A képviselő fáradtan ült kertvárosi otthonának tágas dolgozószobájában, és a másnapi parlamenti beszédét olvasta. Igaz ugyan, hogy már előző este átküldték neki a frakció titkárságáról, de olyan zsúfolt nap állt mögötte, hogy még nem tudott belenézni. Reggel valami protokolláris baromság, délelőtt egyeztetés a polgármesterrel a helyi fejlesztési pályázat kiírásáról, majd munkaebéd a leendő nyertes cég vezetőjével. Ez fárasztóan sokáig tartott, mert a fickó új volt, és még nem ismerte a dörgést. Csakhogy fentről megmondták: ő lesz az - tehát ő lesz az.

Ebéd után interjú a helyi újságnak. Az emberük túlzásba vitte az alákérdezést, de legalább jól fog mutatni mellette a válaszok szerénysége - az újságíró így végül is kiérdemelte az osztályvezető-helyettesi állást a lányának az önkormányzatnál, ha nem is pont azzal, amivel tervezte. Délután föl az internetre: az e-mailek megválaszolása után a képviselő megnézte, mit posztoltak róla még reggel azok az ügyes bloggergyerekek, akik közül az egyik a frakció weboldalát szerkeszti. Meg volt elégedve: semmi látványos nyalás, mégis nagyjából a megfelelő vonal - ilyen emberekre van szükség.

A beszédre már csak este jutott ideje, mert addig még a vagyonbevallását is át kellett néznie. Tudta, hogy pár héten belül vagyonosodási vizsgálatra kell számítania: nemrég szavazták meg az erre vonatkozó új törvényt, neki pedig rögtön utána megsúgták, hogy ő is belekerül a szórásba. Persze megnyugtatták: nincs vele semmi baja senkinek, és ne is vegye személyes ügynek, csak hát ugye érti, a korrupció ellen folytatott örökös harc jegyében szigorúságot kell mutatni mindenfelé - vele pedig amúgy is minden rendben lesz, nem? Ami azt illeti, a képviselő fel tudta volna sorolni pár frakciótársát, akiknek bajuk lehetett vele és akik személy szerint nagyon örültek volna, ha valami nincs rendben. Pofára fognak esni. Minden rendben lesz - ő már mindent elrendezett. Azért persze ideges volt: mint amikor az ember utazásra indul, és még az utolsó pillanatban is azon gondolkodik, mit felejt otthon. A beszédre próbált koncentrálni, de hiába bámult a képernyőre, mondatok helyett csupán értelmetlenül kavargó betűk összevisszaságát látta. Kimerülten a kezébe temette az arcát.

*

- Jó estét, képviselő úr - szólalt meg egy halk, de határozott baritonhang valahonnan a szoba közepéről. A képviselő felkapta a fejét. Két kifogástalanul öltözött, középkorú férfi állt ott. A magasabbik sovány volt, szemüveges és borotvált arcú. Enyhén deresedő haja talán göndör lett volna, ha nincs rövidre nyírva. Ránézésre ő lehetett a baritonhang tulajdonosa. A mellette kajánul vigyorgó másik férfi alacsony volt és kövér. Oldalt elválasztott hajával és kamionosbajuszával buszvezetőnek lehetett volna nézni, ha nem viselt volna háromrészes öltönyt, amely szorosan feszült hosszában csekély, ám széltében annál hatalmasabb alakján.

- Jó estét - szólalt meg a kövér is rekedtes hangon, szuszogva.

- Jó estét - hebegte zavartan a képviselő, majd észbe kapott: - De uraim, kik önök és ki engedte be magukat?

- Minden jogunk megvan, hogy itt legyünk - nyitotta ki táskáját a magasabbik. Egy dossziét és egy hivatalosnak tűnő iratot vett ki belőle: - Azért jöttünk, hogy elvégezzük az ön vagyonosodási vizsgálatát. Itt a megbízólevelünk.

- Na de... Itt? Ilyenkor?... Nem lehetne...? - hebegte a képviselő.

- Sajnos nem, képviselő úr. A tegnap kihirdetett vagyonvizsgálati törvény szerint a vizsgálat elvégezhető a vizsgált személy otthonában, a hatóság által megválasztott időpontban. Százkilencvenkettedik paragrafus, c) bekezdés.

- Hát nem emlékszik rá? - kérdezte a kis tömzsi tettetett csodálkozással - Ön terjesztette be mint egyéni indítványt!

A képviselő érezte, ahogy az arca elvörösödik, miközben próbált szélsebesen gondolkodni. Csapdába csalták? Az indítványt a frakciótitkárságról kapta, hogy nyújtsa be, és alig volt ideje átfutni. Vajon ki akarja őt kinyírni? Meg fog érte fizetni, az biztos. De mindent csak sorban. Először ezzel a két senkiházival kell zöld ágra vergődnie. A dologból még jól is fog kijönni, hiszen mindent elrendezett. Vett egy mély levegőt, és kihúzta magát:

- Uraim, természetesen állok rendelkezésükre. Foglaljanak helyet. Biztosíthatom önöket, hogy mindent a legnagyobb rendben fognak találni. Mire kíváncsiak?

- Nos, kezdjük talán a házzal - nyitotta ki a dossziét a magas. - Igen szép háza van, képviselő úr. Nem akarunk indiszkrétek lenni, de jövetelünk céljából és jellegéből kifolyólag mégis fel kell tennünk az elsőre udvariatlannak tűnő, ám ezúttal hivatalos kérdést: miből?

A képviselő fellélegzett. A ház volt a legkönnyebb eset.

- Nos, a papírokból már bizonyára látták, hogy a ház csak negyedrészben az enyém, a másik három rész a feleségemé, valamint az idős szüleimé. Ami az én részemet illeti, becsülettel dolgoztam, végigjártam a grádicsot, kockáról kockára építkeztem. A képviselői jövedelmemből a hosszú évek során félre tudtam tenni annyit...

- A fizetéséből vagy a sokmilliós költségtérítésből, amit utazásra és lakbérre fölvett? - szakította félbe flegmán a kis tömzsi. A képviselő nyelt egyet. Nem volt hozzászokva, hogy a pártbeli feletteseit kivéve bárki félbeszakítsa. Vajon arra utaznak, hátha elveszíti az önuralmát?

- Pontosan annyi költségtérítést vettem föl, amennyi a törvény szerint jár nekem - felelte kimérten.

- Hát persze - vigyorodott el a tokás. A két vagyonvizsgáló jelentőségteljesen összenézett, majd ismét a magas vette át a szót:

- A ház teremgarázsában négy nagy értékű személygépjármű parkol, miközben a vagyonbevallása szerint önnek nincs autója. Megkérdezhetjük, tud-e valami magyarázatot adni erre?

- Természetesen. A Mercedes a feleségemé, a BMW a családi vállalkozás tulajdonában van, amelyben az én tulajdonrészem csupán 6,75%. Ez talán törvényellenes? - A két fickó csak bámult rá (szóval a garázsban is voltak? - gondolta), hát folytatta: - Az Audi a szolgálati autó, amely állami tulajdon, és teljesen törvényesen használom, ellenőrizhetik a vonatkozó jogszabályt. A negyedik, a terepjáró, a nagyobbik lányomé.

- Nem is említette, hogy terepjárót vásárolt a lányának - pislantott rá felhúzott szemöldökkel, szemüvege fölött a magas.

- Mert nem is vásároltam. Ő vette a saját jövedelméből.

- Diploma után alig másfél évvel? - vette át a kérdezést a vigyorgó tömzsi.

- A lányomnak tanácsadó cége van, amely profi munkát végez. Máris kiváló referenciái vannak.

- Minisztériumoktól és önkormányzatoktól, ugye...

- Talán törvénybe ütközik, hogy valaki minisztériumoknak és önkormányzatoknak adjon tanácsot? Talán szégyellenem kéne, hogy a lányom tehetséges és keményen dolgozik? Ráadásul itt nem is az én vagyonosodásomról van szó.

- Ugyan, képviselő úr, mi nem mondtunk ilyet - csitította felemelt kézzel és komoly arccal a magas - Mi csupán a munkánkat végezzük. Jogunk van egyébként a közeli hozzátartozók vagyonosodását is vizsgálni, bizonyára emlékszik a vonatkozó paragrafusokra. De a lánya szerződéseit már megvizsgáltuk, teljesen törvényesek. Amire még kíváncsiak vagyunk, az ez a médiacég, ez az alapítvány, ez a villa, no és ez a külföldi bankszámla a kisebbik lánya nevén - sorolta, segítőkészen a képviselő elé tolva a papírokat a hatalmas íróasztalon.

A képviselő megkönnyebbült. Valóban sikerült mindent elrendeznie! Készségesen elmagyarázta, hogy a médiacég a sógoráé (ugye csak nem lehet megtiltani valakinek,
hogy helyi lapot kiadó médiacége legyen, csupán mert képviselő a sógora?), az alapítványt az unokatestvére üzemelteti jótékony céllal (ugye csak nem tilos jótékony célú alapítványt működtetni, csupán egy képviselőhöz fűződő rokoni kötelék miatt?), a villát pedig az alapítvány teljesen törvényesen, pályázati úton kapta meg az államtól, ahogy a támogatásokat is. A külföldi bankszámlán természetesen a felesége tett félre pénzt kisebbik lányuknak, ahogyan az gondos anyához illik (ugye nem a középkorban vagyunk, miért ne lehetne egy anyának is magas jövedelme?).

Büszkén és elégedetten, a győztesek tekintetével mérte végig a két vagyonvizsgálót. A két fickó csalódott ábrázattal nézett vissza rá. Szóval tényleg azért küldték rá őket, mert valaki ki akarja csinálni! De akkor miért nem látszanak dühösnek? Miért ilyen szánakozóak?

A kis tömzsinek hirtelen felragyogott a szeme. Krákogott, majd nehézkesen szuszogva odahajolt a magashoz, és a fülébe súgott valamit. Ettől a magas is felvidult, megigazította szemüvegét, és baritonhangján halkan újra megszólalt:

- Van itt még valami, képviselő úr. Egy yacht az Adrián, méghozzá az ön nevén. Ezzel kapcsolatban mit tud nekünk mondani?

A kurva életbe!!! A yacht!!!

Hát mégsem volt véletlen az érzése, hogy valamit elfelejtett! Ezt a jövő héten akarta elintézni, mert azt hitte, van még rá annyi ideje!... Zavarában alig tudott megszólalni:

- Nos... Uraim, az eddigiekből is láthatták, hogy a vagyonom körül minden a legnagyobb rendben van. Beláthatják, hogy ilyen váratlan látogatás esetén sajnos nem tudok minden egyes kérdésükre kimerítő választ adni. De ha kapok egy kis időt...

- Sajnos nem kaphat időt, képviselő úr - vigyorgott ismét a tömzsi - Tudja, ez a törvény. Most kell választ adnia.

- Tud nekünk most, ebben a pillanatban választ adni? - hajolt felé ültében a magas - Ha nem, úgy ezzel kapcsolatban sajnos azt kell a jelentésünkbe írnunk, hogy nem kaptunk választ.

A képviselő alig tudott megszólalni. A szavakat kereste, amelyek máskor ilyen helyzetekben oly gyorsan és természetesen jöttek a szájára, s amelyek most, ezen az estén, a kimerítő nap után oly rútul cserbenhagyták. A két alak pedig csak ült az asztal túloldalán, és néztek rá. Mosolyogtak. Összenéztek, majd elkezdtek hangtalanul, de nyitott szájjal nevetni. A szájuk egy-egy fekete üreg volt, és hegyes fogak villogtak benne. A testük rázkódott a néma kacagástól. A magasnak egészen az orra hegyére csúszott a szemüvege. A tömzsi pattanásig fújt lufiként emelkedett fel a székéből, rövid lábai esetlenül kalimpáltak a levegőben. A képviselő ordítani akart, de hiába nyitotta ki a száját, egyetlen hang sem jött ki rajta. Mintha megnémult volna. Pánikba esve kapkodott levegő után.

Ekkor a magas is felemelkedett a székéből, az asztal fölött előredőlve odalebegett hozzá, és a kezét nyújtotta:

- Képviselő úr, gratulálok. Ön alkalmas.

A megdöbbent képviselő automatikusan el akarta fogadni a felé nyújtott kezet, de mozdulni sem tudott. A karja mintha egy rúd szalámi lett volna, tehetetlenül és hasznavehetetlenül csüngött a teste mellett. A magas férfi ekkor kinyújtott kezével megveregette a képviselő vállát, és ezt mondta:

- Tudja, képviselő úr, a kollégámmal már attól tartottunk, hogy önnek valóban olyan kevés a vagyona, mint ahogy a bevallásában állította. Ez teljesen alkalmatlanná tette volna önt a pozíciójára! Talán bízzuk az országot olyan szerencsétlenekre, akik politikusként még meggazdagodni sem tudnak? Vagy naiv hülyékre, akik nem is akarnak? Vagy önjáró emberekre, akik a politikán kívül is valakik, és aztán majd saját véleményük lesz, és nem fognak csapatban játszani? Tudja, az ilyeneket előbb-utóbb kigolyózzák, és megérdemelten. Az ország hasznát olyan ember tudja szolgálni, aki a maga hasznát is tudja. Ilyen ember kell nekünk!

- Meg akinek fogni lehet a tökét - vihogott a kis tömzsi. A képviselő kábán hallgatott. Székébe roskadtan, görnyedten tűrte, hogy a magas fickó a vállát veregesse.

*

A veregetés egyszer csak abbamaradt. Valahonnan egy cincogó hang szólalt meg:

- Apa, mikor fogsz mesélni? Anya mondta, hogy késő van, menjek lefeküdni.

Fölnézett. A kisebbik lánya állt az asztal mellett. A két vagyonvizsgáló nem volt sehol. Vajon elmentek? De ki engedte ki őket? (És ki engedte be? - gondolta tovább a kérdést.) Talán ők borzolták össze a kislánya haját? A képviselő imádta a kisebbik lányát. A kislány kései gyerek volt; akkor fogant meg, amikor a feleségével már szinte feladták, hogy a lányuknak (aki akkor még egykeként csak "a lányuk" volt) valaha is kistestvére legyen. Elképzelte, ahogy a kis tömzsi vagyonvizsgáló zsíros, hurkaszerű ujjai a kislánya haját simogatják, és elfogta az émelygés.

A kislány közben a képernyő elé hajolt, és beleolvasott az apja másnapi beszédébe. Fél éve tanult olvasni.

- O-LYAN OR-SZÁ-GOT É-PÍ-TÜNK, A-HOL A TÖR-VÉNY A BE-CSÜ-LE-TES EM-BE-RE-KET VÉ-DI - szótagolta - Apa, ez milyen mese?

A képviselő végre meg tudott szólalni:

- Ööö, semmi, kicsim. Vagyis, ez apa munkája... felnőtteknek szól.

- Felnőtteknek szóló mese?

- Menj szépen a szobádba, kicsim. Mindjárt megyek én is, és olvasok neked mesét.

- Jaj, de jó, apa mesél, apa mesél! - csiripelte vidáman a kislány, majd nagy szökkenésekkel átvágott a dolgozószobán, és eltűnt az ajtó mögött.

A képviselő felállt, hogy utána induljon. A beszéd még várhat. Ahogy kilépett volna a szobából, megtorpant. Becsukta az ajtót, amit a kislánya nyitva felejtett, és visszasietett az íróasztalához. Elővette a naptárát: másnapra beírt egy nagy ipszilont és mellé három felkiáltójelet.

VÉGE

*

Kedves Olvasó!

Ez az írás: novella. Művészi alkotás, a fantázia szüleménye. Valódi személyekkel és eseményekkel mutatkozó mindenféle hasonlóság csupán a véletlen műve. Vagy nem. Ha úgy látja, hogy nem, akkor Ön tetszése szerint elképzelheti, hogy ez a történet melyik párt melyik politikusáról szóljon, és mikor. Ahogy a dolgok állnak, 5, 10 vagy 20 év múlva is aktuális lehet.

A poszt megjelenését sem párt, sem intézmény, sem egyéb szervezet nem támogatta. Egyáltalán, senki sem támogatta. Mostanáig. Ha Ön politikus, és szeretné, hogy ez az írás az Ön politikai ellenfeléről szóljon, az néhány kis változtatással, pár apró utalással és egy átutalással megoldható. Írjon bizalommal a bertollnok@zsirszerzuc.info címre!