Ezt kérdezi egy kedves olvasó. (Már vagy fél éve...) Meglep, hogy egyáltalán van itt még olvasó - én, bevallom, nagyon meguntam az egészet. Az internetes politizálás kb. annyira vonz, mint egy pöcegödör. Az interneten kívüli - úgyszintén. (De lehet, hogy pont ott van a helyünk? Na talán csak nem.)
Elég volt a blogolásból. De megígértem, hogy erre a kérdésre még írok, úgyhogy tessék.
"Hol a helyünk?" - Ezt úgy kellene talán érteni, hogy hol "kellene" lennünk, hol volna nekünk "jó". De kinek is? Magyarországnak? Az közel tízmillió ember. Az egyiknek ez lenne jó, a másiknak az, a harmadiknak valami más, és így tovább. Döntse el az olvasó saját maga, hogy neki mi volna jó, neki hol lenne a helye. Aztán, ha akar, találjon ki hozzá egy mesét, hogy ami neki jó lenne, az miért jó nemcsak neki, hanem úgy általában is valamiféle "magasabb" szempontból - az Egyetemes Emberi Erkölcs, a Nemzeti Érdek, a Klíma vagy éppen a Történelmi Szükségszerűség felől nézve.
Tulajdonképpen ez a politika. Az ember tudja érzi, mi volna neki jó, aztán költ vagy keres egy mesét, amelyik elmagyarázza, hogy ami neki jó, az nem csak neki jó, az maga a nagybetűs Jó, és ezt minden értelmes és tisztességes embernek látnia kell, tehát aki nem hisz a meséjében, pláne aki másik mesében hisz, az minimum hülye, de lehet, hogy gazember, esetleg mind a kettő. (Lásd a tíz évvel ezelőtti Nagy Migránsos Posztot, mi kéne még?)
Szerintem előrébb lennénk, ha mesék helyett arról beszélnénk, hogy kinek mi lenne jó, ki mit szeretne, a politika műfaja pedig nem a "vita" és az "érvelés" lenne (az értelmes emberek mértéktelen ostobasága), hanem az "alku" - már csak azért is, mert az talán kevésbé fordul gyűlölködésbe és gyalázkodásba. (Igen, szoktam még néha blogokat és kommenteket is nézegetni, mostanában facebookon is, nos, az maga a pokol, rotyogjon benne, aki akar, én inkább csak nézném.)
Előrébb lehetünk azzal is, ha nem úgy kérdezzük, "hol a helyünk", hogy hol lennénk szívesen, hanem úgy, hogy hol vagyunk ténylegesen, akár tetszik, akár nem (aztán összevethetjük azzal, hol lennénk, és hogy miért nem vagyunk ott, és lehetünk-e még egyáltalán). Ilyen szempontból pedig adható egyértelmű válasz a kérdésre.
Magyarország helye nyugaton van.
Magyarország az EU és a NATO tagja, ezt a magyar közvélemény többsége támogatja. Magyarország tele van nyugati (és azon belül is elsőként német) cégekkel. Magyarország külkereskedelmének nagy része nyugati országokkal (és azon belül is elsőként Németországgal) zajlik. A magyarok nagy része még a hétköznapi-hétvégi bevásárlásait is nyugati kereskedelmi cégek boltjaiban intézi. Figyeljük csak meg ezt: a magyar vásárló az akár magyar gazda által termelt és a magyar élelmiszeripar által feldolgozott-csomagolt magyar élelmiszert is gyakran egy-egy nyugati kereskedelmi lánc boltjában veszi. Közben a magyarok nagy része nyugati filmeket néz, nyugati zenét hallgat, nyugati könyveket olvas, és ha netán elvágyik innen, akkor nyugatra vágyik, és nem keletre.
Magyarország akkor is a nyugathoz tartozott, amikor kényszerből a kelet része volt, mert az emberek - ha tehették, ha épp meg volt engedve - a Kádár-rendszerben is inkább amerikai, francia és olasz filmet néztek, és nem szovjetet; a nyugatnémet és az angol sorozatot pedig szívesebben nézték, mint a csehszlovákot vagy a lengyelt. Persze ha nem volt más, akkor gyerekszemmel A négy páncélos és a kutya sem volt olyan rossz, de azért az Orion űrhajó, az Alfa holdbázis vagy a Derrick - az volt az igazi. (Nem merem őket újranézni, hátha gagyik mai szemmel!) Könyvből is a nyugati volt a preferált (ha nem magyar): már gyerekként is egy Verne vagy egy Winnetou, de akár egy Erich Kästner (Emil és a detektívek, A repülő osztály) bármikor jobb volt, mint mondjuk egy Timur és csapata. És persze zenéből is mindenkinek valami nyugati - vagy nyugatit utánozó magyar - volt a kedvence; szovjet, csehszlovák vagy román pop- és rockzenekarokról nemigen hallottunk.
Ez nem helyeslés, nem sajnálkozás, ez ténymegállapítás. A nyugathoz tartozunk. Ha az olvasó szeretne játszani, gyorsan írja össze a kedvenc vagy nemrég olvasott nem magyar könyveit. Az enyémek között lesz pár orosz és lesz egy kínai, de a nagy többség nyugati lesz. Az a kettő, amit épp most olvasok: az egyik egy amerikai szerzőpáros, a másik egy brit szerző műve. Amit eggyel ezek előtt, nemrég fejeztem be: amerikai. Jó, ezek tudományos könyvek (történelem és fizika). Ha szépirodalom is kell, akkor a legutóbbi egy sci-fi novelláskötet, benne legalább két döbbenetesen ütős darabbal (Alastair Reynolds, brit - nyugati). Gyanítom, az olvasóval is valahogy így lesz. Nyugatiak vagyunk, ez van.
Az olvasó most esetleg azt gondolja, hogy de hát ez a mai nyugat megőrült: ész nélkül engedi be a migránsokat, iszlamizálódik, szabadjára engedi a bűnözést, halálra ítéli magát, és közben tombol a woke-progresszív őrület, a fehérellenes rasszizmus, a férfiellenes szexizmus és a ciszheterofóbia. Ebben kétségtelenül van valami. Tudja a kedves olvasó, mi a legjobb Fidesz-propaganda? A Guardian. Akárhányszor olvasom - és rendszeresen olvasom - ellenállhatatlan késztetést ad, hogy a DrágaJóDoktOrbánViktorMinElnökÚrnak és nagyszerű pártjának adjam a szavazatomat nemcsak jövőre, hanem előre az összes ezutáni választásra is. (Aztán persze belenézek a Mandinerbe - volt honnan lezülleniük -, és máris elgondolkodom a Tisza Párton. Aztán jöhet a jó öreg 444-Telex-HVG-tengely, és... hagyjuk. Hagyjuk, mert mindjárt félbehagyom ezt a posztot. Hogy valami jó is legyen, elkezdtem olvasni a Telegraph-ot, az egy egész normális újságnak tűnik. Egyelőre.)
Oroszok? Ugyan már. Nem akarunk mi egy orosz valóságban élni. És aki nem hiszi el a balliberálisok meséjét, az tudja, hogy valószínűleg nem is fogunk. Az oroszoknak egy nagyobbacska ukrán falu elfoglalása is beletelik egy évbe, nemhogy még meginduljanak Európa ellen.
Kínaiak? Ugyan már. Az ő világukra sem vágyunk, nem is nagyon értjük, nem a miénk, nem lennénk otthon benne. Ha megvesznek kilóra, akkor sem leszünk kínaiak. Akkor kilóra megvett nyugatiak leszünk.
Arabok? A muszlim világ? Szerintem az sem kellene még a Szulejmán-nézőknek sem. (Nem tudom, pontosan mi az, egy török sorozat, ami állítólag népszerű, és pont arról a szultánról szól, akinek sok egyéb rossz mellett ezt a posztot is köszönhetjük, de hagyjuk is ennyiben.) Szerintem sokan voltunk, akik "Rákosdubaj" kapcsán életünkben először drukkoltunk, hogy Karácsony Gergelynek egyszer végre sikerüljön valami. Sikerült, megúsztuk. Jó.
Nyugatiak vagyunk, ez van. Ez a mi világunk, ebben vagyunk otthon. Persze nem ugyanúgy, mint a nyugat-nyugatiak. Mi kelet-nyugatiak vagyunk, vagyis a nyugati világ széle, perifériája, cselédlakása, külvárosa, hátsó udvara, panel-lakótelepe. A központból néha szeretnének minket helyre tenni, most például megmondanák nekünk, hogy jövőre milyen kormányt válasszunk, hogyan engedjük be a migránsokat, kitől ne vegyünk olajat és földgázt, kinek szállítsunk fegyvert, mi legyen a gyermekvédelmi törvényünkben és milyen LMBTQ-tananyag a gyerekeink iskoláiban (google "primary school pride event", lesz néhány érdekes találat - nyugatról). Figyelem, nem az oroszok akarják nekünk előírni, hogy milyenek legyünk és hogyan éljünk, ők nem is tudnák - ezt annak a nyugatnak a jelenlegi elitje akarja nekünk előírni, ahová tartozunk. Azért is tudják megtenni, azért is tudnak hatást elérni (most éppen pénzügyi szankciókkal), és azért is tud ez annyi magyart bosszantani, mert oda tartozunk.
Vicces, de a Fidesz tulajdonképpen teljes joggal mondhatja, hogy szabadságharcot vívunk. Vicces, mert közben azt is megkérdezhetjük, miféle szabadságharc az, ahol egy Kossuth Lajos a vejére, a lányára meg a kandalló-készítőjére íratja fél Magyarországot; ahol egy Batthyány Lajos Windischgrätz csapatainak veszedelmes támadása idején a Riviérára utazik a legújabb feleségével, hogy forradalomból maradt francia királyi ékszereket vásároljanak; vagy ahol egy Petőfi egy rossz versért felnyalja három honvédhadosztály évi zsoldját; esetleg képzeljük el, ahogy egy Vak Bottyán kicsempészi Rákóczi kincstárából az aranyat, hogy a fia kastélyt vehessen és aranyhintót csináltathasson belőle magának. El tud bukni egy szabadságharc ezek nélkül is - ezekkel viszont lehet, hogy nem is érdemel mást.
(Úgy látszik, mostanában az elit mindenütt egyforma. Áldozatra szólít fel, az egyik "a klímáért", a másik "az elnyomottakért", a harmadik meg éppen "a nemzetért", de a vége valahogy mindig az, hogy neked legyen rossz, nekik meg jó. Aztán van csodálkozás, amikor az emberek végül megválasztanak egy Trumpot. Lehet, nekünk is lesz egy ilyenünk jövőre, ha a másik oldalról is és jóval szerényebb képességekkel, de ugyanakkora arccal és fiatalabb kiadásban. Akkor majd nem az lesz a kérdés, hogy akarunk-e a nyugathoz tartozni, hanem hogy hol lehetnek a kurrens nyugati woke-progresszív uralom határai.)
De hát pontosan "itt van a helyünk", ötszáz éve. Magyarország az első ötszáz évében tudott a nyugati világ egyenrangú tagja lenni, aztán jött a török csapás, amelyik a Balkánt évszázadokra teljesen tönkretette, Magyarország pedig csak úgy tudott úgy-ahogy megmaradni, hogy a nyugatra lett utalva, a nyugat függő és alárendelt partnere lett. Ami ma "Brüsszel", az volt pár évszázadon át a Habsburg "bécsi udvar". Az alárendeltség mértéke, mikéntje, valamint az alárendeltség elfogadásáért cserébe támasztott elvárások és ezek teljesülése pedig folyamatos alkudozás, remény és csalódás, néha konfliktus tárgya. Időnként egy kis ellenállás, forradalom, szabadságharc - időnként kiegyezés. Néha lelkesedés. Az 1989/90-es lelkesedéshez képest most éppen a csalódás és a lázadás korát éljük. Még szerencse, hogy ilyen finom, illedelmes korban, amikor a lázadó periféria sem gyújtogat, és a központ sem hadsereggel kezeli a helyzetet.
Melyik csizma a rondább? Mindig az, amelyik éppen a te fejedre akar lépni. Melyik szar a büdösebb? Az, amelyik közelebb van az orrunkhoz. Melyik vödör szar a rosszabb? Amelyiket éppen a mi nyakunkba akarnak önteni. Ez van, ilyen az önző emberi természet. Aki objektív mércével mondaná meg nekünk, hogy melyik a rosszabb, azzal vigyázzunk: a végén még kiderül, hogy az ő objektív mércéje is csak mese arról, hogy ami neki rossz, az legyen a rossz nekünk is. Putyin csizmája biztos ronda és nagyot lehet vele taposni - de messze van a fejünktől. Az orosz fekália biztos büdös - de messze van az orrunktól, és nem a mi nyakunkba öntik. Ahonnan a taposást és a szart kapjuk, az most bizony a nyugat. És pont azért kapjuk és kaphatjuk, azért tudnak onnan ártani nekünk, és azért jön ez nekünk rosszul, mert oda tartozunk.
Persze kinek rosszul, kinek jól. Ahogy az elején írtam. Aki szeretné a woke-progresszív, globalista elitet szolgálni, vagy aki egyszerűen csak úgy érzi, hogy az ő uralmuk alatt egy kicsit jobban kijönne, az biztosan örömmel várja, hogy végre nyerjenek. Akinek a Fidesz csizmája lóbálódik a feje fölött és a fideszes vödörből ömlik a nyakába valami barna lé, az biztosan várja, hogy mikor szabadul meg ezektől végre. A woke-progresszív elit persze most megroggyant egy kicsit, de azért még erős. Az USA elnöki székét elvesztette, de Franciaországban és Németországban már épp megmondaná, hogy kinek nem szabad indulni a választásokon. Itt-ott meggyengültek a pozíciói, de a hatalma még megvan, a nyugati szellemi-kulturális élet még az övé, az egyetemektől a könyvkiadókon át egészen a szórakoztatóiparig, legyen az a film, a könnyűzene vagy éppen a sport.
Lehet, hogy ez a nyugat így végül megy a levesbe, de akkor az a rossz hírem, hogy megyünk vele mi is. Aztán majd meglátjuk, milyen leves az, és lehet-e benne élni. De talán még nem dőlt el. Mindenesetre az, aki most épp utálja a nyugatot és úgy érzi, nekünk ott semmi keresnivalónk, az gondolkodjon el, hogy akkor viszont hol szeretne lenni. Egy orosz világban? Egy kínaiban? Egy muszlimban? Vagy inkább valami olyasmiben, amilyen a nyugat volt egészen talán úgy 10-20 évvel ezelőttig, de a 20. század utolsó harmadában még biztosan? Aki épp megveti a nyugat "liberalizmusát", az gondolkodjon el, nem éppen az-e a jelenség lényege, hogy ez a mostani nyugat már nem liberális. Amit megszokásból még liberalizmusnak neveznek (én is, de remélem, egyre ritkábban), az már nem a megengedett szabadságról szól, hanem a megkövetelt konformitásról és a nonkonformistákra kivetett szankciókról. Woke progresszió, globalizmus, esetleg woke-progresszív globalizmus. De már nem liberalizmus (vagy ha igen, akkor át kell írni a szótárat). Tudom, nehéz átszokni. De talán pont itt lenne a lényeg. Aki azt mondja, nyugatot akar, de nem olyat, mint most, hanem olyat, mint 1985-ben vagy 1995-ben, az tudjon róla, hogy az a nyugat bizony liberális volt - a szónak egy régiszépidőkbeli értelmében. (Meddig is kéne visszamenni, hogy ne az legyen?)
Emiatt a nyavalyás poszt miatt nem tudtam időben aludni, úgyhogy most már befejezem. Zárszónak most annyit, hogy még az is lehet, hogy végül mind megyünk a levesbe, a nyugat is és mindenki más is. Erre három remek lehetőség is van: atomháború (pl. ha az orosz-ukrán elfajul), klímakatasztrófa - vagy a szerintem eléggé alábecsült mesterséges intelligencia. Az egyik könyv, amit épp olvasok, a Fermi-paradoxonról szól. (Ha! Fermi! Olasz-amerikai fizikus! Már megint egy nyugati! És nyugati könyvet olvasok a róla elnevezett paradoxonról! Miért nem oroszt vagy kínait? Vagy miért nem egy arab vagy egy nigériai könyvet?) A paradoxon lényege, hogy ha a világegyetem olyan öreg, amilyen, és olyan hatalmas, amilyen, és így rengeteg idő és lehetőség volt benne már eddig is értelmes civilizációk létrejöttére, akkor hogyhogy nem láttuk ilyennek még nyomát sem. A könyvnek még messze nem értem a végére, de már most az lenne a tippem a megoldásra, hogy az értelmes lények, miután elérik a technológiai fejlődésnek azt a szintjét, hogy más csillagrendszerek felé kommunikálhassanak, nagyon gyorsan kipusztítják magukat. Felfedezik, hogy milyen érdekes dolgokat lehet művelni az atommaggal és hogy nahát, milyen hatásos fegyvereket lehet így készíteni. Egyre nagyobb mértékben használják a bolygójuk erőforrásait és termelik a szemetet. Közben elkezdenek számítástechnikával foglalkozni és robotokat építeni. Ugyan, mi baj lehetne mindebből?
Szóval hol a helyünk: most még a nyugaton, aztán lehet, hogy a levesben. Jót ne várjatok.