Charlie Holloway: David, why are you wearing a suit, man?
David: I beg your pardon?
Charlie Holloway: You don't breathe, remember? So why wear a suit?
David: I was designed like this because you are more comfortable interacting with your own kind. If I didn't wear a suit, it would defeat the purpose.
Charlie Holloway: They're making you guys pretty close, huh?
David: Not too close, I hope.
(Prometheus)

Mi sem természetesebb, mint hogy amíg az EU egyik vezető országában fegyverek ropognak és emberek halnak meg a szabadságért, addig itt nálunk, a félgyarmati periférián ez is csak alkalom egy újabb értelmiségi, újságírói és blogos-kommentelői cicaharcra. Történt ugyanis, hogy tegnap este, miután muszlim fanatikusok vérfürdőt rendeztek az egyébként valóban durva karikatúrákat közlő francia élclap szerkesztőségében, Szőnyi Szilárd, a Heti Válasz újságírója fölvetette a kérdést: "El lehetett volna kerülni a francia újságírók lemészárlását?" Írása végén válaszolt is: igen, "leginkább talán azzal, hogy nem közlünk szakmányban ilyen, nemcsak emberi mivoltukból kivetkőzött vadállatok, hanem minden tisztességes polgár számára viszolyogtató karikatúrákat."

Borítékolható volt, hogy mit fog ezért kapni a balliberális véleménypásztoroktól és követőiktől: a vele foglalkozó cikkekben, posztokban és kommentekben az ízléstelentől a gyáváig és még tovább terjedő jelzőket és minősítéseket aggattak rá, és persze a kirúgását követelték - ahogyan az a balliberálisok hisztérikusabb részénél már szokásos. A fenekébe dugott bikacsökről szóló fantáziálgatás inkább csak nevetséges (bár azt kell mondjam, a ballib oldalról már ez is teljesen szokásos), az inszinuáció viszont, hogy Szőnyi szerint az újságírók megérdemelték volna sorsukat, kifejezetten aljas (és megint: szokásos). Nem linkelek semmit, aki akarja, mindent megtalál. Mindez pedig történt nagyjából abban a stílusban, ahogy a szabadság felkent őrei napokkal ezelőtt valami harmadrangú humoristát hurcoltak meg egy ócska poénért.

Persze, ki lehet posztolni, hogy "Je suis Charlie". Persze, hogy helyénvaló, ha nemcsak a hivatalos Magyarország, hanem a magyar emberek sokasága is támogatásáról és együttérzéséről biztosítja a franciákat. A merényletet és a merénylőket pedig PERSZE, hogy minden normális ember elítéli, ezt nem is kellene külön mondani. Kár viszont a sok hisztérikus, indulatos, kirekesztő és agresszív reakcióért, csak mert valaki éppen egészen óvatosan és civilizált hangnemben olyan gondolatot fogalmazott meg, amivel sokan nem értenek egyet. Magyarországon egyelőre nincs terrorizmus, itt senkit sem fognak megölni egy karikatúráért vagy egy "Je suis Charlie"-ért. Nekünk itt ehhez semmiféle bátorságra nincsen szükségünk. Ha már bátorság, abból egy csipetnyire - de nem többre - talán éppen ahhoz van szükség, hogy valaki, mint most Szőnyi, szembemenjen a a gondolatok és a vélemények világában még mindig uralkodó balliberális kánonnal.

Szőnyi semmiféle civilizációs normát nem szegett meg. Eszébe jutott egy gondolat, ami ellenkezik a domináns balliberális ideológiával, de öncenzúra helyett megírta szabadon - ahogy itt, Európában szeretjük -, ugyanakkor illedelmesen, közben azt is világossá téve, hogy nem a merénylőket akarja mentegetni. A legrosszabb esetben tévedett. Megérdemel annyit, hogy tisztességes hangnemben válaszoljanak neki. A tisztességes válasz pedig nemcsak méltányos, hanem praktikus is: mindenki azzal jár a legjobban. Szőnyi - és akik hozzá hasonlóan gondolkodnak - megérthetik, hogy hol tévednek, ha tévednek. Nem gerjednek az indulatok, egy kicsit normálisabban tudnánk együtt élni a közös országunkban. A balliberálisok pedig, ha valaki képes lett volna közülük normális válaszra, végre pozitív benyomást keltenének, és nem tűnnének intoleráns, agresszív, bolsevik mentalitású csapatnak. (Igen, természetesen próbálhatnak azzal takarózni, hogy legalább ilyen romlott a jobboldal is, csak hát ez igazságnak jó, takarónak nem. Igen, a szólásszabadság jegyében joguk van az emlegetett megnyilvánulásaikhoz is, csak hát akkor ne csodálkozzanak a választási eredményeken.)

Elnézést, hogy sokat foglalkoztam a hazai viszonyokkal és még mindig nem volt róla szó, hogy igaza van-e Szőnyi Szilárdnak - mentségemre szóljon, hogy a mi magyar közéletünket szerencsére nem a terrorizmus fenyegeti, hanem a balliberális és a jobboldalon egyaránt burjánzó bolsevik mentalitás és a polgárháborús logika. Nézzük hát: igaza van-e Szőnyi Szilárdnak?

Első ránézésre igaza van. Másodikra nincs. Nagyon nincs.

Igen, a merénylet elkerülhető lett volna, ha a Charlie Hebdo nem közöl a muszlimok vallási érzéseit sértő karikatúrákat. Ennyiben igaza van Szőnyinek. De akkor a lap működésének az értelme veszett volna el. Ők az életüket tették fel - szó szerint - arra, hogy a vélemény kinyilvánítása legyen szabad. Ha egy szabadságot hirdető lap cenzúrázza magát, akkor nincs értelme csinálni, csukják be a boltot. A lap élcelődött, sokszor durván is, de nem uszított és nem fenyegetett, és tudtommal nem volt becsatornázva semmilyen hatalomhoz. Vitatkozhatunk róla, hogy hol legyenek a szólásszabadság határai - Magyarországon ez például felmerült a holokauszttagadást büntető törvény megszavazásakor -, de ha európaiak vagyunk, akkor azon aligha, hogy a szabadság általában jó dolog. Vitathatjuk, hogy a szabadságnak pont az a formája és mértéke jó-e, amit a Charlie Hebdo képvisel, abban viszont biztosak lehetünk, hogy az a korlátozása, amit a merénylők ideológiája képvisel, számunkra elfogadhatatlan.

A lap újságírói és karikaturistái pontosan tudták, mivel jár azoknak az értékeknek a képviselete, amelyekben hisznek. A fenyegetések és a 2011-es bombatámadás után tudhatták, hogy az életüket kockáztatják. Számukra olyan élesben ment a játszma, amilyenben Szőnyi Szilárd számára még az ő kinyírásáról fantáziáló balliberális kommentátorok legvérmesebb nedves álmaiban sem. Ha Szőnyi Szilárdnak csipetnyi - de tényleg csak annyi - bátorságra volt szüksége, hogy merjen szembemenni a gondolatok és vélemények világában uralkodó balliberális ideológiával, akkor a Charlie Hebdo munkatársainak összehasonlíthatatlanul több kellett, hogy merjenek szembemenni a végül be is váltott halálos fenyegetésekkel. Így volt és van a munkájuknak értelme. Felvethető, hogy a meghátrálás megelőzte volna a merényletet - csak értelmetlen. Ha meghátráltak volna, többé nem lettek volna azok, akik. Hittek valamiben, ami alapjában véve nekünk is fontos, és meg is haltak érte. Nyugodtan tekintsük őket hősöknek.

Hogy pont úgy és pont olyan mértékben szeretnénk-e a szabadságot, amilyenben ők, az teljesen jogos kérdés. Beszéljünk róla, csak ne arra hivatkozva, hogy különben jönnek a merénylők.