Miután a Fideszben végre kimondták, hogy "háttérhatalom", a balliberális média rögtön előásta, hogy annak idején melyik fideszes politikus milyen Soros-ösztöndíjat kapott. A Fidesz pedig volt olyan hülye, hogy hárítani kezdett, és már ott tart, hogy ha kell, visszafizetik a pénzt.
Nem kell, és ne tegyék. Először is, végső soron a mi adónkból fizetnék vissza, és nem hiszem, hogy a magyar adófizetők többsége örülne neki. Másodszor, az a pénz nem kerülne jó helyre: vagy kimenne az országból, vagy ami még rosszabb, itt maradna, hogy balliberális vagy éppen kommunista szervezeteket finanszírozzanak belőle. Harmadszor, és ez a legfontosabb: egyik jobboldalinak sincsen semmi szégyellnivalója, ha netán valaha Sorostól ösztöndíjat kapott.
Azokat az ösztöndíjakat a mai fideszes politikusok 15-20 éve vagy még régebben kapták. Akkor még más volt a világ, a Fidesz liberális párt volt, vagy még éppen csak elindult jobbra. Még volt remény, hogy bejön a rendszerváltás és elégedett kapitalista demokráciaként Európa teljes jogú tagjai leszünk, és nem kilóra megvett félgyarmat. Még nem voltak olyan könnyen észrevehetők és markánsak a balliberalizmusnak azok a szörny-vonásai, amelyek miatt ma már egyre többen elutasítjuk.
A Fidesznek nem kellene szégyellnie a múltját. Vállalható dolog, hogy ha évtizedek alatt fordul a világ, mi is megváltozunk. Senki nem dörgölte volna 1962-ben Amerika orra alá, hogy bezzeg húsz évvel korábban még szövetségesek voltak a szovjetekkel. Van olyan, hogy változik a helyzet és a régi barátokból ellenségek lesznek. Soros György évtizedekkel ezelőtt Magyarország barátjának tűnhetett, és talán az is volt, ki tudja. Most meg nem. Így megy ez.
Van egy hasonló ügy: az Orbán-kormány barátkozása Oroszországgal. A balliberálisok és a társutas konzervatívok előszeretettel idézgetik fideszes politikusok nem éppen hízelgő régi nyilatkozatait az oroszokról. Ez pont olyan öngól, mint a Soros-ösztöndíjak emlegetése. Igen, akkor úgy tűnt, hogy Oroszországgal barátkozni nem jó ötlet, a mi helyünk nyugaton és csakis ott van. Csakhogy eltelt közben úgy nyolc-tíz év, a világ változott, és - különösen a migránsválság óta - már nem olyan biztos, hogy hol is a helyünk.
Magyarország sajnos kicsi és gyenge, sorsa nem kis részben külföldön dől el. Azon belül is főleg nyugaton, Berlinben, Brüsszelben, Washingtonban. Vagy éppen a német ipar vezetésében. Ezekre a folyamatokra nekünk, magyaroknak alig van hatásunk, vagy éppen semmi sincsen. Semmi hatásunk nem lehetett arra, hogy ki legyen Ausztria elnöke (kár), semmi hatásunk nem lehet arra, hogy mikor váltja le Angela Merkelt Frauke Petry (sajnos valószínűleg soha), semmi hatásunk nem lehet arra, hogy Trump vagy Clinton lesz a következő amerikai elnök (pedig annak aztán jelentős hatása lesz ránk nézve is). A liberálisok uralta nyugathoz pedig egyre nehezebben tudunk tartozni. Könnyebb lenne, ha ott is konzervatív fordulat következne be - na nem "európai értelemben vett", hanem igazi konzervatív. (Balliberálisoknak: "nacionalista-populista", esetleg "fasiszta" - koptassátok csak szépen a szavakat, amíg simára, fényesre, tisztára nem kopnak.)
Megértem azokat, akiknek Oroszország nem szimpatikus. A jelen helyzetben azonban a "keleti nyitás" és az oroszokkal építgetett kapcsolatok egyszerűen a függésünk diverzifikálásáról szólnak. S persze a híd fel nem égetéséről, a kiskapu nyitva hagyásáról, ha egyszer - ne adja Isten - mégis lépni kell. Persze, hogy ez nem tetszik azoknak, akik azt szeretnék, hogy csakis tőlük függjünk. Ahogy azoknak sem, akik az előbbiektől - és nem a magyar néptől - kapják a támogatást és a reményt, hogy egyszer még hatalomra kerülhetnek ebben az országban.
