Tegnap nem más írt nekem, mint Ballibber Balambér, a neves falleológus és véleményformáló értelmiségi:

Tisztelt Hartland!

Másfél évembe került, mire kihevertem a Thai Tamás és Káromkodó Károly által ellenem intézett karaktergyilkos támadást. Összesen hatféle gyógyszert szedek: májgyógyszert, szélgörcsoldót, potencianövelő szert, fejfájáscsillapítót, hajnövesztő szert és vitaminos pezsgőtablettát. Most összeszedtem magam, és írtam egy cikket a Gerő András kiváló cikke nyomán kialakult antiszemitizmus-vitához. Írásomban annyira merészen leplezem le a magyarországi óvodákban is tomboló kódolt antiszemitizmust, hogy még a Galamus-csoport sem meri közölni. (Olyan biztosan tudom, hogy nem merik, hogy el sem küldtem nekik.) Maga viszont, mivel másfél éve utánközölte azt a Mandinerről - egyébként nagyon helyesen! - töröltetett, abszurd tréfának álcázott posztot, azt hiszem, tartozik nekem annyival, hogy közli a mostani cikkemet is. Remélem és ajánlom, hogy maga is így gondolja.

Üdvözlettel,
Ballibber Balambér
falleológus, közíró

Ez egy nyitott és toleráns blog, és pereskedni vagy az egzisztenciámat kockáztatni sincs kapacitásom, így természetesen haladéktalanul közlöm Ballibber Balambér cikkét. Íme:

Óvodai antiszemitizmus
Írta: Ballibber Balambér

Pár hete zajlik a magyar szellemi életben a Gerő András által kezdeményezett Romsics-vita. Ehhez a vitához szeretnék néhány, eddig nem érintett aspektusból hozzászólni. Sajnos a helyzet még annál is rosszabb, mint amit Gerő András meggyőzően kimutatott: a kódolt, rejtett antiszemitizmus már nemcsak az akadémiai szférában, hanem a magyar óvodákban is felütötte fejét.

Az óvodás korosztály kultúrafogyasztásának fontos elemei a játékos gyermekversek. Az egyik népszerű gyermekvers Weöres Sándor Regélő című alkotása. Magyar óvodások tízezrei hallgatják ma is a vers megzenésített változatát. Az ártalmatlannak tetsző versikében azonban a felszín alatt kódolt antiszemita utalások mérgező szövedéke húzódik. Vizsgáljuk meg a verset részleteiben!

Három görbe legényke, róka rege róka
Tojást lopott ebédre, róka rege róka

Az első sornál máris okkal gyanakodhatunk. Miért "görbe" a három legényke? A költő adós marad ennek magyarázatával, így a befogadó közönségre hárítja ennek a jelzőnek a dekódolását. Ami persze nem is nehéz. A "görbe" szó asszociációs mezejét ugyanis egyebek mellett olyan tartalmak definiálják, mint "görbe orr", "görbe jellem", s ezek mintegy kulcsként nyitják meg a szemantikai teret az antiszemita interpretáció előtt. A közönség pontosan érti, hogy a "három görbe legényke" alatt a szerző valójában a zsidókat érti. Akikről már a következő sorban siet hozzátenni, hogy lopnak. Ezt a felütést egészíti ki az egész versen át ismétlődő refrén: "róka rege róka". Mint az köztudott, a magyar folklórban a róka ravasz, agyafúrt, vagyis az antiszemita sztereotípiák gyakori kliséivel megjelenített állat. Ráadásul vörös is, így karakterében impliciten manifesztálódik a zsidóságot a kommunizmussal összekapcsoló, immár évszázados előítélet. Hogy a refrénben kétszer is szerepel, az arra utal, hogy a "vörös" Tanácsköztársaság vezetői között sokan voltak zsidó származásúak. A "rege" szó közbeszúrása pedig ugyancsak előítéletes asszociációkat hív elő a közönségből: ez bizony a hírhedt antiszemita "Ergerberger"-nótát idézi meg, mintegy rímelve annak első sorára.

Lett belőle rántotta, róka rege róka
A kutya lerántotta, róka rege róka

Figyeljük meg, hogy a harmadik sorban nem a "görbe" legénykék sütik a rántottát: az mintegy magától "lett" - a fárasztó munkafolyamat kimarad az ábrázolásból. Ez úgy is értelmezhető, hogy a legénykék a sütés munkáját az általuk függésben tartott és kiszipolyozott, nekik magas kamatokkal tartozó adósaikkal végeztették. Ez persze nincs kimondva: az értelmezésben a költő ismét számít a közönség cinkosságára. "Szerencsére" az antiszemita közönség a negyedik sornál fellélegezhet: megjelenik egy kutya (a róka ellensége!), és "igazságot tesz". (Hogy milyen jelentősége van még annak, hogy a "pozitív" hős éppen kutya, arra még visszatérek.)

Egyik szidta gazdáját, róka rege róka
Másik meg a fajtáját, róka rege róka

Az ötödik sor azt implikálja, hogy a kutya önállótlan lény, akinek a cselekedeteiről tulajdonképpen a gazdája tehet, vagyis a kutya "genetikusan alattvaló" - s mindezt az egyik legénykével mondatja ki. Mindenki pontosan érti, hogy ez a közelmúltban egy nyilatkozata miatt megtámadott neves íróra utal. Ez a neves író tehát a versike szerint "görbe legényke" lenne - azt hiszem, az utalás nyilvánvaló ízléstelensége nem is igényel további kommentárt. A hatodik sorban azután előkerül a "fajtázás", az antiszemiták kedvelt szavajárása - persze nem az antiszemita kutya szájából, hanem a második legénykének tulajdonítva, ezzel mintegy a felelősséget áthárítva és igazolást adva (hiszen "a zsidók kezdték!") minden további magunk- és magukfajtázásra.

Harmadik az ükapját, róka rege róka
Hozzávágta kalapját, róka rege róka

A vers vége már egészen sötét szellemeket idéz. Az ükapa szidalmazása a származás viselkedést meghatározó erejéről szóló tévhiteket és előítéleteket mozgósítja (sunyi módon persze megint egy "görbe legénykének" tulajdonítva). Mivel az ükapját gyakorlatilag senki sem ismeri személyesen, az ükapa emlegetése csak akkor lehet indokolt, ha úgy gondoljuk, hogy a viselkedés mindenkinek "a vérében van". Az ükapa ráadásul a nagyszülőnek a nagyszülője, vagyis a versike a származás szerinti diszkriminációban a nürnbergi törvényeken is túltesz. Az utolsó sorra be is következik a logikus végkifejlet: a nyers fizikai agresszió.

Mi ez, ha nem burkolt antiszemita utalások összefüggő rendszere? Mi ez, ha nem az előítéletes gondolkodás nyelvi kódjainak sorozatos egymás után szövése és ezzel az előítélet legitimálása? Mi ez, ha nem antiszemitizmus?

A sors iróniája, hogy az óvodásoknak szánt antiszemita versikében éppen kutya szerepel. Nemrégiben sikerült ugyanis kimutatnunk a magyar kutyák antiszemitizmusát egy, a Nemzetközi Antiszemitizmuskutató Intézet megbízásából végzett felmérésben. A kutatásban ötszáz, a magyar ebtársadalmat nem, kor, lakóhely és fajta szerint reprezentáló kutya vett részt. A kutyák elé egy-egy kolbászt helyeztünk, melynek bőrébe késsel a "Le a zsidókkal!" feliratot karcoltuk. (Eredetileg egy hosszabb Nyirő- vagy Prohászka-idézetet szerettünk volna, de a magyar állam az antiszemitizmussal cinkosan összekacsintva nem támogatta a kutatást, a NAKI forrásaiból pedig csak rövid kolbászra tellett.) A kolbásztól mintegy fél méter távolságban elhelyeztünk egy nagy tányér sóskafőzeléket is, melynek tetejére csípős fűszerpaprikával az "Elhatárolódom az antiszemitizmustól" feliratot szórtuk ki.

Az eredmény döbbenetes volt: a magyar kutyák mohón befalták az antiszemita üzenetet hordozó kolbászt, viszont elutasították az antiszemitizmustól való elhatárolódást képviselő sóskafőzeléket! Képzelhetjük, hogy ha ilyenek a magyar kutyák, milyenek lehetnek a gazdáik. A vizsgálatot kollégáink elvégezték több más európai országban is, és az eredmények alapján sajnos elmondható, hogy Magyarország Európa szégyenpadjára került.

A legpozitívabb eredmény Svédországban született: a svéd kutyákat már átnevelték vegetáriánussá, így a kolbászt meg sem szagolták, a sóskafőzeléket azonban jóízűen elfogyasztották. A német kutyák mohón szagolgatták a kolbászt, amikor viszont meglátták rajta az antiszemita üzenetet, fegyelmezetten elhúzódtak tőle. Közben azért vonzotta őket a kolbászillat, így végül bűntudatosan a saját lábukat kezdték el marcangolni, majd miután a kérdezőbiztos közelebb tolta hozzájuk az elhatárolódó sóskafőzeléket, látható megkönnyebbültséggel estek neki. Az osztrák kutyák megették a kolbászt, ám utána visszaöklendezték a bőrét, melybe az antiszemita üzenet volt karcolva, és mancsukkal az osztrák-német határ felé lökték. A francia kutyák ugyancsak elfogyasztották az antiszemita kolbászt, utána viszont harciasan megugatták a kérdezőbiztost, jelezve, hogy ők valójában ellenállók, és a kolbászt kényszer hatására fogadták el.

A felmérésben részt vevő egykori kelet blokkbeli országokban is pozitívabb eredmények születtek, mint Magyarországon. A Szlovákiában vizsgált kutyák nem ettek sem a kolbászból, sem a sóskafőzelékből. Kiderült azonban, hogy nem sokkal előtte a Slovensko, do toho! bloggere, Csehszlovák Kém kutatásában vettek részt, melynek során tekintélyes mennyiséget fogyasztottak a "Vessünk véget a nacionalista magyar történelemszemlélet súlyos torzításainak, és nyomjuk le a magyar kutyák torkán Szlovenszkó igazi történelmét!"-feliratú kolbászokból. Az ösztövér, csontsovány moldáv kutyák ugyanakkor mind a kolbászt, mind a főzeléket hálás tekintettel fogadták el. Ez, bár ambivalenciára utal, még mindig örvendetesebb eredmény, mint amit Magyarországon kaptunk, s feltehetőleg a More Democracy Foundation "Raising democratic social awareness in Moldavia" című projektjének hatása. (Részletesebben lásd: Ballibber B. (2012): Training the Moldavian dogs to be more tolerant: Signs of hope do not mean there is no need for more funding. Proceedings of the More Democracy for Eastern European Dogs Conference, Malibu Beach, California, pp. 312-313.)

Tudjuk tehát, hogy a magyar kutyák antiszemiták - így a gazdáik is azok. Mivel nincs okunk, hogy ilyen szempontból különbséget feltételezzünk a kutyatulajdonosok és a kutyát nem tartók között, kimondhatjuk, hogy az egész magyar társadalom antiszemita. Ez a társadalmi betegség fertőzi Weöres Sándor gondolkodását is, így érthető, hogyan kerülnek antiszemita utalások mintegy a betegség kórokozóiként az általa írt gyermekversikébe. A vers pedig a gyermekek gondolkodását alakítva újratermeli az antiszemita társadalmi légkört, s ezzel a kör bezárul.

A végére még marad egy, a hazai történész szakma számára talán fájdalmas, de logikus következtetés, melyet le kell vonnunk akkor is, ha morális pánik tör ki miatta. E következtetés pedig az, hogy ha a magyar társadalom antiszemita, akkor - mivel Romsics Ignác is a magyar társadalom tagja - sajnos ki kell mondanunk, hogy Romsics Ignác is antiszemita. Függetlenül attól, hogy mit írt. Ideje volna végre szembenézni a tényekkel.