Ezt még tavaly nyáron írtam, de annyira ráuntam a politikára, hogy vázlatban hagytam, pedig már majdnem kész volt. Pár mondatnál többet írni egyre értelmetlenebb, alig van valami új, kb. ott tartunk, ahol három éve. Most kirakom ezt, mert van még a blog iránt érdeklődő olvasó. De nem írom át, így marad. Mindenki eldöntheti maga, vicces-e a poszt és jól öregedett-e tavaly nyár óta.

*

Kultúrharc

Az ellenség lövészárka felett ülök a földsáncon. Leveszem a testemet védő, nehéz CiniPajzsot és rágyújtok. A ValóSisakot a fejemen hagyom. Győztünk, de a századpéká szerint orvlövészek még ólálkodhatnak a környéken, rasszizmusváddal, ami ugyan kis kaliberű fegyver és mostanra már úgy elhasználták, hogy a találata nem halálos, de akit fejlövés ér, kellemetlen ápolásra szorulhat.

Nézem az árokban fekvő ellenséges hullát. Felnyílt has, kifordult belek. FelháBomba végzett vele, állapítom meg. El sem jutott az agyáig, mi történt vele. Fiatal srác, tekintete döbbenten mered az égre. Akár én is lehetnék húsz évvel ezelőtt. A levetett CiniPajzsomra pillantok, aztán meglátom a halott fiú kezében a kis füzetkét. Lehajolok és elveszem. Naplóféle.

Hétfő. Az ellenség támadását meglepően könnyen visszavertük. Nem volt szükség a nácigránátokra sem, a gyalogságunk fasisztűzzel végzett velük. Hullottak, mint a legyek. Szinte sajnáltam őket.

Persze, hogy sajnáltad. Azok a puhány, lógós, megbízhatatlan konzervatívok voltak, direkt küldtük őket előre, miközben hátulról mi is megszórtuk őket pár FelháBombával. Teszt volt. Aki túléli, az a mi emberünk, aki elhullik, azért nem kár. Közben kipróbáljuk az új fegyvert.

Kedd. #Metoo-vetőkkel lőjük az ellenség feltételezett állásait, látótávolságon kívül, csak a térkép-koordináták alapján. Szerintem teljesen vaktában lődözünk, a parancsnokságunk nem tudja, mit csinál, csak csinálni akar valamit. Remélem, nem pazaroljuk a lőszert hiába.

Na bazmeg, most már tudom, ki nyírta ki a színházi deszantosaitokat, mert nem mi. Látom, tüzér voltál.

Szerda. Tűz alatt vagyunk, megerőszakolt nők hullanak mindenfelé. Bemértek minket! Szerencsére itt vannak a szexizmus-szakcsapatok, akik ártalmatlanná teszik a fel nem robbant aknőket és előkészítik őket sajátoldali felhasználásra. De nem sikerül, nem passzol az űrméret a #metoo-vetőinkkel! Állítólag azért, mert a nők fehérek és középosztálybeliek, a tettesek pedig... nem írom le az m betűs szót. Valaki a múltkor kimondta, erre azonnal ott termett két katonai rendőr, és elvezették. Este Trianonban elcsatolt magyar területek potyognak ránk. Ezek nem tudják, hogy immunisak vagyunk rájuk?

Tudtuk, hülyegyerek. Mi tudtuk. Az ezredes nem tudta. Meg hát a sógora nagy tételben szállított a seregnek elcsatolt földdarabokat, nyilván nem ingyen, és akkor már el kellett lőni valahová.

Csütörtök. A tegnapi támadás után erősítést ígértek, de csak egy szakasznyi sértett akadémikus érkezett. Rögtön kimennek a vonalba, ott sétálgatnak, mintha immunisak lennének a tűzre, publikációs jegyzékekkel lövik az ellenséges állásokat, onnan röhögés hangját hozza a szél, aztán az első, ellenük írt cikktől kapott horzsolás után felcserért meg ENSZ-csapatokért kiáltoznak. Hihetetlenül kiábrándító.

Na öcsi, neked legalább volt miből kiábrándulnod. Még volt.

Péntek. Valami új fegyverrel lőnek minket! Nem tudjuk, mi ez, de az embereink sorra robbannak fel! Védelem kell! Hol a dédnagymama? Hozzák már a dédnagymamát!

Hű, baszki. A dédnagymama. Visszapattan róla minden, tartunk is tőle rendesen. Szóval itt volt nálatok? De akkor hogy veszíthettétek el ezt az állást?

Kétségbeesetten rádiózom a dédmamáért. Nem találják! Sorra potyognak közénk a gránátok. Öt méterrel odébb egy lány felrobban. Ismertem a tüntetésről... De most ide hullik egy gránát, pont elém. Sistergő fehér golyó. Kinyílik, cédula van benne. Az van ráírva:

GRATULÁLUNK AZ AFRIKA-VÁLOGATOTT VB-CÍMÉHEZ! FRANCIA NÉGEREK, NÉGER FRANCIÁK!

Ez felhá

Bumm. Így jártál.

- De tényleg, hol van a dédnagymama? - tűnődöm félhangosan.

- Ellőtték - Megpördülve látom a századpéká vigyorgó fejét. Aztán elkomolyodik. - A hírszerzés hosszú ideje figyeli, ahogy a darabjait kilövik ránk. A számításaik szerint a fele még megvolt. Valaki odaát pánikba eshetett, mert ami maradt belőle, azt úgy, ahogy volt, kilőtték ránk.

- Na de... az hatalmas pusztítást végzett volna... mi pedig nem észleltünk semmit...

- Mert rohamoztak. De nézzen csak arrafelé, katona! Látja az ezredünk másik két zászlóalját a centrumban és a balszárnyon? Ugye, hogy nem? Nem látja. Na látja. Erről beszélek.

Nagyot nyelek. Két teljes zászlóalj. Csak a FelháBombának köszönhetjük, hogy ezek szerint az ezred egyetlen megmaradt zászlóaljaként bevettük ezt az állást. Próbálom összeszedni magam.

- És a dédmama? Megtalálták? Mi lesz most vele?

- Azt fogjuk tenni vele, amivel a legtöbbet ártjuk az ellenségnek. Tisztességgel eltemetjük. Na jöjjön, katona, fogja az ásóját, van egy kis feladatom a maga számára.

Fáradtan elvigyorodom, fölveszem a CiniPajzsot és föltápászkodom a sánc tetejéről.