Török Gábor őszintén megmondta. Bár ne tette volna. Így most kénytelen leszek szétszedni, amit írt.
A politikai elemző szerepéből kilépve megírta, mit is gondol erről az egészről, ami Magyarországon folyik: nos, a nép a hibás. A politikusok csak azt művelik az országgal, amit az ország enged nekik, ilyen a politika logikája. Majd ha ezt a választók is megtanulják, akkor lehet változás, de ahhoz összeomlás, apokalipszis, nagy pofon kell. Csak jönne már. Hogy okosodjon ez a buta nép.
Nincs ebben semmi új - használt panelek ezek, sokan írtak már hasonlókat. Az újdonság csak annyi, hogy Török Gábor is így gondolja. Mostanában főleg az országtól elszakadni képtelen emigránsoktól, illetve a kapitalizmus nagy barátaitól olvashatunk ilyeneket. Érdekes, évekkel ezelőtt mintha jobbfelől hallatszottak volna hasonló sirámok a szocikat hatalomba szavazó panelprolikról, nyuggerekről és kádárista lakosságról. Az apokalipszis óhajtásával kapcsolatban pedig nem tudok szabadulni a cinikus gyanútól, hogy általában olyan emberek sürgetik a jéghegy felbukkanását, akik ennek a Titanic-országnak az első osztályán utaznak, és biztos helyük van a mentőcsónakban.
Ettől persze még lehet igazuk, amikor a választókat, az országot, vagy ha úgy tetszik, a népet szidják. Igen, van abban valami, hogy olyan a politikai elit, amilyen a társadalma. Igen, igaz, hogy a korrupció és a romlottság nem csupán a politikában található meg, hanem jelen van a hétköznapi emberek életében is, a számla nélkül olcsóbb szolgáltatástól a hálapénzen, a protekción, a potyautaskodáson és a közlekedési morálon át egészen a mindennapos hazugságokig, az apró aljasságokig, a rossz dolgok elfogadásáig, az önfelmentő magyarázkodásig. Jogos elvárás, hogy ha moralizálni akar a társadalom, akkor magát is tegye moralizálás tárgyává.
Ez azonban csak az igazság egyik része. A kisebbik. A Török Gábor által is felkapott és előadott gondolatmenet ugyanis morálisan, logikailag, sőt, akár szakmailag is támadható.
Az egyik probléma vele az, hogy szétkeni a felelősséget. Velünk van a baj? Konkrétan kivel mennyire? Szinte biztos, hogy nem mindenkivel egyformán - ahogy a közlekedési morál színvonaláért sem az összes közlekedő egyformán felelős. Az ilyen "velünk van a baj"-szerű általánosítás még indokolható lenne, ha ez a gondolat újdonság volna. De nem az. (Lásd még: "magyar ugar".)
A most éppen Török Gábor által előadott érvelés másik hibája, hogy következetlen. A politikusok csak teszik a dolgukat, amikor becsapják és kihasználják a választóikat? Ez a dolgok rendje? Ha viszont a politika logikáját amorálisnak tekintjük, akkor milyen jogon ítélkezünk a választók felett? Felfüggeszthetjük az ítélkezést, állhatunk nem előíró, hanem leíró és magyarázó módon a politika jelenségeihez, ahogy egy elemző teszi - de akkor "bajról" sincs értelme beszélni. "Baj" akkor van, ha valami nem úgy történik, ahogyan az valamely normatív szempontból elvárható lenne - amikor szétválik az, hogy mi van és mi kellene, hogy legyen. Ehhez pedig szükséges valamilyen elvárás arra nézve, mi "kellene, hogy legyen". Ha nincs morális elvárásunk a politikusokkal szemben, akkor miért lenne a választókkal szemben? Vagy a politika szükségszerűen rabló-pandúr játék, ahol a magyar politikusok már dicséretesen kitanulták a rabló szerepét, csak a választóiknak kellene még egy apokalipszis, hogy öltsenek végre pandúrjelmezt?
Török Gábor esszéjével kapcsolatban a legsúlyosabb ellenvetés ugyanakkor az lehet, hogy szakmaiatlan. Politológusként hallania kellett már társadalmi csapdákról, ismernie kell az olyan játékelméleti fogalmakat, mint a fogolydilemma vagy a közjavak dilemmája. Aki tudja, miről van szó, az a következő apró betűs részt átugorhatja.
Képzeljünk el egy körökre osztott játékot, ahol öten ülnek az asztal körül, és mindegyiküknek van ezer forintja. Mindenki minden kör elején eldönti, mennyit ad ebből egy közös vállalkozásba, amely 20% nyereséget hoz, a nyereséggel megnövelt összeget pedig a kör végén egyenlően osztják vissza mind az öt játékos között. Ha mindenki beteszi az ezresét, akkor az első kör végén a +20%-kal együtt 6000 forint lesz bent, így mindenki egyformán 1200 forintot kap vissza, vagyis mindenki 200 forinttal gazdagodik. Ha mindenki 500-at ad, akkor (5*500)*1,2 = 3000 forintot osztanak egyenlően ötfelé, vagyis mindenki 100 forinttal gazdagodik (a megtartott 500 mellé kap vissza 600-at). Látható, hogy a közös érdek az lenne, hogy mindenki maximális összeggel szálljon be a vállalkozásba.
De mi történik, ha valaki potyázik? Nem tesz be semmit, miközben a többi négy beteszi az ezresét. Ekkor a végén (4*1000)*1,2 = 4800 forint osztódik öt egyenlő részre, vagyis egy rész 960 forint lesz. Akik betették az ezresüket, 40 forintot veszítenek, míg a potyázó 960 forintot nyer (mert neki még megvan az ezrese is, amit nem tett be). A többiek gyorsan rá fognak jönni, hogy így nekik sem érdemes befektetniük - az eredmény az lesz, hogy senki sem tesz majd be semmit. Sőt, lehet, hogy valamelyikük ezt az egészet már előre végiggondolja, és mivel nem bízik a többiekben, úgy dönt, hogy ő nem lesz balek, és már az első körben sem tesz be, vagy csak keveset. Akár így is kezdődhet a potyázás.
Akárhogyan is kezdődik, a vége az lesz, hogy a játékosok ott ülnek az asztal körül és tartják a pénzüket, így nem gyarapodnak, pedig lehetne, sőt, az lenne a közös érdekük.
Akkor pedig jön Török Gábor, és felemelt mutatóujjal azt mondja nekik: "Veletek van a baj. Apokalipszis kell nektek."
Egy politikai elemzőnek tudnia kellene, hogy a viselkedést a helyzet is befolyásolja, nem csak a jellem vagy a képességek. A játékszabályok, az elérhető nyereségek és a lehetséges veszteségek struktúrája létrehozhat olyan helyzeteket, amelyek végeredménye lehet akár olyasmi, amit külön-külön senki sem akart. Egyáltalán nem biztos, hogy a magyar választókkal van baj, de még az is lehet, hogy nem is a magyar politikusokkal. (Sok országban pedig a miénknél is rosszabb a rendszer, akkor az ott élőkkel is mind baj volna?) Gondolhatunk akár a régi kampányfinanszírozási szabályra is, mely az országgyűlési választásokon jelöltenként egymillió forint elköltését engedélyezte - annyit, amennyiből nem lehet sikeres kampányt folytatni. Ilyen helyzetben politikus választhat: bukott politikus akar lenni a szabály betartásával, vagy hazug politikus a megszegésével. (Mert utólag csak azt mondhatja: "persze, hogy nem költöttünk többet a megengedettnél".) Ha egy játék úgy van kitalálva, hogy csak a csaló és a balek szerepe között lehet választani, akkor lehet, hogy a játékkal van baj. A rendszerrel.
Ha pedig a rendszerrel van a baj, akkor olyanokat kérdezhetünk: ki alakítja a rendszert? Ki szabja meg a szabályokat? Kinek milyen szerepe volt és van abban, hogy mindez olyan lett, amilyen? Kinek milyen lehetősége volt vagy van, hogy másképp legyen? S ezzel akár visszajuthatunk a politikusok illetve az elit felelősségéig.
Milyen izgalmas kérdések.
Politikai elemzőnek valók.
Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.
A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.