- Elnézést...

- Igen?

- Elnézést, uram, de Ön a lábamon áll.

- El van nézve.

- Na de... a lábamon áll.

- Nem mondja! Miből gondolja, hogy a lábán állok?

- Érzem.

- Ugyan. Az bárki lehet. Ezen a zsúfolt metrón.

- De én érzem, hogy Ön az.

- Csak úgy érzi. Fake news. Fáj a lába és bűnbakot keres. A történelem legsötétebb korszakait idézi.

- Az a helyzet, hogy nemcsak érzem, hanem látom is. Ha lepillant...

- Akkor ezt a remek cikket látom az olyan előítéletes, buta jobboldali populistákról, mint maga.

- Nem, nem. Ha félreteszi az újságot... Igen. Köszönöm. Szóval ott lent, az a cipő... igen, az olcsó decathlonos...

- Igen?

- Az az enyém.

- És? Talán koldulni akar?

- Nem, dehogy. Megélek a munkámból, köszönöm. Hanem ott van rajta egy másik cipő, amely, nos...

- Egyedi kézműves fair trade vegán bőrcipő. Tetszik?

- Nem az a kérdés, hogy tetszik-e, hanem hogy félreérthetetlenül rajta van az én cipőmön.

- Amiért, lássuk be, nem is nagy kár.

- De Ön a lábamon áll, és ez nekem roppant kellemetlen.

- Nézze. Maga azt állítja, hogy a lábán állok, miközben annyit tud felmutatni, hogy a maga hitvány minőségű, lúzer magyarisztániaknak olcsón árult nevetséges cipője valahogy befurakodott az én vegán bőrcipőm alá. Mondom: el van nézve.

- Dehogy furakodott. Miért is furakodott volna, ha ez nekem fáj? A lábamon áll.

- Nem állok a lábán.

- De, a lábamon áll.

- Mondom, hogy fake news. A tények azt mutatják, hogy a cipőm a maga cipőjéhez képest a Föld középpontjától ugyanabban az irányban, de kicsivel távolabb helyezkedik el. De nem tudhatjuk például, hogy a lába kitölti-e a cipőjét. Egyáltalán van-e lába.

- Van, és benne van a cipőmben, és maga rajta áll.

- Nem. Technikailag én a cipőm talpán állok, arról pedig nem tehetek, hogy az alatt mi van. Egyébként ahogy maga is elismerte, a maga lába is cipőben van, tehát a lábunk nem is érintkezhet, vagyis lássuk be, nem állhatok a lábán.

- Akkor fogalmazzunk úgy, hogy a cipője áll az én cipőmön, és ez nekem kellemetlen.

- Talán baja van a kézműves fair trade vegán bőrcipőkkel?

- Nem, dehogy...

- Talán emberbőrből varratna magának cipőt?

- Nem, dehogy!...

- Így akarja kompenzálni a frusztrált, kudarcos életét?

- Csak annyit szeretnék, hogy szálljon le a lábamról.

- De hát nem állok a lábán.

- Akkor vegye le a cipőjét a cipőmről.

- Micsoda? Vegyem le a cipőmet? Mi következik ezután, a Dunába lő? Náci!

- Nem, dehogy! Akkor úgy mondom, hogy legyen kedves és lépjen le a cipőmről.

- Hogy? Lépjek le? Kirekeszt? Elüldözne a metróról? Hallatlan!

- Nem, dehogy! Azt szeretném, hogy a cipője ne legyen a cipőmön.

- De hát nincs is a cipőm a cipőjén.

- De hiszen az előbb elismerte...

- Rosszul hallotta, mert ha jobban belegondolunk: a maga lábbelije nem cipő.

- Tessék? Nézze, én belátom, hogy a magáéhoz képest az én cipőm jóval szerényebb kategória, de hogy ne lenne cipő....

- Nem cipő. Privilégium.

- Tessék?

- Nem cipő van a lábán, hanem privilégium. Tudja, hány szerencsétlen sorsú, mezítlábas bangladesi gyerek dolgozott látástól vakulásig azért, hogy maga decathlonos cipővel villoghasson?

- Én csak annyit tudok, hogy ezt a cipőt kifizettem...

- Amivel hozzájárult a kizsákmányoláshoz, a globális felmelegedéshez, valamint a fehér felsőbbrendűség fasiszta mételyéhez is, mert profithoz juttatott olyan céget, amelynek pont olyan fehér emberek a tulajdonosai, mint maga.

- De hát maga is fehér.

- Az más. Én tisztában vagyok a morális felelősségemmel.

- És a privilégiumaival? Ha az én cipőm privilégium, akkor a magáé micsoda?

- Ne személyeskedjen! Én dolgoztam ezért a cipőért. Pont olyan cégeknek adok tanácsot, mint amilyeneket maga buta fogyasztóként szolgál. Érzékenyítő tréningeket is tartok nekik. Tudja, hogy az milyen fárasztó? Nem lehet akármilyen cipőben csinálni. Én sokat teszek a társadalmi igazságosságért, és ahhoz igényes cipő kell.

- Nem tenne most az igazságosságért azzal, hogy leszáll a lábamról?

- Tessék, ragaszkodik a privilégiumaihoz. Ha a helyzetet strukturálisan elemezzük, akkor pont úgy igazságos, hogy én, aki teszek társadalmi igazságosságért, a maga privilegizált lába fölött álljak. Ez morális ítélet és egyúttal egalitárius igazságszolgáltatás is.

- Na elég ebből. Most már nagyon határozottan kérem: szálljon le a lábamról!

- Szálljak le? Nincs joga leparancsolni a metróról! Egyszer van szervizben a céges kocsi, és itt kell szenvednem a metrón a sok proli között... Majd akkor szállok le, ha célhoz értem!

- Akkor úgy mondom: kérem, tegyen egy olyan mozdulatot, amelynek eredményeképpen a cipője nem lesz az enyém fölött.

- Frusztrált, hibáztat, bűnbakot keres, de tenni már lusta. Magának van problémája, tegyen egy mozdulatot maga.

- Jól van, teszek én akkor...

- Hé! Mi ez? Meglök? Fasiszta támadás a metrón! Segítség! Nem segítenek? Felháborító! Hogy mi meg nem történhet ebben az országban! Erről még olvasni fognak az újságban!...