Régen volt már a blogon vendégszerző - tessék a Bölcs Boldi Bácsi meséje:
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kies kis ország: Bergengócia. Történt egyszer, hogy a muszkóviai cár Bergengóciába látogatott, hogy megtekintsen egy lovagi tornát, s ez alkalomból az egyik bergengóc egyetem - mert több ilyen is volt, annyi, hogy nem is tizenkettő, hanem tizenhárom tett ki egy tucatot - a cárnak díszdoktori címet adományozott, amiért egyes magiszterei részt vehettek a muszkóviai molnárok Bergengóciába szánt atommalmának tervezésében.
A díszcím-adományozás alapjában véve a kutyát sem érdekelte - ilyen szempontból a kutyák bölcsebbek az embereknél -, hanem lett nagy felháborodás az udvarral szembenálló doktorok, magiszterek és deákok soraiban - mert Bergengócia demokratikus királyság volt ám, ahol az udvarral szemben sok írástudó volt kritikus, annyi, hogy nem is tizenkettő tett ki egy tucatot, hanem egyenesen tizennégy.
- Szolgalelkű szikofanták! Undok udvaroncok! Méltatlanok rá, hogy egyetemi méltóságok legyenek!
Hanem az egyetemi méltóságok egy része nem értette, miért volna baj, hogy díszdoktorrá tették a cárt, aki kedves vendége annak a királyi udvarnak, amelyet azok a bergengóc polgárok választottak meg többségi alapon, akinek az adójából az egyetem is működött. Mások arra emlékeztették a vitatkozókat, hogy Bergengócia nem a muszkóviai cárnak, hanem a Frank Birodalomnak a vazallusa és az Okcidentális Szövetség tagja, kereskedelmének a negyede zajlik a Frank Birodalomnak csak az alemann tartományaival, míg Muszkóviával csupán kis töredéke, a Nagy Károly trónján ülő Angéla császárnő pedig a bergengóc király hűbérúrnője. Innét nézvést Bergengócia volt a rebellis tartomány, és a császárnőhöz csapatokért fohászkodó fenekedők, az Okcidenstől és az Okcidenshez húzó társaiktól függő doktorok és magiszterek a konformista megalkuvók.
Nem tudjuk, az egyetem szenátorainak közül hánynak a kezét vezette a bergengóc király iránti tisztelet vagy félelem, és hányét a lázadás, de megszavazták a cárnak a díszdoktori címet.
Volt azonban az egyetemnek egy kara, a Falleológiai Kar, amely valósággal nyüzsgött az olyan lázadóktól, akik lázadásuknak nem csupán hangot, hanem képet is adtak azzal, hogy írásaikban az iniciálét mindig az aktuális elvárásoknak megfelelőre színezték, ezen kívül mindig az Okcidens éppen legdivatosabb bölcsességeit másolták a kódexeikbe. Érezték, hogy ha nem tesznek valamit, akkor csúnyán fognak nézni rájuk a nyugati kollégáik, magyarázkodhatnak majd a konferenciákon, esetleg nem kapnak ezüst tallérokat a következő kódexük megírásához. Nyomban megszavazták, hogy elhatárolódnak az egyetem döntésétől, és ellenzik a cár díszdoktori címét. Elégedetten néztek körül: ők lettek a legnagyobb lázadók, a lázadó tartomány lázadói.
Egészen addig, amíg a kar Falleometriai Intézete, mely mindig is különcök gyülekezetének számított a karon belül, meg nem szavazta, hogy támogatja a cár díszdoktorságát, azaz elhatárolódik a kari elhatárolódástól. Most már az intézetiek lettek a legnagyobb lázadók, hiszen a lázadó tartomány és a vele tartó egyetem ellen lázadó kar ellen lázadtak.
Egészen addig lehettek elégedettek, amíg össze nem gyűltek az intézeten belül a Mikrofalleológiai Tanszék doktorai és magiszterei, akik nem pöcsöltek, hanem rögvest megszavazták, hogy a tanszék ellenzi a cár díszdoktori címét, azaz elhatárolódik az intézetnek a kartól való elhatárolódásától. Most már a lázadók ellen lázadók ellen lázadók ellen lázadó tanszék lett a legnagyobb lázadó.
Egészen addig, amíg be nem esett egy, az értekezletről elkéső kolléga, közölvén különvéleményét, amelyben elhatárolódott a kari elhatárolódástól elhatárolódó intézeti elhatárolódástól elhatárolódó tanszéki elhatárolódástól. Így ő lett a lázadó tartomány egyeteme ellen lázadó kar ellen lázadó intézet ellen lázadó tanszék ellen lázadó egyén, vagy ha úgy tetszik, a lázadók lázadóinak lázadóinak lázadóinak lázadója.
Egészen addig, amíg aznap este otthon rá nem parancsolt kiskorú gyermekére, hogy fejezze be a játékot és mosson fogat lefekvés előtt.
Ha a gyermeknek még egy kutyája is lett volna, talán az én mesém is tovább tartott volna.
H.Hartland: - Megmondom én magának, Boldi bá, hogy ki a lázadó, és ki a konformista...
B.B.B.: - Tudom, fiam, te már eldöntötted. De hadd döntse el más is.
H.Hartland: - Most nem találta ki, mire gondolok. Az ember saját magának és a vele egy oldalon állóknak bátor lázadó, az ellenségnek mindig gyáva szolgalélek.
B.B.B.: - Ez már igaz. Csak azt nem tudom, miért erény a lázadás.
H.Hartland: - De miért nincs a mesében kutya?
B.B.B.: - Nem figyeltél? Mert a kutyát nem érdekli, hogy kiből lesz díszdoktor.