Két napja minden hírforrásból a köztársasági elnök plágiumügye folyik. Miután (sőt, mielőtt) az egyetemi tényfeltáró bizottság is megállapította, amit nagyjából eddig is tudni lehetett, hogy tudniillik az elnök plagizált értekezést adott be húsz éve és arra kapott egyetemi doktori címet, a neten véleményt nyilvánító újságírók, bloggerek és kommentelők ezrei egymás sarkát taposva siettek elítélni a gyalázatos rémtettet. Megszólaltak és megszólalnak persze mellettük a jelentős és jelentéktelen ellenzéki pártok, szervezetek és médiumok, a szocialistáktól az LMP-n át a különböző roppant fontos és tömegeket képviselő Hálózatokig. Sőt, már jobboldali véleményformálók is az elnök lemondását szorgalmazzák, az egyetem Doktori Tanácsa pedig a cím visszavonását javasolta, és mire Ön ezt olvassa, Schmitt Pál talán már nem is doktor, nem is elnök.

Mit is mondhatnánk erre? Kedves Olvasó: miután sok ezren megtették, akarja-e sokezer-egyedikként Ön is elítélni Schmitt Pált és ezzel megmutatni, mennyire komoly, felelős állampolgár és erkölcsileg érzékeny, makulátlan ember Ön? Vagy - miután a fentieket úgyis evidenciáknak tekinthetjük - nem akar-e inkább valami mást gondolni? Legyen Ön egyéniség! Merjen szembemenni a neten úszó árral! Be different! Think outside the box! Védjük meg Schmitt Pált!

A Schmitt Pállal szembeni sajtó- és internetkampányról négy érv mentén fogjuk bemutatni, mennyire hamis, buta és rosszindulatú. A Schmitt Pál elleni kampány:
- igazságtalan;
- gyakorlatiatlan;
- stílustalan;
- hazafiatlan.


A Schmitt Pál elleni kampány igazságtalan

Kezdjük azzal: miért is került elő húsz év után egy máskülönben említésre sem méltó kisdoktori? Hát persze: mert Schmitt Pál az államfő! Ha nem lenne, nyomozott volna bárki a disszertációja után? Dehogyis. Érintetlenül heverne a könyvtárban. A támadóinak tehát igazából nem is az a bajuk Schmitt Pállal, hogy másolt a dolgozatában, hanem hogy ő Magyarország elnöke. Nem szakmai, hanem politikai támadás ez.
    Különben pedig nem is másolt. El tudja bárki képzelni, ahogy az akkor ötvenéves, elfoglalt MOB-elnök sportdiplomata esténként az írógép fölött görnyed és szótárral fordítja az idegen nyelvű forrásokat? Ugye, hogy nem! Bizonyára megbízott ezzel valakit, aki viszont sajnos - és erről Schmitt Pál nem tehet - pocsék munkát végzett. Ha Schmitt Pál annak idején jobban választja meg a "négerét" (PC-ül beszélőknek: ghostwriterét), most nem lenne "plágium-ügy". Akkor most mindannyian csodálnánk, hogy Schmitt Pál milyen kitűnő értekezést írt. Hát igazságos dolog őt büntetni másnak a rossz munkája miatt? Főleg, hogy közben ki tudja, hány közéleti ember ékeskedik idegen tollakkal?
    Egyébként pedig a sok, értéktelen és a Lajtán túl érdektelen doktori között miért pont Schmitt Pál ne kaphatott volna egyet? Megérdemelte, hiszen korábban olimpiai aranyérmet nyerve dicsőséget szerzett az országnak. Ne mondja senki, hogy csapatban és csereemberként nyert, mert egy olimpiai bajnokcsapatnak még a csereembere is világklasszis. Vajon hány, a saját területén világklasszis ember van az őt szapulók között, aki letett valamit az asztalra? (Kivéve természetesen gonoszbanyát, aki mindenkinél többet tett le. Egyedül Schmitt Pál közelíti meg őt a két olimpiai aranyával.) Akkora bűn az, ha valaki annyi asztalraletevés után kísértésbe esik, és elcsen az asztalról egy libamájas szendvicset? Miközben mások az egész éttermet ellopják?


A Schmitt Pál elleni kampány gyakorlatiatlan

Észnél van az ellenzék, amikor le akarja mondatni Schmitt Pált? Hát jó az nekik, ha helyette olyan elnök jön, akit szintén a Fidesz választ meg, de nehezebb rajta fogást találni, és nem 2015-ig, hanem 2017-ig lesz hivatalban? Ráadásul a kormányoldal magas labdát üthet le: ha az elnök lemond, az kitűnő példa lesz arra, hogy lám, Orbán Viktor mégis csak igazat mondott, amikor arról beszélt, hogy Magyarország nem lesz többé következmények nélküli ország, és hogy tessék, a Fidesz igenis hallgat a kritikára.
    Schmitt Pálnál megfelelőbb személyt amúgy is nehéz lenne találni az elnöki posztra. Magabiztosan, lelkesen, meggyőződéssel, a tett halálát jelentő okoskodás és kételkedés nélkül végzi a dolgát. Egy jobboldali professzor nem biztos, hogy ilyen jól helytállna ebben a szerepben. Ráadásul a magyar tudományt is nagy veszteség érné. Hát nem sokkal jobb, ha egy Kopp Mária, egy Freund Tamás, vagy egy Granasztói György inkább egészségpszichológiával, agykutatással vagy társadalomtörténettel foglalkozik, mint ha törvényeket kell aláírnia és naponta vívódnia politikai ügyek miatt?


A Schmitt Pál elleni kampány stílustalan

Tessék megnézni, hogyan kiabáltak az elnök lemondását követelő netlovagok kígyót-békát a tényfeltáró bizottságra, miután az a jelentésében explicite nem írta le, hogy Schmitt Páltól el kell venni a doktori címet. Még az egyébként sótlan távolságtartásáról ismert blogger-politológus is olyasmit vetett fel, amivel igazából a szakdolgozókkal és doktoranduszokkal cseszett volna ki, és ami tulajdonképpen kimerítette volna az intellektuális félpályás útlezárás fogalmát. Hogy a saját magukon kívül senkit sem képviselő, az egyetemet (ami nem az övék) elfoglaló úrfiakról és úrilányokról ne is beszéljünk.
    Pedig a tényfeltáró bizottság dolga nem az ítélethozatal volt, hanem a tényfeltárás. (Amit korrektül meg is tett, és amire a józanabb hangok fel is hívták a figyelmet.) Legyünk igazi liberálisok, és alkalmazzuk a liberális elveket! A korrekt eljárás mindenkit megillet - még azt is, aki saját maga nem korrekt. Ha egy sima büntetőügyben történne meg az, hogy egy szakértői vélemény javaslatot tesz az ítéletre is (pl. "a gyanúsítottak ruházata és a náluk talált fegyverek alapján az áldozaton talált sérülések legalább öt különböző tettestől származnak, ezért legalább 15 éves börtönbüntetés kiszabását javasoljuk"), akkor ugye, hogy balliberálisaink lennének a legjobban felháborodva?
    Ráadásul a tényfeltáró bizottság egyáltalán nem volt "gyáva", sőt, nagyon is bátor volt, hogy a tények feltárása mellett még következtetéseket is levont. S hozzá milyeneket! "A Testnevelési Egyetem szakmai hibát vétett" - vagyis bizony, ki lett mondva, hogy sáros az egyetem is. Leírták azt is: "a dolgozat szerzője azt hihette, hogy értekezése megfelel az elvárásoknak" - nos, látott már a kedves Olvasó ennél kifinomultabb lehülyézést?
    Az eljárásnak megvan a maga rendje, fékekkel és ellensúlyokkal. A tényfeltáró bizottság feltárja a tényeket, a döntést viszont nem ő hozza. Ez időbe kerül. Különösen, ha ilyen körülményes, hogy pontosan kinek is kell döntenie az ügyben. (Az akkori szabályok szerint az Egyetemi Tanácsnak, Dr. Fluck Ákos, a tényfeltáró bizottságban részt vevő ügyvéd különvéleménye szerint egy kicsit bonyolultabb.)


A Schmitt Pál elleni kampány hazafiatlan

Az elnök távozását követelők egyik fő érve, hogy egy plagizáló elnök (de hát már láttuk, hogy igazából valószínűleg nem is ő plagizált, hanem a "négere"!) rontja országunk renoméját. Ha hiszünk az ország renoméjával kapcsolatos eddigi balliberális kritikáknak, akkor az ismert vicc poénjával kérdezhetjük, valóban rontja-e: "Innen? Hova?"
    De tegyük fel, nem veszi ki magát jól, ha egy államfőről külföldön is úgy tudják, hogy plagizált. Hát nem az következik ebből, hogy akkor inkább ne tudjanak róla? Hiszen a plagizáláson utólag nem lehet változtatni. Változtatni azon lehet, hogy kiderül-e vagy sem. Ha találunk egy-két külföldi szakkönyvet, amelyek bizonyos pontokban egyeznek a magyar államfő doktori értekezésével, rögtön az a megoldás, hogy ezt világgá kürtöljük? Ha igazi hazafi találta volna meg ezeket az egyezéseket, mélyen hallgatott volna róluk. Sőt, még el is lopta volna a bolgár szerző munkájának fellelhető néhány példányát.
    Ha pedig nagyon nem bírt volna magával, az egészet letétbe helyezhette volna egy svájci bankban, és bekopogtathatott volna az elnökhöz. "Tiszteletem, Elnök Úr" - mondhatta volna - "itt ez a kis gond a doktorijával, de percig se aggódjon, sosem fog kiderülni. Az eredeti mű összes példánya már egy svájci széfben hever. Ja, és amennyiben a hivatalának médiafigyelésre vagy kommunikációs tanácsra volna szüksége, van egy erre szakosodott kis cégem, jutányos áron dolgozunk. Ajánlom magamat."


Így kellett volna intézni, úriemberek módjára. Most mindenkinek jobb lenne. Schmitt Pál zavartalanul írhatná alá a törvényeket, a külföld szemében a magyar államfő továbbra is politikailag súlytalan, ám komoly sportmúltú, kedves és jópofa sármőr lehetne, a kormánynak nem kellene újabb presztízsveszteséggel foglalkoznia, az ellenzék tovább támadhatná kedvelt célpontját és nem kellene jóval erősebb, de szintén fideszes és 2017-ig bebetonozott elnöktől tartania. A lehetséges államfőjelölteknek sem kellene azon gondolkodniuk, mivel utasítják majd vissza a roppant megtisztelő felkérést, és a magyar doktori fokozatok maradék tekintélyét sem fenyegetné veszély. Nem így alakult.
    Mit tehetünk? Sajnos úgy tűnik, érdemben semmit. Legfeljebb okulhatunk az esetből. Magyarország liberalizmus-, tolerancia- és együttérzésdeficitben szenved, hát legyünk liberálisak, toleránsak és együttérzőek! Lássuk meg Schmitt Pálban az áldozatot! - mert legalább annyira áldozat ő, mint amennyire bűnös. Olyan országban nőtt fel és lett sikeres, ahol a sportolókkal elhitették, hogy nekik (majdnem) mindent lehet. Ahol a dolgok elintézésének az volt a módja, hogy ismerni kellett a megfelelő embert, és szólni neki, hogy szóljon a megfelelő helyen. Ahol csak a bolondok ugráltak, az okosok belesimultak a rendszerbe, mert ki tudhatta, meddig tart. Ahol az érvényesüléshez az embernek meg kellett kötni a maga kis kompromisszumait, mert máshogy nem lehetett kockáról kockára építkezni. Ahol nem kellett őszintének lenni, mert úgyis mindenki hazudik. A szocializmus és a következmények nélküli ország gyermeke ő, aki ha máskor, máshol születik, most edző vagy menő étterem-tulajdonos lehetne. Így azonban tragikomikus, bukott hős. Ahogy a készülő drámámban fogom írni, a jó sajátja, míg bűne a koré, mely szülte őt.

*

Kedves Olvasó! Ha Ön a fentiek olvastán gyalázkodó kommentet, esetleg feljelentő levelet fogalmaz, ennek publikálása előtt feltétlenül vegye tekintetbe blogom egyik alapgondolatát, a Hartland-hipotézist. Eszerint a baromi abszurd, elkeserítő és dühítő helyzetre nemcsak a kesergés vagy a dühöngés, hanem az abszurd baromkodás is lehet megfelelő válasz.
    Tessék? Hogy mit gondolok az ügyről valójában? Számít az valamit? Érdekes? Ugyan, dehogy. Hát akkor? Na, menjenek szépen. Ha jók lesznek, írok valami komolyabbat is a témáról. Vagy novellát valami egész másról. Meglátjuk.