A Telekom jól "megbüntetett" egy amúgy jól eleresztett, sikeres popénekest valami kis tévéinterjúban elmondott magánvéleménye miatt: felmondta vele a szponzori szerződést. "Balliberális véleményterror" - mondják erre a jobboldaliak, és a mai "háborús" helyzetben érthető, sőt, indokolt retorikai túlzást leszámítva igazuk is van. "Ez nem büntetés, a Telekomnak joga van azzal szerződni, akivel akar" - felelik a liberálisok, és nekik is igazuk van. Érdekes, hogy megcserélődtek a szerepek azóta, hogy a Fidesz-kormány kedvéért a Telekom kinyírta a tulajdonában lévő internetes hírportál szerkesztőségét! Ami Kovács Ákost illeti, őt nem kell félteni, nem fog tönkremenni, van elég pénze, és lelkileg is van olyan erős (akinek van pénze, az legyen lelkileg is erős), hogy beleálljon a konfliktushelyzetbe, és ne hátráljon ki szánalmas magyarázkodással a világnézete mögül. De aztán a kormány ma jól "megbüntette" a Telekomot: felmondja velük az összes... mobilnet-szerződést, pontosabban bejelentette, hogy fel fogja mondani, azaz hát majd megvizsgálja, milyen lépések tehetők egyes Telekom-szerződések felmondásának megfontolása ügyében. Van ennek az egésznek legalább három olvasata is.
1.
A "véleményterror". Nos, az nincs. Igény, az lenne rá - mindkét oldalról. Nem "véleményterror" van, hanem "véleményháború": kulturális és világnézeti harc. Nekünk, az idealista vagy más ok miatt lúzer többségnek értékrendek és jövőképek háborúja, míg az igazi játékosoknak pénz- és piacosztás. Persze, lehet egymást kölcsönösen véleményterroristázni, csak legyünk vele tisztában, hogy ez nem a valóság objektív leírása, hanem a mi kis "háborúnkban" eldurrantott játék habszivacs-lövedék. Mert az átlagember szintjén ennyi ez a "háború", meg a négy évente leadott szavazat. Igény persze volna többre, és akik és amikor tehetik, sokszor gyakorolják is. Máskor csak vágynak rá.
Amikor például némelyik liberális azt mondja, örüljön Kovács Ákos, hogy ennyivel megúszta, mert a fejlett nyugaton egy ilyen interjú miatt sokkal rosszabbul járt volna: köszönjük meg nekik az őszinteségüket. Nagy szolgálatot tesznek vele nekünk. Maguk ismerik el önként, hogy a nyugati világ vezető országaiban tényleg (puha) balliberális véleménydiktatúra van, és hogy ők Magyarországon is ilyen balliberális véleménydiktatúrára áhítoznak. Úgy képzelik a szabadságot, hogy ők uralkodnak, nekünk pedig szabad engedelmesen hallgatnunk, ha nem akarjuk azt mondani, amit ők jónak tartanak, vagy elfogadni, hogy ki leszünk átkozva. És a fejlett nyugaton ez valamennyire így is van. Hogy két klasszikust idézzek: "Ma a liberálisok uralják Európát" - "ma konzervatívnak lenni a legnagyobb lázadás".
(Megjegyzem, nem baj, ha bárkit kiátkoznak a balliberálisok, csak akkor ne sírjanak, amikor vissza is kapják. Mondom, nem "véleményterror" van, hanem "véleményháború". Akinek nem tetszik, üljön inkább a tárgyalóasztalhoz.)
Magyarországon egészen érdekes a helyzet: az ellen-felmentő sereg által szorongatott felmentő sereg által szorongatott ostromlók által szorongatott várvédők esetével állunk szemben. A jobboldaliak a magyar szellemi életben kisebbségben érzik magukat, mert a balliberálisok még mindig, ha nem is feltétlenül vannak tényleg többen, de többnek tűnnek, fontos pozíciókat birtokolnak, és minőségileg is fölényben vannak. A magyar balliberálisok ugyancsak szorongatva érzik magukat a jobboldali kormánytól. A kormány szorongatva érzi magát a nyugati liberális hatalmaktól. A helyzet magyar szereplői mind meg lehetnek győződve róla, hogy ők a gyengébbek, akik a jó ügyért harcolnak az erősebb: a balliberális véleményterroristák, a diktatórikus Fidesz-kormány, vagy éppen az elnyomó nyugati liberalizmus ellen. (Mint a felállásból kitűnik, a jobboldalnak sokkal inkább van igaza.)
2.
A Kovács Ákost "megbüntető" Magyar Telekom a Deutsche Telekom leányvállalata, a Deutsche Telekomnak pedig a Wikipédia szerint 60 milliárd euró az éves bevétele, vagyis nagyjából 19 ezer milliárd forint - mintegy 15%-kal több, mint a magyar állam ez évi költségvetésének bevételi főösszege. Olyan szereplőről van szó tehát, amelynek a gazdasági ereje összemérhető a magyar államéval. Mikor egy ilyen gazdasági óriás világnézeti-politikai alapon dönt arról, hogy kit (nem) szponzorál, akkor azzal bizony a politikai harcmező, a "kultúrharc" és a "hideg polgárháború" szereplőjévé, hatalmi tényezővé válik. Vagyis ugyanúgy támadható, ugyanúgy bírálható, ugyanúgy tekinthetjük a szabadságunkra potenciálisan veszélyes aktornak, ugyanúgy akarhatunk vele szemben fékeket és ellensúlyokat, mintha bármely más hatalmasságról volna szó. Mint például - Soros Györgyről vagy Mark Zuckerbergről...
Amikor Lázár János egy sajtótájékoztatón beszól egy ilyen cégnek, amikor a magyar kormány megadóztat vagy kiseprűz egy ilyet onnan, ahol annak semmi keresnivalója (pl. közszolgáltatásból), vagy amikor bejelenti, hogy fel fog mondani velük néhány kisebb szerződést, akkor nem a hatalom bántja a szegény kis családi vállalkozást, nem a diktatórikus kormány sérti az ártatlanul pislogó magánszereplő szabadságát, hanem az egyik hatalom küzd a másikkal, méghozzá a mi olyan-amilyen, de mégis demokratikusan választott politikusaink harcolnak a disznófejű Nagyúrral. Na persze: úgy összegabalyodnak a nagy küzdelemben, hogy sokszor már nem tudjuk megmondani, melyik az ember és melyik a disznó.
3.
A harmadik olvasat szerint úgy küzdenek ám ezek a hatalmasok, hogy a föld is belerendül, amint egymás hátát lapogatják. Ha néha röhögésszerű hangokat is hallunk a nagy kavarodásból, az ne tévesszen meg, csakis valami különleges harci technika lehet, az ellenfél halálra nevettetése, ilyesmi. Vagy mégsem? A Telekom nemcsak a legolvasottabb magyar hírportál szerkesztőségét nyírta ki a kormány kedvéért, hanem a portált el is adta a kormányhoz köthető üzleti köröknek. Azon sem lennék meglepve, ha az egészet előre lezsírozták volna. De nem szükségszerű: minden szereplő tudta, mi a dolga. Végül is, mindenki nyert: a Telekom némi aprópénz árán "bebizonyíthatta", micsoda humánus és liberális cég, viheti szépen továbbra is a profitot, és feltűnés nélkül megúszhatja az Origo-ügyet. A kormány megmutathatta, hogy a véleményszabadság oldalán áll a véleményterrorral szemben, a magyar emberek oldalán a liberalizmust rájuk kényszeríteni akaró multik ellen. Ákos nyert némi szimpátiát azoktól, akiktől még nyerhet. A balliberálisok is nyertek: jól kiőrjönghetik magukat, összekovácsolhatja őket és megszilárdíthatja elszántságukat a közös élmény és igazuk biztos (bár téves) tudata. A jobboldali közönség lelkesebb része örülhet, hogy a kormány jól visszavágott a véleményterroristáknak. A szkeptikus része pedig annak örülhet, hogy legalább az elvek szintjén történt valami, legalább elvileg hatalmi szereplőként bántak egy hatalmi szereplővel, és legalább egy egészen kicsi pofont kapott a ma már egyre inkább elnyomó, szabadságellenes liberalizmus. Na nem nagyot - éppen csak egy akkorácskát, mint Orbán Junckertől. Aki egészen mélységesen szkeptikus, az pedig nézhette a show-t: vihar a biliben, de szórakoztató.
Választhat magának minden olvasó a három olvasat közül. Szerintem mind a háromban van valami.
