viszont a Fidesz nem fog örülni, de hát ez van, és azért rájuk is fér, hogy ne örüljenek mindennek. Nevezhetjük a jelenséget a háttérhatalom paradoxonának is:

Minél többen ismerik fel a háttérhatalom természetét és minél kevesebben hiszik el róla, hogy nem is hatalom, annál inkább átkerül az "előtérbe" és változik át előbb-utóbb közönséges "előtér-hatalommá".

Vagyis élvezzük ki még egy ideig a háttérhatalmazást, aztán vegyük majd észre, amikor új lemez kell.

8 komment

Címkék: civil összeesküvés antiszemitizmus megmondás háttérhatalom

Egy kis számvetés

2016.05.20. 06:24 Holger Hartland

A személyijövedelemadó-bevallás határidejének napján ismét számot vethetünk azzal, hogy kik a középosztály barátai (már amennyire), és kik az ellenségei.

Hogy mi a középosztály? Ez nem szociológiai szakblog. A "középosztály" itt egyszerűen azokat jelenti, akik - a magyar viszonyokhoz képest - se nem "gazdagok", se nem "szegények". Azokat, akik dolgoznak, gyereket nevelnek, valahogy megállnak a lábukon, megélnek a munkájukból, jól, közepesen, elfogadhatóan vagy tűrhetően. Ez persze azt jelenti, hogy a magyar "középosztály" nem elhanyagolható része társasházban illetve lakótelepen lakik, félszobában is elvan, az autója pedig az évjárata szerint lassan megkaphatná a szavazati jogot. (A Fideszt ismerve ha befesteném a miénket narancssárgára, meg is kapná.) A magyar "középosztály" többsége nyugati mércével mérve már szegény - de itt élünk, és nem nyugaton.

Az adórendszert helyzete szerint ki-ki másképp ítélheti meg - nekem "középosztálybeliként" hosszú időn át kifejezetten bosszantó volt, hogy átlagos vagy annál nem sokkal magasabb jövedelemmel már a felső adósávba - a "gazdagok" közé - lehetett kerülni. Pedig nicsak, mit ígért közben egy párt a 2002-es választási kampányban:

2002.jpg

"A garancia." Hagyjuk is.

(Azért ne felejtsük el. Az SZDSZ-nek vége, de az eszdéeszesség él és virul, és ahol tud, árt.)

Nézzük meg inkább, hogy alakult az elmúlt évtizedben a magyar bruttó átlagbér adózása. Vegyük úgy, hogy a magyar "középosztálybeli" a mindenkori hazai átlagbért keresi, és egy gyermeket nevel. Az átlagbéreket a KSH weboldaláról vettem, a mindenkori átlagbér nettóját pedig bérkalkulátorokkal kiszámolhatjuk.

év havi bruttó átlag nettója egy gyerekkel nettó aránya (%)
2005 158343 105545 66,7
2006 171351 109012 63,6
2007 185018 112460 60,8
2008 198741 121737 61,3
2009 199837 122153 61,1
2010 202525 139471 68,9
2011 213094 149626 70,2
2012 223060 155195 69,6
2013 230714 161118 69,8
2014 237695 165690 69,7
2015 247746 172274 69,5

 

A számokból világosan látszik a balliberális oldal középosztály-ellenes politikája. Gyurcsány kormányzásának elején az átlagos magyar dolgozó a bruttó keresete kétharmadát kapta meg nettóként, majd ez gyorsan csökkent kb. 61%-ra, hogy Orbán Viktor miniszterelnöksége alatt 69-70% között stabilizálódjon. Kösz, Orbán!

A tájékozottak persze tudják, hogy már a Bajnai-kormány is vezetett be adóreformot, és a 2010-es 68,9% még ennek az eredménye, nem a Fidesz egykulcsos adójáé. Bajnaiék följebb vitték a felső sáv határát, és csökkentették az adókulcsot a lejjebb lévő sávokban. Értelmes lépés volt. "Kösz, Bajnai" - mondhatnám, de túl kevés volt és túl későn. A vereség árnyékában tett engedményért nem jár köszönet.

A dolgok persze bonyolultabbak ennél - szinte mindig, minden -, de attól még nyers tény marad, hogy ma egy átlagos keresetű, egy gyermeket nevelő magyar "középosztálybeli" 8-9%-kal többet tarthat meg a bruttó jövedelméből, mint a balliberálisok uralma idején. Ha ezek neadjisten visszajönnének, valószínűleg inkább a 2007-eshez hasonló számot láthatnánk újra, mint a Bajnai-félét. Az utóbbi már a kétségbeesett kármentés eredménye, az előbbi mutatja meg az igazi természetüket. Egy okkal több, hogy ne hagyjuk őket visszajönni.

Ráadásul a balszárnyukon elhelyezkedő természetes szövetségeseik felől a minap már nem is egyszerűen középosztály-ellenes, hanem egyenesen kommunista javaslat fogalmazódott meg: az "alapjövedelem" bevezetése. Mindenki kapna pénzt, puszira, csak úgy. Amit akkor először valahonnan el kéne venni. Például az átlagos keresetűektől. A kommunista törpepárt polgármestere alatt Budapest XIV. kerületében már kicsiben zajlik a koncepció tesztelése: egyelőre viszonylag alacsony összegig "pótolják ki" az - elvileg, legalábbis papíron - alacsony jövedelmeket. Ennél még a rendszerváltás előtti kommunisták is normálisabbak voltak: a szocializmusban is volt valamiféle "alapjövedelem": olyan formában, hogy akkor még mindenkinek jutott munkahely. Munka nem mindig, de legalább meg kellett jelenni és amikor volt munka, el kellett végezni. Nem volt feltétel nélküli.

Miközben az alapjövedelmet szorgalmazó Szabó Tímea állítása szerint az alulfizetett és többet érdemlő bölcsődei dolgozókon is szeretne segíteni, éppen az elvtársa, Karácsony Gergely polgármester által vezetett, minimumjövedelmet osztogató zuglói önkormányzat volt az, amelyik arra már nem akart költeni, hogy a kerületi óvodák és iskolák minimálbéres dolgozóinak a bérét egy szerény összeggel megemelje. Ugyanők hagytak hónapokon át beázni egy bölcsődét, benne a gyerekekkel. Ez csak Budapest egy kerülete, de világosan látszik belőle a balliberális-kommunista társadalompolitika lényege: ha papírt szerzel róla, hogy "elnyomott", "rászoruló" és "áldozat" vagy, akkor kapsz. Ha dolgozol, akkor szívsz.

Zugló persze remek megfigyelési hely arra is, hogyan jelenik meg helyi szinten több oldalról, több párt felől is a politika mindenfajta mocska - de a mocsokról majd máskor. Ma május huszadika van. A személyi jövedelemadó bevallásának napja. Majd holnap mérgelődünk, szidhatjuk megint a Fideszt is, ahogy mindenkit, de akinek átlag körüli a keresete és gyereke van, az a mai napon örülhet valaminek. Nem bánom, örüljenek az eszdéeszesek is - végül is megvalósult, amit ígértek!

 

9 komment

Címkék: adó megmondás alapjövedelem

Rejtvény! Frissítve: megfejtéssel

2016.03.18. 22:12 Holger Hartland

Kikről írták, hol írták, és milyen ember írta?

Kicsit változtattam a szövegen, hogy nehezebb legyen rákeresni. De a lényege változatlan.

"A szavazók árnyalt üzenete így szól: dögöljetek meg, szarházi pénzeszsákok! A párt szavazói pontosan az ellenkezőjét akarják, mint amit a pártot pénzelők és a tanácsadók osztálya. Nagyítóval kellene keresni a történelemkönyvekben még egy olyan pártelitet, amelyet így küldenek a fenébe a szavazói... Az elit a képünkbe röhögött. A szavazatunk, az kellett neki, de utána fütyült ránk és hazudott nekünk."

Tanulságokat nem vonok le - akinek sikerül megfejteni, le tud vonni maga is. Nem is egyet.

 

Frissítés - íme a megfejtés:

"Voters deliver subtle message: die donor scum"

Vagyis az amerikai Republikánus Párt - az ottani jobboldali-konzervatív párt - elitjéről írta nem más, mint az odamondogatásairól híres, ugyanakkor megkérdőjelezhetetlenül patrióta, jobboldali és konzervatív amerikai publicista, Ann Coulter. Mintha megbolondult volna a világ: az amerikai republikánus elit úgy árulja el a hazáját, hogy az a liberálisoknak is "becsületükre" válna, ezzel szemben az elitet a jobboldalra szavazva pokolra küldő köznép lázadását egy kőgazdag ingatlanmágnás vezeti. Azoknak van igazuk, akik szerint ma nyugaton a "konzervatívok" is liberálisok, jobboldalinak lenni pedig a legnagyobb lázadás. Happy endre ott is, itt is kicsi az esély, de nem szabad birkaként, harc nélkül hagyni, hogy lassan lemossanak a térképről.

2 komment

Címkék: játék

Helyreigazítás

2016.03.02. 21:46 Holger Hartland

Mesekönyvünk előző kiadásában valótlanul állítottuk, hogy a legkisebb fiú legyőzte a hétfejű sárkányt és elnyerte a királylány kezét. Ezzel szemben a valóság az, hogy a sárkány a hét fejével naponta hét legkisebb fiút harap ketté, a királylányok pedig sorban állnak a barlangja előtt, hogy leszophassák. Az érintettektől és az olvasóktól elnézést kérünk.

Szólj hozzá!

Címkék: humor abszurd egyperces

Műbalhék és igaziak

2016.02.28. 01:53 Holger Hartland

A Bölcs Boldi Bácsi tanácsai XIII. Régi vendégszerzőm visszatért, hogy rendet tegyen a fejekben.

***

Kedves Gumicsonton Élő, De Kutyasorsnál Jobbat Érdemlő, Olvasó Emberek!

Tele van a közélet műbalhékkal, igazi kérdésekről alig esik szó. Unalmas.

Első műbalhé: "Balliberális figurák állnak a tanárok tiltakozása mögött" - írja a kormánypárti sajtó. "Nem igaz, a fideszes lakájmédia propagandagépezete akarja így megosztani az össznépi elégedetlenkedést" - feleli a ballib tábor. Miközben a valóság az, hogy a balliberális figurák tényleg ott vannak a tiltakozók mögött és persze között - na és? Nem pont az-e a dolga egy ellenzéknek, hogy ha egy kormány elront valamit, akkor ügyet csináljon belőle? Hasonló helyzetben mit tenne a Fidesz, ha ellenzékben lenne? Na ugye. Nem botrány ez, és az sem, ha beszélünk róla.

Második műbalhé: "Soros György és emberei állnak a tanárok tiltakozása mögött" - írja a kormánypárti sajtó. "Nevetséges összeesküvés-elmélet, figyelemelterelő sorosozás, antiszemitizmus" - feleli a ballib tábor. Miközben a valóság az, hogy Soros György a világ nagyjából harmincadik leggazdagabb embere, aki nagyon hisz egy utópisztikus ideológiában, ezért aztán tényleg ott van mindenféle dolog mögött. Más gazdag emberek palotát, yachtot, focicsapatot és versenylovat vesznek, Soros civil szervezeteket, aktivistákat, újságírókat, egyetemet, kutatóintézeteket és professzorokat. Na és? Ebben sincsen semmi rendkívüli (konzervatív gazdag emberek is vesznek médiát, stb-t), na de abban sem, ha valaki nyíltan beszél róla. Soros György hatalmi tényező, így aztán pont ugyanúgy tárgyalható és kritizálható, mint bármely más hatalmi tényező.

Harmadik műbalhé: kigyúrt rosszfiúk állták útját a szocialista politikusnak, hogy ne adhassa be a népszavazási kérdését. Erről össze-vissza hazudik és terel a kormánypárti sajtó, fasizmust és a magyar demokrácia halálát kiáltva felel a ballib tábor. Miközben a valóság az, hogy igazán demokrácia itt sosem volt, a NER-ben pedig évek óta eldöntött tény, hogy népszavazás márpedig nincsen. Csak most éppen egy bunkó és PR-szempontból öngóllal felérő eszközzel sikerült megakadályozni. De ha a népszavazás intézményének ellehetetlenítése botrány, akkor nem néhány napja van botrány, hanem néhány éve. És ha botrány, akkor a kigyúrt kopaszok kigyúrtkopaszkodásánál nem botrányosabb-e a Nemzeti Választási Bizottság jogvégzett tagjainak és jogászprofesszor és egyetemi rektor elnökének asszisztenciája mindehhez? Ők legalább tudják, mit cselekszenek.

Mik lennének hát az igazi kérdések?

Például hogy mi legyen az oktatással. Sajnos fogalmam sincs, nem értek hozzá. Egy eddig talán elhanyagolt kérdést viszont hadd vessek föl. Magyarország az "Európa" nevű "ország" egyik szegény megyéje, ahonnan sok ember elmegy, pont úgy, ahogyan faluról mennek "föl" a városba. Magyarország nem tud versenyezni a nyugati országokkal. Az emberek oda mennek, ahol a pénz van, és mennének akkor is, ha ballib vagy jobbikos kormány lenne. Akkor viszont a magyar oktatás - lassan a középfokú is, és különösen az élmezőny - részben a nyugati országoknak termel humán tőkét, a magyar adófizetők pénzéből. Jól van ez így? Egy szegény és fogyatkozó nemzet képezzen utánpótlást a saját pénzén a saját utánpótlásából a gazdagabbaknak? A magyar adófizetők pénzének egy része arra menjen el, hogy a felső tíz-húsz százalék gyerekei leléphessenek az országból? Íme, itt egy probléma - nem tudom, van-e rá válasz, de sokkal igazibb problémának tűnik, mint az, hogy ki viseli a kockás inget.

Igazi kérdés az is, hogy meddig mehet el a Fidesz. Lop, csal, hazudik, és még el is ront mindenfélét - hogy lehet az, hogy nem állítja meg senki? Szerintem úgy, hogy minden "csináld!" és "ne csináld!" annyit ér, amennyit a melléje tett "mert különben". A politikában a legegyértelműbb "mert különben" az, hogy a választók leváltják a kormányt. A Fidesz addig mehet, amíg a választók többsége nem lát nála kevésbé rossz alternatívát. Nos, nem lát. Ballibek szerint a választók a hülyék - szerintem pedig a balliberálisok nem képesek a népnek jobbat ajánlani a Fidesznél. (Hartland ecsém írt erről egy kis drámát, csak még nem rakta ki, mert kényes az "irodalmi" posztjaira, pedig hát olyan szar mind, hogy akár ezt is nyugodtan kirakhatná. - Kösz, Boldi bá, magát sem hívom egy ideig vendégposztolni! H.Hartland) A másik "mert különben" az, ha már a fideszesek és a pártot nem választók is elégedetlenkednek. Abból viszont nem kormányváltás lesz, hanem az, hogy a kormány hátrál egy kicsit, és tárgyalóasztalhoz ül, ahogy most az oktatásügyben is történik. Lesz-e olyan ellenzék, amely képes betölteni a "mert különben" szerepét? Ez is igazi kérdés.

Valamirevaló ellenzék lehetne az LMP, ha ki tudna törni a 3-5 százalékos kispárt helyzetéből. Schiffer András a minap látta be, hogy tévedés volt a korábbi álláspontjuk a migráció ügyében. De mondott más érdekeset is:

"Elsősorban nem értékközösség jött létre az unió bővítésével, hanem piacvásárlás történt. Amikor leültünk egy ötpárti egyeztetésre nyáron az új közbeszerzési törvényről a kormánnyal és a jobbikos kollégával  megkérdeztük, miért nem lehet olyan közbeszerzési törvényt alkotni, ahol a helyi vállalkozókat helyzetbe hozzuk, mi a válasz? A nemzetinek nevezett kormány államtitkárai sápadtan közlik, hogy Brüsszel miatt nem lehet. Ez a helyzet."

Értitek, olvasók? A jobbikos mellett egy zöld-balos politikus kéri számon a nemzeti és konzervatív kormányon a nemzeti és konzervatív értékeket? Ez is igazi kérdés.

Közben a ballibek nem győznek örülni annak, hogy a kormány "megint kapott egy pofont" -  az EU bírósága elmeszelte, hogy a kormány pár éve kisöpörte a francia cégeket az adókedvezménnyel járó étkezési utalványok osztásából. Ezek a külföldi cégek most majd jönnek vissza, de minimum kártérítést akarnak. Miért is? Értitek, olvasók? Ha botrány az, hogy kigyúrt kopaszok beállhatnak a népszavazási kérdést benyújtó szoci politikus és az ügyfélablak közé, akkor az miért nem botrány, hogy a magyar állam és a magyar adófizető polgár közé meg beállhat egy francia cég, és kérheti a részét a magyar állam által a magyar adófizető polgárnak nyújtott adókedvezményből?

Szóval az a tanácsom: csámcsogjatok csak nyugodtan a politikai műbalhékon, az is van olyan jó, mint a testrészeket villantó sztárnőkön és más bulvárhíreken csámcsogás - de ne feledkezzetek meg róla, hogy vannak igazi kérdések is.

Üdvözöl:

A Bölcs Boldi Bácsi

8 komment

Címkék: oktatás botrány megmondás ellenzék Bölcs Boldi Bácsi

A gazemberek boltja

2016.01.28. 22:20 Holger Hartland

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy bolt. Úgy hívták: A Gazemberek Boltja. Kapni lehetett ott mindent, ami a világon kapható volt, és nem is akárhogyan, hanem a szokásos ára hatodáért. Lett is volna tülekedés - de nem hiába hívták a boltot A Gazemberek Boltjának: csak azok vásárolhattak ott, akik igazolvánnyal tudták tanúsítani, hogy gazemberek. Nem csoda hát, hogy az emberek nagy része minden gazemberségre hajlandó volt, hogy gazember-igazolványt szerezzen. Igen ám, de az igény sok volt, az igazolvány kevés. A hiába gazemberkedők sokasága egyre nagyobb morgolódással viselte, hogy kimarad a jóból.

Egy napon aztán a népnek elege lett ebből, elkergette az igazolványos gazembereket, és új vezéreket választott. Azok rögvest leverették A Gazemberek Boltjáról a cégtáblát, s onnantól új felirat hirdette, hogy mostantól más világ lesz, mert ez immár A Rendes Emberek Boltja.

A Rendes Emberek Boltjában kapni lehetett mindent, ami a világon kapható volt, és nem is akárhogyan, hanem a szokásos ára hatodáért. Lett is volna tülekedés - de nem hiába hívták a boltot A Rendes Emberek Boltjának: csak azok vásárolhattak ott, akik igazolvánnyal tudták tanúsítani, hogy rendes emberek. Nem csoda hát, hogy az emberek nagy része minden gazemberségre hajlandó volt, hogy rendesember-igazolványt szerezzen. Igen ám, de az igény sok volt, az igazolvány kevés. A hiába gazemberkedők sokasága egyre nagyobb morgolódással viselte, hogy kimarad a jóból.

Egy napon aztán a népnek elege lett ebből, elkergette az igazolványos rendes embereket, és új vezéreket választott. Azok rögvest leverették boltról a cégtáblát, s onnantól új felirat hirdette, hogy mostantól más világ lesz, mert ez immár Az Igazán Rendes Emberek Boltja.

Az Igazán Rendes Emberek Boltjában kapni lehetett mindent, ami a világon kapható volt, és nem is akárhogyan, hanem a szokásos ára hatodáért. Lett is volna tülekedés - de nem hiába hívták a boltot Az Igazán Rendes Emberek Boltjának: csak azok vásárolhattak ott, akik igazolvánnyal tudták tanúsítani, hogy igazán rendes emberek. Nem csoda hát, hogy az emberek nagy része minden gazemberségre hajlandó volt, hogy igazánrendesember-igazolványt szerezzen. Igen ám, de az igény sok volt, az igazolvány kevés. A hiába gazemberkedők sokasága egyre nagyobb morgolódással viselte, hogy kimarad a jóból...

Egy napon aztán, sok-sok évvel később, A Most Már Igazándiból Igazán, De Tényleg Nagyon-Nagyon Rendes És Jó Emberek Boltjánál tüntető sokaságból szót kért valaki, és a bolt lépcsőjére állva rövid szónoklatot intézett az emberekhez, azt javasolván, hogy a boltot örökre be kellene zárni.

A dühös tömeg azonnal fölkoncolta.

Így esett, hogy a bolt most is áll még, bár nem tudom, éppen hogy hívják.

Aki nem hiszi, menjen oda és nézze meg magának.

18 komment

Címkék: mese novella

Pocsolyába lépni csak szépen

2016.01.20. 01:41 Holger Hartland

Zseniális cikkben követel minőséget a magyar tudományban a Mandiner szerzője, aki "az egyik hazai jogi kar állami ösztöndíjas doktorandusz hallgatója" (bár a nevére nincs találat a doktori.hu-n), és "a cikkben leírtakat a társadalomtudományi (és főleg jogtudományi) szcénában szerzett benyomásai alapján fogalmazta meg". Minőségre törekedni már önmagában szép és jó. De hogyan követeljen az ember minőséget? Nézzük, hogyan teszi ezt a szerző:

"[az MTA] körül néha az a látszat alakul ki, mintha az elég ügyesen helyezkedő, de a kutatásban nem mindig jeleskedő egyetemi oktatók szűkebb köreinek plusz kifizetőhelye lenne."

Az MTA-tagság vagy a kutatóintézetek? Nagyon nem mindegy. De bármelyik is, miért nem néz utána számokkal, pl. az MTMT-ből, hogy ki milyen munkásságot tud felmutatni? Akár csak az általa ismert és választott területen. Nem nagy dolog, egyszer még a jelen blog szerzőjének is sikerült. Persze értem, az fárasztó. De nézzük tovább:

"[A tudományos élet szereplői] boldogan zsebre tehetik az emelést és nyugodtan tovább pancsikolhatnak a magyar >>tudományos élet<< langyos pocsolyájában; kitanítva közben a bratyizó társadalomtudósok következő generációját, akik ősztől még nagyobb ösztöndíjaknak örvendhetnek."

"[A doktori iskola felesleges órái] csak arra jók, hogy elvegyék az idejét a kutatástól és helyette megtanítsák arra, ami a magyar akadémiai közegben sokkal fontosabb: a bratyizásra." (Nem egy konkrét iskoláról írja, hanem általában. - H.Hartland)

"az egyetemi tanárok: >>kiképzik<< a következő generációt, a doktoranduszokat. Csak éppen nem elsősorban a megalapozott tudományos kutatásra, hanem az öcsibácsi-sógorkomázásra, a magyar tudományos élet kis langyos pocsolyájában való pancsikolásra."

"a rendszer alapja jelentős mértékben a lötyögés, a bratyizás és nagy átlagban a közepesnél alacsonyabb színvonal"

Kezdhetném sajnálni, hogy annak idején frissen érettségizettként - mondhatni, fenekemen a tojáshéjjal - nem követeltem az irodalomoktatás átfogó reformját azon az alapon, hogy a középiskolai magyartanáraim 75%-ával nem voltam elégedett, és elvették a kedvem a magyar szaktól. (Dehogy írnék ilyet, hálás vagyok ezért nekik azóta is.)

A Mandiner szerzőjének bizonyos értelemben teljesen igaza van. Személyes tapasztalatok alapján inszinuáló általánosítások sorát írni egy komplett rendszerről sokkal egyszerűbb és kevesebb munkával jár, mint utánanézni a dolgoknak, elgondolkodni és olyan cikket írni, amelyben komolyan vehető érvelés, esetleg még számok is vannak. Az külön szép, ha nem hobbibloggerként írja, hanem még fizetnek is neki érte, ám ez már nem a doktori képzés, hanem a Mandiner minőségi követelményeiről szól. A cikk argumentációs bravúrja, hogy puszta létezésével támasztja alá saját állításait. A társadalomtudománnyal ösztöndíjas doktoranduszként foglalkozó Bakó Beát a cikk tanúsága szerint senki sem tanította meg a reprezentatív mintavétel fontosságára, az anekdotikus bizonyítékokkal dobálózás helyett a szisztematikus adatgyűjtésre, a helyes érvelésre, de még az olyan alapvető dolgokra sem, amilyen a higgadt elemzés, az arányérzék vagy hogy a minőséget ne csak másoktól várja el az ember, hanem saját magától is.

Valóban ideje bevezetni a minőségi követelményeket a doktori képzésben. Kezdve mondjuk azzal, hogy hiszti helyett alaposan kidolgozott, jól megírt, minőségi elégedetlenkedést, színvonalas lázadást várjanak a hallgatóktól.

8 komment

Címkék: felsőoktatás megmondás

Hatalomátvételi közlemény

2016.01.18. 06:00 Holger Hartland

Ma hajnalban súlyos támadás érte a demokráciát.

Erőink szerencsére éberen őrködtek, a gyalázatos támadást elhárítottuk. A nyomozás kiderítette, hogy a demokrácia elleni támadás mögött álló felelős: a nép. A nép őrizetbe vétele megtörtént, kihallgatása folyamatban van. Vádemelés a nap folyamán várható.

Felszólítunk mindenkit, hogy statáriális bíráskodás terhe mellett működjön együtt a demokratikus hatalommal.

(Olvashatatlan aláírás, keltezés, pecsét)

2 komment

Címkék: humor összeesküvés abszurd egyperces

Migránsok, stratégiák, háborúk (TLDR)

2015.12.31. 11:33 Holger Hartland

Vigyázat! Hosszú poszt következik. Csak azért készült el, mert elkövettem azt a hibát, hogy néhány embernek megígértem. Annak az öt-tíz ismerősömnek írtam, akiket a valódi vagy a virtuális világban véletlenül pont az én véleményem érdekel a migrációról, és ennek kapcsán a bal- és a jobboldalról, a liberalizmusról és a konzervativizmusról. A baloldali és a liberális olvasók - ha vannak még - talán jobban járnak, ha most rögtön elhagyják ezt a blogot, és nem jönnek többet ide. A posztot nem vitacikknek szánom: úgy gondolom, a vita ideje lejárt, most a döntésnek van itt az ideje, és én már döntöttem. Az olvasó is eldöntheti, hogy egyetért-e vagy sem, de megbeszélni - szerintem nincs értelme.

***

Almásy: A thing is still a thing, no matter what you place in front of it. Big car, slow car, chaffeur-driven car, still a car.
(The English Patient)


Az olvasó megnyugodhat: a mottóban idézett filmet sok évvel ezelőtt nem spontán elhatározásból és nem egyedül néztem meg, hanem - fogalmazzunk így - egy stratégia részeként. A stratégia sikeres volt, de erről most ennyit. A lényeg, hogy az ember sokszor nem aszerint cselekszik, hogy a cselekedetet önmagában jónak tartja-e, hanem egy stratégiát követve teszi meg a lépéseit, hogy közelebb jusson a céljához. Ebben a posztban pedig a stratégiáról lesz szó.


A migráció stratégiai kérdés

Az elmúlt évben a migrációval kapcsolatban rengeteg dologról vitatkoztak a sajtóban és az interneten. "Gyűlöletkeltő" volt-e a plakátkampány? Miért haltak meg hetvenegyen egy furgonban? Gáncsolt-e az operatőr? Szabad-e tönkretenni egy embert azért, amit az operatőr tett? Szemetelnek-e a migránsok? Mit jelent és ki a hibás, ha összeverekszenek a szállásukon? Átdobták-e a gyereket a kerítésen Röszkénél? Jogszerűen és humánusan lépett-e föl a rendőrség? Hogyan szerepelt a migránsokkal szemben a magyar állam? (Hogy szerepelt volna, pont úgy, ahogy a saját polgáraival szemben szokott.) Igazi szakértő-e a kormány mellett megszólaló szakértő? Hány kiválóan képzett munkavállaló és hány terrorista lehet a migránsok között? És így tovább.

Ezek mind viszonylag lényegtelen kérdések. Sajnos még a halálesetek is. Ha engem vagy a kedves olvasót holnap halálra gázolnak a zebrán (történik ilyen), az a mi életünkben ugyan jelentős esemény lesz, pár embernek fájni fog, páran örülnek majd neki, de a világ dolgainak menetét nem befolyásolja érdemben. Persze, fontosak az egyéni történetek is, de az egész világ sorsa olyan sok egyéni történetből áll össze, hogy egy-kettő, vagy akár száz - nem számít. A szavazatunkon is mennyit gondolkodunk és vitatkozunk, pedig ha egyénileg bármelyikünk máshogy szavazott volna, mi is lett volna a választás eredménye? Ugyanaz. De közben a sok-sok egyéni szavazatból áll össze a választási eredmény, a sok egyéni történetből áll össze a nagy egész. Tehát máris van itt egy ellentmondás, a migrációs válság pedig tele van ellentmondásokkal, ahogy egyébként az emberi létezésben szinte minden. A posztban is lesz jó néhány ellentmondás: hónapokon át készült úgy, hogy mindig hozzáírtam egy kicsit, amikor épp volt időm. De maradjanak csak benne: maga a probléma (és az egész élet) ellentmondásos, legyen hát az a poszt is. Nem fogom mindig kiemelni őket, a figyelmes olvasó észreveheti magától is.

A migráció során akkora tömegek mozognak, annyi esemény történik, annyi egyéni történet zajlik, hogy garantáltan lesz köztük példa mindenre. Lesz kedves nigériai orvos és kiváló szíriai tudós, lesz derék szakács, autószerelő és kereskedő, lesz üldözött keresztény, de lesz kukaborogató és autógyújtogató potenciális bűnöző, a nőket és az európaiakat zsákmány- vagy haszonállatnak tekintő muszlim honfoglaló, lesz drogdíler, lesz embercsempész és terrorista is. Lesz emberséges és lesz barátságtalan rendőr, lesznek a hazájukat kiválóan szolgáló egyenruhások és lesz jogszerűtlen intézkedés, lesz hatósági bénázás, politikusi bénázás, hazudozás balról-jobbról, önkéntes aktivisták, tüntetők és ellentüntetők, sőt, még az egyik vagy a másik oldal mellett nyilatkozó értelmiségiek is. (Na ugye, mondtam, hogy lényegtelen.) Lesz olyan, amikor a migránsok verekednek, és lesz, amikor az ő szállásukat gyújtják fel - és lesznek halottak is.

A médián múlik, hogy az egyéni történetek közül mikor melyiket kapja fel, melyiket használja, melyikből csinál eszközt az agendájához. A nagy kérdés viszont az egyéni történetek összességéből áll össze, amelyben egy-egy történet annyit számít, mint a mi holnapi lehetséges halálunk, vagy a választáson leadott szavazatunk: gyakorlatilag semmit. A nagy kérdés az: mit kezdjünk a migrációval? Fogadjuk be az érkezőket, vagy próbáljuk útjukat állni? Vagy fogadjuk be egy részüket? Kiket? Hányat? Segítsünk-e és ha igen, akkor kinek, hol és hogyan?

Ezek stratégiai kérdések. A rájuk adott válasz nem múlhat azon, hogy konkrétan mit csinált egy operatőr, hogyan kiabált és dobált egy migráns, hogyan intézkedett egy rendőr, tetszettek-e a kormány plakátjai, mit írt Bayer Zsolt, és bármilyen szörnyű, még néhány, vagy akár néhány száz ember halálán sem. Egy ötszázmilliós kontinens és egy tízmilliós ország stratégiai döntéséről van szó: befogadunk-e akár több millió embert Európába, vagy nem? Ehhez képest plakátkampányokról, pánikba eső operatőrökről vagy szakértőként szereplő emberek CV-jéről vitatkozni: csupán a mellékhadszíntereken zajló taktikai csetepaté lármája.


Kitérő: a párizsi terrorcselekmény és következményei

Ezt a posztot rég meg akartam írni, egyeseknek hónapok óta ígérgetem. Nem a párizsi terrortámadás apropóján írtam, csak nincs időm, és mostanra lett kész. De ha közben ilyen is történt, legyen szó erről is. Az érzékeny, a balos és a liberális olvasóknak a mostanában divatba jött szélsőliberális (vagy neokommunista?) kifejezéssel élve adok egy trigger warningot: számukra potenciálisan kellemetlen vélemény következik, és ez még csak az első.

A terrortámadás tragikus esemény, százharminc ember halála pedig nyilván százharmincszor tragikusabb, mint amilyen az én halálom lenne vagy éppen az olvasóé - de az ötszázmilliós lakosságú EU-ban még százharminc ember halála is alig számít. A közvélemény és a politika reakciója: ez az, ami számít. Franciaországban évente háromezren halnak meg közlekedési balesetben, míg a terroristák lelkén idén egyelőre kevesebb, mint kétszáz emberélet szárad - vagyis úgy tűnik, objektíve a többi autóstól és a saját vezetési hibáiktól sokkal jobban kell félniük a franciáknak, mint a terroristáktól.

Az pedig már majdnem teljesen mindegy, hogy a párizsi terroristák közt volt-e frissen érkezett migráns. Terrorizmus volt, van és lesz. A terroristák migrációval és anélkül is átjuthatnak a határokon. A terroristák lehetnek marginalizált félegzisztenciák, de akár magasan képzett, a statikához és a repülőgép-vezetéshez értő emberek is. Stratégiai szempontból nem számít, hogy a milliónyi migráns között van-e néhány terrorista. Stratégiai szempontból maga a milliós tömeg számít. A terrorizmus pedig - jelen formájában és jelenlegi gyilkolási kapacitásával - csak a problémahalmaz csúcsa. Igazán fontossá a közvéleményre és a politikára gyakorolt hatásában válik, nem önmagában vagy az áldozatok száma miatt.

Ez persze változhat még, ha durvul a helyzet. Mivel a már beérkezett migránsok nagy része fiatal férfi, elmondhatjuk, hogy egy inváziós hadsereghez az élőerő már megvan. Már csak fegyver kell, de kerülhet az is. Őrültségnek hangzik? Vagy úgy, mint valami Tom Clancy-regény? Igen, így van. De két éve az is őrültségnek hangozhatott, hogy Magyarország határait százezrek fogják agresszíven - azaz bebocsátást nem kérve, akaratukat ránk erőszakolva - átlépni, míg a megállításukra határkerítés nem épül és fel nem lépnek az ország fegyveres erői.


Hogyan válaszolunk a stratégiai kérdésre?

A stratégiai kérdésre adott válaszunk végső soron attól függ, hogy milyen világot, milyen Európát és milyen Magyarországot szeretnénk (vagy milyet nem), és hogy milyen premisszákból indulunk ki. Mit gondolunk például arról, kiért felelős az ember, kin kötelessége segíteni? Gondolhatjuk azt, hogy minden emberért egyformán felelősek vagyunk. Legyen mindenki egyenlő! De ha igen, akkor Európának, illetve a fejlett világnak nem egymillió vagy éppen ötmillió vagy akárhány migránst kellene befogadnia, hanem el kellene kezdenie két kézzel szórni a felhalmozott gazdagságát mindenfelé, amíg ugyanolyan szegény nem lesz, mint a világ többi része.

Vagy azokért vagyunk felelősek, akik eljutnak hozzánk? De akkor mi lesz azzal a sokkal több emberrel, aki ott marad? Aki az önzetlenségről moralizál, az ne felejtse el, hogy pl. a szíriai felső- és középosztály befogadásával mekkora slamasztikában hagyná a humán (és akár anyagi) tőkéje nagy részétől megfosztott szíriai társadalom többségét.

Gondolkodhatunk úgy is, hogy az ember elsősorban a hozzá közel állókért, a családjáért felelős, azután a lakóhelyéért, a munkahelyéért, az országért és a nemzetért, majd ezután a tágabb közösségeiért: a mi esetünkben Európáért, majd a nyugati civilizációért (igen, ennek a körnek a tagjai vagyunk, még ha csupán a távoli, szegény és lenézett rokon szerepében is), és csak mindezek után jöhet a világ többi része. Így egész más választ kapunk a stratégiai kérdésre is.

Számít az is, mely értékek a fontosabbak. A biztonság, a rend és a stabilitás, vagy a segítségnyújtás illetve az, hogy önzetlennek érezhessük magunkat? Netán a frissen érkező munkaerőtől remélt gazdasági növekedés? A nyugati világban élvezett szabadságunk vagy a kulturális sokszínűség? Akkor érezzük magunkat jobb embernek, ha elsősorban a gyerekeink jövőjét és a saját kultúránk és nemzetünk védelmét tartjuk fontosnak, vagy ha minden emberét, és hajlandóak vagyunk a sajátunkat kockára tenni akár idegenek tömegeiért is?

Hogyan látjuk a migrációt? Egyszeri eseménynek, amelyben sok, de azért korlátozott számú ember vesz részt, és egyszer magától is vége lesz? Vagy kiapadhatatlan utánpótlással rendelkező népvándorlásnak, amely, ha nem tartóztatjuk fel, akár addig folytatódhat, amíg nem neki, hanem nekünk lesz végünk?

Hogyan látjuk a migránsokat? Inkább a lehetőségeket látjuk az érkezésükben, vagy inkább a költséget, a kockázatot és a fenyegetést? Utóbbiak nem csupán a terrorizmus velejárói lehetnek, hanem az iskolázatlan illetve munkaképtelen bevándorlók szociális ellátása, képzése, az integráció problémái, a konfliktusok és a bűnözés növekedése is. Észrevesszük-e a liberális médiában előszeretettel mutogatott nőktől és gyerekektől a többséget alkotó, hadra is fogható fiatal férfiak tömegét? A fától az erdőt?

Mi okozta a migrációt? A nyugati világ "gyarmatosító", kizsákmányoló elnyomása? Vagy az USA demokráciaexportáló kavarása? Netán a migránsokat kibocsátó országokban végbemenő környezetpusztulás, amit nyomban a klímaváltozás és ezzel megint a nyugati világ számlájára írunk? Vagy a kibocsátó országok politikai hibái és elmaradott kultúrája? Netán az ottani népességrobbanásnak is van benne szerepe? A Wikipédián is kikereshető adatok szerint a 2. világháború óta Nigériában, Szomáliában, Szíriában és Afganisztánban egyaránt kb. ötszörösére nőtt a népesség. A szovjet beavatkozás idején, 1980 körül Afganisztán lakossága még 15-16 millió volt, ma valahol 32 milliónál tart, 2050-re 82 millió az előrejelzés. Mit mond ez a migrációról? Nyilván furcsa lenne az ottani népszaporulatot a migránsokon egyesével számon kérni. És az árát velünk megfizettetni - az nem?


A politika háború

Szóljon, aki szerint a fenti kérdésekre van egyértelműen és bizonyíthatóan egyedül helyes válasz. Nekem úgy tűnik, nincs. Válaszom éppen van, de az nem "bizonyíthatóan helyes", hanem szubjektív, érdek- és értékalapú válasz. A kérdések egy része nyilvánvalóan értékválasztás kérdése, másokra pedig a jövő fog felelni - nekünk viszont most kell döntenünk, nem a jövőben. A migráció stratégiai kérdésére tehát aszerint válaszolunk, hogy miben hiszünk, mit tartunk fontosnak, milyen világot akarunk, milyet nem, hogyan magyarázunk olyan jelenségeket, amelyekre jó magyarázat - ha valaha is - csak a jövőben lesz. A migráció stratégiai kérdéséről folytatott vita tehát nagyrészt hitvita - mint ahogy hitvita zajlik általában a politika és a társadalom egyéb stratégiai kérdéseiben is. Nem fogunk róluk megegyezni. Legfeljebb alkudozni lehet, kompromisszumokat kötni, modus vivendit keresni.

Amikor a tárgyalás lehetőségei kimerülnek, és még mindig egymással ellentétes akaratú "táborok" állnak szemben, akkor megérett a helyzet a "háborúra". Jó esetben - és a mi nyugati világunkban egyelőre a jó eset valósul meg - ezt a háborút nem fegyverekkel vívják, hanem szavakkal és szavazatokkal. A helyzet mindazonáltal "háborús", legalább idézőjelben, ezt ne szépítsük. Ahol egymásnak élesen ellentmondó politikai akaratok, ezen akaratokat egymásra kényszeríteni törekvő, egymásra egyre nagyobb utálattal tekintő táborok állnak egymással szemben, ott ha nem is háború, de jó esetben is "háború" van.

"Háború" van a szándékütközés mellett azért is, mert a stratégiai kérdések többek között az értékeinkről szólnak - tehát erkölcsi kérdések is. Az ellenkező álláspontok hívei szemében a másik fél álláspontja erkölcsi botrány: a saját oldal világnézetét és alapvető értékeit, valamint ebből következő morális elveit tagadja meg. Aki nem ért egyet vele, annak nagyon könnyen lehet, hogy ez a poszt is botrány, esetleg sajnálatos elhülyülésem bizonyítéka. Legyen, gondolja így: ma ez a dolgok rendje. Aki ellenkező véleményen van, arról ilyen szélsőségesen súlyos esetben könnyű azt gondolni, hogy 1) buta, vagy egyenesen 2) bolond, vagy 3) félrevezetett birka, vagy pedig 4) erkölcstelen, esetleg 5) megvették, tehát még hasznot is húz a gonoszságából. (Megszámoztam, hogy a poszttal egyet nem értő baloldali és liberális olvasók röviden, számokkal is kifejezhessék a véleményüket, ne kelljen hosszú kommenteket írniuk, nekem pedig ne kelljen ilyeneket elolvasni.) Nehéz kitartani amellett, hogy a másik fél is van olyan értelmes és tisztességes, mint mi, csak épp másban hisz és másképp lát bizonyos dolgokat. Sokszor nekem sem sikerül, és bevallom, sokszor már nem is törekszem rá. "Háború" van.

"Háború" van azért is, mert döntéskényszerben vagyunk alapvetően fontos kérdésekben. A gondolkodás lehet folytonos, de a döntés diszkrét. Kerítést építeni például nem lehet félig vagy kétharmadig: vagy építünk, vagy nem. Ha van két alternatíva - jelöljük őket 0-val és 1-gyel -, akkor a gondolkodásom 0 és 1 között sokféle értéket fölvehet, sőt, akár különböző gondolataim is lehetnek, amelyek közül egyesek a 0-hoz, mások az 1-hez állnak közelebb. De amikor dönteni kell, akkor már csak két lehetőségem van. Ha két ember közül az egyiknek a kérdésben alkotott összesített véleményét 0 és 1 közötti számokban a 0,49 fejezi ki a legjobban, a másikét pedig a 0,51, ők remekül megérthetik egymást - amíg dönteni nem kell. A döntésnél viszont elválnak az útjaik, és ha nagyon fontos döntésről van szó, akkor ha tetszik, ha nem, ellenségek lesznek.

Persze nem szükségszerű, sőt, esztelenség lenne, ha ez a mi kis politikai "háborúnk" elveszítené az idézőjeleit. Az ellenségek pedig tárgyalóasztalhoz is ülhetnek, és meg is egyezhetnek valamiben. De az alaphelyzet attól még háború, pontosabban "háború".


Stratégiák

Milyen stratégiák lehetségesek a migrációs válságban? Elfogultan fogom őket sorra venni (ha eddig nem derült volna ki), ráadásul régóta írom a posztot, és az eltelt idő alatt úgy néz ki, hogy a befogadó stratégiák egyre népszerűtlenebbek már Nyugat-Európában is, és talán egyszer végre megbukik a felső létszámkorlátot nem ismerő merkeli stratégia is. Az viszont nem változott, hogy a stratégiákat elsősorban egyetlen szempont szerint különböztethetjük meg: aszerint, hogy inkább kinyitnák vagy bezárnák a kapukat a migránsok előtt.

(Közbevetés: aki nevetni vagy gúnyolódni akar azon, hogy egy jelentéktelen blogger beszél európai stratégiákról - ám tegye. Amit olvas, az egyetlen magyar választópolgár véleménye a nyolcmillióból, egy EU-polgáré az ötszázmillióból. Jelentősége nincsen - de ha sokan gondolják így, annak már van. Ha vagyunk Magyarországon pár millióan, akik így gondoljuk, akkor itt egy jó ideig nem lesz balliberális kormány. Ha egyre többen leszünk Európában, akik így gondoljuk, akkor pedig - ahogy a közelmúlt egyik jelentős és egyébként váratlanul jó politikai beszédében elhangzott - vége lesz "a liberális blabla korszakának". És akkor kinek is lesz igaza? Hűha. Orbán Viktornak.)

A teljes, minden érkezőre kiterjedő befogadás stratégiája, ha létezett valaha is, mára megbukott: a kezdetben migránsbarát nyugati politikusok és közvélemény is belátták, hogy nem lehet mindenkit befogadni. A németek már hónapok óta mondják, hogy aki nem háborús övezetből jön, hanem gazdasági menekültként, pl. Koszovóból, azt visszaküldik. Pedig logika éppenséggel a korlátlanul befogadó stratégiában is volna: ez értékalapú stratégia, mely abból indul ki, hogy a pocsék élet elől pont úgy lehet menekülni, mint a háború elől; hogy az egyenlőség, a segítőkészség és az univerzális jóindulat mindennél fontosabb értékek, és ha komoly áldozatot kell hozni értük, hát hozzuk meg. Elvileg nagyon is következetes álláspont. Éppen ez vele a baj: nem vesz tudomást egyéb, a fentiekkel ellentétes értékekről (az értékek már csak szintén ilyenek, tele vannak ellentmondásokkal), a veszélyekről (hogy az univerzális jóindulattal megsegítettek nem a kölcsönösség jegyében viszonyulnak majd hozzánk), és arról sem, hogy sokan vagyunk, akik nem szeretnénk olyan nagy áldozatot hozni, amelynek mértéke akár a lassú kollektív öngyilkosságig is terjedhet.

A következő stratégiát nevezhetjük akár merkelinek is: válogatva, de azért nagyon sok embert (milliókat) befogadni, azon az alapon, hogy honnan jöttek - fél szemmel talán arra is odasandítva, hogy befoghatók-e némi munkára és megtermelik-e majd a most aktív német korosztályok nyugdíját. Nem gondolom, hogy Merkel buta lenne vagy megőrült volna, mert logika ebben is van. Munkaerő a Mercedesnek és társainak, plusz humanitárius pózolás: 2 in 1. Integráció, megújuló Európa, GDP, boldogság. Wir schaffen das. Oder nicht. Nem vet számot a veszélyekkel. Még Szíriából sem csupa képzett orvos és járműipari szakember érkezik, de nem csak onnan érkeznek (mondani persze mondhatják), és elég nehéz lesz több millió embert visszatoloncolni - talán egyszerűbb volna be sem engedni őket. Esetleg a kevésbé használható humán erőforrást kvótarendszerben lepasszolni Kelet-Európának? Hoppá.

Az idegen kultúrájú és identitású migránsok egyáltalán nem biztos, hogy akarnak majd integrálódni, sőt, lehet, hogy egy idő után ők akarnak majd integrálni minket. Az utóbbi időkben már napi tízezres számokról lehetett olvasni, az egy év alatt alsó hangon is hárommillió ember, az tíz év alatt harmincmillió, plusz akiket majd még "családegyesítés" címén maguk után hoznak, plusz akik majd itt születnek. Igen, Európának pedig ennél jóval több, ötszázmillió lakosa van - de gondolhatnánk a gyerekeink és az unokáink jövőjére is, arról nem is szólva, hogy nehezen integrálható vagy integrálhatatlan kisebbségből egy 5-10%-os méretűvel is lehetnek súlyos problémák. Persze ha biztosak lehetnénk benne, hogy valóban "megcsináljuk", ahogy Merkel mondta... - de nem lehetünk.

Valamiféle kompromisszumos stratégia lehetne az, ami mostanában körvonalazódik, hogy valamennyi migránst beengedünk, Európa védelmét pedig kiszervezzük máshová, például a törököknek. Várjunk csak... azoknak a törököknek, akik maguk is az iszlám világ részei és vidáman üzletelnek az "Iszlám Állammal"? Akik egy EU-tagsággal rögtön nem is három- vagy tíz-, hanem nyolcvanmillió muszlim állampolgárt hoznának az EU-ba? Bízzuk a kecskére a káposztát? Várjuk tőlük, hogy majd megvédenek minket? Az alapvető problémát ez sem oldja meg. Európa kiszolgáltatott marad. Ahogy a már idézett politikai beszéd fogalmazott: "a legveszélyesebb kombináció (...) az, ha az ember gazdag és gyenge". Kinek is van igaza megint? Igen. Sajnálom.

Marad a végére az a stratégia, hogy bezárjuk a kapukat, kerítést építünk, felkészülünk arra, hogy megvédjük magunkat - mert minket úgysem fog jobban megvédeni senki más, mint mi magunk -, és közben persze kiépíthetünk valamilyen előretolt védelmet, illetve be is avatkozhatunk ott, ahol kell, segíthetünk ott helyben, például Szíriában. Segíthetünk önfeladás és kollektív öngyilkosság nélkül is. Igen, "mi", azaz Európa, mert amíg EU-tagok vagyunk, addig mi, csóró és lenézett volt keleti blokkbeliek is beletartozunk, akárhogyan is tetszik vagy nem tetszik ez. Ha pedig egyszer mégis kilépünk, még mindig jobb lesz az oroszokkal együtt kerítést építeni és határt őrizni, mint alámerülni a harmadik világba.

Persze még ez a "honvédő" stratégia sem zárja ki, hogy valamennyi migránst befogadjunk - egy keveset. Magyarország szerintem be tudna fogadni akár tízezer embert is, ha nagyon alaposan megválogatjuk őket, és csak olyanokat engedünk be, akikről erősen valószínűsíthető, hogy beilleszkednek, a magyar társadalom hasznos tagjai lesznek és idővel részben vagy egészen magyarrá válnak. Ilyen emberek eddig is jöttek, most is vannak itt, sokan ismerhetünk ilyeneket személyesen is. Előbb-utóbb még többre is lehet szükségünk, például az egészségügyben. De még ez a maximum tízezer is kicsi szám. Lakosságarányosan az egész EU-ban ez összesen és egyszeri alkalommal félmillió embert jelentene, miközben valójában évente a többszöröse próbálhat ide jönni. Magyarán: a stratégia szempontjából a teljes kizárás és a népesség legfeljebb egy ezrelékéig elmenő, a saját érdekünknek megfelelően válogató befogadás között minimális a különbség.


Miért inkább a "honvédő", mint a "befogadó" stratégia?

Miért támogatja egy nagyjából átlagos, a Fideszt igazából nem kedvelő (igaz, a balliberálisokat még annál is erősebben elutasító) magyar választópolgár a kormány kerítésépítő politikáját? Ahogy már írtam, a stratégiai válasz értékrend, érdekek, preferenciák és szubjektív észlelés dolga. Akinek fontos Magyarország (és Európa) nemzeti és kulturális arculatának megőrzése; aki úgy látja, hogy a migráció nem egyszeri esemény, hanem kiapadhatatlan utánpótlása van; továbbá aki úgy gondolja, hogy a hozzánk közelebb állókkal jobban összetartozunk és belefér annyi önzés, hogy őket részesítsük előnyben a távolabb állókkal szemben - az nem csoda, ha kerítéspárti lesz. De van még egy szempont. Nézzük meg a stratégiákat a lehetséges eredmények felől!

A "befogadó" stratégia azt ígéri, hogy a migránsokkal Európa nyerni fog, Magyarországnak pedig inkább sajnálnia kellene, ha továbbmennek - a hosszú út megtételével is bizonyító vállalkozó szellem, az értékes munkaerő, a kultúránkat színesebbé tévő sokféle népség, a csökkenő népszaporulatunkat feldobó fiatalok, a rokonszenves, hozzánk sok mindenben hasonló szíriai középosztály és a jobb életre vágyó, tenni akaró harmadik világbeliek: sok-sok derék embertársunk, akik mind alig várják, hogy fiaink és lányaink szimbolikus szúzai menyegzője után széles mosollyal építsünk együtt egy új hellénizmust... Na jó, ne röhögjünk ezen - annyira. Alapjában véve szép jövőkép ez. Ha biztos lehetnék benne, hogy megvalósul, akár meg is vehetném.

Ehhez képest a "honvédő" stratégia nem sokat ígér. Összeszorított foggal védjük, ami a miénk. Lehet, hogy előbb-utóbb személyesen is. (Ha öregszünk és puhulunk is, azért milicistának még jók leszünk.) Az áradat a határainkat ostromolja, mi eközben csak egyre kevesebben leszünk, és ki tudja, megáll-e a fogyatkozásunk valahol. Nem látszik a kívánatos végállapot, amelyről elmondhatjuk, hogy ha elértük, akkor készen van a mű, megvalósult az álmunk - ez a stratégia egy nem álomszerűen kívánatos, hanem inkább csak elfogadható, normális állapot folyamatos küzdelem árán történő fenntartásáról szól. Nagyon jó esetben kibontakozik majd egy politikailag jobbra forduló, erős és magabiztos Európa - idővel, talán-talán. De a "honvédő" stratégia nem a megvalósításáról, hanem a megőrzésről szól. Ha az ígéreteket nézzük, a liberális álom nyer.

Igen ám, de nemcsak ígéretek vannak, hanem veszélyek is. Mit veszíthetünk a "befogadó" stratégiával, ha azt választjuk, és kiderül, hogy rossz? Röviden: mindent. A kultúránkat (aki szerint nem értékes, az majd megtanulja értékelni utólag annak a fényében, ami utána jön), a városainkat, a tereinket, a megszokott életünket, a gyerekeink jövőjét. A liberális elit persze nem, ők majd őrzött lakóparkokból (kerítés mögül!) fognak sajnálkozni - vagy koccintani a megvalósult multikultira és a mi lassú pusztulásunkra -, emellett minden bajért a jobboldalt és a hülye népet fogják hibáztatni, aztán ha már nem lesz maradásuk, akkor elrepülnek valahová, egy olyan helyre, amit még nem tettek tönkre. Nos, ezért sem szabad a döntést a liberális elitre bízni. (Apropó: ajánlom a béna Ponyvaregény helyett a Tropa de elite című brazil filmet - érdekes benne pl. az a rész, ahol a fekete (!) rendőr srác az egyetemi órán a liberális fehér felső osztály elkényeztetett fiataljaival próbál vitatkozni. De amúgy jó az egész, ahogy van.)

Mit veszíthetünk a "honvédő" stratégiával, ha úgy választjuk ezt, hogy igazából nem kéne? Mindenekelőtt mindazt a sok jót, amiről így lemaradunk: a friss munkaerőt, a megújulást, a prosperitást, a leendő nyugdíjunkat (ami ezt a legutóbbit illeti: hahaha!). Itt fogunk ülni a bezárkózó Európában, egyre kevesebben és egyre öregebben, talán egymás ellen is fordulva, illúziók nélkül. Az is lehet, hogy végül meg sem tudjuk védeni magunkat - akkor viszont mindegy, ugyanott vagyunk, mint a "befogadó" stratégia kudarcával.
 
Látható tehát: sok múlik azon is, hogy az ember milyen perspektívából nézi a dolgot, inkább az ígéretek vagy inkább a veszélyek alapján dönt. Az óvatosak, a konzervatívok és a pesszimisták (vagy realisták) számára - már ha nem az elithez tartoznak - egyértelmű a választás. Ha a migráció csak egy kicsivel is növeli az esélyét, hogy a gyerekem játszóteréből - vagy a gyerekem gyerekének a játszóteréből - drogdílerek, erőszaktevők, tolvajok és frusztrált munkanélküli "fiatalok" bandázóhelye legyen, belőlünk pedig célpontnak tekintett, hosszabb távon kisebbségbe szorításra és elsorvasztásra ítélt, kihaló nemzet, akkor köszönöm, inkább ne legyen nyugdíjam. (Persze mivel papírforma szerint úgysem lesz, könnyen mondok le róla.)

Az is elég egyértelmű, hogy ebben a helyzetben egy magamfajta átlag magyarnak mely politikai erők nem a szövetségesei. A korábbi tapasztalatok alapján elég biztosan megjósolható, hogyan reagálnának a fenti, fiktív játszótéri problémára mindazok, akik egyébként országos botrányt kavarnak abból, ha Kövér László - vagy éppen egy popsztár! - kiejt egy szokatlanul megfogalmazott mondatot a száján. Jó esetben sajnálkozva vonogatnák a vállukat. Esetleg motyognának valamit a multikulturalizmus és a tolerancia fontosságáról. Rosszabb esetben az első gyanús homlokráncolást látva rasszizmust kiáltanának és a bűnözők mellé állnának. És ha tehetnék, olyan politikát folytatnának, amely a problémát előidézi és elmélyíti, és fölháborodnának azon, ha az ostoba nép a saját gyerekeit fontosabbnak tartja, mint az ő eszméiket, és leszavaz nagyjából bárkire, aki nem ők. De akkor min csodálkoznak? Az ilyen politikai erőt, mint ők, nemhogy barátnak nem hívjuk - ellenségnek hívjuk.


A "honvédő" stratégia és a liberálisok

Szerencsére vannak a liberálisok között is olyanok, akik egyetértenek a "honvédő" stratégia szükségességével, és támogatják akár a kerítésépítést is - legfeljebb két ilyen tartalmú nyilatkozat között orbánoznak egyet, hogy meglegyen az egyensúly. A "honvédő" stratégiával szemben ugyanakkor a liberális oldalról gyakran fogalmazódik meg az az ellenvetés, hogy ez tulajdonképpen a félelem és a bezárkózás stratégiája.

Nagyon tanulságos ez. Mert mi baj van a félelemmel és a bezárkózással? Semmi. A félelem normális emberi érzés: jelzi a veszélyt, óvatossá és éberre tesz, mozgósít, felkészít a megelőzésre vagy a védelemre. A bezárkózás pedig normális viselkedés: vannak olyan helyzetek és vannak olyan dolgok, amikor és amelyek elől be- és el kell zárkózni. Aki szerint a "nyitottság" önmagában erény, az próbálja ki, hogy mostantól nyitott ablaknál alszik márciusig; hagyja nyitva a lakását is, amikor elmegy otthonról, és az autóját is, miután leparkolt vele. Aki szerint a félelemnélküliség erény, az álljon ki egy hegy csúcsán a szikla szélére, és próbálja ki, nem fél-e onnan leugrani. Vagy gondoljon bele, jó dolog-e, hogy a hatalmasok közül sokan a becsületük elvesztésétől - vagy egyszerűen a tükörbe nézéstől - való félelem nélkül hazudnak bele a polgárok arcába, manipulálnak a vagyonbevallásukkal és gazdagodnak tisztességtelenül.

Érdekes, ahogyan sok liberális úgy tesz, mintha elég volna kimondani egy-egy varázsszót ("félelem", "bezárkózás"), és azzal máris diszkvalifikálódnék a másik fél álláspontja. E forgatókönyv szerint a félelem rossz tanácsadó, a félelemre nem szabad építeni, kivéve persze, amikor ők félnek a fasizmustól. Egészen orwelli: bizonyos gondolatokat az ő kánonjuk szerint már meg sem lehet fogalmazni, mert nincsenek rájuk legitim szavak.

Ez a kánon pedig ma még mindig domináns pozíciót élvez nyugaton - és a gondolatok és a vélemények világában a nyugathoz tartozó vagy kapcsolódó Magyarországon is. A társadalom és az emberi világ dolgaiban gondolkodó és véleményt nyilvánító emberek között - a médiában, a társadalomtudományokban, illetve az úgynevezett "értelmiség" soraiban - ma is a liberálisok, pontosabban a balliberálisok nézetei dominálnak. Részben azért, mert ezekben a körökben a balliberálisok többséget élveznek, Magyarországon pedig azért is, mert minőségi fölényben is vannak, vagyis tetszik vagy sem, az ő embereik okosabbak, tájékozottabbak, jobban értenek a dolgukhoz, jobb cikkeket és jobb könyveket írnak, mint a jobboldaliak. Lehet, hogy ez most a jobboldali olvasóknak esik rosszul, az okairól pedig további hosszú posztokat lehetne írni, de attól ez még így van, sajnálom. Tényleg sajnálom.

Örülnék, ha ez a helyzet változna, de "A dolog lényege az, hogy ma a liberálisok uralják Európát - félreértés ne essék, a konzervatívok is liberálisok ma Európában" - vagyis kinek van igaza már megint? Úgy bizony. De idézhetek mást is, akinek a szavai ugyanúgy sokunk érzéseit összefoglalják: "Ma konzervatívnak lenni a legnagyobb lázadás a mindent eluraló globális trenddel szemben." Ezt egy államilag is kitüntetett és időközben furcsa show főszereplőjévé vált pop-ikon mondta - ha kínos, hát nem biztos, hogy annak, aki egyetért vele.

A fentiekből egyértelműen következik, mi legyen a válasz a liberális forgatókönyvre: tűzre vele. Beszéljünk egyenesen. Igen, a mi stratégiánk a félelem és a bezárkózás stratégiája - mert ezeket mi teljesen legitim dolgoknak tartjuk. Teljesen legitim dolog a bevándorlás miatt aggódni, a kultúránkat és az életmódunkat félteni, és teljesen legitim dolog be- és elzárkózni az elől, amit nem szeretnénk. Sőt, még egy további "csúnya dolognak" a stratégiája is: az önzésé. Aki a "honvédő" stratégiát támogatja, az úgy jár el a leghelyesebben, ha nyíltan és képmutatás nélkül elismeri, hogy nem tud minden embert szeretni és nem tud mindenkit a világon egyformán fontosnak tartani. Nem szégyellem, hogy a saját gyerekem jövője számomra fontosabb, mint mások gyerekeié. Ugyanígy a magyar gyerekek jövője számomra fontosabb, mint az osztrákoké. Az osztrákoké fontosabb, mint a franciáké. A franciáké pedig fontosabb, mint mondjuk az afgánoké.

Persze, a liberális forgatókönyv szerint ilyenkor következik a varázsszavak újabb köre: a "gyűlölet", a "nacionalizmus", esetleg a "rasszizmus". Elmagyarázzuk a liberálisoknak, hogy a sajátunk megkülönböztetett szeretete nem jelenti a másik gyűlöletét? Hogy a sajátunk előnyben részesítése nem jelenti a másik alacsonyabb rendűnek tartását? Hogy ha valakivel nem akarunk együtt lakni, az még nem jelent sem gyűlöletet, sem dehumanizálást? Magyarázzunk? Nekik? Minek? Teljesen fölösleges. Aki ezzel a forgatókönyvvel próbálkozik, az nem fog minket kevésbé megvetni, kevésbé gyűlölni és kevésbé az ellenségének tekinteni (és ne is akarjuk tőle), ha magyarázkodunk. Magyarázat helyett csak mutassunk a liberálisoknak a forgatókönyvükből rakott kis tábortűzre, és - ha rendesek akarunk lenni, és miért ne - hívjuk meg őket szalonnát sütni.


A "honvédő" stratégia és a szakértők

Felmerülhet az a kérdés is, és ez is többnyire a liberális oldalról szokott felmerülni: miért válasszon egyáltalán stratégiát a magunkfajta egyszerű választópolgár? Miért ne bízzuk inkább a dolgot a szakértőkre?

Legalább négy okból.

Először is, a szakértők is tévedhetnek. A társadalmi kérdések szakértői különösen. A társadalmi kérdésekre vonatkozó szakértelem inkább a dolgok utólagos megmagyarázásában jó, mint a megjóslásukban. Ez nem dehonesztáló: az emberi világ összetettebb és bonyolultabb, valamint erőteljesebb kölcsönhatásban van a vizsgálójával, ezért sokkal nehezebb is megjósolni a történéseit, mint a természettudósok által vizsgált folyamatokat. Ki látta 1937-ben, hogy mi lesz 1947-ben? Ki látta előre a szocialista világrendszer teljes összeomlását az 1980-as években? Hányan látták előre a 2008-as gazdasági válságot? És hányan hittük el Fukuyamának huszonéve, hogy a történelemnek vége?

Tudom, hogy a szakértelem nehéz dolog. Magam is próbálnék érteni valamihez, így készségesen elhiszem, hogy a szakértőknek a tévedéseikben is rengeteg munka van, és azt is, hogy a legjobbak szakértelme az adott kérdésben létező legjobb emberi tudást képviseli. Csakhogy lehetnek olyan kérdések, amelyeknek a megválaszolásához a legjobb emberi tudás is kevés.

Másodszor, a válasz nemcsak tudás kérdése, hanem érdekek, értékek és preferenciák dolga is - ezekben pedig a tudás nem igazít el. A szakértő elsősorban arra tud választ adni, hogy mi van, és nem arra, hogy mi legyen. (Ha úgy tetszik: Sein/Sollen.)

Harmadszor, a szakértők beleeshetnek abba a hibába, hogy a tudományos felvilágosításba becsomagolják a preferenciáikat és az értékítéleteiket is. Tudományos igazságként hangzik el olyasmi, amit lehet, hogy inkább politikai állásfoglalásnak kellene neveznünk. Nehéz megmondani, hol ér véget az egyik és hol kezdődik a másik, de ahogy a szakállas ember különbözik a borotvált arcútól, ugyanúgy különbözik a valóság megismerése is a valóság uralásának szándékától. Balliberális értelmiségiek nyilatkozataiban olykor összekeveredik a kettő, ami végső soron a szakértelem társadalmi renoméjának árt. Ennél már azok a jobboldali értelmiségi nyilatkozatok is kevésbé rosszak, amelyekben legalább szakértelem nincsen.

Negyedszer, a döntés joga azt illeti, aki a következményeket viseli - és az nem a szakértő, hanem a nép. Fukuyama például belebukott a tévedésébe? Megbecsült szakértő ma is. A szakértőket érdemes meghallgatni, de dönteni a népnek kell, még akkor is, ha formálisan erre csak négy évente kap lehetőséget, és olyankor is csak meglehetősen vegyes tartalmú és értékű "csomagok" közül választhat.

Van egy kedves példám. Az egyik online hírportálon egyszer egy neves közgazdász fejtegette, hogy a szabad iskolaválasztást azért is kellene megszüntetni, mert akkor a középosztály nem tudná más iskolába menekíteni a gyerekeit a rosszabb helyekről. Az "exit" stratégiától megfosztott középosztály így kénytelen lenne a Hirschman-féle stratégiák közül a "voice" útján a helyi iskolában kiharcolni a jobb oktatást és a jobb körülményeket. Jól hangzik - csak hát ilyenkor jogos a kérdés: vajon a szakértő a saját gyerekeit milyen iskolába járatta? Hajlandó volt-e ő is azt az árat fizetni, amit másokkal fizettetne? Nem tudjuk, de annyi szerepelt az interjúban, hogy ő maga hol dolgozik. Nos, nem az állami felsőoktatásban. Kíváncsi lennék, mit szólna hozzá, ha valaki az ő gondolatmenetét karikírozva tréfásan felvetné, hogy zárjuk be a CEU-t, esetleg az MTA kutatóhálózatát is, persze mindenkit átvéve onnan az állami felsőoktatásba, sőt, még a határokat is zárjuk le, hogy a kutatók ne mehessenek el olyan könnyen, és így az "exit" helyett a "voice" stratégiára kényszerülve harcoljanak a jobb körülményekért a magyar állami egyetemeken és főiskolákon...

A szakértők tehát a tiszteletünket és a figyelmünket megérdemelhetik, a stratégiai döntés - vagy legalább a vétó - jogát viszont jobb, ha fenntartjuk magunknak. Ez persze megint olyasmi, amit a liberálisok nem szeretnek. A hatalmi törekvéseiket szolgáló nyelvpolitikájuk nevet is adott neki: populizmus. A liberális kánonban ez veszélyes, káros dolog és még azt is jelenti, hogy a nép hülye. Utóbbiban bizony lehet igazság. De ugyanúgy tévedhet, azaz lehet "hülye", és persze lehet elfogult a szakértő is. A populizmus lehet rossz dolog - de lehet jó is. Meglehet a helye a dolgok rendjében. Lehetnek akár egymás fékjei és ellensúlyai az elitizmussal.


A "honvédő" stratégia és a baloldal

A "honvédő" stratégia jobboldali, avagy konzervatív stratégia. A veszély elhárítására, a meglévő megőrzésére és a saját érdekeink és csoportjaink védelmére törekszik, nem pedig valamilyen egyetemes idealista vágyálom beteljesítésére. A "befogadó" stratégia ezzel szemben összeköti a teljes politikai baloldalt, a balliberálisoktól egészen a kommunistákig.

Ha jelentéktelenek is, kommunisták ma is léteznek, legfeljebb kikérik maguknak, ha nem elég őszinték. Miközben a magyarországi baloldal éppen "WTF" jeligével keresi önmagát, éppen az ő blogjukon írta meg Tamás Gáspár Miklós az igazságot a baloldalról. Nem keltett nagy feltűnést, pedig nagy igazság, amely ennek a posztnak a szempontjából azért is különösen fontos, mert ebből érthető meg a legjobban, hogy sokan miért nem vagyunk és miért nem leszünk soha baloldaliak. Szó szerint idézem:

"Az 'örök jobboldal' mindmáig legnagyobb alakja, Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij, azt mondta, hogy az emberiség mindeddig Bábel tornyát építette az ég felé, de ő attól tart, hogy a szocialisták - a baloldaliak - le akarják hozni a mennyet (a boldogságot és az erkölcsi tökéletességet) a földre. Ez igaz. Ebből fakadnak a baloldal dilemmái, nehézségei és históriai bűnei." (kiemelés tőlem)

Ez az eszme: a menny földre hozása köti össze a tág értelemben vett "baloldalt" a liberálisoktól kommunistákig. A liberálisok és a kommunisták éppen ezért egymásnak stratégiai szövetségesei, nekünk, többieknek pedig ellenségeink. Ők radikálisan át akarják alakítani a világot, folyamatosan rombolnák a történelem és az emberi természet által adott, persze gyakran rossz és mindig tökéletlen, de az élet rendjét mégis biztosító struktúrákat, hogy valamilyen boldogító eszme, leginkább a "társadalmi igazságosság" nevében - mintha létezne objektív igazságosság az emberek fején kívül és annak ők lennének a tudói - tökéletes társadalmat süssenek ki, természetesen a széles értelemben vett középosztály zsírján. Különbözni a kapitalizmushoz való viszonyukban és a hatalmi pozícióikban különböznek. De abban, hogy a szélesen definiált középosztály - mondjuk a társadalom alsó 30-40(-50?) és felső 10%-a közötti részének - esküdt ellenségei: megegyeznek. Ezért is nem bánnák ők a migránsok beözönlését, a most még létező közép ellehetetlenítését, fokozatos kisebbségbe szorítását, végleges alávetését, majd feloldását az új underclassban. És el is hinnék, hogy ez jó. Végül is - lehet, hogy nekik az.

Ebből a faramuci koalícióból a liberálisok Európában hatalmon vannak. Igaza volt a kötcsei szólónak: ma Európában a konzervatívok is liberálisok, ahogy ez Magyarországon is rendre kiderül az "európai értelemben vett" konzervatívokról. Még a kapitalizmus elvileg "jobboldali" barátai, a libertáriusok is ide tartoznak valamelyest. Igaz, ők legalább nyíltan és egyenesen megmondják, hogy szarnak a fejünkre, piaci/üzleti alapon viszonyulnak másokhoz, és nekünk is ugyanezt a hozzáállást javasolják mindenkivel, így önmagukkal szemben is. De még az ő eszméik is utópisztikusak, csak az ő utópiájuk nem az egyenlőség, hanem a szabadság, és nem a "társadalmi igazságosság" hozná le a mennyet a földre, hanem a szabad piac.

Mi a baj ezekkel az ideológiákkal? Mi a baj azzal, ha valaki "nyitott", befogadó, toleráns, jó és igazságos társadalmat szeretne?

Magában az óhajjal semmi. Baj azzal van, amikor ez az óhaj kizárólagossá válik, és az emberi létezés feloldhatatlan ellentmondásaival, az ember és a társadalom eredendő tökéletlenségével, valamint a radikális társadalomátalakító programok árával számot nem vetve próbál utat törni magának. A liberálisoktól a kommunistákig terjedő baloldal szétverné a létező tökéletlen társadalmat azért, hogy létrehozzon egy tökéleteset, ám az vagy létrehozhatatlan, vagy élhetetlen, vagy fenntarthatatlan, így a vége az lesz, hogy ott maradunk egy szétvert, a korábbi tökéletlennél is rosszabb társadalomban - ha megmaradunk egyáltalán. A történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy amikor "örök baloldal" esélyt kapott rá, hogy megpróbálja lehozni a mennyet a földre, csak a poklot sikerült neki felhoznia. Most is ezzel próbálkozik - csak épp nem a kommunista, hanem a ballib szárnya -, és azt gondolom, hogy ha nem állítjuk meg, most még rosszabb lesz a végeredmény: nem gödörbe jutunk, hanem sírba.


Egy kis kormányapológia

Az elmúlt öt évben ahhoz szokhattunk, hogy "Fideszországban" a kormányoldal nagyjából azt művel, amit akar, azt üldöz és tapos el, akit akar, önkényével szemben pedig a balliberálisok néha már szimpátiát keltően szorulnak az űzött vad szerepébe. Ahhoz szokhattunk, hogy a Fidesz-kormány teljesítménye gyenge, kompetenciát legfeljebb a lenyúlásban és a hatalma bebetonozásában tud felmutatni, erkölcsileg pedig menthetetlen, Orbán Viktorral együtt. Most fordult a kocka.

Amint Magyarország a migránsválság ügyében összekülönbözött nyugat-európai félgyarmattartóival, az elnyomó Fidesz-monstrum emberei a szabadságharcosok, az elnyomott liberálisok pedig a gazdag és hatalmas, liberális nyugati világ magabiztos helyi ügynökeinek szerepébe kerültek. Ebben a helyzetben a Fidesz-kormány a kicsi és a gyenge, míg a liberálisok az erő és a hatalom képviselői. A magyar kormány szerencsére bátornak bizonyult és helytállt - persze, hogy a szokásos bénázással és az se volna meglepő, ha már megint eltűnt volna némi pénz is, de a stratégiát alapjában véve helyesen választotta meg.

A "honvédő" stratégia választásával és a határ lezárásával a kormány nem csupán a helyes döntést hozta meg, hanem a nép akaratának is megfelelt, vagyis demokratikusan járt el. Tetszik vagy nem, a magyar közvélemény többsége nem kér a migrációból. Ezt persze nem az elfuserált "nemzeti konzultációból" tudhatjuk, hanem a reprezentatív mintás felmérésekből. Ez van. Aki mást akar, az a magyar nép többségének akaratával megy szembe, és hacsak nincs a kezében olyan hatalom, amellyel a magyar népet elnyomhatja vagy leverheti, akkor jobban teszi, ha nem erősködik és nem szidalmaz, hanem kér és érvel.

Felmerül persze, hogy a migránsokat mind át is lehetett volna engedni, mert úgysem akartak itt maradni. Ez viszont egy tipikusan "balkáni" stratégia lett volna: Európa elárulása. Márpedig amíg Európához tartozunk (akár lenézett szegény rokonként, akár félgyarmatként), addig tartozunk neki annyival, hogy megvédjük, akár a saját vezetőinek a hülyeségétől és kétszínűségétől is. Hiány egyikből sem volt, az esztelen és korlátlan befogadás idején a nyugati világ liberális urai a kerítés miatt sikítoztak, mostanság meg már azért, hogy Magyarország nem állította meg eléggé a migránsokat, sőt, még át is utaztatta őket. Hát persze. Még jó, hogy átutaztatta. Elég nehéz úgy védeni a határokat, hogy a hátunk mögül és a fejünk fölött nálunk sokkal hatalmasabb erők milliókat buzdítanak a határok agresszív átlépésére, ezek után pedig utólag a határok meg nem védése miatt panaszkodni egyenesen kétszínűség. (Természetesen az átutaztatás mint a kerítés elkészüléséig alkalmazott átmeneti vészmegoldás és az átutaztatás mint hosszabb távú stratégia két nagyon különböző dolog.)

Jól tette a kormány azt is, hogy nem várt és nem is törekedett "közös európai megoldásra". Először is, mert ez 2015 nyarán csakis liberális, azaz "befogadó" megoldás lehetett volna - idézhetném ismét az idei kötcsei beszédet. Másodszor, mert ez a megoldás nem felelt volna meg a magyar nép többsége akaratának, és nem volt egyértelmű többsége Nyugat-Európában sem. Végül harmadszor azért, mert hiba lett volna korán elköteleződni egy megoldás mellett egy dinamikus helyzetben. Nyár óta folyamatosan változik a helyzet, változik az európai közvélemény és az európai hatalmasságok véleménye is. Orbán ezt nagyon jól mérte föl: tudta, hogy Európa liberális uraival és a merkeli Németországgal nem bírhat, ezért szövetségeseket keresett, és korántsem csak a befogadással szemben szkeptikus nyugati politikusok között, hanem a nyugati közvéleményben is, amelyhez közvetlenül fordult oda néhány jól sikerült újságcikkben és nyilatkozatban. Amikor ezt a posztot (végre) befejezem, úgy tűnik, eddig ő nyert. Ennek pedig a "honvédő" stratégia híveiként örülhetünk - akár szimpatizálunk egyébként Orbánnal, akár nem.

- Akkor ez mostantól visszavonásig egy fideszes blog? - kérdezheti az olvasó. Attól tartok, ez bizony lehetséges. "Háborúban" az ember nem válogathatja meg szabadon, hogy kikkel áll egy oldalon. Ha a migrációs válság a nemzet és Európa jelenlegi legfontosabb kérdése, és ha ebben a kérdésben az ember a Fidesz-kormánynak ad igazat, akkor lehet, hogy ettől "fideszes" lesz. Könnyen szavazok a becsületes balfék LMP-re, amíg a Fidesz úgyis nyer, és a balliberálisok úgyis veszítenek. De kire szavaznék, ha szoros lenne a verseny, és akár az én szavazatomon is múlhatna? Bizony a poszt mottóját némileg módosítva mondhatjuk akár azt is: Reserved Fidesz-supporter, disgusted Fidesz-supporter, LMP-voting Fidesz supporter: still a Fidesz-supporter.


Honnan tudhatjuk, hogy a kormánynak (vagy ennek a posztnak) igaza van?

Sehonnan. Ha tudhatnánk, hogy kinek van igaza, akkor nem stratégiai kérdés lenne a migráció kezelése, hanem technikai feladat. Lehet, hogy megvalósítható lenne a liberális/baloldali álom. Nem hiszem, sőt, kifejezetten hiszek benne, hogy nem valósítható meg, és hogy ha megpróbálnánk, csak rossz jönne ki belőle. De ez nem tudás, hanem hit (bár tudásra épül, de az itt önmagában nem elég), ahogy a befogadás mellett érvelők esetében is csak hitről beszélhetünk (ami szintén épülhet valamiféle tudásra, de az itt önmagában nem elég). A kérdés társadalmak jövőjére vonatkozik, és arra nézve nincs biztos tudás.

Lehetséges az is, hogy bár a "befogadó" stratégia rossz, a "honvédő" már egyenesen reménytelen. Lehet, hogy már végünk, a népvándorlást nem lehet megállítani, a demográfiai trendek nem fognak megváltozni, Magyarország nem fog megújulni, a nyugati emberek többsége pedig már nem józanodik ki a baloldaliságból és a túltolt liberalizmusból (vagy ha józanodna is, addigra késő lesz). Lehet így is gondolni, és akkor aki szerint így van, az tegye fel a kezét. De mind a kettőt.

Magyarországra nézve az is igaz - és nekünk, magyaroknak ez a legnagyobb gond -, hogy miközben a Fidesz-kormány kiáll a "honvédő" stratégia mellett, a kormányzással egyébként nagyon súlyos bajok vannak. Egész könyveket lehetne írni a Fidesz-kormány botrányairól és bénázásairól, mostanság már a Heti Válaszban is olvashatunk róluk. (Egész jó újság lett a nevezetes G-nap óta!)

A legtöbbet a közpénzek eltüntetéséről hallhatunk. Ami történik, az tulajdonképpen a rendszerváltás környékén lezajlott eredeti tőkefelhalmozás részbeni újrajátszása és a kilencvenes évekből már ismerős maffiamorál zavartalan érvényesülése. Csak a mai Fenyő Jánosokat már nem ölik meg, hanem inkább alkotnak ellenük egy jogszabályt. Valamikor a Gyurcsány-érában egy akkor még jelentős balliberális értelmiségitől a saját fülemmel volt alkalmam hallani, hogy bár a rendszerváltáskor lezajlott eredeti tőkefelhalmozás elég mocskos egy ügy volt, a történelemből tudjuk, hogy ez már csak ilyen, sajnos ez nem megy máshogy, és Magyarországnak ezen szükségszerűen át kellett esnie, vagyis most már örüljünk, hogy túl vagyunk rajta és ne bolygassuk. Az egyik vezető fideszes értelmiségi pedig éppen a minap mondta, hogy amit korrupciónak neveznek, az a Fidesz-kormány politikájának a lényege. Felháborító, de azért nem mondanám, hogy nincs ezekben a mondatokban egy kis igazság. Akik pedig azt mondják, hogy "egy normális országban" a nép már az utcára vonulva zavarta volna el "ezeket", az gondoljon bele, hol volt és mit csinált a nép az első, a rendszerváltáskori eredeti tőkefelhalmozás idején.

A nép akkor fogja megelégelni ezt a kormányzást, ha már nemcsak a korrupciót tőkefelhalmozást járatja csúcsra, hanem az inkompetenciát is. Voltak már ennek jelei (netadó elleni tüntetés, veszprémi és tapolcai időközi választások), csak aztán jött a migrációs válság, és felülírt egyébként fontos dolgokat. Ez van. "Háború" van.


Lehetünk-e normálisak, ha egyszer "háború" van?

Lehet-e normálisan "háborúzni"? Azt gondolom, hogy sokszor lehet, és amíg lehet, addig kell is. Az emberek gyakran összevesznek, gyűlölködnek, itt a neten pedig különösen jellemző, hogy őrjöngésbe is kezdenek azért, mert valaki mást gondol. Pedig ez butaság. A háborúnak is megvannak a korlátai. A "háborúnak" még inkább.

Először is, bár a politikai véleménykülönbség elválaszt az "ellenségeinktől", a sorsközösség összeköt. Magyarország és a magyar nemzet szempontjából olyan honfitársainknak a sorsa is számít, akikkel esetleg ki nem állhatjuk egymást. Nem kell örülni neki, én sem örülök, de akik egy hajóban eveznek, azoknak korlátok között kell tartaniuk a "harcaikat". Ezeket a "harcokat" eldönthetjük civilizáltan, többségi alapon. Ígérem, hogy ha Magyarországon a többség a migránsok tömegeinek befogadása mellett lesz, tiszteletben fogom tartani. De amíg ellene van, addig a másik oldal is tartsa tiszteletben.

Másodszor, a politika csak az egyik része az életünknek. Egyszerű választópolgároknak különösen nem érdemes pusztán politikai véleménykülönbség miatt összeveszni. A mi "háborús részvételünk" annyi, hogy néhány évente szavazunk, néhányan pedig írunk ilyen posztokat, mint ez, amiket elolvasnak tizenheten, aztán jól megmondják ők is. Nem mondom, hogy legyünk mindenkivel jóban, de kifejezetten ellenszenvezni csak azzal érdemes, aki emberileg is rászolgált. Egyébként pedig rengeteg minden lehet a politikán kívül, ahol észrevehetjük, hogy az ellenség is ember: szakma, hobbi, család, művészet, akármi.

Harmadszor: tartsuk az ellenszenvet is mederben. Kontrollálatlanul gyűlölködni már csak jól felfogott önző érdekből sem szabad. "Háborúzni", azt igen, sőt, azt kell is. A kontrollálatlan gyűlölet viszont a gyűlölködőre üt vissza, őt járatja le, az ő kapcsolatait rontja el, őt teszi hiteltelenné, őt mardossa, mérgezi és betegíti meg. Ha olyan túlzásba esik, amely már a BTK 226-227. határait feszegeti - olvastam ilyeneket mostanában -, akkor ő teszi ki magát annak, hogy esetleg bíróság fogja elítélni. Ha valakiknek, akkor pont olyanoknak illene érteni ezt, akik blogokat olvasnak. Rendszeresen láthatjuk, hogyan torzít el akár értelmes és jobbra érdemes embereket is az, ha túlzásba viszik a "háborút".

Negyedszer, a "háborúnak" az is korlátokat szab, hogy az értékek, amelyekért és amelyek nevében vívjuk, ellentmondásosak. A balliberálisoknak például nagyon fontos a szabadság és az egyenlőség. Csakhogy ez a kettő csak egymás rovására érvényesíthető. Ha a szabadságot érvényesítjük, azzal teret engedünk az emberek természetes egyenlőtlenségének. Ha egyenlőséget akarunk, akkor korlátozni kell a szabadságot. Ez a két érték ugyanakkor még önmagával is ellentmondásba kerülhet. Az egyéni és a vállalkozói szabadság maximalizálása oda vezethet, hogy a szabad verseny veszteseinek tömege - akár a társadalom többsége - kiszolgáltatott, munkaerejét fillérekért eladni kényszerülő, megalázott helyzetben tengődő bérrabszolga vagy napszámos lesz, így a szabadság szolgaságot szül. Az egyenlőség erőltetése pedig, ahogy az a véres és kudarcos kommunista kísérletekből is látszik, azon az áron valósítható meg, hogy létrejön egy nómenklatúra, mely az egyenlőtlenséghez vezető természetes folyamatokat - a versenyt, az innovációt és az emberek közti különbségeket - erőszakkal nyomja el, miközben ő maga kivételezett helyzetben uralkodik a társadalom felett, így az egyenlőség egyenlőtlenséget szül. És akkor még csupán két, elsősorban a balliberálisoknak fontos értékről beszéltünk. Rendről, erkölcsről, biztonságról, fejlődésről, hűségről és másokról szó sem esett.

Ha pedig az értékek ellentmondásosak, akkor a "háborúban" nincs "végső győzelem". Nagyon rossz lenne olyan társadalomban élni, amelynek a szabályait a baloldaliak és a liberálisok diktálják, de olyanban sem lenne jó, ahol az általuk fontosnak tartott értékek egyáltalán nincsenek jelen. A jobboldaliakat zavarhatja a szabadság elnyomásba és erkölcstelenségbe fajuló túlburjánzása, de van a szabadságnak az a korlátozása, melyre az ember azt mondja, hogy ez azért már sok. Zavarhat az egyenlősdi balliberális vagy kommunista erőltetése, de van az az egyenlőtlenség, amelyre az ember azt mondja, hogy ez már sok. (Egy tökéletlen világ tökéletlen szereplőjeként nyilván elsősorban akkor mondja, mikor a saját bőrén érzi vagy a saját érdekeit érzi fenyegetve.)

A legtöbben talán egyetértünk abban, hogy valamilyen egyensúlyt szeretnénk, csak a kívánatos egyensúly helyéről vitatkozunk. Szerintem ez "jobbra" van a nyugati világ mai fősodrától, ezért ez most visszavonásig egy jobboldali blog (aki nagyon ragaszkodik hozzá, annak legyen "fideszes", fütyülök rá - Ugocsa non coronat!), ám ha az események átsodornak minket ezen a ponton, akkor eljöhet még a nap - már előre fázom tőle! -, mikor ez visszavonásig "liberális" vagy "baloldali" blog lesz. (Brrr!!!)

Ez van, kedves olvasók. "Háborúzzunk" csak nyugodtan, de tartsunk mértéket, és persze találja meg mindenki annak a lehetőségét, hogy jól érezze magát.

B.Ú.É.K.

165 komment · 1 trackback

Címkék: megmondás tldr

A rettenetes véleményterroristák, a szegény kicsi Telekom, és egyéb szereplők

2015.12.17. 18:47 Holger Hartland

A Telekom jól "megbüntetett" egy amúgy jól eleresztett, sikeres popénekest valami kis tévéinterjúban elmondott magánvéleménye miatt: felmondta vele a szponzori szerződést. "Balliberális véleményterror" - mondják erre a jobboldaliak, és a mai "háborús" helyzetben érthető, sőt, indokolt retorikai túlzást leszámítva igazuk is van. "Ez nem büntetés, a Telekomnak joga van azzal szerződni, akivel akar" - felelik a liberálisok, és nekik is igazuk van. Érdekes, hogy megcserélődtek a szerepek azóta, hogy a Fidesz-kormány kedvéért a Telekom kinyírta a tulajdonában lévő internetes hírportál szerkesztőségét! Ami Kovács Ákost illeti, őt nem kell félteni, nem fog tönkremenni, van elég pénze, és lelkileg is van olyan erős (akinek van pénze, az legyen lelkileg is erős), hogy beleálljon a konfliktushelyzetbe, és ne hátráljon ki szánalmas magyarázkodással a világnézete mögül. De aztán a kormány ma jól "megbüntette" a Telekomot: felmondja velük az összes... mobilnet-szerződést, pontosabban bejelentette, hogy fel fogja mondani, azaz hát majd megvizsgálja, milyen lépések tehetők egyes Telekom-szerződések felmondásának megfontolása ügyében. Van ennek az egésznek legalább három olvasata is.


1.

A "véleményterror". Nos, az nincs. Igény, az lenne rá - mindkét oldalról. Nem "véleményterror" van, hanem "véleményháború": kulturális és világnézeti harc. Nekünk, az idealista vagy más ok miatt lúzer többségnek értékrendek és jövőképek háborúja, míg az igazi játékosoknak pénz- és piacosztás. Persze, lehet egymást kölcsönösen véleményterroristázni, csak legyünk vele tisztában, hogy ez nem a valóság objektív leírása, hanem a mi kis "háborúnkban" eldurrantott játék habszivacs-lövedék. Mert az átlagember szintjén ennyi ez a "háború", meg a négy évente leadott szavazat. Igény persze volna többre, és akik és amikor tehetik, sokszor gyakorolják is. Máskor csak vágynak rá.

Amikor például némelyik liberális azt mondja, örüljön Kovács Ákos, hogy ennyivel megúszta, mert a fejlett nyugaton egy ilyen interjú miatt sokkal rosszabbul járt volna: köszönjük meg nekik az őszinteségüket. Nagy szolgálatot tesznek vele nekünk. Maguk ismerik el önként, hogy a nyugati világ vezető országaiban tényleg (puha) balliberális véleménydiktatúra van, és hogy ők Magyarországon is ilyen balliberális véleménydiktatúrára áhítoznak. Úgy képzelik a szabadságot, hogy ők uralkodnak, nekünk pedig szabad engedelmesen hallgatnunk, ha nem akarjuk azt mondani, amit ők jónak tartanak, vagy elfogadni, hogy ki leszünk átkozva. És a fejlett nyugaton ez valamennyire így is van. Hogy két klasszikust idézzek: "Ma a liberálisok uralják Európát" - "ma konzervatívnak lenni a legnagyobb lázadás".

(Megjegyzem, nem baj, ha bárkit kiátkoznak a balliberálisok, csak akkor ne sírjanak, amikor vissza is kapják. Mondom, nem "véleményterror" van, hanem "véleményháború". Akinek nem tetszik, üljön inkább a tárgyalóasztalhoz.)

Magyarországon egészen érdekes a helyzet: az ellen-felmentő sereg által szorongatott felmentő sereg által szorongatott ostromlók által szorongatott várvédők esetével állunk szemben. A jobboldaliak a magyar szellemi életben kisebbségben érzik magukat, mert a balliberálisok még mindig, ha nem is feltétlenül vannak tényleg többen, de többnek tűnnek, fontos pozíciókat birtokolnak, és minőségileg is fölényben vannak. A magyar balliberálisok ugyancsak szorongatva érzik magukat a jobboldali kormánytól. A kormány szorongatva érzi magát a nyugati liberális hatalmaktól. A helyzet magyar szereplői mind meg lehetnek győződve róla, hogy ők a gyengébbek, akik a jó ügyért harcolnak az erősebb: a balliberális véleményterroristák, a diktatórikus Fidesz-kormány, vagy éppen az elnyomó nyugati liberalizmus ellen. (Mint a felállásból kitűnik, a jobboldalnak sokkal inkább van igaza.)


2.

A Kovács Ákost "megbüntető" Magyar Telekom a Deutsche Telekom leányvállalata, a Deutsche Telekomnak pedig a Wikipédia szerint 60 milliárd euró az éves bevétele, vagyis nagyjából 19 ezer milliárd forint - mintegy 15%-kal több, mint a magyar állam ez évi költségvetésének bevételi főösszege. Olyan szereplőről van szó tehát, amelynek a gazdasági ereje összemérhető a magyar államéval. Mikor egy ilyen gazdasági óriás világnézeti-politikai alapon dönt arról, hogy kit (nem) szponzorál, akkor azzal bizony a politikai harcmező, a "kultúrharc" és a "hideg polgárháború" szereplőjévé, hatalmi tényezővé válik. Vagyis ugyanúgy támadható, ugyanúgy bírálható, ugyanúgy tekinthetjük a szabadságunkra potenciálisan veszélyes aktornak, ugyanúgy akarhatunk vele szemben fékeket és ellensúlyokat, mintha bármely más hatalmasságról volna szó. Mint például - Soros Györgyről vagy Mark Zuckerbergről...

Amikor Lázár János egy sajtótájékoztatón beszól egy ilyen cégnek, amikor a magyar kormány megadóztat vagy kiseprűz egy ilyet onnan, ahol annak semmi keresnivalója (pl. közszolgáltatásból), vagy amikor bejelenti, hogy fel fog mondani velük néhány kisebb szerződést, akkor nem a hatalom bántja a szegény kis családi vállalkozást, nem a diktatórikus kormány sérti az ártatlanul pislogó magánszereplő szabadságát, hanem az egyik hatalom küzd a másikkal, méghozzá a mi olyan-amilyen, de mégis demokratikusan választott politikusaink harcolnak a disznófejű Nagyúrral. Na persze: úgy összegabalyodnak a nagy küzdelemben, hogy sokszor már nem tudjuk megmondani, melyik az ember és melyik a disznó.


3.

A harmadik olvasat szerint úgy küzdenek ám ezek a hatalmasok, hogy a föld is belerendül, amint egymás hátát lapogatják. Ha néha röhögésszerű hangokat is hallunk a nagy kavarodásból, az ne tévesszen meg, csakis valami különleges harci technika lehet, az ellenfél halálra nevettetése, ilyesmi. Vagy mégsem? A Telekom nemcsak a legolvasottabb magyar hírportál szerkesztőségét nyírta ki a kormány kedvéért, hanem a portált el is adta a kormányhoz köthető üzleti köröknek. Azon sem lennék meglepve, ha az egészet előre lezsírozták volna. De nem szükségszerű: minden szereplő tudta, mi a dolga. Végül is, mindenki nyert: a Telekom némi aprópénz árán "bebizonyíthatta", micsoda humánus és liberális cég, viheti szépen továbbra is a profitot, és feltűnés nélkül megúszhatja az Origo-ügyet. A kormány megmutathatta, hogy a véleményszabadság oldalán áll a véleményterrorral szemben, a magyar emberek oldalán a liberalizmust rájuk kényszeríteni akaró multik ellen. Ákos nyert némi szimpátiát azoktól, akiktől még nyerhet. A balliberálisok is nyertek: jól kiőrjönghetik magukat, összekovácsolhatja őket és megszilárdíthatja elszántságukat a közös élmény és igazuk biztos (bár téves) tudata. A jobboldali közönség lelkesebb része örülhet, hogy a kormány jól visszavágott a véleményterroristáknak. A szkeptikus része pedig annak örülhet, hogy legalább az elvek szintjén történt valami, legalább elvileg hatalmi szereplőként bántak egy hatalmi szereplővel, és legalább egy egészen kicsi pofont kapott a ma már egyre inkább elnyomó, szabadságellenes liberalizmus. Na nem nagyot - éppen csak egy akkorácskát, mint Orbán Junckertől. Aki egészen mélységesen szkeptikus, az pedig nézhette a show-t: vihar a biliben, de szórakoztató.


Választhat magának minden olvasó a három olvasat közül. Szerintem mind a háromban van valami.

6 komment

Címkék: megmondás

Történelmi párhuzamok

2015.09.29. 23:39 Holger Hartland

1

Volt egyszer úgy kétszáz évvel ezelőtt a bolognai egyetemnek egy híres könyvtárosa, bizonyos Mezzofanti. Arról volt híres, hogy több tucat nyelven beszélt, köztük magyarul is. Egy anekdota szerint - amelyet Ráth-Végh Istvánnál olvastam valahol - egy alkalommal magyar urakkal találkozott, és őket magyarul köszöntötte. A nemes magyar uraságok zavartan pislogtak egymásra, hogy miféle barbár nyelv ez, amelyet ők nem értenek. Nem tudtak magyarul.

Sajnos nem tudom, ez a történet igaz-e. De akár lehet igaz is. Akkoriban sok magyar nemes volt, aki németül - és persze mellette latinul - beszélt, a karriert és a boldogulást a bécsi udvarnál kereste, magyarul akár nem is vagy csak rosszul tudott. Széchenyi István is így kezdte, és a naplóját még akkor is németül írta, mikor már a legnagyobb magyarként emlegették. A magyar társadalom felső rétegeinek egy részét már akkor, kétszáz évvel ezelőtt is elszipkázta egy olyan, tőlünk nyugatra eső világ, amely kedvezőbb feltételeket és jobb lehetőségeket adott.

Nem tudom, ezeket a magyar nemeseket foglalkoztatta-e vajon az ország sorsa, vagy csupán tehernek érezték, hogy a barbár keleti tartományokból jöttek. Nem tudom, érezték-e szükségét, hogy a magasan civilizált udvari kollégák, bécsi urak és puccos dámák előtt finoman elhatárolódjanak a büdös, elmaradott és primitív magyaroktól, jelezvén, hogy ők nem ide, hanem oda tartoznának. Ha igen, ahogyan kései utódaik teszik, akkor nem tudom, miért kellene őket a magyar nemzet részének tekintenünk, ahogy nem tudom ezt a kései utódaiknál sem. Milyen alapon várnánk el bármely közösségtől, hogy a tagjai között tartsa számon azokat, akik nem viselkednek a tagjaiként, sőt, sokszor maguk élnek az alkalommal, hogy különb-ségüket mutogassák?

Persze utána jött egy Széchenyi, jött a reformkor, a gőzhajó, a vasút, a Lánchíd - majd, ne felejtsük el, egy levert szabadságharc, melynek végén kiváló magyarok sora végezte akasztófán, kivégzőosztag előtt, börtönben, száműzetésben, Széchenyi maga pedig elmegyógyintézetben. Van olyan is, hogy Magyarország feltámad, és van olyan is, hogy Magyarország veszít.

2

Régebbi történet az egri vár kapitányáé, Dobó Istváné. A szépirodalomból őt nagyszerű várvédő hősként ismerjük - pedig nem volt kellemes ember. Szinte folyamatosan perben, viszályban és magánháborúban állt más nemesekkel, akiknek a rovására birtokait válogatatlan eszközökkel gyarapította. Nem mintha az ellenfeleit félteni kellett volna. De Dobót sem. Gönc városának polgáraival például addig önkényeskedett, megsértve a törvényt, bebörtönözve a bírót és istállónak használva a fürdőt, míg fellázadtak ellene, de véres kézzel verte le őket. Katolikusként elszántan üldözte a protestánsokat, míg maga is azzá nem lett. (Ez előfordult akkoriban.) Állítólag szlovák rendszámos terepjárója is volt Lengyelország felé olyan titkos útvonalakon kereskedett - ma úgy mondanánk: feketén -, amelyeken elkerülhette a vámfizetést.

Az egri várat viszont, amikor kellett, megvédte. Nem egy jó állapotú Magyarországot védett, hanem egy szétszakított, félig elpusztított és megszállt országot. Nem is tudott megvédeni többet egy várnál, a török kiűzése persze akkor még szóba sem jöhetett, és Dobó győzelme után vagy százhatvan évet kellett várni, mire az ország elkezdhetett magához térni és újjáépülni. Persze az már egy másik Magyarország lett, nem az elpusztult régi. De ott és akkor, amikor szükség volt rá, Dobó megtette, amit lehetett és kellett.

Felelősségre vonták többször is a különböző ügyei miatt. A börtönt is megjárta. Vitatkozhatunk, hogy az ügyei közül melyik volt a korabeli normák szerint is csúnya ügy, volt olyan is, de az egri vár védelme biztos nem az volt. Az jó ügy volt. Az egyéb dolgaiért pedig elővették azelőtt is, azután is - de nem 1552-ben, Egerben.

Magyarország akkor a fennmaradásáért harcolt, az egri vár védelme volt az első, az egyéb dolgok várhattak. Van ilyen is. Ami késik, nem múlik. De ha késnie kell, akkor késhet. Aligha volt olyan hitvány ember, aki pont 1552-ben, Egerben akarta volna elővenni Dobó ügyeit, vagy számon kérni a többieken, hogyan harcolhatnak egy ilyen kapitány alatt. Ha lett volna, nem tudom, mit csináltak volna vele. De azért sejtem.

13 komment

Címkék: történelem megmondás