Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Hartland

Je suis Ugocsa, qui non coronat.

Százhúsz ország közül GDP-ben a 34., optimizmusban és közérzetben a 117. Lakói az EU-ban a legszkeptikusabbak a rendszerváltással kapcsolatban. Melyik lehet ez a kemény ország?

"A baromi abszurd helyzetre az abszurd baromkodás pont megfelelő válasz." (H. Hartland)

"I hate conservatives, but I really fucking hate liberals." (Matt Stone, South Park Republican)

Friss topikok

Linkblog

Az utolsó páciens

2015.07.22. 17:21 Holger Hartland

Egy forrú júliusi késő délutánon különös páciens érkezett a rendelés végére. Ahogy asszisztensem, Veronika kinyitotta neki az ajtót, jó másfél méteres, leginkább óriás pincebogárra hasonlító szürkésbarna lény kúszott be a szobába. Zamza Gergelyként mutatkozott be, majd valahogy föltekeredett a fotelba. Megvártam, amíg testének egyéb méreteihez képest siralmasan vékony lábait egyenként maga alá húzza, majd megkérdeztem, hogy mi a panasza.

- Doktor úr - kezdte kétségbeesett hangon - szörnyű dolog történt velem. Tegnap még ember voltam, és nézze, mára mivé változtam.

- Ember volt?

- Igen... és tudja, mi még szörnyű? Az, hogy belül most is embernek érzem magam.

- Embernek érzi magát?

- Igen! Tudom, hogy mit gondol. Abból, ahogy rám néz. Ne is tagadja! De higgye el, én ember vagyok!

- Miből gondolja, hogy ember?

- Mert emberi érzéseim vannak! Vágyom az igazra, a szépre és a jóra. Együttérzek másokkal. Elegem van ebből a mocskos, elembertelenedett világból, ahol mindenki féreg. Hát nem látja? Férgek uralkodnak rajtunk, és mindenkit féreggé tesznek. Féreg féregnek férege! De nem feladni akarom, hanem változtatni rajta. Szeretnék segíteni a szerencsétlen sorsúakon. Megmutatni, hogy van kiút. Emberi út. Doktor úr, én itt bent, a lelkemben tényleg ember vagyok!

- Úgy érzi, segítene, ha hinnék magának?

- Szeretnék a külsőmben is visszaváltozni emberré.

- Akkor miért nem a plasztikai sebészeten jelentkezett? Ez itt a pszichiátria.

- Tudom. De ide küldtek. A betegfelvételes kisasszony ide irányított. Láttam rajta is, hogy nem hisz nekem. De maga, ugye, igen? Kérem! Doktor úr! Mondja meg nekik, hogy én ember vagyok! Segítsen! Utaljon be a plasztikai sebészetre!

Elgondolkodtam. Sok hasonló eset volt már a praxisomban, de pont ilyen még egy sem. Régen állítólag tömegével fordultak elő, de akkor még nem volt megszervezve az ellátásuk, és a szindrómát nem is betegségnek tekintették - szakmai háttér nélkül, spontánul, a betegek szempontjait sokszor figyelmen kívül hagyva intézték el az ilyen problémákat. A szakirodalomból is csak egyetlen esettanulmányt ismertem, és az sem a legszerencsésebben végződött, bár a család végül is kiheverte a dolgot. Nos, a következő esettanulmányt, úgy tűnik, én írhatom! A karrieremre mosolygó szerencsének megörülve a legbizalomgerjesztőbbre fejlesztett arckifejezésemmel néztem a beteg szemébe:

- Rendben van. Azt hiszem, tudok segíteni magának. Először azonban gyógyszeres kezelésre lesz szükség.

- Ó, doktor úr, köszönöm! Hálásan köszönöm! Írja csak fel a gyógyszert, bármit beveszek...

Lassan diktálni kezdtem a diagnózist és a javallatot Veronikának, teletűzdelve idegen szavakkal, hogy a páciens ne értse:

- Antropomorf idealisztikus delúzió, az egopercepció disztorciója, organikus eredet nem kizárt. A páciens kezelését gyógyszerrel kezdjük, ami legyen... - Egy pillanatra megálltam, fel kellett idéznem annak az antipszichotikumnak a nevét, amelyet a legutóbbi orvoslátogató reklámozott. Kéthetes karibi "konferenciára" szóló, kétszemélyes meghívóval. Szerencsére beugrott.

Veronika, miután a hálálkodó Zamza után becsukta az ajtót, idétlenül felnevetett:

- Hihihi! Micsoda bogaras pasi!

Buta nevetése volt, és hihetetlen érzéke a gyenge viccekhez. De nem ezért szerettem. Rendkívül vonzó külseje mellett Veronika egyszerű és egészséges felfogású nő volt, értette a helyét az életben és a hatalmi hierarchiában.

- Veronika, nemrégiben kaptam egy meghívót egy nyári szakmai útra. Mit szólna hozzá, ha elvinném egy olyan karibi konferenciára, hogy attól aztán lepetézik?

Tetszett, ahogy egész teste beleremeg a leplezetlen célzásba. Nem bírtam ellenállni a kísértésnek, és jobb első lábam utolsó ízével játékosan rávágtam Veronika tökéletesen ívelt, hibátlanul ragyogó kitinpáncéllal borított, kicsi és formás potrohára.

- Na de doktor úúúr!

- Veronika - csücsörítettem rá cinkosan a rágó szájszervemmel - ne hagyjon kétségek között! Eljön velem?

- Talán - válaszolta sejtelmesen. Mit is vártam?

De a meglibbenő csápjai elárulták. Tudtam, hogy el fog jönni.

2 komment

Címkék: novella

A bejegyzés trackback címe:

https://hartland.blog.hu/api/trackback/id/tr847647712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

noirp 2015.07.23. 16:28:25

Oké, inkább olvass még egy kicsit, esetleg valami nem rovásírásosat. Utána próbáld újra, bizisten meg foglak tapsolni...

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2015.07.23. 21:07:16

@noirp: Te a Ráérünkről jöttél? Ez itt egy másik világ.