Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Hartland

Je suis Ugocsa, qui non coronat.

Százhúsz ország közül GDP-ben a 34., optimizmusban és közérzetben a 117. Lakói az EU-ban a legszkeptikusabbak a rendszerváltással kapcsolatban. Melyik lehet ez a kemény ország?

"A baromi abszurd helyzetre az abszurd baromkodás pont megfelelő válasz." (H. Hartland)

"I hate conservatives, but I really fucking hate liberals." (Matt Stone, South Park Republican)

Friss topikok

Linkblog

Orbán Viktorról és a fenyegetésekről

2018.03.18. 14:26 Holger Hartland

Az ellenzéki sajtó és blogok szerint rendkívüli dolog történt: március 15-én Orbán Viktor megfenyegetett, no nehéz megmondani, hogy kit is, egyesek szerint az ellenzéki pártokat és médiát, mások szerint pedig már mindenkit, aki nem fideszes. A mondat, amely valójában az ünnepi beszédben elhangzott, ehhez képest így szól: "A választás után természetesen elégtételt fogunk venni, erkölcsi, politikai és jogi elégtételt is."

Nem tudom, akik szerint ez félelmetes, most valóban beijedtek, vagy csak úgy tesznek - mindenesetre tegyük helyre a fenyegetést. Kezdjük azzal, hogy történelmi kontextusba helyezzük: Magyarországon az utóbbi évtizedekben alig történt bármilyen politikai "elégtétel", hogy erkölcsiről és jogiról ne is beszéljünk. A rendszerváltáskor megúszták a komcsik, utána megúszták a privatizátorok, az olajszőkítők, majd a tolvaj és hazudozó politikusok nagy része, a politikával üzletelő korrupt szereplők, mind a mai napig. Milyen elégtétel? Ugyan már. Néha horogra kerül egy-egy kishal, néha börtönbe kell vonulnia valakinek a második-harmadik vonalból, a politikusok időnként megbuknak, az elit és kiszolgálói néha be kell érjék a korábbi milliók helyett havi félmilliós jövedelemmel, horribile dictu néha el kell menniük dolgozni - de a legritkább eseteket leszámítva nem kell félteni őket. Márpedig a mostani félelmeket is - ahogy általában a politikai üzeneteket - az ilyen körökbe tartozó emberek fogalmazzák meg.

"Elégtétel" valószínűleg azért nem volt és nem lesz, mert az emberek többsége nem akar semmiféle felfordulást és bizonytalanságot, főleg nem azért, hogy megbüntessenek néhány csirkefogót, akiknek a helyére majd másféle csirkefogók jönnek, egyébként pedig van gondjuk elég. Ha egyszer majd valóban "elégtételt" akarunk, javaslom, pörgessük vissza az időt a rendszerváltásig, és kezdjük azzal. Bele fogunk rokkanni sajnos, de ha valaha tényleg el akarjuk kezdeni, és tisztán akarjuk elkezdeni, akkor kezdjük ott.

Van ugyanakkor az orbáni "fenyegetésnek" egy másfajta kontextusa is. Ez pedig az, hogy a fenyegetőzés mostanra normális része lett a politikának. Nem a mostani március 15-én kezdődött, hanem jóval korábban, mostanra tulajdonképpen hozzászokhattunk, három szinten is.

Az egyik szint a politikusok és médiaszolgáik fenyegetőzése. Nehéz, talán lehetetlen is volna visszakeresni, hogy mikor is kezdődött, de ami a mostani kormányzati ciklust illeti, a balliberális oldalnak egyáltalán nincs oka szerénykedni: a nyilatkozataikban és a publicisztikáikban jó ideje ott vannak a Fidesznek és Orbánnak címzett fenyegetések, a "forradalomtól" a börtönön át a lámpavasig. Ha nekik szabad fölvetni, hogy az ilyesfajta fenyegetőzés, amikor épp nem adják, hanem kapják, vajon kiterjed-e a szavazókra is, akkor nekem mint pár hét múlva nagy valószínűséggel a Fideszre szavazó állampolgárnak is szabad föltennem a kérdést, hogy a balliberálisok helyenként polgárháborús uszítással határos szövegei vajon szólnak-e nekem is. Ha szólnak, hát szóljanak, hozzászoktam, de akkor ne csodálkozzon senki, ha én is ennek megfelelően viszonyulok hozzájuk.

Ehhez kapcsolódik az eggyel lejjebbi szint, ahol úgy tűnik, hogy igen, szólhatnak. A fenyegetőzés megjelenik nemcsak a politikából élők, hanem a laikus, hétköznapi állampolgárok szintjén is. Ezt valószínűleg elég sokan tapasztalhatjuk. Mások tapasztalatait persze nem ismerem részletesen, és a névtelen kommenteket sem számítom, de annyit mondhatok: azért, amit ezen a blogon és máshol írok, az utóbbi két-három évben öt vagy hat embertől kaptam fenyegetést úgy, hogy legalább az egyikünk ismeri a másikat. Ezek persze nem komoly fenyegetések, és megvan az a szórakoztató koreográfiájuk, hogy számon kérésre a fenyegetők sürgősen visszavonulót fújnak, de régebben ilyen akkor sem volt. A neten kívül pedig egy ballib többségű munkahelyi környezetben származik hátrányom és kellemetlenségem abból, hogy nyíltan jobboldali vagyok - régen ilyen sem volt. Mondanom sem kell, egyik sem veszi el a kedvemet attól, hogy továbbra is jobboldali populistának valljam magam, sőt. Na de ha ezzel egy közönséges választópolgárnak együtt kell élnie (és úgy tűnik, hogy igen, és ez a normális, mostanra megszoktuk, és ha lesz időm, akkor majd visszatérek rá, hogy ez miért normális), akkor azok, akik politikusként, pártok embereként, szakértőként, aktivistaként vagy újságíróként a politikából élnek, ne panaszkodjanak. Viseljék csak el: benne van a fizetésükben, ráadásul sokak által figyelemmel kísért kommunikátorként komoly felelősséget is viselnek ezért a helyzetért.

Végül a harmadik szint az első kettő fölött áll: arról van szó, hogy a balliberális politizálás maga is fenyegetés. Ezt már fejtegettem a több, mint két évvel ezelőtti TLDR-posztban, és a blog nagy része azóta is erről szól (ezért is hanyagolom: nem nagyon lehet újat mondani, ritkán érdemes pár sornál többet írni, most ebben élünk és fogunk is élni még egy ideig). A balliberálisok (vagy a "kultúrmarxisták", vagy "Sorosék" - nekem mindegy az elnevezés, nem a név számít, hanem a dolog, amit nevezünk valahogy) eltörölnék azt a világot, amely számunkra ismerős és minden tökéletlenségével együtt is kedves, mert az otthonunk; és elvennék még a reményt is egy olyan világra, amelyről a rendszerváltás előtt álmodtunk és amelyet a rendszerváltás után is legfeljebb nyomokban tapasztalhattunk meg, de amelyre sokan még mindig mint vágyott, normális világra gondolunk. Ez a bevándorláspárti, multikulturalizmus-párti, a normalitás megszokott kereteit felrúgó, a globalista nagytőkével szövetkezett balliberális politizálás még a legkedvesebb modorban előadva is fenyegetés, hiszen az üzenete nem más, mint hogy eltörli a világunkat, elveszi az otthonunkat és kiszolgáltatott, alávetett idegenné tesz minket a saját egykori hazánkban. Ez a balliberális oldal a nyugati világban - abban, amelyiknek a lázongó félgyarmata vagyunk - még mindig hatalmon van, tartja magát a bekapott kisebb-nagyobb ütések (Trump, Brexit, AfD, FPÖ) ellenére is, és olyan emberek állnak mögötte és a soraiban, akik sokkal gazdagabbak, mint Mészáros Lőrinc vagy Tiborcz István, és sokkal több humán tőke áll a rendelkezésükre, mint amennyi Schmidt Máriának vagy Lánczi Andrásnak valaha is fog.

A magamfajta jobboldali szavazó számára tehát a fenyegetés a baloldalról jön, és jóval régebb ideje, mint Orbán Viktor minapi beszéde. Megszokhattuk, megszoktuk, és egyre inkább úgy tűnik, hogy ez a normalitás - a történelem nem ért véget, sőt, most pörög fel csak igazán -, de akkor hadd röhögjem ki már a ballibeket, akik az Orbán-beszédtől rettegnek.

Nem biztos persze, hogy valóban rettegnek. Sőt, a legprominensebb szereplőikről tippelném a leginkább, hogy nem, hiszen ők elég magasan és eléggé szem előtt vannak, hogy ne érje őket baj, vagy ha mégis, mindig puhára essenek, mindig legyen a hónuk alá nyúló kéz. Ők nyilván a kampánylehetőséget látták meg a beszédben, egy második "köteles beszéd" lehetőségét, hátha bejön, ahogy az első is bejött.

Nem tudom, taktikailag okos dolog volt-e Orbán Viktortól, hogy a beszédébe beleszőtt egy ilyen enyhe, de mégis fenyegető fordulatot. Ez csak a közvélemény-kutatásokból, vagy még inkább a választási eredményekből derülhet ki. Választópolgárként egyet mondhatok: Orbán ezúttal a szívemből beszélt. Nem, egyáltalán nem tetszik minden, amit a Fidesz csinál - soha nem lesz olyan párt, amelyikben minden tetszeni fog -, de Orbán Viktor most olyat mondott, amit egyáltalán nem bánok. Egyáltalán nem bánom, ha a balliberálisok esetleg tényleg fenyegetve érzik magukat - nagyon is ideje, hogy érezzék. (A Jobbik már más tészta, de rajtuk most nem igazodom ki.) Nyilván egy ilyen posztot sem taktikailag okos dolog megírni, ám erre ugyancsak egy dolgot mondhatok: leszarom. A magamfajta jobboldali választópolgár számára nem a pártok és a posztok a fontosak, hanem hogy megvédjük, ami nekünk a legfontosabb: a családunkat, a hazánkat, a gyerekeink jövőjét, és azt a normális világot, amely még mindig nagyon messze van, de amely csak addig jöhet el, amíg a puszta álmát is megvédjük. Meg is fogjuk védeni. A választás után pedig természetesen elégtételt fogunk venni, erkölcsi, politikai és jogi elégtételt is.

49 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hartland.blog.hu/api/trackback/id/tr3513749200

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2018.03.18. 14:34:22

Seggnyaló-e vagy?
Anélkül, hogy valaha is láttam volna ezt az izét, van egy olyanom, hogy fideSSes vagy LoMPos lehetsz.
Ami bizos: rendes ember nem áll szóba a magadfajtával.

CsipkeRózsa 2018.03.18. 18:07:25

A liberálisok nem "átkozzák ki" a jobboldali v. akárhova tartozó embereket, csak az elitélendő tetteiket szokták kifogásolni.

Attól, hogy valaki liberális v. baloldali, még nem kell ellenségnek tekinteni őket, mindenkinek lehetnek szabad gondolatai.

2018.03.19. 16:56:32

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: szarházikám, addig örülj, míg nincs tisztességes kormánya ennek az országnak, mert akkor még az EU-ból is menekülnöd kellene a sitt elől, ahogy az összes fideSSes belügyes gazembernek. :D

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.19. 17:19:11

@CsipkeRózsa:

A tapasztalat nem ezt mutatja. Ahol a liberálisok erősek, ott nagy az elnyomás.

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2018.03.19. 18:52:44

Szerintem amolyan igazi süket mellébeszélésről van szó. Nem azt mondta ugyanis, hogy bosszútállnak a nem támogatókon. Kár is lett volna, hiszen ha nyernek, minek, ha nem, akkor meg hogy? Arról meg ne is beszéljünk, hogy egy ilyen olcsó riogatásnak csak egy idióta ül fel, ugyanis a szavazás titkos, ha még nem tűnt volna fel a hivatásos rettegőknek. A kétfedelű úrna pedig ha jól emkékszem nem Fideszes találmány.
Azt mondta, hogy elégtételt vesznek, azt pedig nyugodtan ígérhetik, mert megtehetik akár nyernek, akár veszítenek. Az elégtétel ugyanis a magyar nyelv értelmezési keretében azt jelenti, hogy számonkérni bizonyos nyilvánvaló dolgokat. Pl.: a választási kampány alatt jogilag tisztázhatatlan, tehát lejáratásra alkalmas, de nyilvánvalóan hazug kijelentéseket. Elégtétel vehető, mert az állítás bizonyítatlanság esetén csupán rágalom, amiért felelni kell, vagy legalábbis illene, márpedig feljelentést tenni rágalmazásért bármilyen politikai elhelyezkedés esetén lehet. Innentől pedig a kijelentés, miszerint "elégtételt vesznek" nem fenyegetés, csupán jogos ígéret.

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2018.03.19. 19:04:24

@CsipkeRózsa: Szép lenne, ha így lenne, csakhogy a "liberális" elnevezést már rég elbitorolták a szabadelvű emberektől arrogáns és intoleráns hisztérikus csordák, akik toleranciát csak a saját nézeteiknek követelnek mindenki mástól, míg ők maguk mást meg sem hallanak. A szabadelvű, valaha liberálisnak nevezett emberek mára a méréskelt jobboldali politikai formációkat támogatják függetlenül attól, hogy melyik országban hogyan hívják annak megtestesítőjét. Az emberek túlnyomó többsége valamilyen szinten hordoz magában valódi liberális nézeteket, de ez nem azonos a magukat liberálisnak nevező pártok ámokfutásával. Ez egyre nyilvánvalóbb. Talán ezért is egyre erősebbek a jobbközép pártok, míg minden hisztérikus rikácsolásuk ellenére egyre gyengébbek az ál-liberálisok.

2018.03.19. 19:17:18

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: ember? Egy féreg nem ember. De ne aggódj, itt nem lesz valódi számonkérés, ahhoz túl szar, gerinctelen alakok a politikusaink.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.27. 16:34:21

@Piszok Alfréd:

A kisembereket nyomják el, a népet. Anyagilag és szellemileg.

Piszok Alfréd 2018.03.27. 16:44:31

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: bővebben? ahol gyengék a liberálisok, ott nem nyomják el a kisembereket? kik vannak ott és mi a különbség?

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.27. 17:06:19

@Piszok Alfréd:

Így ugaz. Lásd Kelet-Európát, ahol nagyobb a szabadság, mint Nyugat-Európában.

Piszok Alfréd 2018.03.27. 18:51:39

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: mi így igaz?
kik erősek ott ahol gyengék a liberálisok, és mit csinálnak? miben szabadabbak a kisemberek?

Piszok Alfréd 2018.03.27. 22:59:10

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: no de mi a különbség?

Mit nem lehet ott, ahol erősek a liberálisok, és hogy van ez ott, ahol nem erősek? Egyáltalán, hol van olyan?

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.28. 06:38:47

@Piszok Alfréd:

Nem lehet ma már alapvető dolgokat nyíltan kimondani, pl. azt, hogy csak két nem van, nem jó a homokosok álházassága, nem a béke vallása az iszlamizmus, nem jó a migráció, nem jó a keresztények üldözése, nem jó a liberális terror, stb.

Piszok Alfréd 2018.03.28. 09:01:45

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: és hol lehet még ennyire szabad az ember, hogy ezeket kimondhassa?

Piszok Alfréd 2018.03.28. 11:54:45

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: szóval Kelet-Európában sokkal jobb a szólásszabadság, nagyobb a véleményszabadság és a kisembereket nem nyomják el pénzügyileg?

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.28. 12:03:31

@Piszok Alfréd:

Az első 2 igaz, az utóbbi nem. Kelet-Európában nagyobb a pénzügyi elnyomás, mint nyugaton, hiszen mi éppen a nyugat jólétét biztosítjuk.

Piszok Alfréd 2018.03.28. 12:16:38

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: és mi van azokkal, akik az állásukat veszítik el, mert kritizálják a kormányt, az egészségügyet vagy az oktatást? Az nem tartozik a szólásszabadságba, csak az, hogy a buzi rossz?

Piszok Alfréd 2018.03.28. 12:32:45

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: amúgy milyen retorziók érik nyugaton azokat, akik mondjuk nem támogatják a melegházasságot?

Piszok Alfréd 2018.03.28. 15:16:09

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: tényleg?

Mert mondjuk Magyarországon személyesen is ismerek ilyeneket, többet is, meg hallani is sok hasonlóról.

Viszont arra igazán mondhatnál példát, hogy Nyugat-Európában bárkit kirúgtak volna, mert nem ért egyet a melegházassággal. Mivel több országban népszavazás is volt róla, semmi olyan hír nem volt, hogy a népesség nemmel szavazó részét retorzió érte volna. Lemaradtam valami hírről?

Piszok Alfréd 2018.03.29. 00:54:15

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: de ezek elszigetelt esetek, túlkapások. Olyat mondj, ahol az államhatalom nyomja el őket.

Piszok Alfréd 2018.03.29. 00:55:49

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: no meg ez Amerika, ahol minden megtörténhet. Mi van Nyugat Európával? Ez volt a kérdés.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.29. 05:41:09

@Piszok Alfréd:

Jajj, dehogy azok. Ez arendszer logikája.

Ezt az államhatalom teszi, vedd észre.

Piszok Alfréd 2018.03.29. 12:41:58

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: ennyit tudsz mondani, 2 árva eset, mindkettőből lett is balhé, hogy túlkapás és mindkettő amerikai példa? Ha a rendszer logikája lenne, a sokszázmilliós népességben ezrével lennének esetek, kormányhivatalokban, közintézményekben, az orosz hírek meg Trump ezeket harsognák.

És hogy Nyugat-Európa hasonló? Legalább egy konkrét esetet említs már meg, hogy a hasonlóságra valami apró halvány esély legyen már, különben csak szájhősködés.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2018.03.29. 16:34:00

@Piszok Alfréd: Nem mindig rúgnak ki embereket, működik rendesen az enyhébb fegyelmezés meg az öncenzúra is. Ez - amennyire látom - nagyrészt nem az átlagállásokban dogozó embereket érinti, hanem bizonyos kulcsterületeket, amelyek ellenőrzése révén a ballib tábor a kultúrát és a közbeszédet uralhatja: a médiát, a szórakoztatóipart, az egyetemeket, akár a közoktatást. Nem annyira nálunk, mint inkább nyugaton, de Magyarország egy kis félgyarmat, ezeknek a hatalmaknak a perifériája.

Az amerikai felsőoktatás helyzetéről pl. bőségesen találsz történeteket a thecollegefix.com oldalon, az egyik nagy port felkavart ügyre külön rá is kereshetsz "Title IX investigation" kifejezéssel. Rengeteg olvasnivalót találhatsz az amerikai egyetemek balratolódásáról a heterodoxacademy.org oldalon, olvashatsz a szólásszabadság helyzetéről a campusokon a a thefire.com oldalon, vagy megnézheted külön ezt a listát a 150 csúcsegyetemről:
heterodoxacademy.org/top-150/

Mondhatod, hogy ez messze van, amire azt mondom: ez annak a világrendszernek a központjában történik, amelynek mi a félgyarmata vagy a perifériája vagyunk. Pl. a magyar felsőoktatás szempontjából nem biztos, hogy többet számít, hogy mit mond vagy tesz Balog Zoltán, vagy akár maga Orbán Viktor, mint az, hogy mi történik a Harvardon vagy a Berkeley-n, vagy az UCLA-n vagy a NYU-n, vagy akár "csak" a Rutgersen.

Ami Trumpot illeti, nézd meg, hogyan sorakozott fel Hillary mellé gyakorlatilag a teljes amerikai véleményformáló elit, a médiával, a szórakoztatóiparral, benne a filmesekkel, a zenészekkel, de még a sportolókkal is, és persze ott van az "academia". Már egy Star Wars sem készülhet el úgy, hogy ne legyenek benne liberális propagandaelemek. Mindez azt jelenti, hogy az amerikai szavazók felének nincs képviselete ebben az elitben.

Hasonlók mennek Nyugat-Európában is, itt egy cikk a német egyetemekről:
www.tichyseinblick.de/meinungen/die-uni-ist-eine-wueste-ohne-oase/

Szóval elég egyértelmű a helyzet: az elnyomás, a fenyegetés alapjában véve balról jön. Magyarország ebben egy lázadó buborék, ahol a lázadók vezetői persze ugyancsak megérik a pénzüket, bár nem látom, hogy a ballibek olyan nagy elnyomásban élnének, inkább úgy, mint Marci Hevesen - az ő problémájuk nem az elnyomás (legfeljebb annyira, hogy nem tudják eléggé gyakorolni :)), hanem a népszerűtlenség.

Piszok Alfréd 2018.03.29. 18:43:01

@Holger Hartland: keveritek a szezont a fazonnal.
A társadalmi elvárásokat nevezitek diktatúrának? Nem lehet kilógó fasszal menni az utcán és ez zavar titeket? Szeretnétek káromkodni és jóízűen buzizni, de ciki? És akkor ezt elnevezitek diktatúrának és a szólásszabadság hiányának?
Tehetitek, de igazából ez még cikibb.

Trump meg nem jobboldali, hanem egy nárcisztikus fasz viszonylag kevés ésszel, minden normális ember felsorakozott ellene, oldaltól függetlenül. Schwarzenegger nem baloldali, és állandóan savazza, nem véletlenül.

Mindegy, vernyákoljatok meg sivalkodjatok, hogy el vagytok nyomva, de igazából csak taplók vagytok a jelenlegi társadalmi konszenzus szerint. Meg kell találnotok a megfelelő kocsmát, jó közönség előtt menők is lehettek ezzel.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2018.03.29. 19:03:12

@Piszok Alfréd: Sztenderd ballib álláspont, amúgy az elnyomó törekvés része. Nem lesz igaz attól, hogy századszor találkozom vele, és teljesen fölösleges volna sokadszor leírnom, hogy mi vele a baj. Akit érdekel, annak ott a hsz-em a linkekkel, akit meg nem, azzal úgysincs "párbeszéd".

Piszok Alfréd 2018.03.29. 23:12:12

@Holger Hartland: persze.
Ezzel szemben a szólásszabadság netovábbja az az ország, ahol a közintézmények összes alkalmazottja csak minisztériumi engedéllyel myilatkozhat a sajtónak és csak azt, amit engedélyeznek, ahol emberek az állásukat kockáztatják, és/vagy rendőri vegzálásnak vannak kitéve, ha rész vesznek - ne adj isten fel is szólalnak - egy tüntetésen, ahol a kormány hírügynöksége konkrétan híreket hallgat el, ellenben gyárt hazugságokat, és a többi.

Szánalmas frusztrált alakok vagytok, ha ez a legnagyobb bajotok, hogy kicikiznek titeket az ostobaságotok miatt.

Párbeszéd? Veletek? Ne röhögtess.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2018.03.30. 00:21:24

@Piszok Alfréd: Közintézmények alkalmazottai kedvükre szidhatják a kormányt a sajtóban, rendőr sehol, és még neked is meg van engedve, hogy ide írj. :D

Piszok Alfréd 2018.03.30. 00:27:19

@Holger Hartland:
"Közintézmények alkalmazottai kedvükre szidhatják a kormányt a sajtóban,"

tévedsz, vagy hazudsz, mindegy, ez nem igaz

"és még neked is meg van engedve, hogy ide írj."

mert te olyan esetekről beszélsz Nyugat-Európáról, hogy névtelen kommentelőket ért retorzió a véleményük miatt, ugye?

Ne legyél már ennyire ostoba.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2018.03.30. 00:57:20

@Piszok Alfréd: A balliberális médiában balliberális (és persze "konzervatív" :D) értelmiségiek mantrázzák naponta, hogy bukjon már a kormány, mi lesz már végre a magyar középosztály kinyírásával, tűrhetetlen az orbáni gyűlöletkampány, menekültellenes fasizmus tombol, sötétségbe borul az ország, és a gazdaság is mindjárt bedől. Filozófusok, szociológusok, közgazdászok, tanárok, színházi emberek, vagyis nagyrészt közintézmények alkalmazottai. Hajuk szála sem görbül.

Téged meg még csak ki sem doblak innen. Pedig hisztizel érte rendesen. :)

Piszok Alfréd 2018.03.30. 01:04:54

@Holger Hartland: közintézmények dolgozói, ha érted, miről beszélek.

Engem nyugodtan kidobhatsz, ha ettől nagyobbnak érzed magad :)
Ettől viszont még nem írsz okosabbakat.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2018.03.30. 11:56:10

@Piszok Alfréd: Közintézmények dolgozói a ballib médiában kedvükre szidják a kormányt naponta, különösen az "értelmiség". Tehetik, tehessék, de akkor a nyígásod sajnos érvénytelen.

Piszok Alfréd 2018.03.30. 13:31:16

@Holger Hartland: lol, attól, hogy ezt ide leírtad, nem lesz igaz. De ismételgesd csak, hátha. Tudod,odaállsz a tükör elé és hangosan magabiztosan kimondod: "fideszes vagyok, de nem hülye".
Talán egyszer bejön.

Vendelin 2018.03.30. 16:46:57

"Sikerült lelepleznünk az ellenség veszedelmes ötödik hadoszlopát, amely beszivárgott soraink közé és a (..) népi demokrácián belül készült titokban arra, hogy minden vívmányunkat megsemmisítse. E leleplezéssel kapcsolatban fény derült az amerikai imperialisták stratégiai tervére (...) Egy esztendő óta arra lettünk figyelmesek, hogy az amerikai imperialisták nagyon magabiztos hangon beszéltek valami "Operation X" nevű tervről (...) Ez a hadsereg tudvalevőleg időnként 700000 főt számolt (...) itt is amerikai gazdáinak utasítását követte (...) híven ahhoz a politikájukhoz, amely szerint más kezével kell kikapartatni a gesztenyét a tűzből."

(Rákosi Mátyás, 1949. szeptember 30.)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2018.03.30. 20:57:51

@Piszok Alfréd: @Vendelin: Nehéz ezt elviselnetek, tudom. De ez van. Szóljatok a pártjaitoknak, hogy képviseljenek olyan választópolgári érdekeket és kívánságokat, hogy le tudjunk rájuk szavazni. Vagy fogjatok össze a Jobbikkal, az is lehet egy megoldás. Különben még négy év.

Vendelin 2018.03.31. 01:16:06

@Holger Hartland: ha jól értem, neked is nehéz ezt elviselned.

Vendelin 2018.03.31. 11:59:02

@Holger Hartland: fura egy ember lehetsz, ha természetesnek tartod, hogy komplett hülyének néznek és te ezt teljes mellszélességgel támogatod, csak azért, mert nincs jobb.
Muszáj mindenképp támogatni? Teljes erőből?
süti beállítások módosítása