Hartland

Ezt kérdezi egy kedves olvasó. (Már vagy fél éve...) Meglep, hogy egyáltalán van itt még olvasó - én, bevallom, nagyon meguntam az egészet. Az internetes politizálás kb. annyira vonz, mint egy pöcegödör. Az interneten kívüli - úgyszintén. (De lehet, hogy pont ott van a helyünk? Na talán csak nem.)

Elég volt a blogolásból. De megígértem, hogy erre a kérdésre még írok, úgyhogy tessék.

"Hol a helyünk?" - Ezt úgy kellene talán érteni, hogy hol "kellene" lennünk, hol volna nekünk "jó". De kinek is? Magyarországnak? Az közel tízmillió ember. Az egyiknek ez lenne jó, a másiknak az, a harmadiknak valami más, és így tovább. Döntse el az olvasó saját maga, hogy neki mi volna jó, neki hol lenne a helye. Aztán, ha akar, találjon ki hozzá egy mesét, hogy ami neki jó lenne, az miért jó nemcsak neki, hanem úgy általában is valamiféle "magasabb" szempontból - az Egyetemes Emberi Erkölcs, a Nemzeti Érdek, a Klíma vagy éppen a Történelmi Szükségszerűség felől nézve.

Tulajdonképpen ez a politika. Az ember tudja érzi, mi volna neki jó, aztán költ vagy keres egy mesét, amelyik elmagyarázza, hogy ami neki jó, az nem csak neki jó, az maga a nagybetűs Jó, és ezt minden értelmes és tisztességes embernek látnia kell, tehát aki nem hisz a meséjében, pláne aki másik mesében hisz, az minimum hülye, de lehet, hogy gazember, esetleg mind a kettő. (Lásd a tíz évvel ezelőtti Nagy Migránsos Posztot, mi kéne még?)

Szerintem előrébb lennénk, ha mesék helyett arról beszélnénk, hogy kinek mi lenne jó, ki mit szeretne, a politika műfaja pedig nem a "vita" és az "érvelés" lenne (az értelmes emberek mértéktelen ostobasága), hanem az "alku" - már csak azért is, mert az talán kevésbé fordul gyűlölködésbe és gyalázkodásba. (Igen, szoktam még néha blogokat és kommenteket is nézegetni, mostanában facebookon is, nos, az maga a pokol, rotyogjon benne, aki akar, én inkább csak nézném.)

Előrébb lehetünk azzal is, ha nem úgy kérdezzük, "hol a helyünk", hogy hol lennénk szívesen, hanem úgy, hogy hol vagyunk ténylegesen, akár tetszik, akár nem (aztán összevethetjük azzal, hol lennénk, és hogy miért nem vagyunk ott, és lehetünk-e még egyáltalán). Ilyen szempontból pedig adható egyértelmű válasz a kérdésre.

Magyarország helye nyugaton van.

Magyarország az EU és a NATO tagja, ezt a magyar közvélemény többsége támogatja. Magyarország tele van nyugati (és azon belül is elsőként német) cégekkel. Magyarország külkereskedelmének nagy része nyugati országokkal (és azon belül is elsőként Németországgal) zajlik. A magyarok nagy része még a hétköznapi-hétvégi bevásárlásait is nyugati kereskedelmi cégek boltjaiban intézi. Figyeljük csak meg ezt: a magyar vásárló az akár magyar gazda által termelt és a magyar élelmiszeripar által feldolgozott-csomagolt magyar élelmiszert is gyakran egy-egy nyugati kereskedelmi lánc boltjában veszi. Közben a magyarok nagy része nyugati filmeket néz, nyugati zenét hallgat, nyugati könyveket olvas, és ha netán elvágyik innen, akkor nyugatra vágyik, és nem keletre.

Magyarország akkor is a nyugathoz tartozott, amikor kényszerből a kelet része volt, mert az emberek - ha tehették, ha épp meg volt engedve - a Kádár-rendszerben is inkább amerikai, francia és olasz filmet néztek, és nem szovjetet; a nyugatnémet és az angol sorozatot pedig szívesebben nézték, mint a csehszlovákot vagy a lengyelt. Persze ha nem volt más, akkor gyerekszemmel A négy páncélos és a kutya sem volt olyan rossz, de azért az Orion űrhajó, az Alfa holdbázis vagy a Derrick - az volt az igazi. (Nem merem őket újranézni, hátha gagyik mai szemmel!) Könyvből is a nyugati volt a preferált (ha nem magyar): már gyerekként is egy Verne vagy egy Winnetou, de akár egy Erich Kästner (Emil és a detektívek, A repülő osztály) bármikor jobb volt, mint mondjuk egy Timur és csapata. És persze zenéből is mindenkinek valami nyugati - vagy nyugatit utánozó magyar - volt a kedvence; szovjet, csehszlovák vagy román pop- és rockzenekarokról nemigen hallottunk.

Ez nem helyeslés, nem sajnálkozás, ez ténymegállapítás. A nyugathoz tartozunk. Ha az olvasó szeretne játszani, gyorsan írja össze a kedvenc vagy nemrég olvasott nem magyar könyveit. Az enyémek között lesz pár orosz és lesz egy kínai, de a nagy többség nyugati lesz. Az a kettő, amit épp most olvasok: az egyik egy amerikai szerzőpáros, a másik egy brit szerző műve. Amit eggyel ezek előtt, nemrég fejeztem be: amerikai. Jó, ezek tudományos könyvek (történelem és fizika). Ha szépirodalom is kell, akkor a legutóbbi egy sci-fi novelláskötet, benne legalább két döbbenetesen ütős darabbal (Alastair Reynolds, brit - nyugati). Gyanítom, az olvasóval is valahogy így lesz. Nyugatiak vagyunk, ez van.

Az olvasó most esetleg azt gondolja, hogy de hát ez a mai nyugat megőrült: ész nélkül engedi be a migránsokat, iszlamizálódik, szabadjára engedi a bűnözést, halálra ítéli magát, és közben tombol a woke-progresszív őrület, a fehérellenes rasszizmus, a férfiellenes szexizmus és a ciszheterofóbia. Ebben kétségtelenül van valami. Tudja a kedves olvasó, mi a legjobb Fidesz-propaganda? A Guardian. Akárhányszor olvasom - és rendszeresen olvasom - ellenállhatatlan késztetést ad, hogy a DrágaJóDoktOrbánViktorMinElnökÚrnak és nagyszerű pártjának adjam a szavazatomat nemcsak jövőre, hanem előre az összes ezutáni választásra is. (Aztán persze belenézek a Mandinerbe - volt honnan lezülleniük -, és máris elgondolkodom a Tisza Párton. Aztán jöhet a jó öreg 444-Telex-HVG-tengely, és... hagyjuk. Hagyjuk, mert mindjárt félbehagyom ezt a posztot. Hogy valami jó is legyen, elkezdtem olvasni a Telegraph-ot, az egy egész normális újságnak tűnik. Egyelőre.)

Oroszok? Ugyan már. Nem akarunk mi egy orosz valóságban élni. És aki nem hiszi el a balliberálisok meséjét, az tudja, hogy valószínűleg nem is fogunk. Az oroszoknak egy nagyobbacska ukrán falu elfoglalása is beletelik egy évbe, nemhogy még meginduljanak Európa ellen.

Kínaiak? Ugyan már. Az ő világukra sem vágyunk, nem is nagyon értjük, nem a miénk, nem lennénk otthon benne. Ha megvesznek kilóra, akkor sem leszünk kínaiak. Akkor kilóra megvett nyugatiak leszünk.

Arabok? A muszlim világ? Szerintem az sem kellene még a Szulejmán-nézőknek sem. (Nem tudom, pontosan mi az, egy török sorozat, ami állítólag népszerű, és pont arról a szultánról szól, akinek sok egyéb rossz mellett ezt a posztot is köszönhetjük, de hagyjuk is ennyiben.) Szerintem sokan voltunk, akik "Rákosdubaj" kapcsán életünkben először drukkoltunk, hogy Karácsony Gergelynek egyszer végre sikerüljön valami. Sikerült, megúsztuk. Jó.

Nyugatiak vagyunk, ez van. Ez a mi világunk, ebben vagyunk otthon. Persze nem ugyanúgy, mint a nyugat-nyugatiak. Mi kelet-nyugatiak vagyunk, vagyis a nyugati világ széle, perifériája, cselédlakása, külvárosa, hátsó udvara, panel-lakótelepe. A központból néha szeretnének minket helyre tenni, most például megmondanák nekünk, hogy jövőre milyen kormányt válasszunk, hogyan engedjük be a migránsokat, kitől ne vegyünk olajat és földgázt, kinek szállítsunk fegyvert, mi legyen a gyermekvédelmi törvényünkben és milyen LMBTQ-tananyag a gyerekeink iskoláiban (google "primary school pride event", lesz néhány érdekes találat - nyugatról). Figyelem, nem az oroszok akarják nekünk előírni, hogy milyenek legyünk és hogyan éljünk, ők nem is tudnák - ezt annak a nyugatnak a jelenlegi elitje akarja nekünk előírni, ahová tartozunk. Azért is tudják megtenni, azért is tudnak hatást elérni (most éppen pénzügyi szankciókkal), és azért is tud ez annyi magyart bosszantani, mert oda tartozunk.

Vicces, de a Fidesz tulajdonképpen teljes joggal mondhatja, hogy szabadságharcot vívunk. Vicces, mert közben azt is megkérdezhetjük, miféle szabadságharc az, ahol egy Kossuth Lajos a vejére, a lányára meg a kandalló-készítőjére íratja fél Magyarországot; ahol egy Batthyány Lajos Windischgrätz csapatainak veszedelmes támadása idején a Riviérára utazik a legújabb feleségével, hogy forradalomból maradt francia királyi ékszereket vásároljanak; vagy ahol egy Petőfi egy rossz versért felnyalja három honvédhadosztály évi zsoldját; esetleg képzeljük el, ahogy egy Vak Bottyán kicsempészi Rákóczi kincstárából az aranyat, hogy a fia kastélyt vehessen és aranyhintót csináltathasson belőle magának. El tud bukni egy szabadságharc ezek nélkül is - ezekkel viszont lehet, hogy nem is érdemel mást.

(Úgy látszik, mostanában az elit mindenütt egyforma. Áldozatra szólít fel, az egyik "a klímáért", a másik "az elnyomottakért", a harmadik meg éppen "a nemzetért", de a vége valahogy mindig az, hogy neked legyen rossz, nekik meg jó. Aztán van csodálkozás, amikor az emberek végül megválasztanak egy Trumpot. Lehet, nekünk is lesz egy ilyenünk jövőre, ha a másik oldalról is és jóval szerényebb képességekkel, de ugyanakkora arccal és fiatalabb kiadásban. Akkor majd nem az lesz a kérdés, hogy akarunk-e a nyugathoz tartozni, hanem hogy hol lehetnek a kurrens nyugati woke-progresszív uralom határai.)

De hát pontosan "itt van a helyünk", ötszáz éve. Magyarország az első ötszáz évében tudott a nyugati világ egyenrangú tagja lenni, aztán jött a török csapás, amelyik a Balkánt évszázadokra teljesen tönkretette, Magyarország pedig csak úgy tudott úgy-ahogy megmaradni, hogy a nyugatra lett utalva, a nyugat függő és alárendelt partnere lett. Ami ma "Brüsszel", az volt pár évszázadon át a Habsburg "bécsi udvar". Az alárendeltség mértéke, mikéntje, valamint az alárendeltség elfogadásáért cserébe támasztott elvárások és ezek teljesülése pedig folyamatos alkudozás, remény és csalódás, néha konfliktus tárgya. Időnként egy kis ellenállás, forradalom, szabadságharc - időnként kiegyezés. Néha lelkesedés. Az 1989/90-es lelkesedéshez képest most éppen a csalódás és a lázadás korát éljük. Még szerencse, hogy ilyen finom, illedelmes korban, amikor a lázadó periféria sem gyújtogat, és a központ sem hadsereggel kezeli a helyzetet.

Melyik csizma a rondább? Mindig az, amelyik éppen a te fejedre akar lépni. Melyik szar a büdösebb? Az, amelyik közelebb van az orrunkhoz. Melyik vödör szar a rosszabb? Amelyiket éppen a mi nyakunkba akarnak önteni. Ez van, ilyen az önző emberi természet. Aki objektív mércével mondaná meg nekünk, hogy melyik a rosszabb, azzal vigyázzunk: a végén még kiderül, hogy az ő objektív mércéje is csak mese arról, hogy ami neki rossz, az legyen a rossz nekünk is. Putyin csizmája biztos ronda és nagyot lehet vele taposni - de messze van a fejünktől. Az orosz fekália biztos büdös - de messze van az orrunktól, és nem a mi nyakunkba öntik. Ahonnan a taposást és a szart kapjuk, az most bizony a nyugat. És pont azért kapjuk és kaphatjuk, azért tudnak onnan ártani nekünk, és azért jön ez nekünk rosszul, mert oda tartozunk.

Persze kinek rosszul, kinek jól. Ahogy az elején írtam. Aki szeretné a woke-progresszív, globalista elitet szolgálni, vagy aki egyszerűen csak úgy érzi, hogy az ő uralmuk alatt egy kicsit jobban kijönne, az biztosan örömmel várja, hogy végre nyerjenek. Akinek a Fidesz csizmája lóbálódik a feje fölött és a fideszes vödörből ömlik a nyakába valami barna lé, az biztosan várja, hogy mikor szabadul meg ezektől végre. A woke-progresszív elit persze most megroggyant egy kicsit, de azért még erős. Az USA elnöki székét elvesztette, de Franciaországban és Németországban már épp megmondaná, hogy kinek nem szabad indulni a választásokon. Itt-ott meggyengültek a pozíciói, de a hatalma még megvan, a nyugati szellemi-kulturális élet még az övé, az egyetemektől a könyvkiadókon át egészen a szórakoztatóiparig, legyen az a film, a könnyűzene vagy éppen a sport.

Lehet, hogy ez a nyugat így végül megy a levesbe, de akkor az a rossz hírem, hogy megyünk vele mi is. Aztán majd meglátjuk, milyen leves az, és lehet-e benne élni. De talán még nem dőlt el. Mindenesetre az, aki most épp utálja a nyugatot és úgy érzi, nekünk ott semmi keresnivalónk, az gondolkodjon el, hogy akkor viszont hol szeretne lenni. Egy orosz világban? Egy kínaiban? Egy muszlimban? Vagy inkább valami olyasmiben, amilyen a nyugat volt egészen talán úgy 10-20 évvel ezelőttig, de a 20. század utolsó harmadában még biztosan? Aki épp megveti a nyugat "liberalizmusát", az gondolkodjon el, nem éppen az-e a jelenség lényege, hogy ez a mostani nyugat már nem liberális. Amit megszokásból még liberalizmusnak neveznek (én is, de remélem, egyre ritkábban), az már nem a megengedett szabadságról szól, hanem a megkövetelt konformitásról és a nonkonformistákra kivetett szankciókról. Woke progresszió, globalizmus, esetleg woke-progresszív globalizmus. De már nem liberalizmus (vagy ha igen, akkor át kell írni a szótárat). Tudom, nehéz átszokni. De talán pont itt lenne a lényeg. Aki azt mondja, nyugatot akar, de nem olyat, mint most, hanem olyat, mint 1985-ben vagy 1995-ben, az tudjon róla, hogy az a nyugat bizony liberális volt - a szónak egy régiszépidőkbeli értelmében. (Meddig is kéne visszamenni, hogy ne az legyen?)

Emiatt a nyavalyás poszt miatt nem tudtam időben aludni, úgyhogy most már befejezem. Zárszónak most annyit, hogy még az is lehet, hogy végül mind megyünk a levesbe, a nyugat is és mindenki más is. Erre három remek lehetőség is van: atomháború (pl. ha az orosz-ukrán elfajul), klímakatasztrófa - vagy a szerintem eléggé alábecsült mesterséges intelligencia. Az egyik könyv, amit épp olvasok, a Fermi-paradoxonról szól. (Ha! Fermi! Olasz-amerikai fizikus! Már megint egy nyugati! És nyugati könyvet olvasok a róla elnevezett paradoxonról! Miért nem oroszt vagy kínait? Vagy miért nem egy arab vagy egy nigériai könyvet?) A paradoxon lényege, hogy ha a világegyetem olyan öreg, amilyen, és olyan hatalmas, amilyen, és így rengeteg idő és lehetőség volt benne már eddig is értelmes civilizációk létrejöttére, akkor hogyhogy nem láttuk ilyennek még nyomát sem. A könyvnek még messze nem értem a végére, de már most az lenne a tippem a megoldásra, hogy az értelmes lények, miután elérik a technológiai fejlődésnek azt a szintjét, hogy más csillagrendszerek felé kommunikálhassanak, nagyon gyorsan kipusztítják magukat. Felfedezik, hogy milyen érdekes dolgokat lehet művelni az atommaggal és hogy nahát, milyen hatásos fegyvereket lehet így készíteni. Egyre nagyobb mértékben használják a bolygójuk erőforrásait és termelik a szemetet. Közben elkezdenek számítástechnikával foglalkozni és robotokat építeni. Ugyan, mi baj lehetne mindebből?

Szóval hol a helyünk: most még a nyugaton, aztán lehet, hogy a levesben. Jót ne várjatok.

Volt egyszer egy soknemzetiségű kommunista ország. Névlegesen több állam szövetsége volt, ám a kommunista diktatúra miatt ez nem számított, az ország gyakorlatilag egyetlen egészként működött. A határokat részben a történelem, részben az önkény húzta meg (már ha különbözik ez a kettő), és ha valaki a nemzetiségeket színes foltokkal jelölte a térképen, azt láthatta, hogy ezek a foltok rendre átcsordulnak a határokon, helyenként pedig mozaikszerűen keverednek össze. A kommunista diktatúra idején ez sem számított, hiszen az embereket elsősorban az különböztette meg, hogy a diktatúra nómenklatúrájához tartoznak-e, vagy a köznéphez - hogy melyik náció tagjaként, persze az is számított valamennyit, de másodlagos volt.

Aztán vége lett a kommunista diktatúrának, és az ország felbomlott. Mivel a történelmileg adott belső határai mentén esett szét, a nemzetiségek elhelyezkedése rengeteg vitás kérdést vetett föl, hogy kit melyik rész is illet meg az egykori közösből. "Ez az enyém, mert az én határaimon belül van" - vélte az egyik. "Nem, az az enyém, mert az enyéim élnek ott" - gondolta a másik.

Mi lesz, ha nem tudnak, esetleg nem is akarnak megegyezni? Háború.

Ha az olvasó ebben a történetben az egykori Jugoszláviára ismer, akkor azt kérdezem: és mi van, ha most a Szovjetunióra gondoltam és a mostani orosz-ukrán háborúra? Nem lehet-e végül is ez is egy válás utáni osztozkodás konfliktusa? Csak eddig azért nem került rá sor, mert a két ország szoros kapcsolatban volt, és Ukrajnában erős orosz befolyás érvényesült. Ha viszont Ukrajna csatlakozni akar a nyugathoz, akkor az oroszok érezhetik úgy (joggal vagy nem, az most mindegy), hogy Ukrajna ezzel vinné magával az egykori közösből azt is, ami valójában az oroszoké. A Krímet, a Donbaszt, esetleg Ogyesszát, netán egész Dél-Ukrajnát avagy "Novorossziját", nézőpont és elnevezés kérdése.

Ez a poszt most nem arról szól, hogy "kinek van igaza", hanem arról, hogy "mi történik". Lehet, hogy éppen az, ami az egykori Jugoszláviával, csak harminc év késéssel és nagyobb méretekben.

Utólagos okoskodás persze, mert egészen a támadás napjáig nem hittem el, hogy háború lesz. Pont azért sem hittem el, mert Ukrajna erős és nagy ország, nem lehet csak úgy hipp-hopp elfoglalni, hatszázezer négyzetkilométer és több, mint negyvenmillió lakos, akkora hadsereggel, amelyik nagyobb, mint a támadóké. Az oroszok ugyanis csak az erőik egy részét vetették be Ukrajna ellen, az ukránok viszont a teljes erejüket bevetik a védekezésben, és még a tartalékosokat is mozgósítják. Az oroszoknak lehet valamekkora haditechnikai fölényük, főleg rakétákban, de alapjában véve mindkét ország hadereje ugyanarra a szovjet időkből örökölt technikára épül, és az ukránok a szovjet hadiipar egy részét is megörökölték, pl. a Harkovban (vagy a mai ukrán nevén Harkivban) gyártott T-64-es harckocsitípust.

Nem tudom, hogy Putyin ezt hogy gondolta, de mindegy is. Nekünk, magyaroknak nagyon rosszul jött ez, és ez volt a másik ok, amiért nem hittem el. Nem akartam. Na persze az ukránoknak még rosszabbul jött (mármint a lakosságnak, mert az ukrán politikai vezetésnek lehet, hogy pont jól), meg sok mindenki másnak is - többnyire mindenhol a köznépnek; az elit köszöni szépen, jól van.

Szóval elgondolkodtam, hogy mi a fene is történik éppen, és erre tudok gondolni, amit most írtam, már csak azért is, mert nem szeretnék beállni sem az "állítsuk meg a gonosz Putlert, ha beledöglünk beledöglötök is, de főleg akkor, ha beledöglötök" feliratú sorba, sem pedig a lelkes oroszdrukkerekébe, amelyet a Facebookon látok időnként. De meg kell mondjam, a kettő közül egyértelműen az első az ellenszenvesebb, az utóbbit könnyebben meg tudom érteni. Eszembe jut például egy videó, amelyben valamelyik liberális amerikai tévés a műsorában büszkén jelentette ki, hogy ő hajlandó többet fizetni a benzinért, hogy tiszta legyen a lelkiismerete - na ja, nyilván legalább tízszer akkora jövedelemből, mint az átlag amerikai. De erről, meg hogy hol a mi helyünk, Magyarország helye, majd később, talán.

A balliberálisok napokig azon pörögtek, hogy Orbán Viktor szerint "a homoszexualitás elvezethet a pedofíliához". Ment a szokásos felháborodás, hisztéria, sivalkodás.

Csakhogy Orbán Viktor nem mondott ilyet.

Ellátogattam a közmédia weboldalára, és meghallgattam az interjút. Itt van, 26:22-nél kezdődik a vonatkozó rész. Nem azt mondja. Meg lehet hallgatni, ott van. Tény. A szöveget a kormany.hu weboldaláról másolom ide, mert ott is megjelent, és pontos:

"Tehát el kell fogadni, hogy a gyerekeink védelme feltétlen elsőbbséget élvez. Ez a pedofília kérdése. De most nem erről beszélünk, mert a magyar törvények ezt jól megoldják, hanem egy másik jelenségről beszélünk – aztán, hogy ez elvezet-e a pedofíliához, vagy nem, erről van egy nagyon nagy vita, de ezt most én nem tartom fontosnak –, a másik jelenség az, hogy bizonyos szexuális szokásokat, amelyeket a szülők egyébként nem fogadnak el, vagy nem szeretnék, ha a saját családjukban is megjelenne, ezt népszerűsíti az állam vagy az iskolai rendszer, vagy megengedi az iskolai rendszer azt, hogy ilyen népszerűsítő, propagandisztikus előadásokat a szülők megkérdezése nélkül a gyerekeink elé tárjanak."

Elemezzük a szöveget iskolás szinten:

Mi vezethet el a pedofíliához? - Egy "másik jelenség".

Mi ez a másik jelenség? - Az, hogy az iskolarendszer a szülők számára nemszeretem szexuális szokásokat népszerűsít.

Tessék rákeresni arra, hogy "drag queen story hour", a képekre is, aztán eldönteni, hogy akarunk-e ilyet az óvodás gyerekeinknek. (Az enyém már nem óvodás, de kisiskolásként sem szeretném kitenni semmiféle balliberális-LMBTQ-stb agymosásnak.)

Egyébként Orbán Viktor megengedné, hogy a gyerekeink mindenféle "érzékenyítést" kapjanak - ha mi, szülők is megengedjük. Mert ezt is mondja ám az interjúban:

"Ahhoz is joga van a szülőnek, hogy azt mondja, hogy nem látok ebben problémát, ha az iskola így gondolja, akkor megengedem ezt az én gyerekem esetére is. De az a szülő döntése kell, hogy maradjon. Az a lényeg, hogy egyetlen magyar szülő se érezze úgy, hogy a gyermek, különösen a legérzékenyebb idő- és életkorszakában való neveléséhez való kizárólagos jogát bárki elveszi tőle. Vagy attól kell tartania, hogy miközben neveli a gyerekét, a gyerek olyan hatások alá kerül, amiket ő nem akar, és meglepődve érzékeli, hogy eltávolodott tőle a gyermeke."

Ennyi! Orbán szövege tőrőlmetszett liberális alapvetés, mondhatnánk. Az egész, pár napig tartó rágalom- és gyűlöletkampány egy hazugságra épült. A balliberálisok hazudtak arról, hogy Orbán mit mondott.

De ha már hazudtak, akkor ne álljunk meg, és ha már itt van ez az interjú, idézzünk még belőle. Orbán ezt is mondta:

"Magyarország egy olyan ország, ahol a felnőtt emberek, miután felnőttek, és felelősséget tudnak vállalni a saját életükért, nem kell, hogy más vállaljon ezért felelősséget, a saját belátásuk szerint alakítják az életüket a törvények keretein belül. Például, hogy hogyan élnek, mi a szexuális szokásuk, irányultságuk, ez nem tartozik a kormányra, nem tartozik a politikára, talán még a szomszédjukra se, ez már persze kicsit nehezebb kérdés, de ez az ő dolguk. Magyarország egy szabad ország, ahol a felnőtt emberek szabadon választják meg az életformájukat. És ez jól van így, ezért harcoltunk a kommunizmus idején, hogy a kommunisták ne mondják meg nekünk, hogy hogyan kell élni, majd az emberek azt el fogják dönteni."

Kőliberális duma. Részemről rendben is van. Teljesen összhangban egyébként azzal, amit Orbán pár éve is mondott, amikor valamiféle "homofóbia elleni világnap" alkalmából kérdezték. És teljesen összhangban azzal is, ami a Fidesz gyakorlatának látszik. Szájer-ügy: emlékszem, milyen jól szórakoztak rajta a balliberálisok. Nekem nem volt bajom vele, pont azt mutatta meg az eset, hogy a Fideszben valaki három évtizeden át lehetett vezető politikus úgy, hogy közben biztosan tudták róla, milyen vonzalmai vannak. Most meg az Ungár-pereputty követeli, hogy álljanak elő a fideszes melegek. Röhej. Kit érdekel? Mióta számít egy politikusnál, hogy milyen szexuális vonzalmai vannak? (Vagy bárkinél, munkaügyben?) Ma-gán-ügy.

Az a helyzet, hogy amit klasszikus értelemben liberális hozzáállásnak nevezhetünk, azt ma leginkább a Fidesz képviseli. Amit meg ma liberalizmusnak neveznek, az rég nem liberalizmus, hanem valami romlott, bolsevista "woke" katyvasz. Ráadásul hazug is.

És bele is fognak esni. Meg is érdemlik.

FRISSÍTÉS: nem estek bele. Így láttam rosszul két hete, ahogy alább van. Akár örülhetnék is. Elfogadják végre szép csendben a ballibek, hogy nem kell a migráció? Jó, de nem elég: én azt szeretném, hogy szép hangosan fogadják el. És közben beleestek egy másik csapdába, amelyik valójában egy ál-ügyről szól, álproblémáról, aminek a ballibek a migrációt szokták nevezni, pedig valójában a migráció az igazi probléma és az LMBTQ-stb. az ál-. Meg ez a törvény, amin most megy a hiszti. Megér egy posztot? Szerintem nem. És milyen vicces, hogy a tévesnek bizonyult poszt egyes részei milyen igazak így is.

Orbán Viktor ma ezt mondta: "...a migráció eleve filozófiailag rossz dolog. Nincs jó migráció, csak rossz migráció van. A migráció mindig arról szól, hogy az ember megszületik valahova a Jóisten rendelése szerint, és azon a helyen, ahova született, nem tud boldogulni. És úgy dönt, hogy miután ott nem tud elérni egy olyan életet, amit magának szeretne, ezért felkerekedik, és onnan elmegy."

Iskolázott ember - hogy azt ne mondjam, "értelmiségi" - szemével nézve remekül támadható, ízekre szedhető, kifigurázható és még sokáig emlegethető gondolatsor. Mindez meg is fog történni: a balliberálisok támadni fogják, ízekre fogják szedni, gúny tárgyává fogják tenni, és még sokáig fogják ünnepelni magukat, hogy milyen okosan helyre tették Orbánt. És megint nem fogják érteni, ha jövőre a papírforma ellenére - mert a Jobbik átállásával a papírforma már az ellenzéknek kedvez - a Fidesz megint választást nyer.

A legtöbb embert nem a migráció filozófiai vagy társadalomtudományos megvitatása érdekli, hanem az a nagyon is gyakorlati kérdés, hogy kell-e számolnia a lakóhelye no-go-zónává züllésével, szociális problémákkal, elszabaduló bűnözéssel, az identitása és a gyerekei jövőjének fenyegetettségével. Adott esetben még azt az embert is ez érdekli elsősorban, aki pedig rendelkezik a megfelelő iskolai végzettséggel, hogy a kérdésről akár intellektuális vitát is folytasson. Lehet szeretni a gondolkodást, meg az egyetemet, meg az akadémikus vitákat, de a gyerekedet, a hazádat, ahol otthon vagy, és az életedet, amit benne élsz, még jobban.

Az elvont intellektuális vita és a gyakorlatias döntés két különböző világ. Az Orbán-idézetet örömmel szétcincáló balliberális értelmiségi mondhatja, hogy "én ugyan nem vagyok a tömeges bevándorlás híve, de..." - a "de" szócskától kezdve mindenki úgy fogja érteni, hogy: "de".

A helyes válasz természetesen az lenne, hogy "a migráció filozófiai és tudományos megvitatását hagyjuk egyetemi szemináriumokra és tudományos fórumokra, a politikának gyakorlatias döntéseket kell hoznia, és ebben pedig az az álláspontunk, hogy... [és itt jön az egyenes beszéd helye]" - de a balliberálisok szerintem erre nem lesznek képesek. Az ő értelmiségi szerepfelfogásukból az következik, hogy az eszméik világa és a gyakorlati döntések világa ugyanaz, hogy milliók sorsának az ő intellektuális vitáikban kell eldőlnie, hogy nekik kell megmondaniuk, merre van az előre, de nekik ez persze nem hatalom, mert az ő fogalomkészletükben "a hatalom" rossz, gonosz, eleve csak az emberek által megválasztott hatalmat nevezik "hatalomnak" - nekik az, hogy ők mondhassák meg, mi legyen, ugyan dehogy hatalom, inkább "morális kötelesség" és "társadalmi felelősségvállalás". És ha nem tartasz velük, akkor minimum elhanyagoltad a morális kötelességedet és felelőtlen voltál, de lehet, hogy még rosszabb. Lehet, hogy a baloldali és liberális eszmék által korrumpált nyugati szellemi, kulturális, "akadémiai" és egyetemi világban már több a marxista és több a bolsevizmus, mint a "kommunista" kínai egyetemen.

Az igazhitűek zsarnoksága pedig még a cinikusok zsarnokságánál is rosszabb.

Orbán "filozófiai" (muhaha :)) gondolatként fogalmazta meg, amit mondott, de mivel politikus szájából hangzott el, a gyakorlati jelentése a lényeg. A gyakorlati jelentése pedig annyi, hogy "amíg mi maradunk, addig a határkerítés is marad, és Magyarország is marad". Aki nem erre a gyakorlati jelentésre válaszol, hanem a "filozófiai gondolatra", az máris beleesett a csapdába. Ha ez tudatos volt Orbán részéről, akkor nagyon ügyes. Ha kell, megszavazok érte Mészáros Lőrincnek még tizenhárom szállodát, két yachtot és öt földbirtokot, mert az, hogy Magyarország megmaradjon és utánam a gyerekem és a reménybeli unokáim is otthon lehessenek benne, megér ennyit.

- legalábbis ezt tudom válaszolni a kívánságműsoros poszt következő olvasói kérdésére.

A politika ugyanarról szól, mint a járvány előtt. Szerintem arról, hogy a nyugati világban (amelynek Magyarország is a része) a liberális elit és kiszolgálói a "bárhol-emberek"* támogatásával egy nagy "bárhol"-t szeretnének csinálni mindenből, ahová csak be tudják tenni a lábukat, és elvennék a "valahol-emberektől"* az ő "valahol"-jukat. Az én "valahol"-omat is. Lásd az elmúlt évek posztjait. (Pont azért nem írtam sokáig, mert minek, ugyanaz megy a világban évek óta.)

Nem tudom, hogy a libernyákok és a "bárhol-emberek"* agressziójának mi az oka, legfeljebb tippem van, de a lényeg, hogy mivel "valahol-embernek"* tartom magam és szeretek létezni (családot beleértve), ezért az első dolog, hogy ezt a "Soros-tervet" (ami nem "Soros-" és nem "terv", de azért létezik, no de írtam már erről is, lásd az elmúlt évek posztjait) akadályozni kell ahol és amennyire csak lehet, és legfeljebb a második helyen jön az, hogy "de miért akarnak eltüntetni/elnyomni minket". Ha lőnek, akkor először visszalőni kell, utána kérdezni. :)

A járvány a politikán annyit változtatott, hogy új terepet és témát adott a már meglévő politikai konfliktusoknak. Mivel a járvány mindenkinek odacsap, és nem is lehet úgy kezelni, hogy mindenki elégedett legyen, a karanténpártiaktól az életüket zavartalanul élni akarókig, a szükségszerűen felgyülemlő frusztrációk remek alkalmat adnak a balliberálisoknak, hogy még intenzívebbé tegyék az eddig is elég mocskos és harsány gyűlöletpropagandájukat. Élnek is vele. Mondom, semmi nagy újdonság.

Ha a magyar politikai életben újdonságot keresünk, az a járványtól független: a Jobbik szövetsége a ballibekkel. Meglátjuk, mennyire lesz erős és tartós. De ez már másik poszt lehetne.

*Aki nem tudná, mit jelent a "bárhol-" és a "valahol-ember", keressen rá az "anywhere person" és a "somewhere person" kifejezésekre. Angolul van, de bízom benne, hogy a blog olvasói érteni fogják. Lehet, hogy az "anywhere person" fogalmával sikerült újrafeltalálni a "kozmopolitát", na de ilyenek ezek a bölcsészek...

Olvasói kérdés: csak az a két alternatíva létezik, hogy vagy a Fidesz, vagy a ballibek? Más nincs?

Attól tartok, nem nagyon van. Ezt nem én mondom, a valóság mondja, nézze meg mindenki a pártokat és a közvélemény-kutatásokat. Nagyon úgy néz ki, hogy jövőre a Fidesz és egy egyesült ellenzéki tömb között fog eldőlni a választás, mert a legtöbb szavazó ebből a kettőből választ magának. Nem feltétlenül azért, mert annyira odavan az egyikért, hanem akár azért, mert annyira nem szeretné a másikat.

Én is le fogok szavazni szépen a Fideszre, mert a balliberálisokat annyira rossznak tartom (részletekért ld. az elmúlt évek posztjait), hogy nagyjából bárkire leszavaznék, aki a siker esélyével ígéri, hogy megállítja őket. Mivel pont a Fidesz és Orbán Viktor vannak abban a helyzetben, hogy ilyet ígérhetnek, akkor hát rájuk. Ha a kétfarkúak lennének ott, akkor a ballibek ellen rájuk szavaznék. Ha Könyvdaráló Dúró Dóra és Vitéz Ásotthalmy-Toroczkai Migránsverő László lenne ott, akkor meg rájuk. (Igen, ezek végül is mind ott lehetnek a szavazólapon, de nem teljesítik azt a követelményt, hogy "a siker esélyével".) Ha Schiffer Becsületes Lúzer András lenne ott, rá még szívesen is szavaznék, de 1) neki most még pártja sincs, úgyhogy nem is szavazhatok rá, 2) valószínűleg nem lenne jó vége, Schiffer szerintem túl becsületes, nemhogy az ellenfelei, de már a szövetségesei megennék reggelire, 3) ha végül összehozna egy újabb kispártot (nem fog), akkor is hiányzik az, hogy "a siker esélyével". Schiffer Andrásnak így őszinte kalapemelést tudok adni, szavazatot nem. Lám, ez a kettő nem ugyanaz.

Akinek meg a Fidesz a nagyobbik rossz, az nyilván ugyanígy leszavaz majd az ellenségre. Így megy ez.

Oké, értem, az is lehet a kérdés, hogy mit csináljon az, akinek a két nagy egyformán rossz, de tényleg annyira egyformán, hogy nem tud választani közülük. Nos, talán éppen az ilyen embernek van a legtöbb választási lehetősége: kétfarkúak, Mi Hazánk, aztán ki tudja, talán ott lesz majd az "ISZOMM" nevű balos párt, de lehet érvénytelenül is szavazni (akár trágárságokat írva vagy rajzolva a szavazólapra), meg lehet értelmesebben is tölteni azt a vasárnapot, a szavazást messzire elkerülve.

A kispártokra leadott és az érvénytelen szavazatok persze valószínűleg nem eredményeznek majd mandátumot. Így az ilyen szavazóknak nem lesz majd politikai érdekképviseletük. Mit mondjak? Baj, de jelenleg nincs rá megoldás. A két nagy tömb közül választóknak sem feltétlenül jobb, mert nekik úgy kell szavazniuk a szerintük nagyobb rossz ellen, hogy elfogadnak mindenféle kisebbik rosszat.

A magyar választási rendszer a győztesnek kedvez. Nemcsak az utóbbi tíz évben, hanem már előtte is, az új választási szisztéma csak rátett erre egy nagy lapáttal. Az ilyen szabályok a kétpártrendszernek kedveznek, egy de facto kétpártrendszer vagy "kétblokk-rendszer" kialakult már legkésőbb 2002-re. Így sok embernek marad az, hogy leszavaz a szerinte kisebbik rosszra, csak hogy ne a nagyobb rossz legyen.

Az egyebekre szavazni akaróknak segíthetne, ha a választási rendszerünk arányos lenne, mert akkor a kispártokra leadott szavazatok sem feltétlenül mennének veszendőbe, de láthatjuk, a politikai elitből kb. senki nem akar ilyet. Az ellenzék sem, mert akkor már 2014-ben vagy 2018-ban megtehették volna, hogy a Fideszen kívüli összes pártot magában foglaló "technikai koalícióban" indulnak egyetlen választási programponttal: azzal, hogy ha nyernek, azonnal megszavaznak egy új választási törvényt (a szövegét már előre közzétéve), aztán rögtön fel is oszlatják a parlamentet és jöhet az új választás az új törvény szerint. Meg se próbálták. A balliberálisoknak nem állt az érdekükben.

Marad az, hogy válaszd a két nagy közül a számodra jobbat vagy kevésbé rosszat, vagy szavazz máshogy, de utóbbi esetben könnyen lehet, hogy nem lesz parlamenti képviseleted. Ez van, így lehet szavazni jövőre.

Jól elhanyagoltam ezt a blogot! Most viszont váratlan fordulat következett be: pénzt ajánlottak nekem a blogolásért! Na nem a kormány, vagy a Fidesz, vagy bármilyen párt vagy sajtótermék, hanem egy olvasó, aki olvasna. Ez még tavaly történt, a blog mellett viszont a hozzá tartozó e-mail címet is úgy elhanyagoltam, hogy csak most vettem észre.

Tisztázzuk gyorsan: soha nem fogadnék el pénzt ezért a blogért. Ez magánblog, ahol a magánemberi magánvéleményemet írom bármiféle kötöttség és kötelezettség nélkül, teljesen szabadon, és ez így jó. Ha meg éppen úgy adódik, akkor semmit. Ha pénzt fogadnék el, már nem lennék szabad. Nem kell semmi, köszönöm, jól vagyok. :)

Egyszerűen csak azért nem írtam, mert nincs mit. Nincs nagy újdonság. Évek óta ugyanaz a politikai helyzet, legfeljebb az erőviszonyok, az ügyek és ürügyek változnak, de a lényeg nem. Abban, amit az elmúlt öt évben írtam, vagy benne van kb. minden, amit írhatnék, vagy ha nincs benne kimondva, levezethető belőle. A blog helyére akár tehetnénk egy Hartlandomatát, amely az elmúlt 5-6 év posztjai alapján tetszőleges kérdésre megadja helyettem a választ. Nem azért, mert buta droid lettem (akinek mégis, az ne jöjjön ide :)), hanem mert ha öt év elteltével is ugyanazt a kicsi, piros kockát rakja elém a világ, akkor nem írhatom róla csak a változatosság kedvéért, hogy nagy zöld gömb. Ugyanazt írni meg unalmas, és időm sincs annyi, hogy ide hosszú posztokat írjak.

Ha van még olyan olvasó, aki szeretne posztot, lehet kívánságműsor a kommentekben. Azt nem ígérem, hogy teljesítem is! Majd meglátjuk.

Nem vagyok keresztény. Nem hiszek Istenben és templomba sem járok. Nem a keresztény tanítások szerint élek. A gyerekemet sem nevelem kereszténynek.

De közben keresztény is vagyok. Egyértelmű, hogy melyik az az Isten, amelyikben nem hiszek. Egyértelmű, hogy melyik az a templom, amelyikbe nem járok. Ha azt mondjátok, templom, akkor egyértelműen fehér vagy sárga falú, barokk vagy neobarokk falusi vagy kisvárosi katolikus templom jut eszembe. Olyan, amilyenben gyerekkoromban eltöltöttem jó néhány unalmas órát magam is. (- "A szentmise véget ért, menjetek békével." - "Istennek legyen hála!" - szmájlival feleltük, már akkor.)

Nem hiszek Istenben, de abban sem, hogy nincs. Negyvenen túl a helyét már látom. Hogy ott van-e, vagy csak a nagy üresség lakik arra bent középen - azt nem. Ha azt mondjátok, szőlőmunkások, azt mondom, estig van felvétel. Ha erre azt mondjátok, öt balga szűz, azt mondom, lépjetek olajra, de hozottra, mert nekem momentán nincs. Ha azt mondjátok, tálentumok, azt mondom, nem tudom, sáfárkodtam-e vagy elástam, netán tékozoltam. Ha azt mondjátok, római százados, azt mondom, a méltóságomat meg a hajlékomat inkább hagyjuk, és ne a hitem szerint legyen, hanem annál jobban, de úgyis úgy lesz, ahogy lesz.

Ha valaki azt mondja, Magyarország keresztény ország, akkor azt úgy értem, hogy a nagy része nagyjából úgy keresztény, ahogy én. Tehát nem, nem szoktam a köpenyemet megosztani a koldussal. Irgalmas szamaritánus sem vagyok. Viszont igen, Ferenc pápát mocskos komcsinak tartom. Az egyszülött fiamat pedig végképp nem adnám a világért. Fordítva inkább. Nem, nem érdekel, hogy mit gondoltok.

Ha valaki azt mondja, Magyarország keresztény ország, akkor én azt úgy értem, hogy van egy őseinktől örökölt, az ő vérükkel és verejtékükkel épített, nem tökéletes, nem világelső, de élhető, otthonos, normális életünk. El akarják venni. Meg kell védnünk. Csak együtt tudjuk megvédeni, ha egyáltalán. Ehhez pedig kell egy jelkép és egy mese, mert racionalitásból nehezen fogunk össze. A racionális ember a maga hasznát számolja, és amikor úgy állnak a számok, lelép. De ha mindenki lelép, mindenki elvész. A racionális ember szavazni se megy, hiszen az ő egy szavazata nem oszt, nem szoroz - de ha mindenki racionálisan otthon marad, egyetlen szavazat is dönthet. Ha mindenki racionális, az nem racionális. Kell egy zászló. Lehet rajta kereszt. Nem a jel a fontos, hanem az, amit jelöl. Mint Soros a plakátokon. Ott sem a vén disznó a lényeg, hanem amit jelent. Így van ez a mi kereszténységünkkel is. Nem mindenkinek, de nekem így, és valószínűleg nem vagyok egyedül.

Igen, ha egy politikus azt mondja, Magyarország keresztény ország, akkor abban az is benne lehet, hogy na végre, lehet keresztény kurzust építeni. Az is, hogy a nemhívő szülő kisiskolás gyereke Jézusról meg miséről szóló szöveget kap húsvéti házi olvasmánynak. Nem baj. Már a karácsony kapcsán előkerült, hogy van-e Jézuska. Gond nélkül el lehetett magyarázni, hogy egyesek hisznek benne, mások nem, például a Nagymama is hisz benne, én viszont nem - látod, mégis jól megvagyunk. Az őseink pedig sokáig hittek benne, és nem értenénk a tetteiket, ha ezt nem tudnánk. Az ellenségeink is hisznek valamiben, és nem fogjuk legyőzni őket, ha ezt nem értjük.

Sokkal nehezebb lenne a gyereknek azt elmagyarázni, hogy kik azok a furcsa nagyobb gyerekek, akik alig beszélnek a nyelvünkön, és akik miatt nincs többé disznóhús a menzán (megtörtént eset a Fejlettnyugaton). Hogy miért kell neki elviselnie, hogy ezek a nagyobb gyerekek megkeserítik az életét, rendszeresen zaklatják és verik (ez is megtörtént eset a Fejlettnyugaton). Hogy miért nem védi meg az iskola, ha ezek az idegen gyerekek késsel fenyegetik, hogy vigyen nekik otthonról pénzt (megtörtént eset, Fejlettnyugaton). Hogy kik azok a néninek öltözött, gusztustalan bácsik, akik arról beszélnek, hogy a fiúk is lehetnek lányok (ilyen is történt ám a Fejlettnyugaton). Hogy a fiúknak miért olyan házi feladatot ad a fiúkat szerető, tenyérbemászó pofájú igazgató bácsi, hogy szerelmes levelet írjanak egy másik fiúnak (igen, ez is megtörtént eset a Fejlettnyugaton).

Inkább elmagyarázom a Jézuskát. Azt egyébként is el kellett már, a nagymama miatt is. Értem persze, hogy a Jézuskát nehéz elmagyarázni egy olyan családban, ahol már a nagymama is Marxban hitt. Az ilyen családok viszont kisebbségben vannak, ráadásul ez az ország hozzájuk alkalmazkodott 40+20 éven át - most majd ők alkalmazkodnak egy kicsit, szerintem kibírják.

És ha egy baloldali, egy liberális, vagy egy szolgájuknak szegődött konzervatív áruló szofisztikált álintellektuális vitát kezdeményez arról, hogy ki az igazi keresztény, mi az igazi kereszténység, valóban keresztény ország-e Magyarország, akkor pontosan értjük ám, hogy miről van szó.

Ócska, régi szar. Megérett a bontásra. Csodálatos, kétszer négy sávos autópályát építünk a helyére, amelyen szabadon áramolhatnak majd az emberek, az áruk, a tőke és a szolgáltatások.

Tudjuk, tudjuk. A ledózerolt házért jár valami kártérítés. Hogy rohadnál meg. Nos, kapsz egy szép nagy, nullkilométeres japán lakóautót meg egy örökmatricát a sztrádára, és áramolhatsz te is. Még sofőrt is adunk hozzá. Ahmed bátran vezet, a késével pedig remekül elrendezi a közlekedési konfliktusokat. Is. Jól jártok vele, hidd el.

Tessék? Hogy te szereted ezt a házat? Na ne kezdd már. Ismerjük ezt a műsort. Most jön az, hogy itt nőttél fel. Meg hogy ez az otthonod. Nem érdekel. Nem állhatsz a haladás útjába. Ennek a háznak annyi, fogadd el. Örülj a változásnak! A változás jó. Különben is, te csak egy porszem vagy, és annak is elég fölösleges.

Micsoda? Hogy észrevetted, hogy mások házát is le akarjuk dózerolni? Persze. Mit gondoltál, elfér egy egész autópálya egyetlen ház helyén? Tudod, az autópálya hosszú. Igen, a fél város le lesz dózerolva. Nem, a mi házunk nem. Tudod, szeretjük. Ott nőttünk fel. Az az otthonunk.

Hogy akkor most összeálltok és választotok egy másik polgármestert? Na ne már. Azt? Hiszen az a fickó lop. Honnan tudni, honnan tudni, hát onnan, hogy mi mondjuk. Hogy legalább nem dózeroltatja le a házatokat? Kisszerűek vagytok. Hát nem látjátok, milyen buta? Jó-jó, van diplomája, de csak egy magyar egyetemről. Ráadásul hogy néz már ki. Öltözködni sem tud. Ízlése sincs. Amúgy láttátok már a főtanácsadójának a tudományos publikációs jegyzékét? Egy nagy nulla.

Lássátok be, jobban jártok a tízéves német lakóautóval meg az ötéves matricával, amit ajánlottunk.

Nem mondom, ha legalább egy tisztességes konzervatív polgármestert választanátok. Aki jó nyugati egyetemre járt. Aki jól öltözik. Aki ugyanazt mondja, mint mi, ugyanúgy gondolkodik, mint mi, és ugyanúgy irtózik tőletek, mint mi. Aki mi. Akinek van ízlése. Rögtön látná, hogy a szaros házaitok mennyire ízléstelenek, és ledózeroltatná őket.

Hogy a házaitok nem szarosak? Várjatok, mindjárt hozunk néhány szerencsétlen sorsú embert, és odaköltöztetjük őket a házatok vagy a kerítésetek tövébe. Akkor aztán.

Mi? Milyen rendelet? Hogy nem szabad más háza elé szarni? Ezt a rendeletet hozta a polgármesteretek? Ez embertelenség! Fasiszták vagytok! Eleve a házaitok puszta létezése fasizmus. Hiszen útjában vannak az autópályának. Megakadályozzák, hogy az emberek, az áruk, stb. szabadon áramoljanak. Ez populista gyűlöletpolitika. Ti gyűlölitek azokat az embereket, akik itt autókáznának, ezért direkt az útjukban tartjátok a házaitokat.

Ne nyavalyogjatok. Megmondtuk, hogy kaptok egy húszéves olasz lakóautót, azzal furikázhattok, de vállalkozhattok is, például árulhattok belőle fagylaltot, így az ingyen egyéves matrica lejártáig pont megkereshetitek a következő évi matrica árát.

Nahát, milyen sokan lettetek. Birkák. Jé, te ott nem a városi főiskola építészeti tanszékén dolgozol? Neked akkor erkölcsi kötelességed lenne kiállni a dózerolás mellett. Hiszen a mi építészettudományunk világosan kimutatta, hogy ezek a házak fasiszták. Majd odaszólunk a munkahelyedre, hogy legyen gondjuk rád. Jé, te meg nem a dózert kéne, hogy vezesd? Mars dolgozni! Hogy már másik helyen dolgozol? Csak nem a polgármester sógorának a cégénél? A mi sógorunk cége nem volt jó? Szemét fasiszta.

No, mi van, mit bámultok? Menjetek szépen haza. Úgy értem, a parkolóba, ahol kiosztjuk nektek a ponyvás utánfutókat, amelyekben majd laktok. Saját autót hozzatok, ha nem akarjátok puszta kézzel vontatni. Vigyázzatok, a sztráda díjköteles lesz. Na. Mozduljatok. Mi lesz már? Mi az ott a kezetekben? Jaj, ez fáj! Ezt nem tehetitek! Segítség! Futás! Na megálljatok! Nekünk befolyásos külföldi barátaink vannak! Akik erősebbek nálatok! Ezért még megfizettek! Majd... akkor aztán!...

- Elnézést...

- Igen?

- Elnézést, uram, de Ön a lábamon áll.

- El van nézve.

- Na de... a lábamon áll.

- Nem mondja! Miből gondolja, hogy a lábán állok?

- Érzem.

- Ugyan. Az bárki lehet. Ezen a zsúfolt metrón.

- De én érzem, hogy Ön az.

- Csak úgy érzi. Fake news. Fáj a lába és bűnbakot keres. A történelem legsötétebb korszakait idézi.

- Az a helyzet, hogy nemcsak érzem, hanem látom is. Ha lepillant...

- Akkor ezt a remek cikket látom az olyan előítéletes, buta jobboldali populistákról, mint maga.

- Nem, nem. Ha félreteszi az újságot... Igen. Köszönöm. Szóval ott lent, az a cipő... igen, az olcsó decathlonos...

- Igen?

- Az az enyém.

- És? Talán koldulni akar?

- Nem, dehogy. Megélek a munkámból, köszönöm. Hanem ott van rajta egy másik cipő, amely, nos...

- Egyedi kézműves fair trade vegán bőrcipő. Tetszik?

- Nem az a kérdés, hogy tetszik-e, hanem hogy félreérthetetlenül rajta van az én cipőmön.

- Amiért, lássuk be, nem is nagy kár.

- De Ön a lábamon áll, és ez nekem roppant kellemetlen.

- Nézze. Maga azt állítja, hogy a lábán állok, miközben annyit tud felmutatni, hogy a maga hitvány minőségű, lúzer magyarisztániaknak olcsón árult nevetséges cipője valahogy befurakodott az én vegán bőrcipőm alá. Mondom: el van nézve.

- Dehogy furakodott. Miért is furakodott volna, ha ez nekem fáj? A lábamon áll.

- Nem állok a lábán.

- De, a lábamon áll.

- Mondom, hogy fake news. A tények azt mutatják, hogy a cipőm a maga cipőjéhez képest a Föld középpontjától ugyanabban az irányban, de kicsivel távolabb helyezkedik el. De nem tudhatjuk például, hogy a lába kitölti-e a cipőjét. Egyáltalán van-e lába.

- Van, és benne van a cipőmben, és maga rajta áll.

- Nem. Technikailag én a cipőm talpán állok, arról pedig nem tehetek, hogy az alatt mi van. Egyébként ahogy maga is elismerte, a maga lába is cipőben van, tehát a lábunk nem is érintkezhet, vagyis lássuk be, nem állhatok a lábán.

- Akkor fogalmazzunk úgy, hogy a cipője áll az én cipőmön, és ez nekem kellemetlen.

- Talán baja van a kézműves fair trade vegán bőrcipőkkel?

- Nem, dehogy...

- Talán emberbőrből varratna magának cipőt?

- Nem, dehogy!...

- Így akarja kompenzálni a frusztrált, kudarcos életét?

- Csak annyit szeretnék, hogy szálljon le a lábamról.

- De hát nem állok a lábán.

- Akkor vegye le a cipőjét a cipőmről.

- Micsoda? Vegyem le a cipőmet? Mi következik ezután, a Dunába lő? Náci!

- Nem, dehogy! Akkor úgy mondom, hogy legyen kedves és lépjen le a cipőmről.

- Hogy? Lépjek le? Kirekeszt? Elüldözne a metróról? Hallatlan!

- Nem, dehogy! Azt szeretném, hogy a cipője ne legyen a cipőmön.

- De hát nincs is a cipőm a cipőjén.

- De hiszen az előbb elismerte...

- Rosszul hallotta, mert ha jobban belegondolunk: a maga lábbelije nem cipő.

- Tessék? Nézze, én belátom, hogy a magáéhoz képest az én cipőm jóval szerényebb kategória, de hogy ne lenne cipő....

- Nem cipő. Privilégium.

- Tessék?

- Nem cipő van a lábán, hanem privilégium. Tudja, hány szerencsétlen sorsú, mezítlábas bangladesi gyerek dolgozott látástól vakulásig azért, hogy maga decathlonos cipővel villoghasson?

- Én csak annyit tudok, hogy ezt a cipőt kifizettem...

- Amivel hozzájárult a kizsákmányoláshoz, a globális felmelegedéshez, valamint a fehér felsőbbrendűség fasiszta mételyéhez is, mert profithoz juttatott olyan céget, amelynek pont olyan fehér emberek a tulajdonosai, mint maga.

- De hát maga is fehér.

- Az más. Én tisztában vagyok a morális felelősségemmel.

- És a privilégiumaival? Ha az én cipőm privilégium, akkor a magáé micsoda?

- Ne személyeskedjen! Én dolgoztam ezért a cipőért. Pont olyan cégeknek adok tanácsot, mint amilyeneket maga buta fogyasztóként szolgál. Érzékenyítő tréningeket is tartok nekik. Tudja, hogy az milyen fárasztó? Nem lehet akármilyen cipőben csinálni. Én sokat teszek a társadalmi igazságosságért, és ahhoz igényes cipő kell.

- Nem tenne most az igazságosságért azzal, hogy leszáll a lábamról?

- Tessék, ragaszkodik a privilégiumaihoz. Ha a helyzetet strukturálisan elemezzük, akkor pont úgy igazságos, hogy én, aki teszek társadalmi igazságosságért, a maga privilegizált lába fölött álljak. Ez morális ítélet és egyúttal egalitárius igazságszolgáltatás is.

- Na elég ebből. Most már nagyon határozottan kérem: szálljon le a lábamról!

- Szálljak le? Nincs joga leparancsolni a metróról! Egyszer van szervizben a céges kocsi, és itt kell szenvednem a metrón a sok proli között... Majd akkor szállok le, ha célhoz értem!

- Akkor úgy mondom: kérem, tegyen egy olyan mozdulatot, amelynek eredményeképpen a cipője nem lesz az enyém fölött.

- Frusztrált, hibáztat, bűnbakot keres, de tenni már lusta. Magának van problémája, tegyen egy mozdulatot maga.

- Jól van, teszek én akkor...

- Hé! Mi ez? Meglök? Fasiszta támadás a metrón! Segítség! Nem segítenek? Felháborító! Hogy mi meg nem történhet ebben az országban! Erről még olvasni fognak az újságban!...

Ezt még tavaly nyáron írtam, de annyira ráuntam a politikára, hogy vázlatban hagytam, pedig már majdnem kész volt. Pár mondatnál többet írni egyre értelmetlenebb, alig van valami új, kb. ott tartunk, ahol három éve. Most kirakom ezt, mert van még a blog iránt érdeklődő olvasó. De nem írom át, így marad. Mindenki eldöntheti maga, vicces-e a poszt és jól öregedett-e tavaly nyár óta.

*

Kultúrharc

Az ellenség lövészárka felett ülök a földsáncon. Leveszem a testemet védő, nehéz CiniPajzsot és rágyújtok. A ValóSisakot a fejemen hagyom. Győztünk, de a századpéká szerint orvlövészek még ólálkodhatnak a környéken, rasszizmusváddal, ami ugyan kis kaliberű fegyver és mostanra már úgy elhasználták, hogy a találata nem halálos, de akit fejlövés ér, kellemetlen ápolásra szorulhat.

Nézem az árokban fekvő ellenséges hullát. Felnyílt has, kifordult belek. FelháBomba végzett vele, állapítom meg. El sem jutott az agyáig, mi történt vele. Fiatal srác, tekintete döbbenten mered az égre. Akár én is lehetnék húsz évvel ezelőtt. A levetett CiniPajzsomra pillantok, aztán meglátom a halott fiú kezében a kis füzetkét. Lehajolok és elveszem. Naplóféle.

Hétfő. Az ellenség támadását meglepően könnyen visszavertük. Nem volt szükség a nácigránátokra sem, a gyalogságunk fasisztűzzel végzett velük. Hullottak, mint a legyek. Szinte sajnáltam őket.

Persze, hogy sajnáltad. Azok a puhány, lógós, megbízhatatlan konzervatívok voltak, direkt küldtük őket előre, miközben hátulról mi is megszórtuk őket pár FelháBombával. Teszt volt. Aki túléli, az a mi emberünk, aki elhullik, azért nem kár. Közben kipróbáljuk az új fegyvert.

Kedd. #Metoo-vetőkkel lőjük az ellenség feltételezett állásait, látótávolságon kívül, csak a térkép-koordináták alapján. Szerintem teljesen vaktában lődözünk, a parancsnokságunk nem tudja, mit csinál, csak csinálni akar valamit. Remélem, nem pazaroljuk a lőszert hiába.

Na bazmeg, most már tudom, ki nyírta ki a színházi deszantosaitokat, mert nem mi. Látom, tüzér voltál.

Szerda. Tűz alatt vagyunk, megerőszakolt nők hullanak mindenfelé. Bemértek minket! Szerencsére itt vannak a szexizmus-szakcsapatok, akik ártalmatlanná teszik a fel nem robbant aknőket és előkészítik őket sajátoldali felhasználásra. De nem sikerül, nem passzol az űrméret a #metoo-vetőinkkel! Állítólag azért, mert a nők fehérek és középosztálybeliek, a tettesek pedig... nem írom le az m betűs szót. Valaki a múltkor kimondta, erre azonnal ott termett két katonai rendőr, és elvezették. Este Trianonban elcsatolt magyar területek potyognak ránk. Ezek nem tudják, hogy immunisak vagyunk rájuk?

Tudtuk, hülyegyerek. Mi tudtuk. Az ezredes nem tudta. Meg hát a sógora nagy tételben szállított a seregnek elcsatolt földdarabokat, nyilván nem ingyen, és akkor már el kellett lőni valahová.

Csütörtök. A tegnapi támadás után erősítést ígértek, de csak egy szakasznyi sértett akadémikus érkezett. Rögtön kimennek a vonalba, ott sétálgatnak, mintha immunisak lennének a tűzre, publikációs jegyzékekkel lövik az ellenséges állásokat, onnan röhögés hangját hozza a szél, aztán az első, ellenük írt cikktől kapott horzsolás után felcserért meg ENSZ-csapatokért kiáltoznak. Hihetetlenül kiábrándító.

Na öcsi, neked legalább volt miből kiábrándulnod. Még volt.

Péntek. Valami új fegyverrel lőnek minket! Nem tudjuk, mi ez, de az embereink sorra robbannak fel! Védelem kell! Hol a dédnagymama? Hozzák már a dédnagymamát!

Hű, baszki. A dédnagymama. Visszapattan róla minden, tartunk is tőle rendesen. Szóval itt volt nálatok? De akkor hogy veszíthettétek el ezt az állást?

Kétségbeesetten rádiózom a dédmamáért. Nem találják! Sorra potyognak közénk a gránátok. Öt méterrel odébb egy lány felrobban. Ismertem a tüntetésről... De most ide hullik egy gránát, pont elém. Sistergő fehér golyó. Kinyílik, cédula van benne. Az van ráírva:

GRATULÁLUNK AZ AFRIKA-VÁLOGATOTT VB-CÍMÉHEZ! FRANCIA NÉGEREK, NÉGER FRANCIÁK!

Ez felhá

Bumm. Így jártál.

- De tényleg, hol van a dédnagymama? - tűnődöm félhangosan.

- Ellőtték - Megpördülve látom a századpéká vigyorgó fejét. Aztán elkomolyodik. - A hírszerzés hosszú ideje figyeli, ahogy a darabjait kilövik ránk. A számításaik szerint a fele még megvolt. Valaki odaát pánikba eshetett, mert ami maradt belőle, azt úgy, ahogy volt, kilőtték ránk.

- Na de... az hatalmas pusztítást végzett volna... mi pedig nem észleltünk semmit...

- Mert rohamoztak. De nézzen csak arrafelé, katona! Látja az ezredünk másik két zászlóalját a centrumban és a balszárnyon? Ugye, hogy nem? Nem látja. Na látja. Erről beszélek.

Nagyot nyelek. Két teljes zászlóalj. Csak a FelháBombának köszönhetjük, hogy ezek szerint az ezred egyetlen megmaradt zászlóaljaként bevettük ezt az állást. Próbálom összeszedni magam.

- És a dédmama? Megtalálták? Mi lesz most vele?

- Azt fogjuk tenni vele, amivel a legtöbbet ártjuk az ellenségnek. Tisztességgel eltemetjük. Na jöjjön, katona, fogja az ásóját, van egy kis feladatom a maga számára.

Fáradtan elvigyorodom, fölveszem a CiniPajzsot és föltápászkodom a sánc tetejéről.

Kivándorol a Fidesz választási győzelme miatt Schilling Árpád, a színházi rendező. Balról szomorúan búcsúztatja TGM, jobbról gúnyosan a 888. Nem tudom, jó rendező-e, nem értek a színházhoz. De azt el tudom képzelni, hogy a nagy kivándorlási hisztiben követik olyanok, akiket meg tudok ítélni, és akikről tudom, hogy értékes a munkájuk. Tegyük fel ezért egy poszt erejéig, hogy Schilling Árpád kiváló rendező, a tevékenysége magyar kultúrkincs, az ország tehát veszít valamit az ő kivándorlásával. Akkor legyek-e szomorú?

A válaszhoz idéznem kell valamit. Érdekes cikket olvastam a legfrissebb Heti Válaszban: két újságíró, a németországi magyar Kálnoky Borisz és a Magyarországon élő brit Nick Thorpe vitatkozott Orbán Viktorról és a migrációról. Kálnoky képviselte a jobboldalt, és persze pár mondatával kiválóan eljátszotta a konzervatív értelmiségi (= az áruló) szerepét, befeküdve a liberális ellenségnek, de azért elmesélt valamit, ami elég érdekes, hogy begépeljem:

"Egyik fiamat Berlinben halálosan fenyegette meg török iskolatársa. Késsel. Pénzt akart minden hétfőn. A kis gengsztert letartóztatták, de rögtön ki is engedték, mert joga van az oktatáshoz. Az igazgatónál aztán azt hazudta, hogy a fiam fenyegette meg őt. Az igazgató erre azt mondta, nem tudja eldönteni, kinek van igaza, és egymás mellé ültette őket. Hogy írjon így a fiam dolgozatot, egy ilyen emberi lény mellett ülve? A lányomat is két migráns verte meg Berlinben. (...) Másik fiamat is törökök rabolták ki Berlinben. Három gyerekemmel történt ilyen Németországban."

Számomra mint magyar apa számára ez a kontextusa Schilling Árpád kivándorlásának. Schilling Árpád annak a balliberális oldalnak az oszlopos tagja, amely simán elnézné, hogy ez az én fiammal is megtörténjen, hatalmat gyakorolva talán még elő is segítené. Láttuk már tíz éve is, mennyire érdekli az ilyesmi a baloldalt, amikor az emberek a cigánybűnözésről panaszkodtak: nem az volt a válasz, hogy jó, akkor megerősítjük a rendőrséget, hanem az, hogy fúj, rasszisták vagytok, duguljatok el. Pontosan tudom, hogyan reagálna egy balliberális hatalom, ha Kálnoky fiának a története az én fiammal esne meg.

Szóval Schilling Árpád kiváló rendező? Nem érdekel.

Vajon hány balliberális művészeti, tudományos és egyéb kulturális kiválóság itthon tartásáért lennék hajlandó veszélybe sodorni a gyerekemet? Nem kell rajta sokat gondolkodom: ott van a válasz a címben. Menjenek el mind. Minél előbb, annál jobb. Ha a balliberálisok az emberek alapvető igényeire nem képesek igent mondani és ezt az ostoba hisztit játsszák, hogy vagy a gyereked biztonsága és a hazád jövője, vagy X, akkor írjanak csak be bármit az X helyébe, amit el akarnak tüntetni ebből az országból: magukat, a civil szervezeteiket, a szellemi és kulturális élet nagy részét, akár az EU-tagságunkat - örömmel fogjuk eltaposni ezeket és kiszorítani a képviselőiket az országból, mert egy szülőnek mindig öröm, ha tehet valamit a gyerekéért.

Mostanában konzervatív értelmiségiek újra önmérsékletre intenek.

Sajnos túl gyakran tűnik úgy, hogy a konzervatív értelmiségiek olyan emberek, akik elsősorban értelmiségiek és csak azután konzervatívok és magyarok; akiket jobban érdekel, hogy mit gondolnak róluk a balliberális kollégáik, mint az ország; akik szívesen játsszák a balliberálisok által megírt játékszabályok szerint a vesztes előre megírt szerepét; és akik addig kerülik a konfliktust, míg előbb-utóbb a balliberális oldal segédcsapataiként bukkannak fel, vagy nevetség tárgya lesznek.

Egy dologban azért nagyon igaza van a konzervatív értelmiségnek: hogy a magyar politikában önmérsékletre volna szükség.

Gyakoroljanak tehát önmérsékletet azok, akik csak röhögni, rágalmazni, rasszistázni tudnak, ha meghallják, hogy a többség biztonságos és magyar országban szeretne élni.

Gyakoroljanak önmérsékletet, akik a mai napig nem tudták lemosni magukról (s okkal nem), hogy ha tehetnék, a kipusztítandó magyar középrétegek bőrére valósítanák meg a katasztrofális világmegváltó terveiket.

Gyakoroljanak önmérsékletet, akik a mai napig nem tudták elfogadni, hogy az emberek többsége nem kér ezekből a tervekből.

Gyakoroljanak önmérsékletet, akik valójában legfeljebb a szavazók 30%-át tudhatják maguk mellett és úgy hazudják magukat többségnek, hogy maguk mellé számolnak olyanokat, akikkel a kormány iránti ellenszenven kívül semmilyen közös eszméjük sincsen.

Gyakoroljanak önmérsékletet, akik azt képzelik, hogy pár száz, pár ezer, vagy akár pár tízezer embernek az Országház előtti tüntetése felülírhatja 2,8 millió választópolgár akaratát.

Gyakoroljanak önmérsékletet, akik, miután briliánsan beletrafáltak olyan alapvető emberi igényekbe (mit emberi: kölykét, fészkét, odúját, barlangját az állat is megvédi), amelyekért nagyon sok ember ölni is kész lenne, most azt képzelik, hogy ha kell, nem leszünk ott mi is.

Gyakoroljanak önmérsékletet, akik megvert agresszorként még most sem a béke lehetőségét keresik, hanem ugyanolyan intenzitással folytatják az agressziójukat abban a reményben, hogy külföldről támogatják őket.

Gyakoroljanak önmérsékletet, akik, miközben gyűlöletkampánnyal vádolták a jobboldalt, maguk folytatták és folytatják az igazi gyűlöletkampányt nemcsak a jobboldali politikusok, hanem a szavazók ellen is.

Majd ha tőlük látjuk az önmérsékletet, akkor lehet a jobboldalon is.

Bevallom, nem voltam biztos benne, hogy jó ötlet behúzni a két X-et a Fideszre, és utólag sem vagyok benne biztos, elvégre megnyerték volna nélkülem is. Na de ki másra szavaztam volna? Más párt nem jelentkezett be, hogy képviselné a preferencáimat, az érdekeimet, az igényeimet, a politikai akaratomat - pedig a választás erről szól. Nem arról, hogy ki a legokosabb, a leghozzáértőbb, a legjobb, a legbecsületesebb (a legszebb mindjárt ne legyen?), hanem hogy ki áll a legközelebb ahhoz, amit akarsz. Ez pedig a te döntésed, senki másé.

Ráadásul nem lehetett előre tudni, hogy ez lesz a vége. Ha a balosok és a jobbikosok sokkal fegyelmezettebben szavaznak át egymás jelöltjeire, lehetett volna más. De nem tették. Bizonyára sok balos érezte úgy, hogy olyanokra mégsem, sok jobbikos pedig, hogy ilyenekre mégsem. Az ő döntésük. A Fidesz azért nyert, mert a balosok és a jobbikosok nem szavaztak át eléggé egymásra, mi pedig sokan éreztük úgy, hogy amit mi szeretnénk, azt úgy-ahogy, de a leginkább még a Fidesz képviseli. A mi döntésünk.

Este kapcsolgattam a tévét, és figyeltem, ahogy balliberális politikusok, műsorvezetők és kommentátorok hogyan hibáztatják a saját kudarcukért a magamfajta választót, akinek az ő pártjaikra kellett volna szavaznia a Fidesz helyett, csak persze a "gyűlöletkampány" és a "propaganda" megtette a magáét. (Végül is, igen: a balliberális gyűlöletkampánynak és propagandának is volt némi szerepe abban, hogy a Fideszre szavaztam. Hogy befogtam-e az orromat? Az én dolgom! Egyedül voltam a szavazófülkében. De ha ti kérdezitek, nem: nektek nem. :))

Néztem ezeket az elkeseredett embereket, ahogy megmondanák, még az eredmény utólagos ismeretében is, hogy nekem, a választópolgárnak, a nép, azaz a szuverén egy nyolcmilliomod részének miért kellene aggódnom és miért nem, hogy mitől kellene féltenem a hazámat és mitől nem, hogy miben kellett volna reménykednem, hogy mit gondoljak, mit tartsak fontosnak, hogy mi az érdekem, hogy milyen világot akarjak és milyet ne. Ezek a demokraták annyira jobban tudják, hogy én mit akarjak, hogy legszívesebben ők akarnának helyettem is. És ugyanezek az emberek, vagy ha pont nem is ők, de hozzájuk nagyon hasonló emberek dühöngenek és a pokolra kívánják a magamfajtákat azért, mert miközben ők leszarják, hogy nekem valójában mi a fontos, kölcsönösségi alapon én is leszarom, hogy nekik mi az.

Mégis jó helyre ment az a két X.

Elégtétel? Nem hiszem, hogy lesz, inkább csak duma. Nem is bánom: nekem ezzel az eredménnyel most megvolt. Ha én lennék Orbán Viktor, azt mondanám, ennyi éppen elég lesz elégtételnek, főjenek csak a balosok a levükben, amelyet a gyilkos szándékaikkal eresztettek és a gyűlöletükkel hevítettek. De nem én vagyok Orbán Viktor. Lehet, hogy neki van igaza, mikor olyanokat mond, "Ha kint állok a mezőn egy nagy karddal a kezemben, és rám jönnek hárman, akkor nem moralizálok, nem okoskodom, egy feladat van, hogy azt a hármat le kell kaszabolni.” Másfelől viszont Orbán Viktornak az is az érdeke, hogy pontosan ilyen ellenzéke legyen, ilyennek maradjon meg, amilyen, a szürkeállományával együtt.

De most hétfő van. A választásnak vége, az ellenség legyőzve, a dolgozó, gyereket nevelő, középosztálybeli vagy talán csak oda vágyó magyar választópolgárnak a győzelem után iskolába kell vinnie a gyerekét, aztán be kell mennie a munkahelyére, és elvégezni jó sok munkát. Az élet folytatódik. Mi folytatjuk.

Idézőjelben. A "gyűlölet" és a "fenyegetőzés" ugyanis - eddig - leginkább szájhősködés, a "normálisat" pedig legalább kétféleképpen érthetjük.

Lehet "normális" az, ami jó, helyes, amit szeretnénk, amire vágyunk.

És lehet "normális", ami érthető, természetes, amit megszoktunk, ami van.

Lám, a szavak hogy becsaphatnak bennünket. A gyűlölet és a vele járó fenyegetőzés az előbbi értelemben persze nem normális, az utóbbi értelemben viszont nagyon is. Miért?

Nem gondolom, hogy Magyarország megbolondult. Azt gondolom, hogy az emberek reakcióiban óriási szerepet játszik az, hogy milyen helyzetben találják magukat (igen, ezt öt éve írtam, de tartom). A politikai viták hangnemét is meghatározza a helyzet: miről vitatkozunk, mekkora tétje van a dolognak, mennyire különböznek az álláspontok, mennyire lehetséges valamiféle kompromisszum.

Képzeljünk el egy országot, ahol nagyjából minden rendben, a politika legsúlyosabb kérdése pedig az, hogyan lehetne a várakozásokhoz képest még +0,2% GDP-növekedést összehozni. Ilyen helyzetben könnyű udvariasan, jóindulatúan, a másikat nem ellenségnek, hanem tiszteletre méltó ellenfélnek tekintve vitatkozni. Hiszen először is: kicsi a tét. Ha sikerül elérni a vágyott növekedést, az jó, de ha mégsem jön össze a +0,2% - túléljük. Másodszor: a felek egyetértenek a célban, legfeljebb az oda vezető utat látják másképp. Ha valaki eleve ugyanazt akarja, mint mi, akkor érdekközösség van köztünk, így nehéz róla csúnya dolgokat feltételezni, például, hogy áruló vagy hogy diktatúrára tör. Legfeljebb annyit, hogy buta... khm, elnézést: hogy sajnos téved. (Mert miért is ostobáznánk le valakit közös cél és kis tét esetén?)

A mai magyar politikában - és általában a nyugati világban, amelynek a részei vagyunk, még ha csak függelék formájában is - a tétek nagyok, a célok ellentétesek, az érdekek gyakran ütköznek, a percepciók pedig ennek megfelelően szinte már nem is különbözhetnének jobban egymástól. Mi nem arról vitatkozunk, hogy hogyan lehetne még +0,2% a GDP-növekedés, hanem hogy mi legyen a migrációval, maradjon-e a Fidesz-kormány, valóban egy diktatúrát kell-e megelőznünk, maradjon-e az egykulcsos adó, a jelenlegi családtámogatások, a segély helyett közmunkát kínáló társadalompolitika, költsünk-e többet az egészségügyre, át- vagy visszaszervezzük-e az oktatást, elhiggyük-e az ellenzéki pártoknak, hogy véget vetnek a korrupciónak és élhetőbb lesz az ország, vagy inkább azt gondoljuk róluk, hogy tönkreteszik még azt a keveset is, ami jó.

A tétek nagyok. Aki nem akar tömeges bevándorlást, annak nagyon nem mindegy, kire-mire szavaz. Aki nem akarja, hogy átlagos jövedelemmel is megint megnyúzza őt a progresszív adórendszer, annak sem. Aki kap valamilyen családtámogatást (pl. gyerek utáni adókedvezményt), annak sem. Aki nem szeretné, hogy a baloldal megint válogatatlan eszközökkel próbálja kinyírni a középrétegeket, annak sem. De akivel csúnyán elbánt valamilyen fideszes hatalmasság vagy lenyúlták az üzletét, annak sem. Aki úgy érzi, hogy idős családtagja kórházi szenvedéseiről a Fidesz kormányzása és az egészségügy elhanyagolása tehet, annak sem. Aki a Fidesznek köszönhetően kevesebb rezsit fizet, annak sem - de akinél a rezsicsökkentés miatt elmaradt a karbantartás és ez oda vezetett, hogy nála sárga víz folyik a csapból, annak sem.

Ahol nagy tétek mellett az érdekek illetve a preferenciák súlyosan ütköznek, ott könnyen lángol fel a gyűlölet. Akinek a politizálása - vagy bármilyen tevékenysége - az ember alapvető igényeit és érdekeit sérti vagy fenyegeti, azzal szemben teljesen természetes, "normális" reakció a harag és az erős ellenszenv: ha úgy tetszik, a "gyűlölet". Az ilyen szereplőt könnyű ellenfél helyett ellenségnek tartani - mivel az is. Van valamiféle képmutató, finomkodó gátlásosság a közbeszédben ezzel a szóval kapcsolatban, pedig semmi "baj" nincs vele, teljesen normális magyar szó, és többek között a fentieket is jelenti. A "gyűlölettel" ugyanez a helyzet: mi sem természetesebb, mint hogy az emberek gyűlölik az ellenségeiket, csak a balliberálisok nyelvi agressziója kitörölné ezt is a szótárból, ahogy a normalitást is a gondolatok világából.

Ha valaki úgy gondolja, hogy a Fidesz politizálása súlyosan sérti vagy fenyegeti az érdekeit, az könnyen gyűlölheti a Fideszt, és azzal együtt bárkit vagy mindenkit, aki a Fideszt hatalomban tartja - például engem is, mert egyre inkább úgy néz ki, hogy jövő vasárnap oda megy a szavazatom. Igen, kedves olvasó (ha van még itt balliberális olvasó azután is, hogy már megírtam nekik, hogy semmi értelme :)), ha neked valami nagy bajod van a Fidesszel, ha létfontosságúnak érzed, hogy a Fidesz jövő vasárnap megbukjon, akkor az ellenséged vagyok, gyűlölj csak nyugodtan. Ellentétes az akaratunk, ellentétesek a preferenciáink és az érdekeink, én fenyegetem azt, ami neked nagyon fontos, te pedig azt, ami nekem, tehát mi sem természetesebb, mint a gyűlölet.

Mert persze nekem is volna okom gyűlölni a baloldalt: fenyeget a migrációval, a radikális világmegváltó terveivel - amelyekhez a kommunizmus történetét ismerve nem sok reményt fűzök -, annak a dolgozó, gyereket nevelő magyar "középosztálynak" a kinyírásával, amelyhez én is tartozom, tehát végső soron azzal, hogy lerombolja a világomat, elveszi tőlem a hazámat, amelyet a gyerekem világának és hazájának is szánok. A kőkorszak óta két dolog biztosan létezik, amelyekért az emberek ölni hajlandóak: a családjuk és a hazájuk (avagy a törzsük). Pár éve még vicceskedve írtam a polgárháborúról. Most sem tartom valószínűnek - van előnye annak is, hogy nagyszájú és lelkes, de cselekedni már kevésbé szerető, kényelmes, lusta nemzet vagyunk -, de ha biztosan tudnám, hogy lesz, akkor azt mondanám, essünk túl rajta most, amíg még nem vagyok túl öreg hozzá, és amíg a fiam eléggé kicsi még, hogy ne neki kelljen.

Az igazság persze az, hogy nem gyűlölöm a balosokat. Nem akarok szenteskedni: nem valami fennkölt erkölcsi szempont miatt nem gyűlölöm őket, hanem egyszerű mentálhigiénés megfontolásból. A gyűlölet arra "való", hogy motiváljon, mozgósítsa az energiát a cselekvéshez. Cselekvés nélkül nincs értelme a gyűlöletnek. Csak az elmédet mérgezed vele. Akkor vedd elő, ha cselekedni kell. Április 8-án lesz egy egészen kis lehetőség a cselekvésre: betehetjük a szavazatunkat másik ötmillió mellé, hátha számít valamit. Igen, az én szavazatomban lesz egy kis gyűlölet (különben tán el se mennék): azok felé az ellenségek felé, akik szeretnék tönkretenni az életemet (persze csak néhányan személyesen, a többiek egészen személytelen, közvetett módon), és felhatalmazás Orbán Viktornak, hogy ha nyerünk, legyen meg az elégtétel, amit ígért, lépjen a tökükre, én támogatom. Aznap előveszem a gyűlöletet, utána mehet vissza a naftalinba, míg nem lesz rá újra szükség.

Jól van ez így? Mindegy: mostanra nincs más. Kellett, hogy így legyen? Fogalmam sincs. Ahol ellentétes preferenciák és érdekek feszülnek egymásnak, ott vagy harc lesz - politikai "háború", esetleg majd igazi polgárháború -, vagy kiegyezés, de az utóbbihoz tárgyalni, alkudozni kell. "Mit akarsz? Foci helyett költsünk inkább kórházakra? Lehet róla szó, ha cserébe marad a szigorú bevándorláspolitika és a határkerítés. Hogy a letelepedési kötvényeket szüntessük meg? Deal. Adórendszer? Hm, vegyünk elő egy papírt, számoljunk és alkudozzunk." Lehet, hogy ha 199 politikus helyett 199 véletlenszerűen kisorsolt állampolgár ülne a parlamentben, gyorsan megegyeznének. Vagy nem.

De a szavazók millióiból álló társadalom nem tud kiegyezni. Nem tud alkudni, nem képes tárgyalóasztalhoz ülni - nem férnénk el... A "társadalmi párbeszéd" valójában azokon keresztül zajlik, akiknek sokakhoz jut el a hangjuk: a politikusokon, újságírókon, véleményformáló értelmiségieken, és egyéb, ezreket, tíz- és százezreket elérő megmondóembereken keresztül. Ezek az emberek az elmúlt években gyakorlatilag semmit sem tettek azért, hogy valamiféle kiegyezés létrejöhessen, a választás közeledtével pedig teljes harci üzemmódra kapcsoltak. Gyakorlatilag megszűnt a tájékoztatás, a megjelenő cikkek csakis a harcról szólnak, semmi másról.

Ennek fényében különösen ironikus, hogy a "gyűlölet" szóból is fegyver lett: a "gyűlöletkeltés" vádként hangzik el egészen abszurd módon odáig menve, hogy a 444 a nácizmusnál is rosszabbnak tartja az egyik új Fidesz-plakátot, és ezzel közvetve lenáciz nagyon sokunkat. (Nos, ezért is elégtételt kell majd venni.)

Erről a plakátról van szó:

Persze rögtön mellé tehetjük Gyurcsányék ugyancsak botrányt kavart videóját arról, hogy Kolozsváron az utcán megkérdezett erdélyi magyarok a Fideszre szavaznak.

Bármilyen meglepő, én egyikben sem látok gyűlöletet.

A plakát számomra egyszerűen arról szól: állítsuk meg a tömeges bevándorlást, védjük meg a hazánkat, a kultúránkat, a megszokott és otthonos életünket, a gyerekeink jövőjét, és ne engedjünk a területünkre olyan tömegeket, amelyekben erősen túlreprezentáltak a fiatal férfiak, tekintve, hogy az emberi történelem évezredei során az ilyesmi gyakorlatilag soha nem jelentett jót az ott élőknek. Ehhez nem kell senkit sem gyűlölni: a gyűlölet nem azonos azzal, hogy nem akarjuk valakivel megosztani az életünket. Még segíthetünk is, ha a segítség nem az életünk és a világunk kockáztatásával jár, hanem oda küldjük, ahol szükség van rá. Egy ilyen plakát nem mond ellent annak, hogy Magyarország például segítsen újjáépíteni egy szétbombázott iskolát Damaszkuszban, vagy akár szálljon be egy törökországi menekülttábor üzemeltetésébe.

Ugyanígy a Gyurcsány-videóban sincs gyűlölet: az üzenete mindössze annyi, "kedves baloldali szavazó, ha nem akarod, hogy a Fidesszel szimpatizáló határon túli magyarok szavazata döntsön, akkor jöjj el te is és szavazz ránk". Bár eszembe nem jutna Gyurcsányékra szavazni, ez teljesen legitim kampányüzenet. Ők is szavaznak, és arra, akit nem kedvelsz, hát szavazz te is.

Persze, biztosan vannak olyan emberek, akik a plakát láttán azt gondolják, "legéppuskáznám az összes mocskos migránst", meg olyanok is, akik a videó láttán azt gondolják, "ütném ezeket a magyarul beszélő szőröstalpú románokat". Igen, ez már gyűlölet, de nem a plakát és nem a videó gyűlölete, hanem azé, aki látja és aki a plakát illetve a videó láttán ezeket gondolja. Felnőtt magyar választópolgárokról beszélünk, akiknek el kell tudniuk dönteni, mit gondoljanak egy plakátról vagy egy videóról. Ha a plakátra és a videóra toljuk a felelősséget, azzal felelőtlen, éretlen gyerekként kezeljük a választópolgárt. (Akkor meg mi lenne a baj egy diktatúrával? :)) Ezt pedig olyan emberek teszik, akiknek sokakat elérő kommunikátorként - elsősorban a többség bevándorlásellenes álláspontjától berzenkedő balliberális oldalon - óriási felelősségük van abban, hogy nem léptünk semmit egy kiegyezés felé. (Megint: ezért is elégtételt kellene venni.)

Magyarán, túl nagy a hiszti a gyűlölet körül. Én persze a gyűlöletet inkább a baloldalon látom - ez a tapasztalatom -, de nincs ezzel baj. Normális emberi érzés, még ha kellemetlen is. Ahogy normális az összes negatív, kellemetlen emberi érzés, amelyeket nagyon utálunk átélni, de amelyek nélkül nem volna emberi az életünk, és nem tudnánk értékelni a pozitív érzéseinket sem. Nem is szeretném a gyerekemet, ha nem félteném attól, hogy nem lesz hazája. Nem is szeretném a hazámat, ha nem félteném attól, hogy elvész. Nem is szeretném egyiket sem, ha nem volnék hajlandó legalább egy kis időre, a cselekvés idejére gyűlölni azokat, akik őket fenyegetik.

Hagyjuk a hisztit. A gyűlöletet pedig osszuk be okosan - szükségünk lehet még rá.

Az ellenzéki sajtó és blogok szerint rendkívüli dolog történt: március 15-én Orbán Viktor megfenyegetett, no nehéz megmondani, hogy kit is, egyesek szerint az ellenzéki pártokat és médiát, mások szerint pedig már mindenkit, aki nem fideszes. A mondat, amely valójában az ünnepi beszédben elhangzott, ehhez képest így szól: "A választás után természetesen elégtételt fogunk venni, erkölcsi, politikai és jogi elégtételt is."

Nem tudom, akik szerint ez félelmetes, most valóban beijedtek, vagy csak úgy tesznek - mindenesetre tegyük helyre a fenyegetést. Kezdjük azzal, hogy történelmi kontextusba helyezzük: Magyarországon az utóbbi évtizedekben alig történt bármilyen politikai "elégtétel", hogy erkölcsiről és jogiról ne is beszéljünk. A rendszerváltáskor megúszták a komcsik, utána megúszták a privatizátorok, az olajszőkítők, majd a tolvaj és hazudozó politikusok nagy része, a politikával üzletelő korrupt szereplők, mind a mai napig. Milyen elégtétel? Ugyan már. Néha horogra kerül egy-egy kishal, néha börtönbe kell vonulnia valakinek a második-harmadik vonalból, a politikusok időnként megbuknak, az elit és kiszolgálói néha be kell érjék a korábbi milliók helyett havi félmilliós jövedelemmel, horribile dictu néha el kell menniük dolgozni - de a legritkább eseteket leszámítva nem kell félteni őket. Márpedig a mostani félelmeket is - ahogy általában a politikai üzeneteket - az ilyen körökbe tartozó emberek fogalmazzák meg.

"Elégtétel" valószínűleg azért nem volt és nem lesz, mert az emberek többsége nem akar semmiféle felfordulást és bizonytalanságot, főleg nem azért, hogy megbüntessenek néhány csirkefogót, akiknek a helyére majd másféle csirkefogók jönnek, egyébként pedig van gondjuk elég. Ha egyszer majd valóban "elégtételt" akarunk, javaslom, pörgessük vissza az időt a rendszerváltásig, és kezdjük azzal. Bele fogunk rokkanni sajnos, de ha valaha tényleg el akarjuk kezdeni, és tisztán akarjuk elkezdeni, akkor kezdjük ott.

Van ugyanakkor az orbáni "fenyegetésnek" egy másfajta kontextusa is. Ez pedig az, hogy a fenyegetőzés mostanra normális része lett a politikának. Nem a mostani március 15-én kezdődött, hanem jóval korábban, mostanra tulajdonképpen hozzászokhattunk, három szinten is.

Az egyik szint a politikusok és médiaszolgáik fenyegetőzése. Nehéz, talán lehetetlen is volna visszakeresni, hogy mikor is kezdődött, de ami a mostani kormányzati ciklust illeti, a balliberális oldalnak egyáltalán nincs oka szerénykedni: a nyilatkozataikban és a publicisztikáikban jó ideje ott vannak a Fidesznek és Orbánnak címzett fenyegetések, a "forradalomtól" a börtönön át a lámpavasig. Ha nekik szabad fölvetni, hogy az ilyesfajta fenyegetőzés, amikor épp nem adják, hanem kapják, vajon kiterjed-e a szavazókra is, akkor nekem mint pár hét múlva nagy valószínűséggel a Fideszre szavazó állampolgárnak is szabad föltennem a kérdést, hogy a balliberálisok helyenként polgárháborús uszítással határos szövegei vajon szólnak-e nekem is. Ha szólnak, hát szóljanak, hozzászoktam, de akkor ne csodálkozzon senki, ha én is ennek megfelelően viszonyulok hozzájuk.

Ehhez kapcsolódik az eggyel lejjebbi szint, ahol úgy tűnik, hogy igen, szólhatnak. A fenyegetőzés megjelenik nemcsak a politikából élők, hanem a laikus, hétköznapi állampolgárok szintjén is. Ezt valószínűleg elég sokan tapasztalhatjuk. Mások tapasztalatait persze nem ismerem részletesen, és a névtelen kommenteket sem számítom, de annyit mondhatok: azért, amit ezen a blogon és máshol írok, az utóbbi két-három évben öt vagy hat embertől kaptam fenyegetést úgy, hogy legalább az egyikünk ismeri a másikat. Ezek persze nem komoly fenyegetések, és megvan az a szórakoztató koreográfiájuk, hogy számon kérésre a fenyegetők sürgősen visszavonulót fújnak, de régebben ilyen akkor sem volt. A neten kívül pedig egy ballib többségű munkahelyi környezetben származik hátrányom és kellemetlenségem abból, hogy nyíltan jobboldali vagyok - régen ilyen sem volt. Mondanom sem kell, egyik sem veszi el a kedvemet attól, hogy továbbra is jobboldali populistának valljam magam, sőt. Na de ha ezzel egy közönséges választópolgárnak együtt kell élnie (és úgy tűnik, hogy igen, és ez a normális, mostanra megszoktuk, és ha lesz időm, akkor majd visszatérek rá, hogy ez miért normális), akkor azok, akik politikusként, pártok embereként, szakértőként, aktivistaként vagy újságíróként a politikából élnek, ne panaszkodjanak. Viseljék csak el: benne van a fizetésükben, ráadásul sokak által figyelemmel kísért kommunikátorként komoly felelősséget is viselnek ezért a helyzetért.

Végül a harmadik szint az első kettő fölött áll: arról van szó, hogy a balliberális politizálás maga is fenyegetés. Ezt már fejtegettem a több, mint két évvel ezelőtti TLDR-posztban, és a blog nagy része azóta is erről szól (ezért is hanyagolom: nem nagyon lehet újat mondani, ritkán érdemes pár sornál többet írni, most ebben élünk és fogunk is élni még egy ideig). A balliberálisok (vagy a "kultúrmarxisták", vagy "Sorosék" - nekem mindegy az elnevezés, nem a név számít, hanem a dolog, amit nevezünk valahogy) eltörölnék azt a világot, amely számunkra ismerős és minden tökéletlenségével együtt is kedves, mert az otthonunk; és elvennék még a reményt is egy olyan világra, amelyről a rendszerváltás előtt álmodtunk és amelyet a rendszerváltás után is legfeljebb nyomokban tapasztalhattunk meg, de amelyre sokan még mindig mint vágyott, normális világra gondolunk. Ez a bevándorláspárti, multikulturalizmus-párti, a normalitás megszokott kereteit felrúgó, a globalista nagytőkével szövetkezett balliberális politizálás még a legkedvesebb modorban előadva is fenyegetés, hiszen az üzenete nem más, mint hogy eltörli a világunkat, elveszi az otthonunkat és kiszolgáltatott, alávetett idegenné tesz minket a saját egykori hazánkban. Ez a balliberális oldal a nyugati világban - abban, amelyiknek a lázongó félgyarmata vagyunk - még mindig hatalmon van, tartja magát a bekapott kisebb-nagyobb ütések (Trump, Brexit, AfD, FPÖ) ellenére is, és olyan emberek állnak mögötte és a soraiban, akik sokkal gazdagabbak, mint Mészáros Lőrinc vagy Tiborcz István, és sokkal több humán tőke áll a rendelkezésükre, mint amennyi Schmidt Máriának vagy Lánczi Andrásnak valaha is fog.

A magamfajta jobboldali szavazó számára tehát a fenyegetés a baloldalról jön, és jóval régebb ideje, mint Orbán Viktor minapi beszéde. Megszokhattuk, megszoktuk, és egyre inkább úgy tűnik, hogy ez a normalitás - a történelem nem ért véget, sőt, most pörög fel csak igazán -, de akkor hadd röhögjem ki már a ballibeket, akik az Orbán-beszédtől rettegnek.

Nem biztos persze, hogy valóban rettegnek. Sőt, a legprominensebb szereplőikről tippelném a leginkább, hogy nem, hiszen ők elég magasan és eléggé szem előtt vannak, hogy ne érje őket baj, vagy ha mégis, mindig puhára essenek, mindig legyen a hónuk alá nyúló kéz. Ők nyilván a kampánylehetőséget látták meg a beszédben, egy második "köteles beszéd" lehetőségét, hátha bejön, ahogy az első is bejött.

Nem tudom, taktikailag okos dolog volt-e Orbán Viktortól, hogy a beszédébe beleszőtt egy ilyen enyhe, de mégis fenyegető fordulatot. Ez csak a közvélemény-kutatásokból, vagy még inkább a választási eredményekből derülhet ki. Választópolgárként egyet mondhatok: Orbán ezúttal a szívemből beszélt. Nem, egyáltalán nem tetszik minden, amit a Fidesz csinál - soha nem lesz olyan párt, amelyikben minden tetszeni fog -, de Orbán Viktor most olyat mondott, amit egyáltalán nem bánok. Egyáltalán nem bánom, ha a balliberálisok esetleg tényleg fenyegetve érzik magukat - nagyon is ideje, hogy érezzék. (A Jobbik már más tészta, de rajtuk most nem igazodom ki.) Nyilván egy ilyen posztot sem taktikailag okos dolog megírni, ám erre ugyancsak egy dolgot mondhatok: leszarom. A magamfajta jobboldali választópolgár számára nem a pártok és a posztok a fontosak, hanem hogy megvédjük, ami nekünk a legfontosabb: a családunkat, a hazánkat, a gyerekeink jövőjét, és azt a normális világot, amely még mindig nagyon messze van, de amely csak addig jöhet el, amíg a puszta álmát is megvédjük. Meg is fogjuk védeni. A választás után pedig természetesen elégtételt fogunk venni, erkölcsi, politikai és jogi elégtételt is.

Nagyot változott a szavak jelentése az elmúlt években. Ki a baloldali, ki a jobboldali, mit jelent a demokrácia - mindezt és még több mindent újra kellene gondolnunk. Azaz nem kell, mert azok, akiknek az ilyesfajta gondolkodás a feladatuk, szerencsére már újragondolták helyettünk. Tessék egy kisszótár ahhoz, hogy ami régen ezt vagy azt jelentette, az ma hogyan jelenti emezt vagy amazt - a teljesség igénye nélkül.

Kedves Olvasó! Remélem, nem nevettél. Ez a poszt ugyanis nem vicc.

Persze nem Magyarországról szól. A nyugati világról szól, amelynek Magyarország a függeléke, perifériája, félgyarmata. Magyarországon legfeljebb az életnek arról a szeletéről, ahol ez a fajta gondolkodás tartja magát. Magyarország még úgy-ahogy ellenáll ezeknek a trendeknek - meg is fizeti az árát. Nincs más választása, ha egyszer olcsóbban nem kapja meg, amit szeretne. De dolgoznak rajta, hogy ne kaphassa meg.

"Kedves Baloldaliak és Liberálisok!

Nyilvánvaló, hogy utáljuk egymást, mint a szart. Ellentétesen látjuk a világot, mást gondolunk jóról és rosszról, másképp látjuk a múltat és jövőt is, nem értünk egyet szinte semmiben. Egy dologban talán igen: abban, hogy most már túl sok volt a Fideszből, és nem szeretnénk, ha a szavazatoknak kevesebb, mint a felével ismét a Fideszé lenne minden ebben az országban.

Ezért most alkalmi szövetséget ajánlok. Nem kell megkedvelnünk egymást, egy kicsit sem, és nem kell hosszú távon egymáshoz közelednünk sem. Csakis arról van szó, hogy van egy közös érdekünk, van valami, amit szeretnénk megakadályozni, és csak együtt akadályozhatjuk meg, bármit is gondoljunk egymásról. Gondoljunk ezután is bármit, most viszont ebben az egy dologban alkudjunk meg."

Mondhatta volna, de nem ezt mondta.

Hanem elment a Spinozába (:D !!!) és hűségesküt tett a balliberálisoknak. (Igen, ezt a propagandaoldal írta. És? Igazat írt? Igen. Hát akkor? Tessék megszokni, hogy bizonyos szavak elvesztették az erejüket.)

Vona ment el a balliberálisokhoz, és nem a balliberálisok mentek el Vonához vagy a Jobbikhoz. Vona mondott a balliberálisok számára kedvesen hangzó dolgokat, és nem a balliberálisok ismerték el, hogy "na jó, egyben-másban azért a Jobbiknak is voltak jogos észrevételei". Vona nem kezet nyújtott, hanem letérdelt a balliberálisok előtt, akik így most kényelmesen játszhatják el a kérőt finnyásan méregető úri kisasszony szerepét.

Nem tudom, miért tette, és nem tudom, hány szavazó szimpátiáját nyeri meg ezzel a baloldalról vagy a Fideszből kiábrándultak közül. De hogy a jobboldalon sokak rokonszenvét vagy legalább jóindulatú semlegességét elveszíti, az biztos.

Az lehet, hogy nem terv, és nem Soros-, de létezik. Pontosabban: amit a Fidesz a kommunikációjában "Soros-terv" néven emleget, az létező dolog, valós probléma, még ha az elnevezése vitatható is.

Nem, természetesen senki sem gondolja, hogy Soros György minden délben egy Führer-bunkerben tekinti át a szárnysegédeivel, a zsebében lévő politikusok, a hálózatához tartozó balliberális értelmiségiek és az általa pénzelt álcivilek vezetőivel a nyugati világ bevándorlás útján történő leigázásáért vívott háború állását, hogy kiadja az aznapi parancsokat.

Viszont igen, a nyugati világ zömmel balliberális nézeteket valló elitjében és kiszolgáló apparátusában, a politikai és a gazdasági vezetésben, a bürokráciában, a médiában, a filmesek és egyéb művészek világában, az egyetemeken, az ügyvédi irodákban, a tech-cégekben, az iskolák tanári karaiban igenis létezik és elterjedt az a nézet, hogy a korábban harmadik világnak nevezett országokból Európába és Észak-Amerikába irányuló tömeges bevándorlás kívánatos vagy legalábbis elviselendő; hogy elő kell segíteni vagy legalábbis nem szabad akadályozni; hogy az ezzel ellentétes véleményeket és akaratnyilvánításokat megbélyegezve kell az asztalról lesöpörni; sőt, jobb az embereket meg sem kérdezni, hátha rosszul döntenek.

Ez nem "terv" abban az értelemben, hogy nincs (valószínűleg) egy központi vezetés, amely a célokat kijelöli és a stratégiát megalkotja, de tervként működik abban az értelemben, hogy a kigondolói és végrehajtói legalábbis jelentős részben ugyanazokban az eszmékben hisznek, ugyanazok vagy kompatibilisek az érdekeik, ugyanazokat az újságokat olvassák, ugyanazokat a normákat követik, ugyanazok a gondolkodási és cselekvési sémáik. Nem "Soros-terv" abban az értelemben, hogy Soros György ugyan fontos figurája, szervezője és szponzora ennek a csapatnak, de korántsem az egyetlen ilyenje, és főleg nem a fővezére. Nem is kell fővezér: a bevándorláspártiaknak nem kell összeülniük és egyeztetniük, hogy a lépéseik összehangolt stratégiaként hassanak; az Adam Smith-i "láthatatlan kéz" politikai megfelelője mozgatja őket.

Ez magyarázatnak rövid - igyekszem is a posztot rövidre fogni -, politikai kommunikációnak viszont elviselhetetlenül hosszú volna. Nem lehet minden beszédben és nyilatkozatban kifejteni még annyit sem, amennyit most leírtam. Oda szlogen kell, rövid, kétszavas - mondjuk: Soros-terv. Nem tetszik? Szerintem leszarjuk. (A "mi" alatt most mindazokat értem, akik megállítanák a népvándorlást és megőriznék a hazájukat az otthonuknak. Magyarországon ez minimum azt a 3,3 millió embert jelenti, akik tavaly szavaztunk a kvóta ellen.) Az a lényeg, hogy tényleg létezik egy akarat (vagy elképzelések és akaratok összessége, de tényleg mindegy), amely számunkra veszedelmes ellenség, mert ledózerolná az otthonunkat, leigázna és lassan, észrevétlenül kipusztítana bennünket, és ennek az akaratnak dolgozik a pénz, a hatalom és a tudás, no meg a demográfia, és ha nem akarjuk feladni, akkor bizony harcolnunk kell ellene. Másodlagos, hogy minek nevezzük.

A "Soros-terv" ugyanakkor jó szlogen, mert a megfelelő reakciót váltja ki a balliberális oldalból. A ballibek egy része fröcsög és hőbörög, más része szörnyülködik, megint más gúnyolódik és röhög. A legsötétebb időket idéző gyűlöletkeltés, nácik, fideszbirkák, alufólia-sisakos összeesküvés-elmélet, höhöhö. Amíg az elnevezéssel foglalkoznak, addig sem a valós helyzettel és az átlagemberek aggodalmaival, egyúttal világosan megmutatják az átlagembernek, hogy mennyire magasról köpnek rá. Ezzel ki is jelölik a helyüket: és itt valami szép hosszút kellene írni a nyugati liberális elitet kiszolgáló, helyi pénzben jó áron de mégis kilóra megvett félgyarmati fél- és egészértelmiségről, de kár a fáradságért, jó lesz rájuk az is, hogy a Soros-terv ügynökei.

Régen volt már a blogon vendégszerző - tessék a Bölcs Boldi Bácsi meséje:

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kies kis ország: Bergengócia. Történt egyszer, hogy a muszkóviai cár Bergengóciába látogatott, hogy megtekintsen egy lovagi tornát, s ez alkalomból az egyik bergengóc egyetem - mert több ilyen is volt, annyi, hogy nem is tizenkettő, hanem tizenhárom tett ki egy tucatot - a cárnak díszdoktori címet adományozott, amiért egyes magiszterei részt vehettek a muszkóviai molnárok Bergengóciába szánt atommalmának tervezésében.

A díszcím-adományozás alapjában véve a kutyát sem érdekelte - ilyen szempontból a kutyák bölcsebbek az embereknél -, hanem lett nagy felháborodás az udvarral szembenálló doktorok, magiszterek és deákok soraiban - mert Bergengócia demokratikus királyság volt ám, ahol az udvarral szemben sok írástudó volt kritikus, annyi, hogy nem is tizenkettő tett ki egy tucatot, hanem egyenesen tizennégy.

- Szolgalelkű szikofanták! Undok udvaroncok! Méltatlanok rá, hogy egyetemi méltóságok legyenek!

Hanem az egyetemi méltóságok egy része nem értette, miért volna baj, hogy díszdoktorrá tették a cárt, aki kedves vendége annak a királyi udvarnak, amelyet azok a bergengóc polgárok választottak meg többségi alapon, akinek az adójából az egyetem is működött. Mások arra emlékeztették a vitatkozókat, hogy Bergengócia nem a muszkóviai cárnak, hanem a Frank Birodalomnak a vazallusa és az Okcidentális Szövetség tagja, kereskedelmének a negyede zajlik a Frank Birodalomnak csak az alemann tartományaival, míg Muszkóviával csupán kis töredéke, a Nagy Károly trónján ülő Angéla császárnő pedig a bergengóc király hűbérúrnője. Innét nézvést Bergengócia volt a rebellis tartomány, és a császárnőhöz csapatokért fohászkodó fenekedők, az Okcidenstől és az Okcidenshez húzó társaiktól függő doktorok és magiszterek a konformista megalkuvók.

Nem tudjuk, az egyetem szenátorainak közül hánynak a kezét vezette a bergengóc király iránti tisztelet vagy félelem, és hányét a lázadás, de megszavazták a cárnak a díszdoktori címet.

Volt azonban az egyetemnek egy kara, a Falleológiai Kar, amely valósággal nyüzsgött az olyan lázadóktól, akik lázadásuknak nem csupán hangot, hanem képet is adtak azzal, hogy írásaikban az iniciálét mindig az aktuális elvárásoknak megfelelőre színezték, ezen kívül mindig az Okcidens éppen legdivatosabb bölcsességeit másolták a kódexeikbe. Érezték, hogy ha nem tesznek valamit, akkor csúnyán fognak nézni rájuk a nyugati kollégáik, magyarázkodhatnak majd a konferenciákon, esetleg nem kapnak ezüst tallérokat a következő kódexük megírásához. Nyomban megszavazták, hogy elhatárolódnak az egyetem döntésétől, és ellenzik a cár díszdoktori címét. Elégedetten néztek körül: ők lettek a legnagyobb lázadók, a lázadó tartomány lázadói.

Egészen addig, amíg a kar Falleometriai Intézete, mely mindig is különcök gyülekezetének számított a karon belül, meg nem szavazta, hogy támogatja a cár díszdoktorságát, azaz elhatárolódik a kari elhatárolódástól. Most már az intézetiek lettek a legnagyobb lázadók, hiszen a lázadó tartomány és a vele tartó egyetem ellen lázadó kar ellen lázadtak.

Egészen addig lehettek elégedettek, amíg össze nem gyűltek az intézeten belül a Mikrofalleológiai Tanszék doktorai és magiszterei, akik nem pöcsöltek, hanem rögvest megszavazták, hogy a tanszék ellenzi a cár díszdoktori címét, azaz elhatárolódik az intézetnek a kartól való elhatárolódásától. Most már a lázadók ellen lázadók ellen lázadók ellen lázadó tanszék lett a legnagyobb lázadó.

Egészen addig, amíg be nem esett egy, az értekezletről elkéső kolléga, közölvén különvéleményét, amelyben elhatárolódott a kari elhatárolódástól elhatárolódó intézeti elhatárolódástól elhatárolódó tanszéki elhatárolódástól. Így ő lett a lázadó tartomány egyeteme ellen lázadó kar ellen lázadó intézet ellen lázadó tanszék ellen lázadó egyén, vagy ha úgy tetszik, a lázadók lázadóinak lázadóinak lázadóinak lázadója.

Egészen addig, amíg aznap este otthon rá nem parancsolt kiskorú gyermekére, hogy fejezze be a játékot és mosson fogat lefekvés előtt.

Ha a gyermeknek még egy kutyája is lett volna, talán az én mesém is tovább tartott volna.

H.Hartland: - Megmondom én magának, Boldi bá, hogy ki a lázadó, és ki a konformista...

B.B.B.: - Tudom, fiam, te már eldöntötted. De hadd döntse el más is.

H.Hartland: - Most nem találta ki, mire gondolok. Az ember saját magának és a vele egy oldalon állóknak bátor lázadó, az ellenségnek mindig gyáva szolgalélek.

B.B.B.: - Ez már igaz. Csak azt nem tudom, miért erény a lázadás.

H.Hartland: - De miért nincs a mesében kutya?

B.B.B.: - Nem figyeltél? Mert a kutyát nem érdekli, hogy kiből lesz díszdoktor.

Röviden: az, hogy ellenségképet fest, orwellien gyűlölködő, primitíven leegyszerűsíti a valóságot, antiszemita/fasiszta, rengeteg pénzbe kerül és ízléstelen.

De nézzük hosszabban, részletekben.

A Soros-ellenes plakátkampány ellenségképet fest. Soros Györgyöt úgy mutatja be, mint a magyarok ellenségét, aki rosszat akar nekünk. Soros a világ egyik leggazdagabb embere, aki rengeteg pénzt költ a politikai álmai megvalósítására. Ő és az emberei multikulturális, nyitott társadalmat szeretnének, ahol nincsenek határok, mindenki szabad és mindenki szereti egymást. Jól hangzik, de a kommunizmus is jól hangzott. A valóság és a balliberális álmok között áthidalhatatlan szakadék van. A progresszív oldalt ez nem zavarja, taszigálna minket az álmai felé akkor is, ha nem akarunk a szakadékba esni. A balliberális álmok vége a gyakorlatban az, hogy pusztuljon a fehér ember és pusztuljon a középréteg. Hogy mire megöregszem, ne legyen hazám, ahol otthon érezhetem magam, és a fiamnak se legyen hazája, ahol otthon lehet. Hogy öregemberként majd harmadikvilágbeli kultúrájú bűnözők koncoljanak fel, a fiamat fejezzék le, az unokahúgomat erőszakolják meg. Ez a balliberálisokat nem zavarja, mert nekik senki más élete nem drága, hogy jónak érezhessék magukat. Nem tudom, minek kellene tekintenem őket, ha nem ellenségnek.

Persze nem az az érdekes, hogy én egymagam minek tekintem őket. Hanem az, hogy tavaly októberben több, mint három millióan mentünk el egy nem feltétlenül rokonszenves kormány nem feltétlenül rokonszenvesen megfogalmazott kérésére leszavazni egy szaros kvóta ellen.

A Soros-ellenes plakátkampány orwellien gyűlölködő. "Két perc gyűlölet" az 1984-ből. Nem szép. De akkor az, amit a liberálisoktól és a kommunistáktól kapunk rendszeresen az interneten, meg amikor bemószerolnak és keresztbe tesznek, az micsoda? Nem baj, nyomják csak, de akkor ne panaszkodjanak, ha visszakapják. Gyűlöltök és a vesztünket akarjátok? Jó, akkor mi is így leszünk veletek. Nem mondom senkinek, hogy ne gyűlölködjön. Vannak helyzetek, amikor nem lehet más. Ma ilyen a közbeszéd, ez a normális. Amikor ennyire összeegyeztethetetlen elképzelések csapnak össze a jövőről, akkor gyűlölködés van. A mérsékléséről majd máskor. De a panaszkodásnak nincs értelme.

A Soros-ellenes plakátkampány primitíven leegyszerűsíti a valóságot. Valójában Soros György nem a főellenség, csupán egy a balliberális offenzíva hadvezérei közül. De nem is elsősorban hadvezér, mint inkább szponzor. Az emberei pedig nem kilóra megvett bábok, hanem hisznek abban, amit csinálnak, és valószínűleg próbálnák csinálni Soros pénze nélkül is. Ezen kívül Soros jó célokra is költ. Na persze. Ha majd a megvalósult liberális, multikulturális, nyitott társadalomban a családom valamelyik tagját valamely erre felhatalmazott kisebbség (vagy addigra többség) tagjai kirabolják, megverik, megerőszakolják vagy lemészárolják, netán ezt mind együtt, akkor igyekezni fogok erősen arra gondolni, milyen jó kognitív tudományi és középkorász tanszékek vannak a CEU-n. Az majd segít elviselni. Meg hogy akik elősegítették, hogy el kelljen viselnem, azok mennyire jót akartak... Ugyan, inkább keressünk olyan plakátot, reklámot vagy kampányt, amely nem leegyszerűsítő, hanem szofisztikált és komplex üzenetet közvetít. Illetve keressen, aki azt hiszi, hogy talál ilyet.

A Soros-ellenes plakátkampány antiszemita/fasiszta. Itt van az a végtelenül unalmas és végtelenül irreleváns tény, hogy Soros György zsidó. Származású. Mert milyen zsidó az, aki olyan migránsokkal árasztaná el Európát, akiknek egyik fő céljuk a zsidók elpusztítása? Milyen zsidó az, aki ugyanazt a felforgató, nemzetellenes, destruktív politikát szponzorálja a zsidók államában, Izraelben is, mint nálunk? Ráadásul az antiszemitizmus (valamint egyéb -izmusok és -fóbiák) vádjával kapcsolatban az elmúlt 27 év legfontosabb leckéje az, hogy aki folyton farkast kiált, annak nem szabad hinni, és annak sem, aki a nyúltól a medvéig bárkit kész lefarkasozni, akivel valami baja van. Az előítéletek elleni "küzdelemnek" miféle "harcosa" az, aki súlyos vádakat napi politikai csatározásokban koptat nevetségesen használhatatlanná?

A Soros-ellenes plakátkampány rengeteg pénzbe kerül. Na ja. Van egy kormányunk, amelyik szereti a pénzt. Melyik előző nem szerette? Hogy melyik lopott többet és mennyivel, azt közgazdaságtanhoz nem értő választópolgárként nem lehet saját fejjel megítélni. A szakértők mondhatnak ezt vagy azt, a polgár pont a szakértelem hiánya miatt nem tudja megítélni, hogy melyik mond igazat. Annyit lát, hogy milyen a saját élete, meg a körülötte élőké, meg hogy az éppen beszélő szakértő azokhoz tartozik-e, akik csak a pénzét szeretnék megcsapolni, vagy azokhoz, akik ennél is rosszabbat akarnak neki. Ugorhatunk is a következő pontra.

A Soros-ellenes plakátkampány ízléstelen. Tényleg nem szép. De komolyan, ha van egy ellenségünk, aki a vesztünkre tör, akkor azon fogunk fennakadni, hogy a kormány kellőképpen ízlésesen áll-e ki ellene? Konzervatív értelmiségiek szokása ez. A "konzervatív értelmiség" meghatározás oximoron, egyesek mégis vállalják, de erről majd máskor. Most annyit, hogy a konzervatív értelmiség a kocsmai jelenetnek az a szereplője, aki, mikor a támadó kést ránt, hogy összevagdaljon, kicsavarná a kezedből a széklábat, mert széklábbal verekedni nem ízléses. Aki űzött olyan sportot, ahol gyakorolhatta a kés elleni harcot (gumikéssel, jó? mielőtt megsebesítik egymást a próbálkozó kedvű olvasók), annak lehet némi fogalma róla, hogy mit jelent ez. Mit lehet erre mondani? Már azon kívül, hogy kurva anyád, konzervatív értelmiség.

Szóval akkor mi is a baj a Soros-ellenes plakátkampánnyal? Kedves Olvasó, ha most a fentiek után azt gondolod, hogy semmi, leszarom, sőt, ha egyáltalán eljutottál idáig úgy, hogy nem háborodtál föl a poszton, akkor te egy ellenségképben gondolkodó, gyűlölködő, primitív, ízléstelen fasiszta vagy. Üdv a klubban!

"Az álhírportálok szintjén mozog az egyetemi gyógynövénytankönyv" (mno.hu)

"Hülyeségek tárháza az Eszterházy Károly Egyetem gyógynövény- és drogismereti tankönyve" (444.hu)

"Már nem tanítanak a vajákos főiskolai tankönyvből" (index.hu)

Az Index cikke ilyesmiket idéz a könyvből:

(Akinek hosszú, ugorja át, a poén az idézetek után jön.)

"A fekete nadálytő fogyasztásakor a rák kockázata nem nagyobb, mintha az alábbi élelmiszereket fogyasztották volna: egy darab mogyoróvajas szendvics, egy harmad gomba, fél pohár szacharinos üdítőital, de egy üveg sörnek vagy bornak már egy százada is veszélyes lehet, s rákkeltő az etilalkohol is!"

"A gyökérrészeket teliholdnál, újholdnál és fogyó holdnál érdemes gyűjteni, tavasszal vagy ősszel napkelte előtt, vagy napnyugta után. Mivel a gyökérnövények eleme a föld, ezért a föld napok, azaz a Bak, Szűz vagy a Bika jegyének napjai megfelelőek a szedésükre. A virágrészek gyűjtése növő holdnál és teliholdnál a legalkalmasabb, kevéssel dél előtt, napsütéses napon, amikor a harmat már felszáradt. A virágnövényeknek a levegő elem felel meg, ezért az Ikrek, a Mérleg és a Vízöntő jegy napjai a legalkalmasabbak a növénygyűjtésre. A levelek szedésére növő holdnál kerüljön sor. A harmatmentes fiatal levelek a legmegfelelőbbek. A levélnövényeknek a víz elem felel meg, ezért a Hold a Skorpió, a Halak vagy a Rák jegyében legyen a gyűjtésük idején. A termések betakarítására a növő hold a legjobb, ha olyan terméseket és magvakat szedünk, melyeket rögtön felhasználunk. Ha a terméseket el akarjuk tenni, akkor fogyó holdnál gyűjtsük azokat. A déli hőségben terméseket nem szabad gyűjteni. A terméseknek a tűz elem felel meg, holdnapjai ezért a Nyilas, az Oroszlán vagy a Kos jegyére essenek."

"Sok gyógynövény tartalmaz rákkeltő anyagot, de az étkezési növények is 5-10% rákkeltő anyagokat tartalmaznak. A búza, a kukorica, a mogyoró, a zeller, a gombák tele vannak ilyen anyagokkal. A lényeg, hogy rákmegelőző anyag is van bennük, mint a C-, E-vitamin, b karotin, az A-vitamin provitaminja. A zsírok a rák felé tolják el az egyensúlyt, ilyenek, pl. a gyorsbüfék ételei, a csirke és halételek kivételével. A rostos tápanyagok rákellenesen hatnak. A gabonafélék, a friss gyümölcs, a zöldségfélék sok rostot és kevés zsírt tartalmaznak. Ahol családi örökletes hajlam van a rákbetegségre, ott legyenek elővigyázatosak a gyógynövényekkel szemben is."

A tankönyv időközben el is tűnt a linkről, ahová a Magyar Nemzet cikke mutatott. A google-ban tárolt változat ma még elérhető. Elérhető még továbbá ugyanennek a tankönyvnek vagy jegyzetnek egy 2007-es változata.

Most jön a poén: a cikkekben kipellengérezett idézetek szó szerint megtalálhatóak már a 2007-es jegyzetváltozatban is, amely egyébként "Készült a HEFOP-3.3.1.-P.-2004-06-0016/1.0 pályázat keretében a HEFOP és a Tűzliliom Környezetvédelmi Oktatóközpont Egyesület anyagi támogatásával" ugyanazon intézmény ugyanazon tanszékén, mint a most kifogásolt kiadvány. (Amely tanszék vezetője a google szerint nem mellesleg azonos az imént említett egyesület vezetőjével.) Nem olvastam végig a két (?) kiadványt, de ránézésre jóval több egyezés is van.

Tehát úgy néz ki, mintha egy 2004-es HEFOP-pályázatban fölvettek volna némi pénzt egy 2007-ben kiadott jegyzetre, amelyet a benne most kifogásolt marhaságokkal együtt egy 2009-es TÁMOP-pályázati pénzből, de közben már valahogy az Új Széchenyi Terv keretében, 2012-ben újra kiadtak.

Ezzel a poszttal és az évszámokkal nem gyurcsányozni, bajnaizni vagy orbánozni akarok. Nem is a tankönyv szerzőjét vagy intézményét akarom megbélyegezni (megteszik azt helyettem sajnos az idézetek). Sőt, ha jóindulatúak vagyunk: aki látott már belülről költségvetési intézményt, az tudja, hogy van olyan, hogy "kaptunk pénzt, el kell költeni, különben elvész", meg olyan is hogy "kellene pénz jó célra, de csak másra kaptunk, le kellene papírozni" (persze van, amire így sincs mentség). Még csak nem is az újságírók ellen írtam ezt, akik pedig tényleg pár perc alatt megtalálhatták volna ugyanazt, amit én.

Csak ideteszem ezt a kis érdekességet. Gondolkodni az olvasó is tud: gondoljon, amit akar.

Ide jutottunk. "Hol a forradalom? Jajj mán, emberek, csalódom bennetek" - affektálja bele az arcunkba serdülőkorom pophőse. A dalszöveget írhatta volna bármely kesergő, körúton belüli balliberális értelmiségi. Hol a forradalom? Hol a nép? Miért nem kergetik már el Orbán Viktort? Hogyhogy nem áll még lángban Budapest?

Who's making your decisions?
You or your religion
Your government, your countries
You patriotic junkies

Van valami disszonáns abban, ha dollármilliomos, a társadalom csúcsán élő, népszerű sztárok énekelnek olyasmit, hogy "föl, föl, ti rabjai a földnek". De ki ellen is? Forradalom a fennálló rendszer, a hatalom ellen lehetséges. A forradalom pedig alapjában véve baloldali dolog. A Dave Gahan által hiányolt forradalom célpontja is jobboldali hatalom lenne:

They manipulate and threaten
With terror as a weapon
Scare you till you're stupefied
Wear you down until you're on their side

A baj csak az, hogy nem 1917-et, hanem 2017-et írunk. Ma, 2017-ben pedig a baloldal van hatalmon.

A nyugati világban a baloldal uralkodik, már közel ötven éve. Az uralkodó baloldal a kommunistáktól a szociáldemokratákon át a liberálisokig terjed, kiegészülve a hozzájuk csapódó, őket névlegesen opponáló, a végén azonban a vesztes előre megírt szerepét engedelmesen eljátszó konzervatívokkal. Baloldaliak a gondolkodási keretek, az igazodási pontok, már a fogalmak és a szavak is. Vagy radikálisan lépsz ki belőlük, vagy sehogy.

Ne tévesszen meg minket, magyarokat, hogy nálunk épp megingathatatlannak tűnik a Fidesz uralma. Magyarország csak egy kis folt a térképen, kiszolgáltatott félgyarmat, erős gazdaság és hadsereg nélkül. Annyira szabad, amennyire megengedik neki. Ne tévesszen meg az sem, hogy Amerikában éppen Trump az elnök. Szoros versenyben, hajszállal és jó taktikával nyert, a baloldal pedig az első pillanattól kezdve totális politikai háborút vív ellene és ezáltal mindazok ellen, akiket képvisel. Szinte a teljes amerikai (és általában a nyugati) elit harcba szállt, a "filantróp" pénzemberektől a Deep State-en, a médián és a szórakoztatóiparon át az egyetemi-akadémiai szféráig. És most úgy látszik, a DM is beállt a sorba.

Az uralkodó baloldal politikája tudatosan vagy sem, de az amerikai és európai fehér középosztály felszámolására tör. Eltörölné azt a világot, amely, mint minden világ, szükségszerűen tökéletlen, fájdalmas és tragikus, nekünk magunknak is, nekem is, igen, és neked is, olvasó, de amelyben sok millió ember jól-rosszul megvolt, otthon érezte magát, a maga mindenütt relatív "középosztálybeli" módján Kaliforniától Kelet-Európáig. Elvenné az otthonunkat, elvenné tőlünk, ami a miénk, elvenné még a reményt is, hogy a gyerekeinknek nemhogy jobb, de legalább ugyanolyan lesz, mint nekünk, leigázná őket, minket pedig a legszívesebben holtan látna, és elvárja, hogy még tapsoljunk is hozzá.

Where's the Revolution?

Come on people

You're letting me down

A dal jó. Fülbemászó, tetszetősen hangszerelt, a ritmusa lassú, de erőt sugároz, ütemesen bólogatok rá, ahogy ezt a posztot írom. Tudom a szöveget is, persze így éjjel egyedül ébren csak tátogom - alszik a gyerek.

Where's the Revolu-u-u-u-tion?

Hát itt van, kedves Dave! Itt zajlik az orrotok előtt. Ellenetek.

Trump a forradalom, a Brexit a forradalom, Geert Wilders és Marine Le Pen a forradalom, az osztrák FPÖ és a német AfD a forradalom, a lengyel kormány a forradalom, és egy kicsit a magyar határkerítés a forradalom. A déli harangszó a forradalom, az út menti feszülethez letett virág és mécses a forradalom, a szavazat a forradalom, a nemet mondás a forradalom, a liberális-kommunista sorból kilógás a forradalom, a rend a forradalom, a magyar gyerek a forradalom, a magyar péknél vásárlás a forradalom. És addig jó, amíg ennyi a forradalom. Ne akarj többet, baloldal.

***

Persze, ne vegyük annyira komolyan. Végül is ez csak egy popsláger.

De ha megnézzük a videót, elgondolkodhatunk azon is, vajon a srácok maguk mennyire vették komolyan.

Dave, Andy és Martin a nevetséges Marx-álszakállakkal. A lepusztult, reménytelen gyárudvar és a megtölteni képtelen kevés táncos. (Ez a DM és Anton Corbijn, lett volna mód és pénz többre, ha akarták volna.) Dave ripacskodó mozdulatai, ahogy a dalt előadja. A végén vesztesen eldobált zászlók. És az a vizuális utalás a fából ácsolt emelvénnyel, amelyről Dave "szónokol":

Mire is emlékeztet ez?

Egy másik, történelmi fényképekről ismert emelvényre. Bizony:

    Volt Trockij...

    Nincs Trockij!

Andy, nem lennék a helyedben, mikor csákány lesz a fejedben!

Vagyis a legjobb esetben ott vagyunk, mint egy jó Laibach-számnál. Mutatnak nekünk valamit, ami jelenthet ezt is, azt is, de nem tolják az arcunkba, hogy mit. Lehet komoly, lehet pusztán trollkodás, vagy lehet egyszerre mind a kettő.

Nem tudom, a DM és persze Corbijn mire gondolhattak. Nem is érdekel. Jó ez így. Ha megkérdezik őket, remélem, bölcsek maradnak és hallgatni fognak. Bármit mondanának, azzal elidegenítenék a közönség egyik felét. Belépnének azoknak a művészeknek és értelmiségieknek a klubjába, akik azt hiszik, azért, mert egy szűk területen valóban elértek valamit, már univerzális bölcsesség birtokosai, akiknek nemcsak joguk, de "társadalmi felelősségük" is, hogy irányt mutassanak. Az pedig nem kell. Az kell, amit valóban tudnak. Szóljon a zene!

1. De hát ez egy bohóc. Ugyan már, komolytalan. Az elnökjelöltségig sem jut el, a Szakértő Nate Silver is megmondta.

2. Na, most vesztették el a republikánusok a választást. Ezzel a jelölttel. Ostoba, bunkó, stílusa sincs. A komoly republikánusok sorra kihátrálnak Trump mögül. Szegény normális konzervatívok! Ennyi volt.

3. Hallották, MIKET mondott??! SZEXISTA! RASSZISTA! Szégyen! Egy ilyen ember NEM LEHET az Egyesült Államok elnöke! Never Trump!

4. Szerencsére úgysem lesz elnök, a Szakértő Nate Silver is megmondta.

5. Hitler!

6. Putyin!

7. Hallották? A híres énekesek, színészek, sztárok sorra kiállnak Trump ellen! Ő is! Meg ő is! Az értelmiség is ellene van! Trump mögött komoly ember senki. Hahaha, beindult a mémgyár is!

8. Ha ezt megválasztják, fasizmus lesz. Polgárháború. Emberek fognak meghalni. De akkor is, ha veszít. Ezek nácik. Fel fogják gyújtani Amerikát.

9. De nem választják meg. A Szakértő Nate Silver szerint persze még nem teljesen biztos, de meglesz. I'm with Her!

10. Ez hosszú éjszaka lesz, rághatjuk a körmünket. Na de tudtuk, hogy szoros lesz. Hogy áll Florida? Nem igazság, hogy egyetlen államon múlhat!

11. Michi-micsoda? Ó, háj, ó, mit visz konzin? Pennsylvani-jaj!

12. Nem ér, Clintonra többen szavaztak! Rég mondja mindenki, hogy a popular vote-ot kellene nézni! Nehogy már ne Kalifornia döntsön! Pokolba ezzel a korhadt, kétszázegyven éves, ostoba elektori rendszerrel! Különben is, újraszámolás lesz!

13. A fake news miatt nyert. A hülyék miatt. A bigottak, a rasszisták, a szexisták szavaztak rá. Sötét idők elé nézünk. Hősnek kell most lenni.

14. Ne szavazzanak rá az elektorok! Az egyik bölcs Alapító Atya is megírta már kétszáznegyven éve, pont az ilyen esetekre gondolva! Kedves, drága, nyomorult, rasszista, szexista, féreg republikánus elektorok, a kurva anyátok becsületére kérünk szépen, hogy ne szavazzatok rá!

15. Orosz hackerek segítettek neki! Ez hazaárulás! Higgyenek nekünk, mi már csak tudjuk, mi az!

16. A CIA tud valamit. Valószínűleg a beiktatása előtt veszik elő. Várjuk ki a végét. Nem lesz elnök.

17. A kurvák pisáját! Olvasták a kémjelentést? Hahaha! Pisi! Kaki! Fütyi! Nuni! Most már BIZTOS nem lesz elnök! Hahaha, ismét beindult a mémgyár!

18. Na jó, lehet, hogy nem igaz, de végül is nem bizonyították, hogy nem igaz, tehát lehet igaz is, nem? Hogy a zsidó gyíkemberekről sem bizonyították? Occam borotvája, hülyék!

19. A beiktatásig még sok minden történhet. Az utolsó pillanatig. Robbantás, távcsöves puska... Egyébként észrevették, hogy sokkal kevesebben vannak a beiktatásán, mint Obamáén?

20. Jól van, agyhalott jobbosok, most örültök, de majd meglátjátok, hogy milyen szar lesz nektek. Ez a populista majd jól átvág titeket. Összeomlás lesz. Amerika összeomlása pedig magával ránt mindenkit. Fogtok még a Szakértők után sírni. De késő lesz.

21. Hahaha, Trump Elnök Úrnak több esze van, mint hogy mucsai orbánviktorokkal barátkozzon! Izraellel barátkozik, bibííí! Orbánt meg se hívta. Meg kell hagyni, sokkal okosabb nálatok és van neki stílusa is. Ami nektek sosem lesz. Éljen Trump Elnök Úr! Egy kicsit.

Donald Trump nyerte az amerikai elnökválasztást, pedig Hillary Clintonra valamivel többen szavaztak. Fogjuk még hallani, hogy ez milyen antidemokratikus és igazságtalan. Liberális és baloldali barátaink talán éppen csak arról nem fognak ábrándozni, hogy avatkozzon már be végre valaki, hiszen, Amerikáról lévén szó, nincs, aki beavatkozzon.

De számít-e, hogy országosan Clinton egy kicsivel több szavazatot kapott, mint Trump?

Igen is, meg nem is.

1) Nem számít, mert az amerikai rendszerben az elnökválasztásnak olyanok a szabályai, hogy nem országosan kell nyerni, hanem az egyes államokban külön-külön. Ez a szabály, és ezt minden amerikainak iskoláskorától illik tudni. Egy versenyben a résztvevők úgy versenyeznek, ahogyan a keretek diktálják. Ezekhez igazítják a stratégiájukat. Nemcsak a jelöltek és a kampánystábjuk, hanem akár a szavazók is. Nem tudjuk, hogyan kampányolt volna a két jelölt, ha a szavazatokat országosan és nem államonként számolják. Nem tudjuk, hányan maradtak távol a szavazástól olyan államokban, ahol eleve lefutott volt a meccs. Clinton például Kaliforniában 62-33-ra nyert, New Yorkban 59-37-re, Washington D.C.-ben 93-4-re (!). Ha valaki ezeken a helyeken republikánus, legfeljebb a gesztus kedvéért vagy lelkiismeretből megy el szavazni. (Ugyanez áll persze az alabamai vagy az oklahomai demokratákra is).

Az országos eredményre hivatkozni olyan, mintha kiszámolnánk, hogy egy focibajnokságnak más lenne a győztese, ha egy-egy mérkőzésen a győzelem nem 3, hanem 2 pontot érne, vagy épp 4-et (szemben az 1 pontot érő döntetlennel és a 0 pontot érő vereséggel). Nincs értelme az összehasonlításnak, mert az már egy másik verseny, és a csapatok máshogy játszanak, ha mások a szabályok. (Régen a fociban csak 2 pontot ért a győzelem, és pont azért változtatták 3-ra, hogy a csapatok motiváltabbak legyenek a támadó szellemű játékra.) Vagy pedig mondhatnánk, hogy Portugália Európa-bajnoki címe "illegitim", hiszen egy "rendes" EB-n csoportharmadikként már ki kellett volna esnie az első körben. Igen ám, de az idei EB-n harmadikként is tovább lehetett jutni, és a portugálok ezt tudták. Szép teljesítményt nyújtott a magyar csapat, de abban a portugálok elleni 3-3-ban az is benne volt, hogy a portugálok eleve úgy mentek ki a pályára, hogy nekik a döntetlen sem rossz.

Nem tudjuk, mi lett volna a magyar-portugál meccs eredménye, ha a portugáloknak mindenképpen győzniük kell. Azt a meccset nem játszották le. Nem tudjuk, mi lett volna az amerikai elnökválasztás eredménye, ha nem államonként, hanem országosan összesítik a szavazatokat. Azt a meccset nem játszották le.

2) Hogy Clinton kicsivel több szavazatot kapott, az olyan szempontból viszont igenis számít, hogy az amerikai "baloldal" nem omlott össze. Beleszaladt egy hatalmas pofonba, elvesztette az elnökválasztás mellett a szenátusi és a képviselőházi többségét is, de attól a tábor még egyben van. Legközelebb újra nyerhetnek. Amerikában továbbra is két, nagyjából egyforma nagyságú tábor néz farkasszemet, és bár a politikai hatalom ezúttal a republikánusoké lett, a demokratáknak továbbra is megvannak a pozícióik abban a gazdasági-, társadalmi-, kulturális-, szórakoztatóipari- és médiaelitben, amely most is majdnem egységesen sorakozott föl Clinton mögé, Trump ellen. Az amerikai "baloldal" csatát vesztett, ám a háborút még megnyerheti.

(Félreértés ne essék: mindezt úgy írom, hogy örülök Trump győzelmének, akkor is, ha nekem ebből személy szerint csak károm származik. Nem csak haszon és kár létezik a világon.)

Valójában az eredmény nagyon szoros volt, egy hajszálon múlott - nagyjából azon, hogy Trump kis többséggel győzni tudott néhány olyan államban is, amely egyébként a demokraták bázisának számít. Nincsen sok értelme grandiózus elméleteket megfogalmazni arról, hogy miért győzött Trump. Taktikai győzelem volt, más taktikával vagy más jelölttel ugyanígy nyerhettek volna a demokraták is. Olyanokat pedig egyenesen ostobaság mondani, hogy "Amerika így döntött", "Amerika ezt vagy azt akarja", erre vagy arra "igent vagy nemet mondott", "az amerikaiak" így vagy úgy.

Választási infografikákban szokás beszínezni a térképen a különböző területeket olyan színűre, amilyen párt jelöltje ott nyert. Ez megtévesztő is lehet, hiszen ha az egyik helyen A jelölt nyer B-vel szemben 52-48-ra, míg máshol B győz ugyanilyen arányban, az a valóságban csak 4%-os különbség, a térképen mégis úgy tűnik, mintha két teljesen különböző országról volna szó. Ugyanígy divatos - néha jóindulatúan - a különböző társadalmi csoportok "beszínezése" is. A jóindulatú általánosításoknál viszont sokkal gyakrabban hallunk és fogunk még olyanokat hallani, hogy Trump szavazói a vidéki fehér bunkók, míg az okos városi diplomások Clintonra voksoltak. Ezzel az egyik baj az, hogy nem igaz. Trump a diplomások körében csak 52-43-ra kapott ki, a diploma nélküliek csoportjában is csak 8%-kal győzött, a diplomásokon belül a fehérek között ugyanakkor pár százalékos különbséggel még nyert is.

A másik baj, hogy olyan liberálisok gyártanak és adnak tovább ostoba és megbélyegző sztereotípiákat, akik más esetben harciasan kiállnak mindenféle sztereotípia ellen. Olyanok vidékifehérbunkóznak most, akik más, általuk kivételezetten kezelt csoportok esetén a hasonló gondolatoknak még akár az egészen civilizált, statisztikával alátámasztott felvetését is rasszizmusnak, egyéb -izmusnak vagy valamilyen fóbiának bélyegeznék. Olyasmiket mondanak, aminek a töredékéért is kirekesztenének és tönkretennének másokat. Az első pontra visszatérve pedig: olyan emberek hivatkoznak a "többségre", akik más esetben a procedurális demokrácia legelszántabb hívei.

Röhögjünk a képükbe.