Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Hartland

Je suis Ugocsa, qui non coronat.

Százhúsz ország közül GDP-ben a 34., optimizmusban és közérzetben a 117. Lakói az EU-ban a legszkeptikusabbak a rendszerváltással kapcsolatban. Melyik lehet ez a kemény ország?

"A baromi abszurd helyzetre az abszurd baromkodás pont megfelelő válasz." (H. Hartland)

"I hate conservatives, but I really fucking hate liberals." (Matt Stone, South Park Republican)

Friss topikok

Linkblog

Tiszta és átlátható választásokat!

2013.06.25. 18:44 Holger Hartland

Már megszokhattuk a ballibsiktől és az emberijogistáktól a kettős mércét, mégis megdöbbentő, milyen pofátlanságokat engednek meg maguknak újra és újra. Tisztaságot és átláthatóságot követelnek, mikor pedig ők maguk terveznek választási csalást, nemzetközi együttműködésben. Igen, az Ergerberger a Bilderberger a Bilderberg-csoportról van szó, melynek titkos ülésén Vörösinges Vivi Viviane Reding (gyerekek, ide majd valami gusztustalan karikatúra kell! - a szerk.) világosan kifejtette, hogyan fogják az emberjogsik aláásni a jövő évi magyar országgyűlési választások tisztaságát. A ballibsik most persze idegesek és terelnek, de hiába. Megdönthetetlen bizonyítékok szólnak ellenük: 1) az ügyet megírta a Magyar Nemzet, 2) Viviane Reding pedig az egészet letagadta - ebből is napnál világosabb, hogy mire készülnek.

Szerencsére a magyar nemzet akaratának védelmében olyan kiválóságok álltak csatasorba, mint az ügyben rögvest feljelentést tevő mégsem tevő KDNP (csak szólok, hogy aki Semjén Zsolt szakdolgozatát emlegeti, az a bíróságon fog felelni érte!), és amit lehet, hogy kevesen vettek észre, a Mos Maiorumon blogoló filozófiaprofesszor. Míg a feljelentést, akár megteszik, akár nem, csak helyeselni lehet (szemkilövetést a hazaárulóknak!), a Professzor Úr sajnálatos túlzásokba esett - ezért is ragadtunk billentyűzetet.

Mert mi következik abból, ha a vezetőknek a nyilvánosság előtt el kell számolniuk még az egymás közti laza csevegéseikről is? A felheccelt, buta nép még követelni fogja, hogy a Miniszterelnök Úr is számoljon el, melyik futballstadion VIP-páholyában, kivel és miről beszélgetett, vagy hogy mi hangzott el 2010-ben a képviselőjelöltek meghallgatásakor a felcsúti rezidencián. Blaszfémia és ribillió! A felheccelt, buta nép még azt is követelné, hogy a hatalom számoljon el a trafikügyekről, a zöldhatóság elnökének diplomájáról, a gipszjakaboknak osztott pénzekről, és még annyi minden másról, hogy egy egész nép züllene visszaélésszerű adatigénylővé.

Persze, ha az emberjogsik azt akarják, hogy a hatalom és a pénz birtokosai számoljanak el - megkaphatják. Mert ki is a hatalom igazi birtokosa? Lapozzuk csak fel Magyarország Alaptörvényét: "B) cikk (...) (3) A közhatalom forrása a nép. (4) A nép a hatalmát választott képviselői útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja." Tehát a hatalom a népé. Na és kié a pénz? A NAV statisztikája szerint 2011-ben a magyar lakosság összesen mintegy 8 ezer milliárd forint éves jövedelmet vallott be. Magyarán, miközben a mi tanácsadói, honlapszerkesztői és egyéb szerződéseink csak pár milliócskáról szólnak (különben is, azoknak is van, ők is így csinálják!), az intézeteink is megvannak potom pár száz millióból, a tisztelt nép ezermilliárdokat vág zsebre.

A tisztelt népnek, a hatalom és a pénz valódi birtokosának pedig ezek után van képe, hogy ne küldje vissza teljes létszámban a nemzeti konzultációt, ne jelenjen meg teljes létszámban a békemeneten, hogy a politikai véleményét zárt körben, baráti társaságban, vagy épp névtelen, gyáva kommentelőként vitassa meg, szavazni meg persze sunyi módon, rejtőzködve, titkosan akar, mint ezek a Bilderbergék.

A hatalom és a pénz birtokosainak döntései legyenek átláthatóak, ebben igazat kell adnunk az emberijogistáknak. Szabadság sem létezhet felelősség nélkül. Javasoljuk ezért, hogy mostantól a választások nyílt, név szerinti szavazással történjenek! Ez illik a magyar karakterhez, különben is, egyszer már bevált. Követeljük a tiszta, átlátható, nyílt választásokat!

2 komment · 1 trackback

Címkék: politika humor paródia

Civil? Kit érdekel?

2013.04.26. 14:45 Holger Hartland

A Bölcs Boldi Bácsi tanácsai 8.

Kedves, Civileket Kereső Barátaim!

Azt feszegeti a Mandiner blog egyik értelmesebb szerzője, hogy ki is a civil ma Magyarországon. Tudjuk be fiatal korának, hogy úgy eltévedt. A kérdés ugyanis korántsem olyan jelentős, mint hinnénk - tulajdonképpen álproblémának is nevezhetjük.

Mit is jelent a mai közbeszédben az, hogy "civil"? Egy szó vagy fogalom jelentéséről sokat elárul, ha megnézzük, mire és hogyan használják. Manapság, amikor egy szerveződésre vagy egy személyre azt mondják, hogy "civil", sokszor azzal a szándékkal mondják, hogy hangsúlyozzák: az illető szervezet vagy személy független a pártoktól és a napi politikától.

De ki független a politikától? Bár tényleg létezik valamiféle választóvonal a közvetlenül a politikából élők és az egyszerű választópolgár között, a válasz mégsem egyértelmű, mert a politika mindannyiunkat érint. A trafikost, akinek árjásították államosították elvették az üzletét. A tanárt, aki nem kapja meg időben a fizetését. A szülőt, aki nem tudja, hová írassa be az első osztályos gyerekét. Az egyetemistát, akinek jut vagy nem jut államilag finanszírozott hely. A beteget, akit ellát az egészségügy vagy nem. A munkavállalót, akit kirúghatnak a munkahelyéről és a munkanélkülit, akit már csak a társadalomból. A vállalkozót, akit megszorongathatnak vagy bevehetnek a buliba. Az adófizetőt, aki az egykulcsossal jól járt vagy nem. A nyugdíjast, aki azért általában jól jár.

De nemcsak érdekeink vannak, hanem véleményünk és világnézetünk is. A békemenetes felvonuló vagy a hahás aktivista lehet-e civil? Független?

Azt javaslom, ne töprengjünk ezen olyan sokat. A politikától, vagyis a közügyektől senki sem teljesen független, közvetve még anyagilag sem. Berzenkedtek, ugye? Én is. Én sem szeretném, ha olyanokkal kevernének össze, mint ..., ... és ... (a pontozott helyek pártállás szerint kitölthetők).

Lám, éppen ez az igazi probléma. A közvélemény nagy része ma meg van győződve arról - nem ok nélkül -, hogy a politika és a pártok világa mocskos, hazug, tisztességtelen és korrupt. Amikor azt mondják valakire, hogy "civil", az leginkább azt jelenti: ő más, ő jó, ő nem olyan, mint ezek. (Az ezek-be érdekes módon beleértve a saját oldalt is!) Amikor megpróbálják "leleplezni", hogy mégsem civil, az pedig azt jelenti: de igen, látjátok, ő is olyan. A "politikai" és a "párthoz kötődő" a becstelenség, a "civil" és a "pártfüggetlen" a becsületesség szinonimája lett. (Belenyugszunk?) Pedig mennyivel fontosabb, hogy jó-e, tisztességes-e, hasznos-e, mint az, hogy civil-e.

Lényeglátást kívánva üdvözöl Benneteket:

A Bölcs Boldi Bácsi

10 komment · 1 trackback

Címkék: politika civil megmondás Bölcs Boldi Bácsi

Hová tűntek a katolikusok?

2013.03.30. 10:00 Holger Hartland

Nemrég derült ki, hogy a 2011-es népszámláláson kb. 1,3 millióval kevesebben vallották magukat katolikusnak, mint az előző alkalommal, 2001-ben. Hová tűnt ennyi katolikus?

Az egyház szerint a jelenség egyik oka, hogy más volt a kérdés megfogalmazása. Erre még visszatérünk. A másik ok pedig az lenne, hogy a számítógépes rendszer az interneten válaszolóknak napokig nem engedte, hogy katolikusnak vallják magukat. Ez a magyarázat viszont komolytalan. Annyi történt ugyanis, hogy az első napokban az interneten válaszoló katolikusoknak azt is ki kellett választaniuk, hogy pontosan milyen katolikusok (római, görög, stb). A túlnyomó többségnek valószínűleg nem esett nehezére megtalálni a rá érvényes "római katolikus" megnevezést, a problémát pedig napokon belül orvosolták, onnantól szerepelt a válaszlehetőségek közt az egyszerű, jelző nélküli "katolikus" is.

Felmerült az a lehetőség is, hogy generációváltás történt, vagyis miközben az idősek (köztük sok katolikus) elmennek, a helyükre érkező fiatalok már nem katolikusok. Nem is lehetnek, mert - mint maroz bloggerkolléga bibliai idézettel is alátámasztja -, a katolikusoknál a hit megvallása parancs, tehát aki nem vallja magát katolikusnak, az nem lehet (jó, rendes) katolikus. Ha viszont generációváltás történt, azt látni kellene a népszámlálás életkor szerinti bontásban közölt adataiban. A 2001-es népszámlálás adatai alapján látszik is némi hatás: akkor a 60 év fölöttiek között volt a legnagyobb a katolikusok aránya (64%), az 50-59 év közöttieknél 59%, az akkori negyveneseknél 55%, a harmincasoknál 52%, a 15-29 éves korosztályban 49%, míg a 14 év alattiaknál 48%.

De vajon ez elég ahhoz, hogy tíz év alatt 1,3 millió katolikus "eltűnjön"? Ha összehasonlítjuk a vallás korcsoportonkénti adatait 2001 és 2011 között, akkor a következőket látjuk:

2011-ben a 15-29 évesek közt 614 ezer katolikus volt. Ők 2001-ben még 5-19 évesek voltak, és közülük akkor még nagyjából másfélszer ennyi, azaz 929 ezer volt katolikus, nyilván szülői bevallás alapján. A csökkenés 34%-os. Lehet, hogy sokan a szülői házból kilépve döntöttek úgy, hogy 2011-ben már nem vallják magukat katolikusnak, és ez ennyiben lehetne generációs hatás, de így is legfeljebb mintegy 300 ezer katolikus "eltűnését" magyarázná - és nem lenne összhangban a továbbiakkal.

A 2011-ben 30-39 éves generáció soraiban 527 ezer katolikus volt, míg tíz évvel korábban, amikor 20-29 évesek voltak, még 786 ezer. Ezt a 33%-os csökkenést már nehezebb a szülői házat elhagyó fiatalok szemléletváltására fogni - különösen, ha tekintetbe vesszük, hogy a csökkenés aránya majdnem ekkora volt a középkorú nemzedékben is. A 2001-ben harmincas éveiben járó 687 ezer katolikusból 2011-re, negyvenes éveikre 490 ezer maradt, az akkori negyvenesek 844 ezer katolikusából pedig ötvenes éveikre 602 ezer (a csökkenés mindkét esetben 29%).

Magyarán, a csökkenést nagyrészt az okozza, hogy a 15-60 év közötti korosztályokból eltűnt valamivel több, mint egymillió katolikus, a korosztályok közt majdnem egyenletesen. Ez az adott generációkba tartozó katolikusok majdnem egyharmada. Ennyien nem halhattak meg idő előtt és nem vándorolhattak ki. Az egyetlen lehetséges magyarázat, hogy van kb. egymillió ember, aki 2001-ben még katolikusnak diktálta be magát (vagy őt a szülei), de 2011-ben már nem.

Lehet, hogy a kérdés megváltozása miatt? 2001-ben a vallásra vonatkozó kérdés így szólt: "Vallása, hitfelekezete?", 2011-ben pedig így: "Mely vallási felekezethez, közösséghez tartozónak érzi magát?" Az első kérdés mintha tényadatra vonatkoznék, a hittől és a hitéletben való részvételtől függetlenül. A második megfogalmazás már a kérdezett eszébe juttatja, hogy a vallás másról is szólhat, mint hogy milyen családba született, vagy hogy tíz évente mit mond magáról, és hogy néha (esküvő, keresztelő, temetés alkalmával) elmegy templomba. Sokan éppen az ilyen egyházi szolgáltatások igénybevételekor szembesülnek azzal, hogy pl. egyházi esküvő előtt hitoktatásra kell járni, vagy hogy a pap ilyenkor visszamenőleg elkéri az éveken át be nem fizetett egyházi adót (végül is joggal, ahogy egy klubban vagy szakmai szervezetben is kell tagsági díjat fizetni).

Valóban, a vallási felekezethez nem tartozók száma 2001 és 2011 között 1,5 millióról 1,8 millióra emelkedett - a "hiányzó" katolikusok száma viszont még mindig jóval magasabb, mint a növekedés. Van ugyanakkor egy rovat, ahol most sokkal többen vannak, mint 2001-ben: a vallási kérdésre az akkori 1,1 millióval szemben 2011-ben 2,7 millió megkérdezett nem válaszolt. Vajon miért? Nem az újonnan érkező fiatal generációról van szó. A növekedés eloszlik a korosztályok között, vagyis minden nemzedékben van több százezer ember, aki 2001-ben még válaszolt a kérdésre, 2011-ben pedig már nem. Ha megnézzük az anyanyelvre és a nemzetiségre vonatkozó válaszadási hajlandóságot, hasonló változást látunk: 2001-ben ezekre a kérdésekre mintegy félmillióan passzolták a választ, 2011-ben közel másfél millióan, így például "eltűnt" úgy egymillió magyar...

Leginkább arról van tehát szó, hogy a legutóbbi népszámláláson sokkal többen hagyták megválaszolatlanul a nem kötelező kérdéseket (amelyek elé oda is volt írva, hogy nem kötelező válaszolni rájuk), mint 2001-ben. Csak tippelhetünk, miért. Bizalmatlanság az állammal szemben? Bizalmatlanság úgy általában bárkivel szemben, aki az adatainkat kéri? Öntudatos ragaszkodás az ilyesfajta személyes adatok meg nem osztásának jogához? Időhiány, fáradtság, bezárkózás, érdektelenség, nemtörődömség, lustaság? Vagy kinél ez, kinél az?

Egy biztos: az eltűnt katolikusok nagy részét a nem válaszolók közt kell keresni. Kisebb részük talán felekezet nélküli lett, egy másik, szintén kisebb részt pedig magyarázhat a természetes fogyás és a generációk lassú cserélődése. A lemorzsolódás pedig valószínűleg zömmel a legkevésbé elkötelezett "katolikusokat" érintette. Akit egy átfogalmazott kérdés, egy pár napig létező és nem igazán súlyos internetes válaszadási probléma, vagy éppen a kérdés nem kötelező jellege visszatart attól, hogy katolikusnak vallja magát, az tényleg nem biztos, hogy katolikus, és még az is kérdés, hogy igazából az volt-e tíz évvel korábban. Jó kérdés persze az is, mit jelent az, hogy "igazából". Ha az elkötelezett és hitüket gyakorló katolikusok számát akarjuk tudni, az nyilván a 2011-es népszámláláskor magát katolikusnak valló 3,9 milliónál is kevesebb, vagyis lehet még kiknek lemorzsolódniuk a következő alkalomra is. Tíz év múlva meglátjuk.

12 komment

Címkék: megmondás katolikus népszámlálás

Le a Nappal!

2013.02.15. 15:25 Holger Hartland

A Nap - balról

Reggel van. Fölkelt a Nap! Vége a sötétségnek, vége az Orbán-rezsimnek! A Nap sugarai mindenhová elviszik a fényt, világosságot gyújtanak a fejekben, reményt a szívekben. Táplálják az elégedetlenség csíráit, bevilágítanak minden sötét fideszes lyukba, leleplezik a rezsim összes üzelmét. Most kell mindenkinek összefogni, most kell a demokratikus ellenzéknek félretenni minden pitiáner perpatvart és önző érdeket! A Fidesz-rezsim nem pihen. Ha nem teszünk ellenük semmit, holnap lehet, hogy már nem jön el a reggel.

Dél van. A Nap tétlenül nézi, ahogy Orbán Viktor kiépíti a diktatúrát, a rezsim tönkreteszi a gazdaságot, stadionokat épít és földbe döngöli az oktatást. A Nap nem égette szénné Matolcsy Györgyöt, nem sütötte le a fideszes képviselők arcáról a bőrt, nem olvasztott vajat a fideszes oligarchák fején. Mi lesz már? Az egész országnak az utcákon kellene tüntetnie! Lángban kellene állniuk az egyetemeknek! Elmaradott, buta, mucsai szarország. Szar Nap. Ha már nem égeti porig az Orbán-rezsimet, legalább eltűnhetne végleg az égről, hogy sötét legyen és hideg és éhezés, hogy akkor ez a hülye mucsai nép végre föllázadjon, vagy ha nem, akkor kapja meg, amit megérdemel.

Délután. A Nap a felhők mögött van, de aki nem ismeri el, hogy kilóg a felhők mögül a lóláb, az agyhalott. Vagy rezsimszolga, mint a Nap is. Eljátszotta nekünk a mindenkitől egyenlő távolságot tartó, kínosan politikasemleges nagy lumen szerepét. Egyformán sütött Orbán Viktorra és Bajnai Gordonra, a rezsim embereire és miránk. Hát nem, kedves Nap: amikor ütnek, nem lehet eltartott kisujjal semlegest játszani. Aki a jó oldal és a rossz oldal között középen áll, az valójában a rossz oldalt szolgálja. De tudod ezt te jól, és talán jól meg is fizetnek érte. Nehéz eldönteni, hogy ez a rosszabb, vagy az, ha önszorgalomból lennél ilyen agyhalott fideszes majom.

A Nap a felhők mögött van, de én tudom, hogy narancssárgán bukik le a láthatár mögé. Lebukott. Egyre kevésbé tudom a hazámnak érezni ezt a naprendszert. El kell innen menni.

*

A Nap - jobbról

A Konzervatív Magyar Csillagászok Köre aggodalommal figyeli a Nap tevékenységét. A nemzet iránti felelősségünket átérezve kötelességünknek tartjuk, hogy megszólaljunk.

Tűrhetetlen, hogy a senki által meg nem választott Nap Magyarország egén 24 óránként áthaladva nagyobb befolyással bír a magyar emberek életére, mint a nemzet akaratából törvényesen megválasztott kormány, a nemzeti együttműködés kormánya. Miközben a kormány a rezsicsökkentésért küzd, a Nap nem veszi ki a részét a terhekből. A médiahatóság engedélye nélkül sugároz és nem fizet frekvenciadíjat az általa használt frekvenciákért. Rendszeresen a felhők mögé bújik, éjszakánként pedig teljesen eltűnik, ezzel súlyosan megnövelve a magyar családok villany- és fűtésszámláját.

A Nap függőségben és kiszolgáltatottságban tart bennünket. Ránk tukmálja senki által sem kért sugarait, ezáltal eléri, hogy szükségünk legyen rá, s így gátolja meg az önnfentartó, erős és magabíró polgári Magyarország kibontakozását. Ahelyett, hogy egyenletes, huszonkét fokos hőmérsékletet biztosítana, télen túl keveset, nyáron pedig túl sokat ad. Mezőgazdászok tízezrei tudnának mesélni a Nap által okozott aszálykárokról, és a szintén a Napnak felróható fagykárokról.

A Nap idegen érdekek szolgálatában áll. Messze idegen földön kel fel, a magyar légteret használva, de Magyarország földjét egy pillanatra sem érintve teszi meg útját messze a magyar családok feje fölött, a magyar emberek megkérdezése és felhatalmazása nélkül, hogy valahol messze nyugaton térjen nyugovóra, ki tudja hol, ki tudja kiknél. Útja során a délelőtti órákban a Közel-Kelet felől süt le ránk, amivel természetesen semmi bajunk, ha onnan akar sütni, szíve joga, de fontosnak tartjuk felhívni rá a figyelmet, hogy a Napból káros sugárzás is ér bennünket.

Ki kell mondanunk: nem leszünk a Nap gyarmata! Felszólítjuk a Napot, hogy fejezze be tevékenységét, és tűnjön el Magyarország egéről!

8 komment · 1 trackback

Címkék: politika humor paródia

Gyerekek, de nagy butaság ez, jaHaHaj

2013.02.12. 00:40 Holger Hartland

A Bölcs Boldi Bácsi tanácsai 7.

*

Kedves Egyetemfoglaló Fiatalok!

Tudjátok, mi a különbség a piti rendbontás és a komoly tiltakozó akció között?

Nagyjából ötvenezer ember.

Olvastam, hogy ma elfoglaltatok pár széket, egy fogas felét és az utolsó darab krétát néhány termet egy fővárosi egyetem egyik karán, és valamit nem értek. Úgy érzitek, hogy kibabráltak veletek. Rendben, ezt még értem. Elegetek van. Jó, ezt is értem. Szeretnétek, ha máshogy lenne. Persze, hogy értem.

De hogy pár százan egyetemfoglalósat játszotok, tanórákat szakítotok félbe, és azt hiszitek, hogy pár előadóterem elfoglalásával elértek bármit is a céljaitokból, azt nem értem.

Tulajdonképpen ki és mi ellen is tiltakoztok? Talán az órát tartó szerencsétlen ELTE-BTK-s oktató, vagy az előadást hallgató diáktársaitok tehetnek a mostani helyzetről? A felsőoktatás támogatásának csökkentéséről? A keretszámokkal és a ponthatárokkal űzött játékról? Vagy az úgynevezett "röghöz kötésről"? Ha nem, akkor miért az ő munkájukat és tanulásukat rontjátok el? Olyanok vagytok így, mint a félpályás útlezárók: "A kormány kiszúrt velünk, most mi is kiszúrunk!" - De kivel is?

Például magatokkal. Mert ha most a kormány fizetett megmondóemberei és magánszorgalmú hívei azt mondják, hogy csak egy hőzöngő kisebbség vagytok, amelyik nem hagyja tanulni a nyugodt többséget, akkor a jelenlegi létszámotok ismeretében erre nehéz mit felelni.

Egy előadótermet megtölteni nem nagy kunszt. Az oktatóitok közül sokan hetente megteszik. Budapesten viszont van olyan hely, amit ha megtöltenétek, máris mindenki sokkal komolyabban venne titeket. Úgy hívják, hogy Kossuth tér. Tudjátok: az, amit a békemenetesek megtöltöttek. Na nem, egyáltalán nem mondanám, hogy rokonszenvesek, de ott voltak és bizony sokan voltak. A millások is megtöltöttek pár teret, és ugyan rájuk sem mondanám, hogy rokonszenvesek (ugyan, kire mondanék én ilyet? :)), de ők is jó sokan voltak.

Ti hányan vagytok?

Töltsetek meg egy teret, hadd lássuk! Ha nem kapjátok meg a Kossuth teret, akkor van más nagy tér is. Vidéki egyetemi városokban is vannak terek, lehet egyidejűleg ott is tüntetni. Magyarországon jelenleg több, mint kétszázezren tanulnak a felsőoktatásban, és évente több, mint százezer ember felvételizik. Ők és a családjuk mind a ti célközönségetek: belőlük nem lehetetlen összehozni egy több tízezres tüntetést, az pedig már valami. Arra már a kormánynak is oda kell figyelnie. Ha nem teszi, végső esetben még mindig foglalhattok egyetemet, de akkor már tudni fogja mindenki, hogy mekkora támogatással teszitek. (Persze akkor is érdekes, hogy miért pont az egyetemet, ami egyébként nem a tiétek, és miért nem például a minisztériumot - persze tudom, hogy miért, csak megjegyzem, hogy milyen érdekes.) Ne felejtsétek el ezeket a tüntetési tanácsokat sem.

Ha pedig nem jön össze, akkor vegyetek vissza. Ha a többség nem tart veletek, akkor is legyetek demokraták. Tudjátok, ha mások véleményére és igényeire fütyülve, agresszív nyomulással akarjátok érvényesíteni az akaratotokat, akkor kicsiben pont olyanok lesztek, mint akik ellen tüntettek. És akkor már csak az fog mellettetek szólni, hogy ti kicsik vagytok. De az nem tart örökké.

Legyetek jók! Üdvözöl:

A Bölcs Boldi Bácsi

Szólj hozzá!

Címkék: felsőoktatás tüntetés röghöz kötés Bölcs Boldi Bácsi

A ruhatár-büfé szakok védelmében

2013.02.06. 02:00 Holger Hartland

A Bölcs Boldi Bácsi tanácsai 6.

Mai vendégposztjában a Bölcs Boldi Bácsi a tőle megszokott provokatív módon a ruhatár-büfé szakokat veszi védelmébe, majd az írás végén meglepő felfedezéssel hálálja meg az olvasó kitartását.

*

Kedves Autodidakta Felsőoktatási Szakértő Barátaim, Vagyis Mindenki!

A felsőoktatás megreformálása kapcsán időről időre felmerül, hogy az ún. ruhatár-büfé szakokat márpedig meg kellene szüntetni. Bár ez a kérdés most kevésbé aktuális, mert a magyar felsőoktatás jelenleg a kötelező mindennapos testnevelés, illetve a megszűnés irányában fejlődik tovább, azért a jövőben előkerülhet újra. Ez a pióca Hartland pedig még decemberben megígértette velem, hogy írok (többek között) erről is egy posztot. Kezdjük is mindjárt egy fontos kérdéssel.


Mi is az, hogy ruhatár-büfé szak?

Ezt még nem tudta nekem senki megmondani. Volt, aki azt felelte, hogy de hát ezt mindenki tudja - sajnálom, én nem. Volt, aki definíció helyett példákat hozott (jellemzően: kommunikáció, marketing, szabad bölcsészet) - sajnálom, a példák teljességre nem törekvő felsorolása nem helyettesíti a definíciót.

Így hát kénytelen voltam elgondolkodni, mi lehet a ruhatár-büfé szak definíciója. Kettőre tudok gondolni:

1. Olyan egyetemi vagy főiskolai szak, ahol tanulás nélkül kaphat az ember diplomát. Ezzel a definícióval az a baj, hogy a fenti kérdés kapcsán tautológiához vezet. Tanulás nélkül diplomát adni vagy szerezni tisztességtelen. Ha ezt egy szakon iparszerűen űzik, az tisztességtelen. A tisztességtelen gyakorlat megszüntetendő. A ruhatár-büfé szakokat tehát meg kell szüntetni, mert a ruhatár-büfé szakok működése megszüntetendő. Ennél azért legyünk igényesebbek.

2. Olyan definíciót javaslok inkább, amely lehetőséget ad, hogy komolyan elgondolkodjunk és érdekes következtetésekre juthassunk a ruhatár-büfé szakokról. Eszerint a "ruhatár-büfé szak" olyan egyetemi vagy főiskolai szak, ahol más szakokhoz képest jóval szerényebb képességekkel és kevesebb (de azért a nullánál sokkal több) erőfeszítéssel szerezhet az ember - ennek megfelelő presztízsű - diplomát. Kétségtelen, hogy erre bizonyos szakok alkalmasabbak, bár egy megfelelően rossz vagy korrupt rendszerben a fizikus szakból is lehet ruhatár-büfé képzést csinálni, egy megfelelően szigorú oktatógárda pedig a kommunikáció szakot is megnehezítheti úgy, hogy az orvosival vetekedjék.


Mire jó a ruhatár-büfé szak?

A 2. definíció szerinti ruhatár-büfé szak (a továbbiakban a fogalmat e definíció szerint használom) teljesen tisztességesen üzemeltethető és egyáltalán nem haszontalan. Keveset kér, keveset ad - nincsen ezzel semmi baj. Senki sem fog összetéveszteni egy kommunikáció szakos BA-t egy műegyetemi villamosmérnök-diplomával. Ha egy ilyen értelemben vett ruhatár-büfé szakot egy intézményben komolyan vesznek és tisztességesen oktatnak, akkor az onnan kikerülő diplomások ha sokat nem is, de néhány hasznos dolgot azért tudni fognak - hogy a szakspecifikus ismereteket ne is említsem, középiskolás fok fölött írni, olvasni, számolni, egyszerűbb táblázatokat és grafikonokat értelmezni, utánanézni dolgoknak, bizonyos keretek között önálló szellemi munkát végezni, kulturáltan és megfelelő munkamorállal dolgozni, és persze ha kell, új ismereteket megtanulni.

Ez a semminél azért lényegesen több. Aki azt mondja, hogy egy ideális világban egy jó középiskola megtanítja mindezt, annak azt mondom: ideális világ nincs. A létező világban pedig a jó középiskolákból az "elit" és nem a ruhatár-büfé szakokra mennek a diákok. Ráadásul úgy tűnik, a munkaerőpiac a kisebb presztízsű diplomával rendelkezőket is fölveszi. Kíváncsiságból benéztem egy magyar királyról elnevezett főiskola weboldalára. Ha pár éve kérdeznek az intézményről, azt mondtam volna, hogy a ruhatár-büfé szakoknak ezt a fellegvárát be kellene záratni. Úgy tűnik, előítéletes voltam. Az intézmény már a nyitóoldalán azzal dicsekszik, hogy a náluk végzett álláskeresők 97%-a 3 hónapon belül elhelyezkedik. Ha ez igaz, akkor ezek valamit jól csinálnak. Nyilván nem agysebészeket és rakétatudósokat képeznek, de a társadalomnak nem csak agysebészekre és rakétatudósokra van szüksége. És ha mindenkit lenézünk, aki nem agysebész vagy rakétatudós, akkor kezdjük mondjuk velem.

(Egyébként tegnap este hazafelé még két másik, ruhatár-büfé szakokban gazdag főiskola reklámjával találkoztam. Mindkettő az ott végzettek jó elhelyezkedési statisztikáival csalogatta a jelentkezőket.)

Ha egy ruhatár-büfé szakos a diploma után egy cégnél excel-táblázatokat rendezget, ügyeket intéz, jelentéseket olvas és azokból a lényeget kiemelve beszámolókat ír, akkor ő az ország hasznos polgára. Dolgozik, eltartja magát, GDP-t termel, adót fizet. Hogy esetleg nem egészen boldog, mert annak idején szabad bölcsészként nem erről álmodott? Ez nem az állam és nem a felsőoktatás problémája. Ez az illető személyes problémája. Van munkája, megél (ezt nem mindenki mondhatja el magáról!), a boldogság megtalálása már egyedül az ő dolga.


Munkaerőpiaci akarnokok, csihadjatok!

Szóba szokott kerülni az is, hogy a felsőoktatásnak a munkaerőpiac igényeihez kellene igazodnia. De hát valamennyire már most is ezt teszi! A továbbtanulók nagy része nem hülye: amikor szakot és intézményt választanak, szempont a döntésükben a későbbi elhelyezkedés is. Nagykorú magyar állampolgárok, akiket alkalmasnak tartunk, hogy az ország sorsának alakulásába szavazóként beleszóljanak. Arra ne lennének alkalmasak, hogy eldöntsék, hol akarnak továbbtanulni? Számukra ez utóbbi azért is igen súlyos döntés (tehát motiváltak rá, hogy jól döntsenek), mert a felsőoktatás valójában akkor sem ingyenes, ha úgy nevezik. A hallgatónak vagy a családjának rengeteg időt, munkát, és bizony pénzt is kell áldozni a diplomáig akkor is, ha tandíj épp nincs.

A munkaerőpiac igényeinek tekintetbe vételekor számolni kell egy további problémával is. Tegyük fel, hogy a munkaerőpiac azt mondja:
- Ötszázzal több mérnök-falleológust akarok, de gyorsan!
Mit válaszolhat erre a felsőoktatás? Ezt:
- Kedves Munkaerőpiac, idén már kicsit késő lenne átírni a keretszámokat. A fiataloknak és az intézményeknek is időt kell adni a változáshoz. Például százhatvan fős évfolyamot nem úgy tanítunk, ahogy negyven főset. Esetleg új oktatókat kell fölvenni, műhely- vagy laborkapacitást növelni, meg ilyenek. Szóval jövőre növelhetjük a keretszámot, de ne öt-, hanem mondjuk hét- vagy nyolcszázzal, mert biztosan lesz némi lemorzsolódás, no meg a Kedves Munkaerőpiac nyilván szeretne majd válogatni a frissen végzettek közül. Ha ez a plusz nyolcszáz ember jövőre, 2014 őszén beiratkozik, akkor hat és fél év múlva, 2019 nyarán már munkába is állhat az igényelt plusz ötszáz mérnök-falleológus. Tetszik tudni, a képzés öt évig tart... Hogy minálunk egy változtatásnak a kimenetben hatása legyen, az legalább hat, de akár hét-nyolc év.

És ha a munkaerőpiac most akar ötszázzal több mérnököt, orvost, jogászt, akármit? Akkor elkéstünk. Azoknak ugyanis legkésőbb 2008 őszén (orvosoknak 2007 őszén) meg kellett volna kezdeniük a tanulmányaikat. Előtte egy, de inkább két évvel át kellett volna írni a keretszámokat, az intézményekben is felkészülni a változásra. Mondjuk valamikor 2006 őszén. Sajnos akkor az ország épp mással volt elfoglalva. Egyébként pedig őszintén érdekel, volt-e olyan ember 2006 őszén, aki meg tudta mondani, mire lesz a munkaerőpiacnak szüksége 2013-ban.


Több ruhatár-büfé szak = magasabb színvonal!

A ruhatár-büfé szakok létezése az egyéb képzések színvonalának megtartásához is hozzájárul. Ha pár évtizede a 18-25 éves korosztály 10%-a járt egyetemre vagy főiskolára, ma pedig (elvileg) 30%-ra törekszünk, akkor ez azzal jár, hogy az egyetemisták és főiskolások kétharmada olyan diák lesz, aki régen be sem jutott volna. Ugye nem kell magyaráznom, hogy ha egy szakra régen a legjobb ötven jelentkezőt vették föl, ma pedig a legjobb százötvenet, és közben a mai fiatalok nem lettek okosabbak, akkor ott színvonalesés lesz? (Vagy durva lemorzsolódás az első évben, de akkor az tulajdonképpen egy hosszúra nyújtott felvételi, és nem növeli a diplomások arányát, ami egyébként a cél volna.)

A felsőoktatók ezt pontosan tudják, és gyakran panaszkodnak is miatta. Ékes példája ennek az, amit Laczkovich Miklós matematikaprofesszor és akadémikus írt a tanárképzés reformja kapcsán. Számunkra most a 2. oldal 3. bekezdése érdekes, ahol ilyeneket olvashatunk: "Az egyetemi oktatók idejének, energiájának és szellemi kapacitásának túlnyomó részét egy tudatlan, motiválatlan, érdektelen, tanulásra és munkára képtelen hallgatói tömeggel való vesződés köti le. (...) Az egyetemi oktatás értelmetlen, idegőrlő és megalázó tevékenységgé züllött." (Amellett, hogy Laczkovich professzor bizonyára zseniális matematikus, ebben a kérdésben szerintem egy kicsit el van tévedve, de erről talán majd máskor.)

Nos, itt lép(né)nek be a képbe a ruhatár-büfé szakok. Ezek a képzések jellemzően olcsóak és tömegesíthetők. Egy kommunikáció szakos előadáson ülhetnek ötvenen vagy akár háromszázan, csak terem kérdése. Bizonyos készségek elsajátításához persze nem árt a szorosabb oktatói szupervízió, de ez tulajdonképpen főiskolai feladat, nem kell hozzá a (hazai viszonylatban) "legjobb" egyetemekről kutatással is foglalkozó embereket odacsábítani. Egy tudományos ambíció nélküli, de amúgy tisztességes főiskolai oktató átlagos fizetésért megcsinálja. Ha így a ruhatár-büfé szakok elviszik a felsőoktatásban tanulóknak azt az alsó felét-harmadát, akik egy komolyabb szakon a tehetség, az ambíció, a szorgalom, vagy akár egyszerűen az idő hiánya miatt (mert pl. dolgoznak mellette) nem tudnának helyt állni, akkor a (megint csak hazai viszonylatban) "legjobb" szakokra már tényleg a jobb diákok jutnak be.

Mindez persze akkor érvényes, ha tényleg a fiatalok 30%-át akarjuk valamilyen (mondom: valamilyen!) felsőoktatásban részesíteni. Persze dönthetünk úgy is, hogy mégis inkább a stadionépítés fontosabb, vagy a nyugdíjak vásárlóerejének megőrzése (miközben a pedagógusok bére épp nominálértékben is csökken), vagy éppen az, hogy 12,5 milliárdot osszunk ki érdekes cégeknek. Akit bővebben érdekelnek a felsőoktatás problémái, az célzott google-kereséssel gyorsan találhat szakrodalmat. A könnyebb olvasmányokra vágyóknak ajánlhatom a mandineres Kínai Kálmánék posztsorozatát (a klasszikus Tanévnyitó beszéddel együtt! :)), vagy Timár Gábor posztjait a Kard blogon, és persze sok minden mást.

*

Most viszont befejezem, végül is ez csak egy blog. Azoknak az olvasóknak, akik eddig bírták, hadd kedveskedjem egy igen érdekes felfedezéssel. Ezt nemrég olvastam:

"A gyenge oktatói teljesítményt egyesek teljesítmény-visszatartásnak fogják fel, ami abból következik, hogy az egyetemi és főiskolai oktatók bérviszonyai (...) folyamatosan rosszabbodtak, és nem alkalmasak már arra, hogy az értelmiségiek kulturális feltöltésére jellemző fogyasztói szokások anyagi hátterét továbbra is fenntartsák. (...) De a fő ok szerintem nem a jövedelemcsökkenés vagy a relatív pauperizálódás melletti teljesítmény-visszatartásban keresendő, hanem a kiegészítő jövedelmek, mellékállások, másodállások halmozásában, ami egyenesen odavezet, hogy a magasabb jövedelmükre koncentráló oktatói rétegek munkaidejüket szétforgácsolják, magukat pénzkereső életmódra kárhoztatva egyre inkább – már időhiány és felkészüléshiány okán is – csökken az oktatómunkájukra való odafigyelésük, és ennek az oktatás színvonala látja kárát."

Nem tudom, felsőoktatási körökben járatos olvasóim számára ismerős-e a helyzet. Egyetértenek az idézettel?

Akkor kapaszkodjanak meg: 26 évvel ezelőtt írták.

163 komment · 2 trackback

Címkék: felsőoktatás Bölcs Boldi Bácsi

GFG a mérlegen

2013.01.24. 08:44 Holger Hartland

Mai posztjában a Bölcs Boldi Bácsi mérlegre teszi GFG-t, akiről így az olvasó megtudhatja, hogy könnyűnek találtatik-e.

*

Kedves GFG Által Hidegen Nem Hagyott Fele-, Negyed- és 1/2n-ed Barátaim!

Van egy blogger. Aligha kell bemutatnom: ő GFG, teljes nevén G. Fodor Gábor, a kormány által sok megbízással ellátott Századvég elemzőcég stratégiai igazgatója, politikai gondolkodó. Én inkább politológusnak nevezném: úgy tudom, gondolkodónak ősz hajú embereket szoktak nevezni több évtizednyi gondolkodás után, és nem ők maguk, hanem tanítványaik, tisztelőik és a hálás utókor.

GFG-t sokan nem szeretik, ahogy azt a blogjára írt kommentekből is láthatjuk. Lehet mindenfélét gondolni az ő politikai és bloggeri tevékenységéről, én is gondolok, ám ebben a posztban erről inkább semmit, mert ez a poszt nem erről szól. Ezt a posztot azért írtam, mert GFG-t, aki egyúttal az ELTE-ÁJK Politikatudományi Intézetének docense is, azért is támadják egyesek (Még jó, hogy nem "bizonyos körök", Boldi bá! :D - H.Hartland), mert kevésnek találják az ő tudományos teljesítményét, s így tulajdonképpen érdemtelennek tartják arra, hogy egyetemi docens legyen. Vajon igazuk van? Erről szól ez a poszt. Ma tehát nem GFG-vel, a bloggerrel és nem GFG-vel, a politikai megmondóval foglalkozom, hanem GFG-vel, a politológus egyetemi docenssel.

Hogyan lehetne megmérni GFG tudományos teljesítményét? Nyilván össze kell hasonlítani másokéval. De nem egy Nobel-díjas vegyészével vagy egy Abel-díjas matematikuséval, ahogy nem is egy frissen kinevezett PhD-hallgató tanársegédével, hiszen az előbbieknél nyilván gyengébb, utóbbinál nyilván jobb lesz, vagyis az ilyen összehasonlítás nem mond semmit. Azokkal érdemes összehasonlítani őt, akikkel egy ligában játszik: a hazai egyetemek politikatudományi tanszékein docensi beosztásban tevékenykedő oktatókkal. Lássuk, hogy ki lehet ma docens egy magyar egyetem politológiai tanszékén!

Megkerestem a weben a magyar egyetemek azon tanszékeit és intézeteit, amelyek nevében szerepel a politológia vagy a politikatudomány. Nem állítom, hogy az összeset megtaláltam, de a nagyobb hazai egyetemek mind bekerültek a listámba, mely így fest:

ELTE-ÁJK Politikatudományi Intézet
ELTE-TÁTK Politikai Tudományok Tanszék
BCE-TÁTK Politikatudományok Intézete
SZTE-ÁJK Politológiai Tanszék
DE-BTK Politikatudományi Tanszék
PTE-ÁJK Politikatudományi és Társadalomelméleti Tanszék
PTE-BTK Politikai Tanulmányok Tanszéke
ME Politikatudományi Intézet

A CEU-t mint nemzetközi és nem állami fenntartású intézményt kihagytam, a Károlin pedig nem találtam politológiai vagy politikatudományi tanszéket vagy intézetet. A Pázmányon van Politológiai Tanszék, de a weboldalán sajnos nem szerepel, hogy kik tartoznak oda és ki közülük docens.

A felsorolt intézeti és tanszéki weboldalakon kikerestem a főállású docenseket, majd a Büszke Magyar Tudós Férfiak Intim Collstokja Magyar Tudományos Művek Tára nevű adatbázisban ellenőriztem a publikációs teljesítményüket, és kialakítottam egy rangsort. Az MTMT nagyon hasznos, az átláthatóságot szolgáló adatázis - lehetne, ha végre sikerülne mindenkit rávenni a hazai tudományos életben, hogy lelkiismeretesen töltse föl a publikációs tevékenységére vonatkozó adatait. Sajnos ami a politológiai tanszékek docenseit illeti, sokan egyszerűen nem tették meg ezt és nem szerepelnek az MTMT-ben. A Corvinusról például hét docensből mindössze egy szerepel az adatbázisban. Vajon miért?

Az összes tanszéken és intézetben talált 37 docensből végül is 22-ről vannak adatok az MTMT-ben. A többiek tudományos munkásságát a tanszéki oldalukon ellenőriztem a publikációs listájukból, már ha volt. Nekik jellemzően kevesebb tudományos közleményük van, mint GFG-nek (akinek 50), idézettségi statisztika pedig persze sehol. Róluk vehetjük úgy is, hogy a rangsorban GFG alatt állnak, de ki is hagyhatjuk őket, és megnézhetjük GFG helyét csak az MTMT-ben szereplő, politológiai tanszékeken dolgozó docensek között.

A rangsor összeállításánál elsősorban a Hirsch-indexet vettem alapul, mivel impakt faktora mindössze öt docensnek van, az is 0,071 és 1,396 között. Amennyiben a h-indexben holtverseny alakult ki, a független idézők számát vettem figyelembe. A mutatók eloszlása ferde: néhány kiugróan magas h-index és idézettség mellett az egyre alacsonyabbakból egyre több van. Abból a 22 docensből, akiknek egyáltalán voltak ilyen mutatóik, kettő-kettőnek 10, 7, 6 illetve 4 a h-indexe, négynek 3, a többi tíznek pedig kevesebb. A független idézetek számában ketten vannak 300 fölött, négyen 100-300 között, a többi tizenhat pedig 50 körül vagy alatta.

Ha ez kereskedelmi tévés tehetségkutató műsor lenne, akkor tartanék még egy idegesítő hatásszünetet, de most már inkább gyorsan elárulom: GFG a rangsorban 2-es h-indexszel, 11 független idézettel és 50 publikációval a 14. helyet szerezte meg. (Mai, azaz 2013. január 24-i állás szerint. Egyébként csak a független idézetek számában is 14. lenne, a közlemények számában a 10.) A 37 docens között ez jó eredmény, de ha csak azt a 22-t nézzük, akikről volt adat az MTMT-ben, akkor sem rossz. Ha nem számítjuk a legalább 6-os h-indexű és 100 fölötti idézettségű "élmezőnyt" (ahová egyébként két pécsi és három miskolci, valamint egy ELTE-docens jutott be), akkor GFG az őket követő "derékhadhoz" tartozik. Tudományos teljesítményben ezek szerint egyáltalán nem lóg ki a magyar egyetemek politológiai tanszékein dolgozó docensek mezőnyéből. Igaz, hogy fölfelé sem - de lefelé sem.

Lovagolhatnánk még azon, hogy GFG 50 publikációjából csak 3 idegen nyelvű, de ha ebben állítunk rangsort, akkor is csak a 16. helyre csúszik vissza - bizony, van még olyan docens is, akinek az MTMT szerint 0, azaz nulla idegen nyelvű publikációja van. GFG legutóbbi angol nyelvű publikációja egyébként egy fejezet ebben a könyvben, hát nem a Blackwell adta ki, hanem a Springer, de azért talán nem olyan rossz.

Hagyjuk tehát a teljesítmény nélküli kamudocens GFG-ről szóló szövegelést, mert ha ő az, akkor a többiek nagy része is az. Ha kevésnek tartjuk az ő tudományos teljesítményét, akkor ezt nem rajta kellene leverni - mert akkor nem konkrétan vele van a baj, hanem általában a magyar politikatudománnyal, illetve a magyar politológiai felsőoktatással. Mondhatjuk, hogy a 6 alatti h-index nudli, de akkor jelenleg a politológiai tanszékek 37 docense közül 31-nek nudli a h-indexe. GFG teljesítménycentrikus kritikusai mégis kizárólag rajta háborodnak fel, miközben *****-ról, a ***** egyetem docenséről eszükbe sem jut megkérdezni, hogy "ez meg hogy lehetett docens?" - és az első kicsillagozott helyre most jó néhány olyan nevet írhatnék, amelyeket valószínűleg még soha nem hallott a kedves olvasó.

De nem írok, és nemcsak azért, mert nem akarok senkit kipellengérezni, hanem azért sem, mert fogalmam sincs, hogy egyáltalán baj-e, amit találtam. Végül is mondhatjuk akár azt is, hogy egy tízmilliós ország alulfinanszírozott felsőoktatásában elég ez is - hogy itt a magyar politikatudomány helye a nemzetközi mezőnyben: kis pénz, kis tudomány. Mondhatjuk azt is, hogy hogy a magyar politikatudomány elsősorban országspecifikus jelenségekről szól és hazai közönségnek, a nemzetközi vérkeringésbe pedig leginkább úgy kapcsolódik be, hogy a hazai közönség felé közvetíti a nemzetközi tudást, és nem pedig fordítva. Megnézhetjük azt is, hogy mi a helyzet más országok egyetemeinek politikatudományi tanszékein - de ne a Harvardon, jó? Hanem a bécsi, de még inkább a prágai (Károly) vagy a krakkói (Jagelló) egyetemen. (Utóbbi kettő annyira nemzetközi, hogy a politikatudományi tanszéküknek még a publikációikat feltüntető angol nyelvű oldaluk sincs.) Nem biztos, hogy ők sokkal jobban állnak. Tényleg nem tudom eldönteni, mit gondoljak a magyar politikatudományról. Azt viszont igen, hogy egyszerű mérésem alapján mennyit nyom GFG a mérlegen: ugyanannyit, mint a politikatudós docens kollégáinak legtöbbje.

Aki többet tud vagy jobban tudja, írja meg a kommentekben, szívesen látom.

Mai tanácsaim tehát a következők: válasszátok szét, amit szét kell választani! Ha GFG, a blogger vagy GFG, a fideszes megmondóember ellen van kifogásotok, azt ne GFG-n, az egyetemi docensen verjétek le! Ha teljesítményt akartok értékelni, próbáljátok mérni valahogy! A számok beszédesebbek, mint a süket szövegelés. Végül, ha valami foglalkoztat benneteket és utána lehet járni, járjatok utána! Vagy köszönjétek meg annak, aki megteszi nektek.

(Szívesen. :))

Üdvözöl, mint mindig:

A Bölcs Boldi Bácsi

65 komment

Címkék: felsőoktatás GFG Bölcs Boldi Bácsi

Megszületett

2012.12.26. 06:31 Holger Hartland

Karácsonyi novella. Nem vidám. Ajánlhatom a tavalyit is. De aki valami pozitívat szeretne, az nézzen inkább ilyet. Ez más.

*

Megszületett

- Elrontottunk valamit?
- Nem, dehogy. Mindenben az előírások szerint jártunk el.
- Túl kicsi az esély, hogy sikerüljön.
- Gondoskodtunk a jelöltről. A megfelelő üzeneteket küldtük az anyának. Az esélylatolgatás nem a mi dolgunk.
- Akkor is, túl nehéz feladat elé állítottuk őket. Úgy értem, az ittenieket mind... Miért?
- Nem a mi dolgunk. Mindenkinek más jut. Nekik most ez. Én itt voltam az előzőnél is, az sem volt könnyű, de sikerült. Máig emlékeznek is rá.
- Igen. Furcsa, hogy épp ma...
- Ne érzelgősködj! Figyelj és vezesd a jegyzőkönyvet. Hogy állunk?
- Rosszul. Eddig rosszul. A hóban fekszik, a parkban.
- Hát igen. Kevesen jutnak át a tű fokán. Most lehet, hogy ők sem.
- Ó. Nézd. Az életfunkciók... Látod?
- Igen. Látom. Hát akkor ennyi.
- Biztos...?
- Te is látod. Vége. Meghalt.
- Mi lesz most?
- Itt hagyjuk őket.
- Úgy értem, velük mi lesz.
- Velük? Nekik annyi. Ezeknek már nem lesz megváltás. A munka piszkos részét majd elvégzik ők maguk. Ahogy ilyenkor mindig.
- Na de mégis, egy egész világ... Nem lehetne...
- Még egy esélyt? Nem. Te is tudod, hogy működik a dolog. Szelekció és véletlen. Jobb módszert még nem találtak ki a teremtésre. Több világ van, mint amennyit el tudsz képzelni. Ez a gyakoribb eset, amit most láttál. Mennünk kell, vár a következő.
- És az anya?
- Mit csinálnál vele? Nem tudod kihozni, ő ide tartozik. Nekünk itt már nincs több dolgunk. Gyere, menjünk.

*

- Szűz Mária vagyok, Istennek szent anyja!!!
- Nyugalom, hölgyem... Mi azért jöttünk, hogy segítsünk. Fiúk...
- Ne merjenek hozzám nyúlni!
- Ne féljen tőlünk! Segíteni akarunk.
- Mi lesz a kis Jézussal??
- Nyugodjon meg, Isten vigyáz a kis Jézusra... mi pedig magára. Most!
- Áááá!
- Fogják erősen!
- Doki, ez a nő...
- Fogják már le! Így nem tudom szedálni!
- Kihis Jéhé-zuhus...
- Nyugalom!... Oké. Így. Ettől most aludni fog egy ideig. Tegyék a kocsiba. Szép kis karácsonyi műszak, mi? Diszpécser... Diszpécser, itt a tizenkettes. Van egy páciensünk, huszonöt körüli nő, zavart tudattal, önveszélyes állapotban találtuk, szedálva van, hová vihetjük?...
- Doki...
- Diszpécser, várjon... Mi az?
- Doki, jöjjön hátra... ezt látnia kell.
- Jézusmária. Ez a nő nemrég szült. Hol a gyerek?
- Hát ezt kérdezem én is, doki.
- Uramisten... Diszpécser! Változott a helyzet, a nő nemrég szült. Elhagyott újszülöttet keresünk, ismétlem, elhagyott újszülöttet keresünk a környéken. Szóljon a rendőrségnek is, hogy küldjenek járőrt! Mi is keresünk.
- Mi legyen, doki?
- A sofőr itt marad a kocsival és a nővel. Mi elindulunk a park felé, az a legvalószínűbb. Talán még nem késő.
- Istenem, karácsonykor... Tudja, doki, azt kérdezem, hol van ilyenkor az Isten...
- Mi vagyunk itt. Gyerünk, induljunk.

5 komment

Címkék: novella

Anti-anti-antiszemitizmus

2012.12.01. 02:40 Holger Hartland

A Bölcs Boldi Bácsi tanácsai 4.

Kedves baloldaliak és liberálisok!

A mai alkalommal arról írok, mihez kezdjetek, ha nem tetszik nektek, hogy jobboldaliak is kiállnak az antiszemitizmus ellen. Mert látom, néhányotoknak nem tetszik. (Akinek nem inge, az pedig legfeljebb csak nézze, milyen jól illik arra, akinek igen.) Miután a fideszesek is kinyilvánították, hogy nem kérnek a zsidók listázására tett javaslatokból, kaptak a ti oldalatokról maró sajtóközleményt, komplett vádiratot vehemens vitacikket, és a kommentekből ítélve a Mandiner amúgy meglehetősen határozott pénteki posztja sem talált egyöntetűen kedvező fogadtatásra nálatok.

Az ilyen válaszaitok teljesen elhibázottak.

Ha tényleg azt akarjátok, hogy csökkenjen az antiszemitizmus, akkor az antiszemitizmussal szembeni fellépést inkább jutalmaznotok kellene, vagy legalábbis nem volna szabad büntetnetek. Az operáns kondicionálás a tanulás egyik legprimitívebb formája: a kívánatos viselkedést jutalmazni kell, a nemkívánatosat pedig büntetni. Ha a jobboldaliak tényleg olyan primitív, buta lények, mint gondoljátok, akkor a kondicionálás kiválóan alkalmas lenne az antiszemitizmusuk csökkentésére. Helyes viselkedésért buksisimi, helytelenért koki, saller.

Mivel azonban a kívánt viselkedés után is büntetitek őket, a dolog nem fog működni. Gondoljatok bele: ha egy butuska gyermek hosszas magyarázat, szemléltetés, pedagógiai bűvészmutatványok után végre kivágja a kétszer kettőre, hogy négy, mit tesz a jó tanító? Megbünteti, leüvölti a fejét, amiért csak most válaszolt helyesen? Az ilyen ellen ti magatok tiltakoznátok a leghevesebben. Ha büntetitek az antiszemitizmus ellen kiálló jobboldaliakat, azzal csak összezavarjátok szegényeket. Valami olyasmit gondolnak majd: "Mindegy, hogy mit csinálunk. Ha nem állunk ki az antiszemitizmus ellen, az a baj. Ha kiállunk ellene, az a baj."

Összezavarjátok a közönséget is. Még azt gondolják esetleg, hogy igazából nem is aggódtok olyan nagyon az antiszemitizmus miatt. Hiszen ha tényleg aggódnátok, nem lennétek ennyire válogatósak abban, hogy - ha csak egy pillanat erejéig is - kinek a kinyújtott kezét fogadjátok el. Azt is hihetik, hogy nektek nem is az antiszemitizmus elleni kiállás a fontos, hanem csak az, hogy megbélyegezhessétek a jobboldalt, és ehhez még jól is jön nektek az antiszemitizmus. Hiszen a reakciótok üzenete az, hogy a jobboldal csak ne akarjon kiállni az antiszemitizmus ellen, a jobboldal csak maradjon szépen az antiszemitizmus gyanújában, ahogyan ti szeretitek. A jobboldal persze tényleg van olyan hülye, mint magatok is vagytok, ezért egy része "ajvékolnak a libsik!" felkiáltással boldog antiszemita dagonyázásba kezd - pedig nektek éppen az volt a célotok, hogy ne így legyen... Ugye?...

Tudom ám, hogy mit gondoltok most: "Olyanok akarnak rendes embernek látszani, olyanok akarnak hasznot húzni az antiszemitizmus elleni kiállásból, akik máskor éppen az antiszemitizmusból húznak hasznot, esetleg zsidózgatnak is, vagy zsidózgatókat támogatnak." Teljesen mindegy, hogy igazatok van-e: a hitelességhez úgyis elengedhetetlen, hogy legalább ne büntessétek azt a viselkedést, amit elvártok. Ha nem tudtok elismerő szavakat kipréselni érte, akkor legalább maradjatok csöndben. Ami kikívánkozna, tegyétek félre a következő zsidózásig. Ha igazatok van, úgysem kell rá sokat várni.

Eredménytelen várakozást kívánva üdvözöl:

A Bölcs Boldi Bácsi

*

H. Hartland: Boldi bá', maga nem határolódik el az antiszemitizmustól?

B.B. bácsi: Minek, fiam? Nem vagyok vele határos.

127 komment · 3 trackback

Címkék: közélet humor antiszemitizmus Bölcs Boldi Bácsi

El kell menni? Pakolj, indulj

2012.10.31. 12:59 Holger Hartland

Kedves Gyerekek és Felnőttek!

Mai tanácsom azoknak a nyafogó hisztigépeknek szól, akik telesírják a netet azzal, hogy el kell innen menni. Kezdjük azzal: maga az elmenés vagy maradás problémája valós. Ebben az országban legalább 1849 óta jogos a kérdés, hogy el kell-e menni. Az is igaz, hogy sok olyan hely van a világon, amihez képest Magyarország bizony szar. És bizony, ahogy manapság állunk, a kérdés egyre jogosabb, Magyarország pedig egyre szarabb lesz. Ám, Kedves Emigráns, miután mindezt tisztáztuk, nem árt, ha még valamivel tisztában vagy:

Ha úgy döntesz, hogy elmész, az individuális és individualista döntés.

Individuális, mert a te saját, egyéni döntésed. A te helyzetedre és a te lehetőségeidre érvényes. Másoknak lehet, hogy még elviselhető itt. Az is lehet, hogy külföldön már telített a piac abban, amit csinálnak. Az is lehet, hogy eltéphetetlen családi szálak fűzik őket ide, vagy esetleg másképp gondolkodnak olyasmikről, hogy haza, meg effélék. Persze az is lehet, hogy egyszerűen csak gyávák és öregek új életet kezdeni egy idegen országban, vagy fiatalok és épp most jöttek rá, hogy az ő tudásukkal és hozzáállásukkal még mindig a ReGeneráció Kormányzati Karrier Expo nyújtja a legjobb lehetőségeket.

Megannyi egyéni döntés, amelyek ráadásul egymás környezetét is meghatározzák. A parkolóban is csak oda állhatsz, ahol szabad hely van, vagyis mások döntésein is múlik, hogy te mit dönthetsz. Ha egy munkahelyen ketten hajtotok ugyanarra az előléptetésre, és a riválisod elmegy máshová, már eggyel több okod van, hogy maradj. Ha viszont az összes értelmes ember lelép, és így vesztes csapatban maradnál, akkor lehet, hogy te is jobban teszed, ha elmész. Vagy nem. Nincs két egyforma ember és egyforma helyzet. Ha ketten kerestek helyet ugyanabban a parkolóban, az már nem ugyanaz.

A döntésed ugyanakkor individualista is. Elmennél innen, mert az neked jó. Nincs ezzel semmi baj. Lehet, hogy tényleg jó. (Bár szeretnék már olyan emigránst látni, aki azért megy el, hogy Magyarországnak nélküle jobb legyen!) Még az is lehet, hogy a távozásoddal mindenki jól jár: te is, az új hazád is, és azok is, akik maradnak. De ha individualista vagy, akkor miért érzed úgy, hogy közöd van a mások döntéséhez? Individualista nézőpontból az elmenés vagy maradás: a legmagánabb magánügy. Miért csinálsz belőle akkor közügyet?

Vigyázz, mert írásod olvasója nem feltétlenül úgy fogja értékelni a pusztában kiáltónak szavát, ahogyan te szeretnéd. Az olvasó gonosz. Persze, hogy az: hiszen ez egy szar ország, ahol mindenki szar, és ahonnan el kell menni. Magad mondád. Miről árulkodik a gonosz olvasó számára, ha mégis azt harsogod - újságcikkben, blogban, kommentben -, hogy el kell menni?

1) Lehet, hogy nem is gondolod komolyan, csak az ország állapota miatti fájdalmadnak adtál hangot. Igazából nem is azt akartad mondani, hogy el kell menni, hanem hogy bukjon már meg az Orbán Viktor, csak ezt valamiért snassznak érezted. Megnyugtatlak: nem snassz.

2) Lehet, hogy mégsem jön be annyira a kinti élet. Ha bejött volna, most nem azt írnád, hogy "el kell menni", hanem hogy "én elmentem és nekem bejött". Vagy még inkább semmit. Végül is: nekünk? Minek? Vigyázz, mert ha az olvasók gyanút fognak, hogy mégsem lettél olyan sikeres, akkor kegyetlenül ki fognak röhögni. Hoppá, már meg is tették.

3) Lehet, hogy úgy érzed: ebben az országban te nem kapod meg a neked járó megbecsülést. Ezzel csak az a baj, hogy akkor tulajdonképpen kinek írsz? Aki mégis megbecsül, azt nem kell meggyőznöd. Aki pedig nem becsül meg, az ettől aligha fog. Különben is, már tisztáztad: ez egy szar ország, ahonnan el kell menni, szar emberek élnek benne. Az ő megbecsülésükre vágysz?

4) Végül az is lehet, hogy még el se mentél. Csak a szád jár. Gyűjtöd az erőt és a bátorságot a nagy elhatározáshoz. Erre is komoly az esély. Elvégre ha már mindenki elment volna, aki szerint ez egy szar ország szar emberekkel, akiknek a megbecsülése fityiszt sem ér, és el kell innen menni, és mindegyiküknek be is jött volna, hogy elment - akkor mára már nem maradt volna senki, aki továbbra is azt írná, hogy ez egy szar ország szar emberekkel... stb. Ebben az esetben is tudok segíteni:

Ha telesírod a netet azzal a magánügyi magándöntéseddel, hogy márpedig el kell menni, az olyan, mintha világgá kürtölnél valami olyasmit, hogy "a Zsófit feleségül kell venni!"

Akkor kérd meg, te hülye.

Ha el akarsz menni: pakolj, indulj.

A távozás és a maradás is lehet tiszteletre méltó döntés.

Csak ne hisztizz és ne pózolj hozzá. Örülj inkább, és légy boldog!

Látod, szarországi szarembertől is lehet jó tanácsot kapni. :)

Üdvözöl:

A Bölcs Boldi Bácsi

25 komment

Címkék: humor magyarország kivándorlás Bölcs Boldi Bácsi

Hogyan írjunk a kisebbségekről?

2012.10.30. 23:59 Holger Hartland

A Bölcs Boldi Bácsi tanácsai 2.

*

Kedves Kisebbségkutatással Is Foglalkozó Történészprofesszor Barátaim!

Már elnézést, hogy így bratyizok, de mint alábbi bölcs tanácsaimból is meglátjátok, én a barátotok vagyok. Úgy látom, szükségetek is van rá. Lássuk, mit kell tennetek, ha kisebbségkutatással kapcsolatos kérdésekben szeretnétek megnyilatkozni.

1) Magánjellegű kommunikációban természetesen azt írtok és mondotok, amit akartok. Ha elmeséltek a barátaitoknak pár cigányviccet a kocsmában, vagy nicknéven trollkodtok a neten, azért nem érhet bántalom. Emberek vagytok, mint bárki más. Ha ilyesmiért valaki rátok támad, akkor hajlandó vagyok mellétek állva harsányan szidni a jó édes anyját annak, aki mások magánéletében illetve személyes adataiban kotorászik.

2) Ha viszont hivatalos minőségben írtok vagy szóltok, már oda kell figyelnetek. Tényeket azért nyugodtan állíthattok! Csak alá is kell tudnotok támasztani. Nyugodtan leírhatjátok például, hogy a Tanácsköztársaság vezetői közül hány volt zsidó származású, ez még nem antiszemitizmus, ez csak egy tény, amit lehet nem antiszemita módon is magyarázni. Ballibber Balambéren és néhány fanatikus társán kívül emiatt senki sem fog elvetemült gonosznak tartani titeket.

3) Ha felkérnek benneteket, hogy tartsatok előadásokat és írjatok egyetemi tankönyvet olyasmiről, amihez nem értetek, nem kötelező elvállalni. Mondhatjátok például: "Köszönöm a megtisztelő felkérést, de az én szakterületem az összehasonlító falleológia, ezért inkább nem írnék a vaginisztikáról." Ha nagyon ragaszkodnak a személyetekhez, mondhatjátok, hogy jó, de legyen inkább olyan téma, amiben otthon vagytok.

4) Ha mégis elvállaltátok, nagyon figyeljetek oda, hogy a tényállításokat - különösen amelyek vitathatóak és potenciálisan botránykeltőek, de tulajdonképpen a többi szakmai állítást is - támasszátok alá kutatási eredményekkel. Akár a sajátjaitokkal, vagy pedig ha nincs olyan, akkor hivatkozzatok a másokéira. Tudjátok: lehet névvel és mellette zárójelben évszámmal, vagy lábjegyzetben, vagy ahogyan éppen a szakmátokban szokás. Ugye nem kell részleteznem?

5) Ez sem véd meg persze attól, hogy hülyék, rosszindulatúak és fanatikusok belekössenek az írásaitokba. De azért nem mindegy, hogy adtok-e támadási felületet. Ha szépen kutattatok és hivatkoztatok, ahogy kell, akkor könnyedén visszaverhetitek a támadásokat, és mások is mellétek állnak, miután látják, hogy tisztességesen jártatok el.

6) Ha nem fogadjátok meg a fentieket, akkor még van egy utolsó szalmaszál, egy végső tanács: ne menjetek politikai pályára! Ne legyetek például nagykövetek. Ha maradtok egyszerű professzorok, akár a nagyobb disznóságokat és baromságokat is megúszhatjátok, nemhogy az ilyen relatíve bagatell ügyeket. Ha viszont politikusnak álltok, valaki biztosan fel fogja használni ellenetek.

7) Ja, és még egy utolsó utáni, ha végül az utolsót sem fogadtátok meg: mindig van kiút. Aki elkövet egy hibát, attól még lehet jó ember. Még mondhatja: "bocsánat, ezt elszúrtam" - és vállalhatja a következményeket a hiba méretétől függően. (Na bumm, Oslóban úgyis szar az idő, a katedrátok meg úgysincs veszélyben.) Ebben a tisztességre kiéhezett országban még jól is kijöhettek belőle. Még Schmitt Pál előtt is nyitva volt ez a lehetőség egy ideig - nagy kár, hogy nem élt vele. Ti legyetek okosabbak nála.

Tisztelettel üdvözöl:

A Bölcs Boldi Bácsi

10 komment

Címkék: felsőoktatás Bölcs Boldi Bácsi Jeszenszky Géza

Orbán-váltók figyelmébe

2012.10.25. 19:06 Holger Hartland

A mai vendégposztban a Bölcs Boldi Bácsi ad az ellenzéknek néhány tanácsot:

*

Kedves Orbán-váltók!

Látom, szeretnétek elszámoltatni a Jó Pásztort. Nagyon helyes: megbízatásának lejártával mindenkinek el kell számolnia, különösen annak, akiről ordít, hogy nem akar. Az ügyetlenkedésetekről szóló elemzéseket és tudósításokat olvasgatva megszánlak benneteket néhány jó tanáccsal. Mit kell tennetek, ha szeretnétek, hogy legalább esélyetek legyen?

1) Ne kényszerítsetek ránk rögeszmés víziókat!

Ebben az országban sok embernek mindössze annyi a víziója, hogy szeretne normálisan élni, dolgozni, gyereket nevelni és élvezni a szabadidejét. A maradéknak viszont annyiféle víziója van - keresztény-konzervatív, nemzeti radikális, népi-nemzeti, alterbalos, balliberális, ökoizé, szájkapitalista, és még sorolhatnám -, hogy ha bármelyik rá akarja erőszakolni az övét a többiekre, kisebbségben marad. Abba pedig hosszú távon csak belebukni lehet, ahogyan Gyurcsány is belebukott. A Fidesz is bele fog bukni előbb-utóbb abba (előbb és csendesen vagy utóbb, de zajosan), hogy egymillió ember szája íze szerint rendezné be az országot a többi kilencmilliónak is. Vagy 1:9 helyett 1,5:8,5, nekem mindegy. Amikor az SZDSZ még kormányzott, volt az néha 0,3:9,7 is - de hát pont nektek magyarázzam? Ha vízió, akkor találjatok olyat, ami legalább kétmillió embernek tetszik, és úgy-ahogy elfogadja még három-négymillió. Azzal már lehet kezdeni valamit.

2) Kezdjétek el gyakorolni már most!

Mivel az új választási rendszer az összefogást jutalmazza és ti egyébként is hegynek fölfelé játszotok, nem ússzátok meg, hogy megállapodjatok egymással. Ehhez pedig már most el kell kezdenetek búcsút venni a rögeszmés vízióitoktól. Például az MSZP megígérhetné, hogy nem akar majd osztogatni, a képviselői pedig ezen túl mindig józanul szólalnak föl a parlamentben (mert nem egyedül vagy, Tibor). Az LMP elfelejti a paksi erőmű bezáratását és az állampolgári alapjövedelem ötletét. A Milla lemond a fogolydilemma-játékról, a vérballiberálisok a középosztály-gyűlöletről, a DK pedig Gyurcsányról, Debreczeniről és Bauerről, azaz tulajdonképpen önmagáról - tőlük úgyis ez az egyetlen értelmes gesztus, amire még képesek.

3) Ne vegyetek föl a szekérre csak úgy bárkit, aki az út szélén segget riszál és integet nektek!

Ha bejelentkezik nálatok például Kuncze vagy Fodor Gábor, vagy valaki hasonló, gondoljatok bele: az ő politikai életművük annyi, hogy megutáltatták magukat egy egész országgal, megbuktak, és taccsra tették a magyar liberalizmust. Egyszer már elküldtük őket a fenébe. Akarjátok megtudni, hogy megtesszük-e még egyszer? Dehogy akarjátok. Biztos, hogy ilyen csapattársakat szeretnétek? Ezek az emberek nem segíteni akarnak nektek, hanem újra helyet kapni a tutiban. Ha tényleg segíteni akarnának, csendben félreállnának. Ha pedig újjászületett millás ex-jobboldali tollnok zörget, hogy lenne lángoszlopotok, azért olvassátok el, hogy miket írt négy évvel ezelőtt, és gondoljatok bele, vajon mit ír majd négy évvel ezután. Különben is, úgy tudtam, hogy ti büszkén megvetitek azt, akinek a jobboldali lakájmédia adott munkát, etette, ruházta, díjazta, és csinált belőle valakit. Ballib médiamunkások persze felismerhetik benne a rokon lelket. De médiamunkásból már van nálatok elég.

4) Ne nagyon szervezzetek tüntetést!

A tüntetés a legrosszabbat hozza ki az emberekből. A szervezők hülyéket hívnak meg szónokolni, akik baromságokat beszélnek. A lelkesen tapsoló tömeg birkanyáj benyomását kelti, elállja az utat, hangoskodik, hülye pofákat vág, szemetel. A tömegben ráadásul hiába normális akár az emberek 99 százaléka - mindig akad néhány hibbant, nevetséges és ellenszenves figura is, és biztosak lehettek benne, hogy a média őket fogja fényképezni. Értem persze, ha néha meg akarjátok mutatni magatokat, erre vonatkozik az utolsó tanács:

5) Ha mégis tüntetést szerveztek, legalább maradjatok csöndben!

Végül is az köt össze benneteket, amire nemet mondtok, és nem az, amire igent. A nemet pedig minek részletezni? Vegyetek példát a békemenetesekről. Ők legalább jól tudják, milyen ciki lenne, ha Selmeczi Gabriella, Varga István, Rétvári Bence vagy éppen Bencsik András szónokolna nekik. A tieitek nem jobbak annyival, hogy érdemes legyen miattuk órákig nyújtani egy olyan rendezvényt, amire tulajdonképpen tizenöt perc is elég volna. Én se nyújtom, olvassátok el inkább Professzor Pizka kiváló posztját.

Ha e tanácsaimat megfogadjátok és megnyeritek a 2014-es választást, a győzelmetek éjszakáján megnézlek majd benneteket a tévében és az egyik szemem rögtön sírva fakad, hogy milyen korlátolt, ostoba, csillogó szemű idióták fognak kormányozni. (Hogy köztük tolvajok és gazemberek is, azt már nem is mondom, az alap.) A másik szemem viszont nevetni fog, hogy a helyükre külditek a mostani hataloméhes, arrogáns, inkompetens bunkókat. Ha nem fogadjátok meg a tanácsaimat és veszítetek, akkor a hataloméhes, arrogáns, inkompetens bunkók maradása miatt sír majd az egyik szemem, a másik viszont a ti csúfos bukásotokon fog nevetni. Látjátok, nekem mindegy. A tanácsok ingyen voltak. Nem kell megköszönni. Na menjetek szépen játszani.

Mára ennyit mond nektek:

A Bölcs Boldi Bácsi

*

Ingyen tanácsok?! Boldi bá', maga egy lúzer! Nem kap birkapörköltet.

11 komment · 1 trackback

Címkék: politika közélet humor tüntetés Bölcs Boldi Bácsi

Koincidenciák (frissítve)

2012.10.03. 15:53 Holger Hartland

 

Koincidenciák, 2008:

2008-ban a Mandiner bloggerei közül néhányan felsőfokú tanulmányokat folytatnak. Van, aki éppen diplomát szerez. Hogy államilag finanszírozott képzésben vagy költségtérítésesben, azt ők tudják.

A Fidesz által kezdeményezett márciusi népszavazáson a résztvevők 82%-a, 3,3 millió választópolgár a tandíj eltörlésére szavaz.

A Mandiner bloggerei sokfélét írnak a népszavazásról. Oli bácsi a tandíjról például ezt: "A tandíjat érzelmileg aljasságnak tartom (sok oka van ennek, nem sorolom fel mind: nincs jogalapom tandíjat kérni, amikor én ingyért jártam, ugyanakkor láttam, hogy 1996-97-ben milyen mértékben dugaszolja el az akkori tandíjkísérlet és az ezzel párhuzamos ösztöndíjmegvonás a szociális mobilitás, khm, hajszálcsöveit. Másrészt mindennapi tapasztalatom, hogy a fizetős iskolákban a diákok nem tudást akarnak, hanem diplomát, és jobban szeretik, ha nem cseszegetik őket számonkéréssel.), ugyanakkor tudván tudom, hogy nemcsak az oktatás, hanem az egészségügy is: bizony üzlet."


Koincidenciák, 2012. október 3., szerda:

Hír az indexen: "Teljesen felszámolhatják az állami jogász- és közgazdászképzést"

Poszt a Mandineren: "Miért nem lesz soha kulturális egyenlőség?"

Micsoda koincidencia! Pont azon a napon, amikor az Index hírt ad az államilag támogatott jogász- és közgazdászképzés felszámolásának terveiről és a felsőoktatás kapuinak még szűkebbre zárásáról, a Mandiner bloggere fontosnak tartja közölni: "nem lesz soha kulturális egyenlőség", mint ahogy ma sincs, mert a PhD vagy a szakkollégium "kevesek kiváltsága" (kiemelés tőlem - H.Hartland).

Kínai Kálmán, hol vagy? Itt, vagy esetleg inkább itt?

De még nincs vége a koincidenciáknak.

Ugyanezen a napon egy BKV-járművön egy babakocsis gyerekkel együtt három tagú, lepusztult külsejű család férfi tagja falatozás után a papírtálcáját a szalvétával együtt nemes egyszerűséggel a jármű padlójára dobta. A vele szemben álló száz kilós, tüskehajú, szúrós tekintetű, borostás fazon kérdőre vonta:
- Ezt most komolyan ott hagyják?!
- Mer' mér'?
- Összeszemetelik a járművet.
- Az utcán élünk! Gyerekkeeel! Érted? - Úgy mondta, mint valami felhatalmazást.
- A megállóban van szemetes, ki lehet dobni.
- Igazad van. Jó. Igazad van. Fölveszem és amikor leszállunk, kidobom.
Nem tudom, az erőnek engedett-e, vagy a kultúra fénye pislákolt föl benne. Sajnos azt sem tudom, végül tényleg fölvette és kidobta-e a szemetet, mert jött az én megállóm, és leszálltam. Ha még egyet mentem volna, a koincidenciákról szóló igaz mesém is tovább tartott volna.

Frissítés, 2012. december 6.:

Ma kiderült, hogy a Mandiner blogon azért még működik a biztosíték, mert van, ami kiveri.

20 komment

Címkék: politika felsőoktatás abszurd mandiner röghöz kötés

Levél a Jó Pásztorhoz

2012.10.01. 06:29 Holger Hartland

Tisztelt Hartland!

Látom, a blogján szívesen közöl mindenféle nyílt leveleket. Megtenné, hogy az enyémet is?

Köszönettel üdvözli:
A Fekete Bárány

*

Jól van, jól van. Kicsit unom ugyan, hogy neves és névtelen levelezők üzenőfüzetnek használják a blogomat, de ha már nekem nem jut eszembe semmi értelmes, akkor legyen:

*

Levél a Jó Pásztorhoz
Írta: A Fekete Bárány

Tisztelt Jó Pásztor Úr!

Tudom, hogy hozzánk, birkákhoz képest Ön az égben lakik, ameddig még az Ön csahos pulikutyáinak az ugatása sem hallatszik fel. Persze az Ön csahos pulikutyái csak jutalomfalatért pitizve tekintenek az Ön égi lakhelyére - az ugatást nekünk, birkáknak tartogatják. Nem bízhatom tehát abban, hogy a levelem eljut Önhöz. Arra az esetre, ha talán érdekel néhány százat a többi birka közül, mégis megírom, és megkérek egy bloggert, hogy tegye közzé.

Furcsa dolgokat mond Ön mostanában. Itt van például ez a legutóbbi beszéde a Jó Pásztorról, aki ugye nem más, mint Ön, s amely beszéd szerint mi akkor birkák volnánk. Ez a megátalkodott ellenzék számára talán sértő gondolat, én azonban látom benne a komoly tartalmat. Egy országot nem vezethet egyszerre többmillió ember. Vezetőket kell választani, akik meghozzák a fontos döntéseket. Államra van szükség, amely a birkákat megnyírja, majd cserébe különböző szolgáltatásokat nyújt nekik. Rendre van szükség, hogy a birkák a füvet legeljék, s ne váljanak báránybőrbe bújt farkasokká, akik egymást eszik meg. Tulajdonképpen van Önnek némi igazsága: bizonyos értelemben tényleg birkák vagyunk.

Én nagyon komolyan veszem, amit Ön mond. Amióta az Ön egyik szája azt mondta, "bizonyos gazdasági alkotmányossági szabályok felfüggesztésére is sor kerülhet", majd utána tényleg így is történt, tudom, hogy Önök nem tréfálnak. Figyeltem akkor is, amikor Ön azt mondta, hogy "félázsiai származékok vagyunk" és hogy "reméljük a Jóisten megsegít bennünket, hogy a demokrácia helyett nem kell kigondolnunk más típusú politikai rendszereket". Figyeltem, immár tudva, hogy nem tréfálnak, és furcsa kérdések merültek föl bennem. Ha megsegít a Jóisten, és megmarad a demokrácia, akkor Ön miért nem egyszerűen csak egy demokratikusan választott vezető? Miért pásztor, aki akár le is vágathat egy-egy állatot? (Barikám, szerinted számolnak ezek, mielőtt vágnak? :) - H.Hartland) Ha viszont a demokrácia helyett mást kell kitalálni, vagyis a Jóisten elfordul tőlünk - Öntől is -, akkor milyen alapon hasonlítja magát a bibliai jó pásztorhoz? Persze az én birkaagyam kevés ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásához. Néhány millióért vagy milliárdért majd úgyis elmagyarázza nekünk valamelyik pulikutya.

Persze tudom, a Jó Pásztor szereti a nyáját. Ön szeretettel és gondoskodással nevezett bennünket birkáknak, és nem úgy, mint amikor Zuschlag János azt mondta, hogy "na megyek le a parasztjaimhoz, Halasra". Igaz, rossz nyelvek szerint akad olyan pásztor is, aki annyira szereti az állatait, hogy alkalmanként egészen intim viszonyba kerül velük. Nem kérdés, ebben a nyájban is vannak sokan, akik vágynak rá, hogy Ön ilyen értelemben is jó pásztoruk legyen. Én azonban arra kérem, tisztelt Jó Pásztor, hogy várja meg, amíg a nyájnak ez a fogyatkozó része birkamenetben Ön elé járul - minket, többieket pedig hagyjon békén. Talán kérhetek ennyit, hiszen egészen kis mértékben (mondjuk úgy 1/2706292 arányban) nekem is köszönheti, hogy pásztor lett. Én is megszavaztam, hogy Ön pásztor legyen. Azt már nem, hogy meg- és átpásztorkodjon bennünket, vagy hogy kipásztorkodjon velünk. Jó volt megszabadulni az Önt megelőző hamis és hazug pásztoroktól, akik a legelőt is eladták volna alólunk. Az már nem jó, ha Ön sem lesz különb náluk. Ma is akadnak olyan pásztorjelöltek, akikhez képest Ön kifejezetten Jó Pásztor. De akadhatnak még olyanok is, akik Önhöz képest lesznek jók.

Miért számítana mindez, ha én csak egy birka vagyok? Azért, kedves Jó Pásztor, mert ahogy elnézem Önt, azt látom, hogy tulajdonképpen Ön is éppen olyan ember - azt mégse mondanám, hogy két lábon járó birka -, mint mi. Egy közülünk. A mi akaratunkból lett pásztor, és mi nemcsak birkák vagyunk, hanem emberek is, ki-ki egy tízmilliomod részben a nyáj tulajdonosa. Ami azt jelenti, hogy Ön mint pásztor nemcsak döntéseket hozhat, hanem elszámolással is tartozik nekünk, mind a tízmillió résztulajdonosnak. ("Minden magyar elszámolással tartozik minden magyar felé", ezt is Ön mondta.) Persze a csahos pulikutyáival bármikor megszavaztathat egy törvényt vagy akár alkotmánymódosítást, amely szerint ennek a kimondása bűncselekmény. A csahos pulikutyái boldogan meg is szavaznák. A fodros szőrű és a láncos pulikutyái pedig még meg is magyaráznák. A pulikutyákban olykor van valami egészen birkaszerű.

Miért emlegetem az elszámolást, ha csak másfél év múlva lesz esedékes? Azért, kedves Jó Pásztor, mert az a gyanúm, hogy Ön szeretné ezt az elszámolást valahogy elkerülni. Félázsiai származékokról beszél, akik az erőből értenek. A demokrácia helyett valami más rendszer kitalálásán gondolkodik. Magát pásztornak, a nemzetet birkanyájnak képzeli. Bármikor bármilyen szabályt átírat, ami az útjába kerül. A pulikutyáit olyan pozícióba helyezi, hogy ha úgy alakul az elszámolás, rögtön az új pásztor torkának ugorhassanak. Megnehezítené a tulajdonosoknak a bejutást az elszámológyűlésre. Olyan elszámolási rendszert alakíttat ki, ahol az Ön nevét skandáló birkák szavazata többet ér, és ahol Ön akár a többség ellenében is pásztor maradhat. S közben a pulikutyái döntik el még azt is, hogy lehet-e Mezőhegyesen magyartanár, akinek a testvére bármi rosszat írt róluk. Pont mint abban a rendszerben, amelynek a hamis pásztorait fiatalon Ön is távozásra szólította fel.

Ebben az országban már sok hamis pásztor úszta meg könnyen az elszámolást. A legrosszabb esetben is csak a pásztorbotot kellett leadniuk, a lopott gyapjakat és az elkótyavetyélt legelők árából kisíbolt összeget megtarthatták. Néhány puliból persze kutyabőr lett, ám a pásztoroknak nem esett bántódásuk: elszámoltak, átadták a botot, félreálltak egy időre. Az Ön közvetlen előde libapásztor volt, aki nem értett hozzá. Megúszta, most újra pásztor lenne. Az ő előde a hazudós pásztor volt, aki a nyáj még ki nem nőtt gyapjára is hitelt vett föl, hogy újraválasztassa magát. A pásztorbot alighanem örökös elvesztésén kívül más baja neki sem lett. Lehet hőbörögni, hogy ennyivel megúszták, de ők legalább politikailag elszámoltattak, és legalább a politikai következményét viselték annak, hogy híjával találtattak. Ön viszont mintha magát az elszámolást is szeretné addig csűrni-csavarni, amíg nem is lehet más eredménye, mint amit Ön akar. Gondolja, hogy a nyáj tízmillió tulajdonosa ezt hagyni fogja? Ennyire birkának néz minket?

Szomorúan üdvözli:
A Fekete Bárány

*

Barikám, hülye vagy? Ha nem akar elszámolni, hát nem akar elszámolni. Közöd? Te legfeljebb kacsinthatsz, hogy némi baksis fejében eltekintesz az elszámolástól. Azt azért ne kérdezd meg tőle, hogy "na, mit csináljak magával?"! :))) Különben is, mikor tartozik egy pásztor elszámolással a birkáknak? Ahogy egy kiváló filozófus a minap fogalmazott, a politika a hatalomról és a vezetésről szól, ami vagy épül és erősödik, vagy dezintegrálódik és szétesik. Nem tudtad? Akkor lefordítom, hogy értsd: az erősebb kutya baszik. Lehet, hogy a te kantiánus, rawlsiánus, liberális kis birkalelkednek fáj az igazság, de machiavellista, hegeliánus, nietzscheánus, hobbesiánus, erősebbkutyabaszikista nézőpontból világosan látszik, hogy a jövő asztalánál a pulibőrbe bújt bárányok eszik a birkapörit. Amúgy, szereted?...

12 komment

Címkék: politika humor irónia

Íme az IMF titkos feltételei

2012.09.07. 14:07 Holger Hartland

A nyári szünetben hallgatásba burkolózott a blog, de most elő kell állnom az igazsággal. Július óta birtokomban vannak az IMF-nek a magyar kormánnyal szembeni titkos feltételei. Pár nappal a tárgyalások után egy névtelen levelet kaptam, a feladó pedig csak annyit árult el magáról, hogy közelebbről meg nem határozott munkakörben dolgozik az Aranykezű Maya és Pajkos Társnői Masszázsszalonban. Július 18-án hajnalban, egy külföldi vendég távozása után az egyik szobában talált egy aktatáskát, benne angol nyelvű, rejtélyes dokumentumokkal. A "rejtélyes dokumentum" kifejezésre rákeresve jutott el a blogomra, és úgy döntött, elküldi nekem a táska tartalmát. Először úgy éreztem, jobb, ha nem keveredem ilyesmibe, de most, hogy mindenki az IMF tárgyalási feltételeiről vitatkozik, meg kell írnom, hogy mit olvastam. Nézzük tehát, milyen feltételeket szab nekünk az IMF!

A dokumentum szerint a Valutaalap Magyarországnak teljesen új hitelkonstrukciót szán, amelyet eddig sehol sem alkalmaztak, és kifejezetten a különleges magyar helyzetre tekintettel dolgoztak ki. A Social Card Assistance Program (SCAP) nevet viselő konstrukció egyik legfontosabb eleme, hogy az IMF-hitelt a magyar kormány nem egyszerű átutalásként, hanem egy különleges hitelkártya-szerűségen, az úgynevezett Social Card-on keresztül kapná meg. A kormány ezzel a kártyával vásárolhat, kizárólag az IMF által jóváhagyott kereskedelmi partnerektől és kizárólag az IMF által jóváhagyott termékeket és szolgáltatásokat, például nyugat-európai hipermarket-üzletláncok márkatermékeit vagy PPP-beruházást, illetve importálhat olyan, Magyarországon hatékonyan nem megtermelhető mezőgazdasági javakat, mint amilyen a búzaliszt, a cukor vagy a zöldségek. A kártyát Orbán Viktor mindenkor köteles a nyakában selyemzsinóron fityegő vízhatlan tokban tartani. Az IMF rendszeresen ellenőrzi a Social Card használatát, és különleges megbízottat, úgynevezett Social Workert rendel a magyar kormány mellé a szoros együttműködés elősegítésére.

Nem igaz viszont, hogy az IMF a különadók megszüntetését is követelné. Mindössze a kulcsuk módosítását kéri: a negatív tartományba, így a különadókat a magyar állam fizetné a Magyarországon működő, külföldi tulajdonú cégeknek. Az IMF a családi pótlék megszüntetését sem akarja, csupán annak helyes, rászorultsági alapú értelmezését várja el a magyar kormánytól. Ennek értelmében a családi pótlékot az kapná, akinek nincsen családja (vagy aki szabadságvesztés vagy alkalmatlanság miatt elveszíti a gyermekei fölötti szülői felügyelet jogát) - hiszen ő az, aki család hiányában pótlékra szorul.

A csomag másik fontos része a privatizáció. Tőkeerős és megfelelő know-how-val rendelkező nyugati cégek részére kell áruba bocsátani: a tömegközlekedést; az egészségügyet, különös tekintettel az ingatlanfejlesztés szempontjából potenciálisan értékes vagyonra; a közszolgáltatásokat, különös tekintettel a vízművekre; továbbá Magyarország vízkészleteit, beleértve az állampolgárok testében található vízkészleteket is, melyek eddig érthetetlen és indokolatlan módon ki voltak zárva a szabad piaci működésből. A felsőoktatás privatizálása viszont nem feltétel, mivel a kormány már elkötelezte magát annak megszüntetésére. A privatizált vagyon árát a magyar kormány francia étkezési utalványokban kapja meg, amelyeket belátása szerint szétoszthat a családtagok, az államigazgatás dolgozói, a kirúgandó közalkalmazottak, vagy a 2014-es választásokra regisztráló szavazói között. A francia étkezési utalványok egyébként is felváltanák az elavult, provinciális és egyre értéktelenebb forintot a fizetőeszköz szerepében. (A lap szélén kézzel írt jegyzet: "Why not beads? We have them by the balls - squeeze 'em!")

Hát ezek volnának a titkos feltételek. Természetesen az IMF-et nem is érdemes megkeresni ez ügyben, úgyis letagadnának mindent. A dokumentumról készített másolatokat viszont elküldtem a hazai sajtó és blogvilág néhány képviselőjének, akik cserébe megengedték, hogy kedvcsináló részleteket közöljek az üggyel kapcsolatban hamarosan megjelenő írásaikból. Íme:

Ballibber Balambér: A kinyújtott kéz (Szabad Értelmiségi Folyóirat)
"...Segítő kezét kínálja nekünk a Fejlett Nyugat, pedig meg sem érdemeljük. Csak ha elfogadjuk a felénk nyújtott kezet, akkor szerezhetünk vissza valamit sosem volt és azóta sokszorosan elveszített méltóságunkból, és tehetünk egy lépést afelé, hogy európai citoyenek legyünk. A Social Card ugyanis nem elveszi a méltóságot, hanem adja. Aki rászorultságában a közösségtől kap anyagi segítséget, attól cserében elvárható, hogy maga is tegyen valamit. Például hogy tartsa be a közösség szabályait, és hogy ismerje el a közösség jogát a kapott segítség megfelelő felhasználásának ellenőrzésére. A segítségkérő így a kiszolgáltatott koldus pozíciója helyett a kétoldalú megállapodást kötő és azt betartó felnőtt ember pozícióját foglalja el. Az alamizsna megaláz, a Social Card viszont felemel. Mi, balliberálisok mindig is ezt mondtuk. Social Card vagy mucsa és kiszolgáltatottság. Nincs harmadik út."

Yobber Zsolt: Ütnek (Hírlapja Széles E Hazának)
"...A félmilliós békemenetet kigúnyoló balliberális sajtó ahányszor csak teheti, élvezettel vágja az arcunkba, hogy Magyarország "pofont kapott". És mondják ezt mindenre Brüsszel - azelőtt Moszkva - leghalkabb pisszenésétől a Cohn-Benditek legvadabb, rágalmazó ámokfutásáig. És örülnek neki. Ezek ők. Ilyenek ők. Ez a lényegük. Hanem most valóban pofont kaptunk. És ha belegondolunk, hányszor kapott már pofont ez a nemzet - és hányszor tűrte szelíden és méltósággal! Ahogyan most sincs más választásunk, mint tűrni, szelíden és méltósággal. Mondják, hogy a titkos tervezetet az IMF magyar ügyosztályán egy bizonyos Mr. Almondtree dolgozta ki. Utánanéztem ennek a titokzatos Mr. Almondtree-nek, és kiderült, hogy nem véletlenül került ő a magyar ügyosztályra. Magyarországról származó dédapját még Mandelbaumnak hívták, szatócsboltja volt a Dob utcában. Gondoljunk bele, barátaim! Dob utcai szatócsok dédunokái mondják meg nekünk, Dobó Istvánok dédunokáinak, hogy mire költhetjük a saját pénzünket! Csak nehogy elfogyjon a türelmünk, és egyszer ne kapjuk, hanem adjuk a pofont. Mert az iszonyatos lesz."

Tóth Omega Álmos: Elmagyarázom a sok hülyének (blogbejegyzés)
"...Elmagyarázom, hogy a valláskárosult Orbán-hívek is értsék. Nincs Isten. Pontosabban: van Isten, de úgy hívják, hogy Szabad Piac, és most elküldte értünk egyszülött fiát, az IMF-et, hogy megváltson bennünket bűneinkből. És kik tagadják meg ezt az Atyát, és kik feszítenék legszívesebben keresztre a Fiút? Hát pont a valláskárosult fideszesek, hahaha! Ennyit az ő hitükről. A mesebeli kaporszakállúban hisznek, akinek nincs pénze, mert a pedofil papjai ellopják, és nem hisznek az IMF-ben, akinek meg van, mert jól beosztja. Ennyit a számolni tudásukról. Bővebben majd kifejtem a 2014-es kormányváltás után készítendő Még Modernebb Képmesékben."

N. Badar Nándor: Kultúrák harca (blogbejegyzés)
"...Két kultúra vívja most harcát Magyarországon. A mellébeszélés kultúrája és a hazabeszélés kultúrája. A régi rend haszonélvezőinek kultúrája és az új rend haszonélvezőinek kultúrája. Én mint politikai gondolkodó létfontosságúnak látom, hogy ebből a harcból melyik kerül ki győztesen. Van egy feladat. El kell magyarázni az embereknek, hogy ha mi élvezzük a hasznot, az nekik is jó. Mert ha velünk egy politikai közösség tagjának érzik magukat, akkor a mi haszonélvezetünk látványa nekik is önbecsülést ad. Akinek nem tetszik, hogy mi élvezzük a hasznot, az azt akarja, hogy a régi status quo hívei élvezzék a hasznot. Az tehát ellenség. Azon kell dolgoznia mindenkinek, hogy mi élvezzük a hasznot, mert akkor a magyarok győztesnek érezhetik magukat. Ha velünk tartanak."

22 komment

Címkék: politika humor paródia imf

Óvodai antiszemitizmus

2012.07.19. 11:02 Holger Hartland

Tegnap nem más írt nekem, mint Ballibber Balambér, a neves falleológus és véleményformáló értelmiségi:

Tisztelt Hartland!

Másfél évembe került, mire kihevertem a Thai Tamás és Káromkodó Károly által ellenem intézett karaktergyilkos támadást. Összesen hatféle gyógyszert szedek: májgyógyszert, szélgörcsoldót, potencianövelő szert, fejfájáscsillapítót, hajnövesztő szert és vitaminos pezsgőtablettát. Most összeszedtem magam, és írtam egy cikket a Gerő András kiváló cikke nyomán kialakult antiszemitizmus-vitához. Írásomban annyira merészen leplezem le a magyarországi óvodákban is tomboló kódolt antiszemitizmust, hogy még a Galamus-csoport sem meri közölni. (Olyan biztosan tudom, hogy nem merik, hogy el sem küldtem nekik.) Maga viszont, mivel másfél éve utánközölte azt a Mandinerről - egyébként nagyon helyesen! - töröltetett, abszurd tréfának álcázott posztot, azt hiszem, tartozik nekem annyival, hogy közli a mostani cikkemet is. Remélem és ajánlom, hogy maga is így gondolja.

Üdvözlettel,
Ballibber Balambér
falleológus, közíró

Ez egy nyitott és toleráns blog, és pereskedni vagy az egzisztenciámat kockáztatni sincs kapacitásom, így természetesen haladéktalanul közlöm Ballibber Balambér cikkét. Íme:

Óvodai antiszemitizmus
Írta: Ballibber Balambér

Pár hete zajlik a magyar szellemi életben a Gerő András által kezdeményezett Romsics-vita. Ehhez a vitához szeretnék néhány, eddig nem érintett aspektusból hozzászólni. Sajnos a helyzet még annál is rosszabb, mint amit Gerő András meggyőzően kimutatott: a kódolt, rejtett antiszemitizmus már nemcsak az akadémiai szférában, hanem a magyar óvodákban is felütötte fejét.

Az óvodás korosztály kultúrafogyasztásának fontos elemei a játékos gyermekversek. Az egyik népszerű gyermekvers Weöres Sándor Regélő című alkotása. Magyar óvodások tízezrei hallgatják ma is a vers megzenésített változatát. Az ártalmatlannak tetsző versikében azonban a felszín alatt kódolt antiszemita utalások mérgező szövedéke húzódik. Vizsgáljuk meg a verset részleteiben!

Három görbe legényke, róka rege róka
Tojást lopott ebédre, róka rege róka

Az első sornál máris okkal gyanakodhatunk. Miért "görbe" a három legényke? A költő adós marad ennek magyarázatával, így a befogadó közönségre hárítja ennek a jelzőnek a dekódolását. Ami persze nem is nehéz. A "görbe" szó asszociációs mezejét ugyanis egyebek mellett olyan tartalmak definiálják, mint "görbe orr", "görbe jellem", s ezek mintegy kulcsként nyitják meg a szemantikai teret az antiszemita interpretáció előtt. A közönség pontosan érti, hogy a "három görbe legényke" alatt a szerző valójában a zsidókat érti. Akikről már a következő sorban siet hozzátenni, hogy lopnak. Ezt a felütést egészíti ki az egész versen át ismétlődő refrén: "róka rege róka". Mint az köztudott, a magyar folklórban a róka ravasz, agyafúrt, vagyis az antiszemita sztereotípiák gyakori kliséivel megjelenített állat. Ráadásul vörös is, így karakterében impliciten manifesztálódik a zsidóságot a kommunizmussal összekapcsoló, immár évszázados előítélet. Hogy a refrénben kétszer is szerepel, az arra utal, hogy a "vörös" Tanácsköztársaság vezetői között sokan voltak zsidó származásúak. A "rege" szó közbeszúrása pedig ugyancsak előítéletes asszociációkat hív elő a közönségből: ez bizony a hírhedt antiszemita "Ergerberger"-nótát idézi meg, mintegy rímelve annak első sorára.

Lett belőle rántotta, róka rege róka
A kutya lerántotta, róka rege róka

Figyeljük meg, hogy a harmadik sorban nem a "görbe" legénykék sütik a rántottát: az mintegy magától "lett" - a fárasztó munkafolyamat kimarad az ábrázolásból. Ez úgy is értelmezhető, hogy a legénykék a sütés munkáját az általuk függésben tartott és kiszipolyozott, nekik magas kamatokkal tartozó adósaikkal végeztették. Ez persze nincs kimondva: az értelmezésben a költő ismét számít a közönség cinkosságára. "Szerencsére" az antiszemita közönség a negyedik sornál fellélegezhet: megjelenik egy kutya (a róka ellensége!), és "igazságot tesz". (Hogy milyen jelentősége van még annak, hogy a "pozitív" hős éppen kutya, arra még visszatérek.)

Egyik szidta gazdáját, róka rege róka
Másik meg a fajtáját, róka rege róka

Az ötödik sor azt implikálja, hogy a kutya önállótlan lény, akinek a cselekedeteiről tulajdonképpen a gazdája tehet, vagyis a kutya "genetikusan alattvaló" - s mindezt az egyik legénykével mondatja ki. Mindenki pontosan érti, hogy ez a közelmúltban egy nyilatkozata miatt megtámadott neves íróra utal. Ez a neves író tehát a versike szerint "görbe legényke" lenne - azt hiszem, az utalás nyilvánvaló ízléstelensége nem is igényel további kommentárt. A hatodik sorban azután előkerül a "fajtázás", az antiszemiták kedvelt szavajárása - persze nem az antiszemita kutya szájából, hanem a második legénykének tulajdonítva, ezzel mintegy a felelősséget áthárítva és igazolást adva (hiszen "a zsidók kezdték!") minden további magunk- és magukfajtázásra.

Harmadik az ükapját, róka rege róka
Hozzávágta kalapját, róka rege róka

A vers vége már egészen sötét szellemeket idéz. Az ükapa szidalmazása a származás viselkedést meghatározó erejéről szóló tévhiteket és előítéleteket mozgósítja (sunyi módon persze megint egy "görbe legénykének" tulajdonítva). Mivel az ükapját gyakorlatilag senki sem ismeri személyesen, az ükapa emlegetése csak akkor lehet indokolt, ha úgy gondoljuk, hogy a viselkedés mindenkinek "a vérében van". Az ükapa ráadásul a nagyszülőnek a nagyszülője, vagyis a versike a származás szerinti diszkriminációban a nürnbergi törvényeken is túltesz. Az utolsó sorra be is következik a logikus végkifejlet: a nyers fizikai agresszió.

Mi ez, ha nem burkolt antiszemita utalások összefüggő rendszere? Mi ez, ha nem az előítéletes gondolkodás nyelvi kódjainak sorozatos egymás után szövése és ezzel az előítélet legitimálása? Mi ez, ha nem antiszemitizmus?

A sors iróniája, hogy az óvodásoknak szánt antiszemita versikében éppen kutya szerepel. Nemrégiben sikerült ugyanis kimutatnunk a magyar kutyák antiszemitizmusát egy, a Nemzetközi Antiszemitizmuskutató Intézet megbízásából végzett felmérésben. A kutatásban ötszáz, a magyar ebtársadalmat nem, kor, lakóhely és fajta szerint reprezentáló kutya vett részt. A kutyák elé egy-egy kolbászt helyeztünk, melynek bőrébe késsel a "Le a zsidókkal!" feliratot karcoltuk. (Eredetileg egy hosszabb Nyirő- vagy Prohászka-idézetet szerettünk volna, de a magyar állam az antiszemitizmussal cinkosan összekacsintva nem támogatta a kutatást, a NAKI forrásaiból pedig csak rövid kolbászra tellett.) A kolbásztól mintegy fél méter távolságban elhelyeztünk egy nagy tányér sóskafőzeléket is, melynek tetejére csípős fűszerpaprikával az "Elhatárolódom az antiszemitizmustól" feliratot szórtuk ki.

Az eredmény döbbenetes volt: a magyar kutyák mohón befalták az antiszemita üzenetet hordozó kolbászt, viszont elutasították az antiszemitizmustól való elhatárolódást képviselő sóskafőzeléket! Képzelhetjük, hogy ha ilyenek a magyar kutyák, milyenek lehetnek a gazdáik. A vizsgálatot kollégáink elvégezték több más európai országban is, és az eredmények alapján sajnos elmondható, hogy Magyarország Európa szégyenpadjára került.

A legpozitívabb eredmény Svédországban született: a svéd kutyákat már átnevelték vegetáriánussá, így a kolbászt meg sem szagolták, a sóskafőzeléket azonban jóízűen elfogyasztották. A német kutyák mohón szagolgatták a kolbászt, amikor viszont meglátták rajta az antiszemita üzenetet, fegyelmezetten elhúzódtak tőle. Közben azért vonzotta őket a kolbászillat, így végül bűntudatosan a saját lábukat kezdték el marcangolni, majd miután a kérdezőbiztos közelebb tolta hozzájuk az elhatárolódó sóskafőzeléket, látható megkönnyebbültséggel estek neki. Az osztrák kutyák megették a kolbászt, ám utána visszaöklendezték a bőrét, melybe az antiszemita üzenet volt karcolva, és mancsukkal az osztrák-német határ felé lökték. A francia kutyák ugyancsak elfogyasztották az antiszemita kolbászt, utána viszont harciasan megugatták a kérdezőbiztost, jelezve, hogy ők valójában ellenállók, és a kolbászt kényszer hatására fogadták el.

A felmérésben részt vevő egykori kelet blokkbeli országokban is pozitívabb eredmények születtek, mint Magyarországon. A Szlovákiában vizsgált kutyák nem ettek sem a kolbászból, sem a sóskafőzelékből. Kiderült azonban, hogy nem sokkal előtte a Slovensko, do toho! bloggere, Csehszlovák Kém kutatásában vettek részt, melynek során tekintélyes mennyiséget fogyasztottak a "Vessünk véget a nacionalista magyar történelemszemlélet súlyos torzításainak, és nyomjuk le a magyar kutyák torkán Szlovenszkó igazi történelmét!"-feliratú kolbászokból. Az ösztövér, csontsovány moldáv kutyák ugyanakkor mind a kolbászt, mind a főzeléket hálás tekintettel fogadták el. Ez, bár ambivalenciára utal, még mindig örvendetesebb eredmény, mint amit Magyarországon kaptunk, s feltehetőleg a More Democracy Foundation "Raising democratic social awareness in Moldavia" című projektjének hatása. (Részletesebben lásd: Ballibber B. (2012): Training the Moldavian dogs to be more tolerant: Signs of hope do not mean there is no need for more funding. Proceedings of the More Democracy for Eastern European Dogs Conference, Malibu Beach, California, pp. 312-313.)

Tudjuk tehát, hogy a magyar kutyák antiszemiták - így a gazdáik is azok. Mivel nincs okunk, hogy ilyen szempontból különbséget feltételezzünk a kutyatulajdonosok és a kutyát nem tartók között, kimondhatjuk, hogy az egész magyar társadalom antiszemita. Ez a társadalmi betegség fertőzi Weöres Sándor gondolkodását is, így érthető, hogyan kerülnek antiszemita utalások mintegy a betegség kórokozóiként az általa írt gyermekversikébe. A vers pedig a gyermekek gondolkodását alakítva újratermeli az antiszemita társadalmi légkört, s ezzel a kör bezárul.

A végére még marad egy, a hazai történész szakma számára talán fájdalmas, de logikus következtetés, melyet le kell vonnunk akkor is, ha morális pánik tör ki miatta. E következtetés pedig az, hogy ha a magyar társadalom antiszemita, akkor - mivel Romsics Ignác is a magyar társadalom tagja - sajnos ki kell mondanunk, hogy Romsics Ignác is antiszemita. Függetlenül attól, hogy mit írt. Ideje volna végre szembenézni a tényekkel.

67 komment · 2 trackback

Címkék: humor botrány paródia

Elég volt a köcsögparádéból

2012.07.10. 16:08 Holger Hartland

Vasárnap ismét köcsögparádé volt Budapesten. Szerencsétlen, beteg lelkű, ferde hajlamú emberek vonultak az utcára, hogy szemérmetlenül kérkedjenek másságukkal és megbotránkoztassák a tisztességes polgárokat. Az még a legkisebb baj, hogy ottlétükkel akadályozták a forgalmat, és ezzel csorbították mások jogait a szabad mozgáshoz. Rosszabb, hogy jelentős költséggel járó többletmunkát okoztak a rendőrségnek - érdekelne, mennyibe került az adófizetőknek, hogy ezek a köcsögök parádézhassanak. Még rosszabb, hogy megjelenésükkel undort keltettek a jóérzésű emberekben, rombolták a közerkölcsöt, a közrendet és a közbiztonságot, és láthatóan még büszkék is voltak erre. Ami pedig a legrosszabb: rossz példát mutattak az őket esetleg látó kiskorúaknak és káros hatást gyakorolhattak gyermekeink egészséges fejlődésére. Hab a tortán, hogy a vasárnapi köcsögparádéjukkal szégyenbe hozták azokat a szerencsétlen társaikat is, akik talán részben egyetértenek velük, vagy akiknek esetleg vannak hasonló hajlamaik, de nem viszik azokat az utcára, és próbálnak a társadalomba beilleszkedve normális életet élni.

Leszögezném: senkinek a gyülekezési jogát nem vitatom el, még a vasárnap délután parádézó köcsögökét sem. Ha nagyon akarnak, hát menjenek az utcára. De akkor viselkedjenek rendesen, és ne provokáljanak. Vagy ha ez nem megy, éljék ki a hajlamaikat otthon a négy fal között, ott nem zavarnak senkit, és nincs is hozzá senkinek semmi köze. De ha kiviszik ezeket a ferde hajlamokat az utcára és ott mutogatják, azzal csak undort és megbotránkozást keltenek. Állat módjára üvöltöznek, fenyegetőző hordaként viselkednek, majomként rázzák a kordonokat. Kigyúrt, kopasz, bűnöző külsejű verőemberek büszkén mutogatják magukat. Soraikban lecsúszott, fogatlan alkeszek osztják az észt. Szájkosaras rendőrkutyát rúgnak fejbe (beilleszkedni próbáló társaik, például Vona Gábor el is határolódnak ettől), és korábban az is előfordult már, hogy - természetesen csak túlerőben - súlyosan bántalmaztak békés járókelőket.

Én igyekszem velük toleráns lenni és elfogadni őket, mert ők is emberek, de azért ez már túlzás. Ezt már nem kellene. Mint mondtam: csinálják otthon a négy fal között. Akinek pedig nem tetszik a melegfelvonulás, ne menjen oda. Számtalan egyéb remek vasárnapi program létezik: lehet strandra menni vagy kirándulni a hegyekben, hideg sört iszogatva forma 1-et nézni, levinni a gyereket a játszótérre vagy a fagyizóba, vagy éppen rábízni a nagyszülőkre és csinálni egy következőt az asszonnyal. És még sorolhatnám. Annyi egészséges elfoglaltság van. Nem kellene a melegfelvonulás mellett a kordon túloldalán köcsögparádét rendezni. Elég volt a köcsögparádéból.

26 komment · 1 trackback

Címkék: humor tüntetés abszurd

A szörny

2012.07.02. 00:48 Holger Hartland

Aznap este hazafelé bementem a könyváruházba, hogy keressek valamit a gyereknek. Mindenütt a silányságot láttam: giccsesen, idétlenül megrajzolt mesekönyveket bugyuta versikékkel, ócska kivitelezésben. Persze ott voltak a Vidám mesék Szutyejevtől, szépen, kemény fedéllel és kötve, de fölösleges lett volna megvennem egy új példányt, mikor teljesen jó állapotban megvolt még a régi.

Ahogy pásztáztam a polcon a kínálatot, egy kis, vékony könyvgerincen érdekes cím állította meg a tekintetemet: Őszinte gyermekversek. Mi az ördög lehet? Kivettem a könyvecskét a többi közül, és megforgattam a kezemben. A borítóján szerző nem szerepelt, csak a cím. Alatta gyerekrajz, ákombákom felirattal. Így nézett ki:


 

Azonnal éreztem, hogy ezt a könyvet meg kell vennem. Nem a gyereknek - olyan volt, mintha nekem tette volna oda valaki. Nem tudom, miért, de úgy éreztem, mintha nekem üzenne valaki ezen a könyvön keresztül. Tudtam, persze, hogy ez bolondság. Gyerekkoromban nem is rajzoltam szörnyeket - csatákat rajzoltam, ahol pálcikaemberek hadseregei kaszabolták és lőtték halomra egymást -, mégis, a borítót nézve nem tudtam szabadulni az érzéstől, hogy ebben a könyvben valami fontos üzenet lehet. Lehet, hogy őrültség - de ki tudja? Talán az lenne az őrültség, ha merő konvencionalizmusból és gyávaságból otthagynám.

Elindultam a pénztár felé. Idegesen szorítottam a könyvet, ahogy józan eszem tiltakozott a döntés ellen. Végül két polc között, egy kis folyosó közepén megálltam, és találomra felütöttem:

Jancsi meséje

apukám szerint a zsidók tehetnek mindenről
és biztos csak a zsidók miatt ver meg, különben jó ember
ezt anya mondta, mikor elbújtunk előle a fáskamrában

apukám azt is mondta, hogy a zsidók büdösek
de a Julcsi zsidó, és engedte, hogy megszagoljam a pináját
és nem is volt büdös, csak egy kicsit

meséltem a Julcsinak, hogy apukám sokat szokott inni
egyszer leküldött a boltba, hogy hozzak neki egy kiló holokausztot
de a boltos néni megsimogatta a fejemet és hazaküldött

Julcsi kérdezte, mit mondtam apukámnak, mikor hazaértem
azt mondtam, nem vettem holokausztot, mert nem volt
Julcsi erre pofonvágott és elszaladt

apukám azt mondta, ne törődjek a kis zsidó ribanccal
akkor még nem tudtam, hogy ez a szó mit jelent
de apukám azt is mondta, hogy majd ő elintézi

láttam is azután a Julcsi apukájával
igazgató bácsi a gyárban, ahol apa dolgozik
apa mosolyogva beszélt, néztem, hogy milyen kedves az arca

Remegő kézzel csuktam be a könyvet. Gyorsan feltettem a mellettem álló polcra, de közben ügyetlenül levertem onnan egy másikat. Lehajoltam érte: valami bestseller volt. Különös, de ma is emlékszem a borítójára: egy lendületes vonalakkal megrajzolt, napszemüveges, vékony, fiatal nő állt a tengerparton, szőke haja lobogott a szélben. Visszatettem a bestsellert is a polcra, egyenesen rátoltam a kis könyvecskére, hogy az utóbbit egészen ütközésig nyomtam be vele a polc mélyébe. A bestseller gerince kicsit kiemelkedett a többi közül, ahogy a gyerekversek hátulról kinyomták, de már nem lehetett beljebb tolni. Gyorsan körülnéztem, hogy nem látott-e valaki, majd mintha tolvaj lettem volna, égő arccal, földre sütött szemmel siettem ki az üzletből.

*

Jancsi apja végül halálra itta magát
anyukája idegösszeomlást kapott

Jancsi bekerült egy intézetbe
szájbabaszták, seggbekúrták, szétszopatták

szabadulása után a Nyugatinál
jól szituált férfiaknak árulta a testét

18 komment

Címkék: novella szabadvers

Holtak, szobrok, vérbírók: a múlt árnyai

2012.06.07. 12:00 Holger Hartland

Este van. Fáradtan ülök a számítógép előtt. Nézem a netes termést. Közben a tévé is megy. Horthy és Kádár, szoborgyalázás, Nyirő-újranemtemetés. Kattintok az egérrel, nyomok egyet a távirányító gombján. Szobám sarkaiban a múlt árnyai bújócskáznak, a redőny résein át odakintről a jövő sötét szemekkel figyeli őket.

nyom

Kertévé, híradó

- Befejezte munkáját a Szoborrongálások Megelőzésére Létrehozott Bizottság. A testület megállapította, hogy a közelmúltban történtekhez hasonló szoborrongálások ellen ugyanolyan hiábavaló a puszta tiltás, mint a várost elborító falfirkák ellen. A bizottság ezért úgynevezett legálszobrok felállítását javasolja, melyek a magyar történelem vitatott vagy kedvezőtlenül megítélt figuráit ábrázolnák. A szobrokat bárki szabadon összefestékezhetné vagy írhatna rájuk gyalázkodó feliratokat, felületük pedig könnyen tisztítható lenne.

katt

Vincent blog: Boldogtalan ordítozás (részlet)

Te, sötétben bújkáló, boldogságkutató rezsimlány! Reszkess! Láttam a nevedet a minisztérium weboldalán, rád kerestem a facebookon, és tegnap felismertelek a kisboltban. Előttem álltál a pénztárnál a sorban és húszezressel fizettél. A húszezrest is felismertem. Erre a húszezresre annak idején, amikor befizettem a magán-nyugdíjpénztáramba, jó nagy betűkkel ráírtam: "Vincent nyugdíjára". És most nálad volt. Az én húszezresem. Nem érdekel, hogy tudod-e, hogy Malopcsy szajréjával orgazdálkodsz. De tudod mit? Ma lopcsi, holnap szopcsi. Boldogságot kutatsz? Ha megbukik a rendszeretek, akkor dühös emberek találják majd meg a boldogságot - benned és úgy, hogy az neked nagyon nem lesz jó. Akkor majd elgondolkodhatsz, hogy legközelebb milyen munkát vállalsz!

nyom

Ballib tévé

- Kedves Nézőink, a Bűntudat ma esti adásának vendége Horthy Miklós, a róla elnevezett rendszer névadója.
(Az asztal másik oldalán vizespohárban zöld növényke, a felirat szerint Horthy sírjáról.)
- Horthy úr, hogyan tud ön elszámolni a fehérterrorral?
- ...
- Ezt vehetjük úgy, hogy nem tud? Horthy úr, hogyan tud ön elszámolni 437 ezer deportált magyar zsidóval?
- ...
- Tehát velük sem? Horthy úr, hogyan tud ön elszámolni azzal, hogy az ön rendszere a hárommillió koldus országa volt?
- ...
- Horthy úr, hogyan tud ön elszámolni Magyarország második világháborús hadbalépésével? A Don-kanyarral? A kiugrási kísérlet kudarcával? Az elvesztett háborúval?
- ...
- Horthy úr, nem érzi magát felelősnek az ön mostanában újjáéledő kultuszáért? Nem gondolja, hogy meg kellene szólalnia és elhatárolódni?
- ...
- Ezek szerint nem.
(Egy asszisztens bejön és kiviszi az asztalról a vizespoharat.)
- Kedves nézők, a következő adásunk vendége Nyirő József, a jobboldal által írónak nevezett nyilas politikus lesz. Ha megtaláljuk.

katt

Habarcsy Teréz, eszméletlenségtörténész: A vállalható múlt (Mandiner-szemle)

Ahhoz, hogy Magyarország újrakezdhesse, meg kell találni a múltban azokat a közös pontokat, amelyek egyaránt vállalhatók baloldaliak és jobboldaliak, liberálisok és konzervatívok számára. Csak így lehet közösen megvalósítani az álmainkat. És ha már az álmoknál tartunk: van is a magyar múltnak ilyen, mindenki számára vállalható része, ez pedig az alvás. Minden rosszat, minden történelmi bűnt és hibát olyanok követtek el, akik ébren voltak. Amikor aludtak, nem követtek el semmit. Az alvó Horthy és az alvó Kádár szemére nem vethetünk semmit. Álmukban a keretlegények és az ávósok sem bántottak senkit. Utóbbiak talán csöngettek egy picit. De ha belegondolunk, hogy ezek az emberek álmukban mind jobb emberek voltak, mint ébren, akkor magától értetődő a megoldás: merjünk álmodni, nagyot vagy kicsit, és osszuk meg egymással az álmainkat.

Kommentek:
- Picsog a faszhiányos libsi liba.
- Sunáznád, fidesznyik? Csak a saját pinahiányodat projektizálod!
- Az én álmom: Terike, hátulról és keményen!
- Majd kapsz hátulról és keményen, amikor a Viktorotokkal együtt sittre lesztek vágva, te szexuálisan deprivatizált, látensbuzi fideszes köcsög!
- Az én álmom az, hogy a magadfajta komcsilibsiket mind kinyírjuk!
- Az én álmom egy jobboldaltalanított ország. Le kell vágni Orbán Viktor jobbkezét!
- Az én álmom, hogy a többi fideszes kezét is. Minden kezet, amelyik a Fideszre szavazott! Miattuk tartunk itt!
- Álmodik a nyomor, mi? Ne merjél bepróbálkozni, mert félálomban, fél kézzel is elintézlek!
- Tudod, mit intézel el félálomban, fél kézzel! Bár te még azt sem, te nagyonmagyar, nagyonkeresztény.
- Mi van, magyarozni és keresztényezni szabad? Nem baj, csak az alkalomra vártam, hogy zsidózzak egyet!
- Na, témánál vagyunk.

nyom

Jobbos tévé

- Kedves Nézők, a Tetemre hívás ma esti adásába egy olyan embert hívtunk meg - ha nevezhetem embernek -, aki elárulta a hazáját, aki ezrek haláláért és milliók nyomorúságáért felelős, és akinek az örökségét máig nyögjük. És akit a magyarnak nevezett baloldalon - mert a magyarnak nevezett baloldal jellemzően már csak ilyen - a mai napig istenítenek. Ne menjenek sehová, a reklám után rögtön kezdünk. Tetemre hívás - Kádár Jánossal.
(Természetgyógyászati rendelő auradiagnosztika reklámja)
(Hazafias könyvesbolt reklámja)
(Potencianövelő készítmény reklámja)

- Itt vagyunk hát, és üdvözlöm a stúdióban Kádár Jánost.
(Az asztal másik oldalán egy koponya.)
- Kádár úr - vagy inkább elvtársnak szólítsam? -, nem érez legalább egy kicsi bűntudatot mindazért, amit tett?
- ...
- Tudja, az jár a fejemben, hogyan lehet képes egy ember ennyi aljasságra, mint ön. Mondja: hogyan?
- ...
- Hogyan lehet képes egy magyar ember - mert ön valahol végül is az - a magyar szabadságot eltipró idegen tankokra felülni, elvállalni az idegen elnyomók bábjának szerepét, és részt venni abban az aljasságban, ami ennek a nemzetnek a lassú halál, erkölcsi züllés, demográfiai katasztrófa és államadósság általi kivégzése?
- ...
- Értem. A többi néma csend. Ahogy a költő mondja.
(Egy asszisztens bejön és kiviszi az asztalról a koponyát.)
- Hát ennyi lett volna, kedves nézők. Válaszok nélkül maradtunk, de szerencsére mindannyian tudjuk a válaszokat. Tartsanak velünk a jövő héten is!

katt

Vincent blog: Boldogtalan ordítozás (komment)

Dehogy fenyegetünk! Mi nem fenyegetünk senkit. Mi csupán féltő szeretettel, aggódó humanizmussal figyelmeztettük azt a két boldogságkutató lányt. Jobb lenne vigyázniuk. Veszélyes a mai világ. De nem mi leszünk, akik a Fidesz-rezsim bukása után majd jól megungabungázzák őket. Mi sajnálni fogjuk. Na jó, nem fogjuk. De ungabungázni sem fogunk. Ugyan, kik vagyunk mi ahhoz?

nyom

Köztévé, riportműsor

Szereplők: riporternő, riporter, 1. öregúr, 2. öregúr

Riporternő: - Köszöntjük a kedves nézőket! A Csengőfrászt a komcsikra! mai adásában egy igazi vérbírót szembesítünk a múltjával. Ez az idős úr lesz a kalauzunk, aki azt állítja, hogy személyesen ismer egy vérbírót.
1. öregúr (türelmetlenül topogva): - Igen, igen! Én biztosan tudom, hogy az az ember vérbíró volt. A címét sajnos nem tudom, de a nevét igen.
Riporter: - És találkozni akar vele?
1. öregúr: - Igen! De nem akarok én neki rosszat. Csak a szemébe akarok nézni. Csak meg akarom szorítani a kezét. Mielőtt meghalok.
Riporternő (a kamerába): - Van tehát egy nevünk. Stábunk nekilátott, hogy kinyomozza a címet. Hosszú és nehéz munka állt előttünk. (Vágókép: a riporterek egy laptop fölött görnyednek.)
*
(Szoba könyvespolcokkal. A műsor következő tíz percében egy pszichológus elmagyarázza, hogy a vérbíróknak rossz a lelkiismeretük.)
*
(Autó belseje. A riporter vezet. Mellette a riporternő, hátul az 1. öregúr.)
Riporter: - Megtaláltuk a címet. Megyünk meglátogatni a vérbírót.
Riporternő: - Hogy szembesítsük a múltjával.
*
(Társasház bejárata. A riporternő csönget. A földszinti lakásból kicsoszog a 2. öregúr, és ajtót nyit.)
Riporternő: - Jó napot kívánok! Ez az úr itt azt állítja, hogy ön vérbíró volt.
2. öregúr: - Hogy mi voltam én??
Riporter: - Vérbíró.
2. öregúr: - Ééén? Soha nem voltam vérbíró.
(Az 1. öregúr türelmetlenül topog.)
Riporternő: - Ez az úr itt azt állítja...
2. öregúr: - Ne hülyéskedjenek már! Soha nem voltam vérbíró! 1945-ben születtem! Hát hogy lettem volna már vérbíró?!
1. öregúr (2. öregúrhoz): - Sanyikám! Hát nem ismersz meg?
2. öregúr: - Ki maga?
1. öregúr: - Hát nem emlékszel? Amikor műtőssegédek voltunk a városi kórházban! Együtt cipeltük a levett vért zacskókban az átömlesztéses műtétekhez! Te bírtad el a legtöbbet! Azért is zrikált a Jancsi, hogy te vagy köztünk a vérbíró!
2. öregúr: - Lacikám! Hát te vagy az? Miért nem ezzel kezdted?
(1. és 2. öregúr összeölelkeznek.)
2. öregúr: - Hanem a szegény Jancsi, őt le is csukták egy évre azért a tréfáért. Valaki besúgta.
1. öregúr (a földre néz, cipőjével odébbpöccint egy kavicsot): - Eh, ne bolygassuk a múltat! Hanem aztán mesélj, hogy vagy! Unokák?...
(A két öregúr beszélget. A kamera a riporternőre svenkel.)
Riporternő: - Kedves nézők, ez volt a Csengőfrászt a komcsikra! mai adása. Ha igazi vérbírót nem is találtunk, boldoggá tettünk két embert. A következő adásunkban folytatjuk a vérbírók utáni nyomozást. Nem adjuk fel. Tartsanak akkor is velünk!

katt

Mandiner blog: Mi a jobb? MMXII. (részlet)

Polgári Magyarország? Ugyan! Álom volt, és az álomnak vége. A magyar soha nem volt polgár. Úr volt vagy paraszt. Polgár csak a német volt és a zsidó. S amikor ezek nyelvükben és érzésükben magyarrá lettek, de továbbra sem szűntek meg szemtelenül sikeresnek lenni, Magyarország nem habozott megszabadulni polgáraitól. A magyar pedig maradt, ami volt: úr és paraszt. Rátarti, semmirekellő úr, aki előjogokhoz igen, de munkához nem szokott, aki az élettől harácsot, hivatalt, hódolatot követel, mert az neki jár. Paraszt, akit a kizsigereltség sunyivá tett, aki tudja, hogy az élet már születésekor becsapta őt, s aki ezért maga is azt lesi, hol csaphat be másokat, hogyan úszhatja meg minél könnyebben a rákényszerített robotot, adót, napszámot. Az elmúlt évtizedek társadalomromboló baloldali kurzusának köszönhetően a szerepek már össze is keveredtek. Úrnak hiszi már magát a taxis, a vendéget letegező pincér, az ajtóban füstöt eregető bolti eladó. Paraszt a borítékot elváró orvos, a hivatalnok, a számlát nem adó vállalkozó. Ezekkel a magyar úri parasztokkal kellene polgári Magyarországot építeni. Ha nem késő máris. Brühühü!

nyom

Kertévé, tehetségkutató show

(Miniszoknyás műsorvezetőnő a színpad közepén. Mellette két oldalt két asztal. Az egyiken vizespohárban zöld növényke, a másikon egy koponya.)
Műsorvezetőnő: - Halljuk tehát a zsűri véleményét a két produkcióról!
Zsűri: - Miklós! A múltkori tengerésznóta jól ment neked, ma viszont nehéz dalt választottál. Már az elején úgy énekeltél, mint akit éppen amputálnak, a közepére kicsit belejöttél, de a végét iszonyatosan elrontottad. János! A te produkciód sem érdemli meg, hogy továbbjusson. Az eleje felért egy akasztással, a végére pedig szánalmasan szétestél. A közepe hazug és hamis giccs volt, de az sms-eket küldő nyugger közönségnek talán bejön.
Műsorvezetőnő: - Ez hát a zsűri értékelése. De ne feledjék: az önök szavazata dönt! Ha azt akarják, hogy kedvencük továbbjusson, küldjék a MIKLÓS vagy a JÁNOS kódot sms-ben a képernyőn látható telefonszámra! Szavazzanak és nyerjenek!
(Reklám.)
 

11 komment

Címkék: humor kádár paródia abszurd horthy vincent mandiner

El innen

2012.05.24. 11:45 Holger Hartland

Egy reggel Magyarföldi Aladár, a Kommunikációs Tanszék docense kiment a fürdőszobába és megnyitotta a csapot. A csapból azonban víz helyett mindössze a benne szorult levegő csúfondáros gurgulázása jött:
- Elkell-innen-menni! - hörögte a csap.
- Bassza meg - mondta Magyarföldi Aladár, a Kommunikációs Tanszék docense - Hát Szarszagú Magyarugarisztánban már a vizet is elzárták?
  Felhívta a vízműveket, ám ott nem tudtak semmiféle hibáról vagy elzárásról.
  Ekkor Magyarföldi Aladár, a Kommunikációs Tanszék docense rájött: ő zárta el a főcsapot még elutazása reggelén. Tegnap este pedig, amikor hazajött, csak ledobálta a ruháit és úgy zuhant az ágyba.
  Magyarföldi Aladár érzelmi életében komoly szerepet játszottak az utazások. Amikor egy-egy nyugati konferenciáról vagy tanulmányútról jött haza, hetekig depressziós volt. Amikor a felesége rokonaitól jöttek meg Erdélyből, határozottan boldog volt, hogy ismét Magyarországon lehet. Most éppen egy nyugati konferenciáról jött haza. Válása óta nem látogatta már a volt felesége rokonait.
  Megnyitotta a főcsapot, mire a fürdőszobai csapból is csobogni kezdett a víz:
- Maradjitt-maradjitt-maradjitt!
  Magyarföldi Aladár, a Kommunikációs Tanszék docense borzasztóan szerencsétlennek érezte magát.

*

Egy este munkából hazajövet Magyarföldi Aladár, a Kommunikációs Tanszék docense beugrott egy útba eső kiskocsmába. A pultnál kért egy sört és leült egy asztalhoz. Korán volt még, a kocsmában kevesen voltak, még nem kezdődött el az esti sportközvetítés, így a falon lógó lapostévén Magyarföldi Aladár láthatta, hogy kollégája, Ballibber Balambér professzor éppen a magyar felsőoktatás helyzetéről magyaráz valami hírműsorban.
  Ballibber Balambér kifejtette, hogy mivel a magyar társadalom irigy, bezárkózó, előítéletes és nem ismeri el a teljesítményt, a tehetséges magyar fiataloknak el kell menniük nyugatra. Magyarország így még élhetetlenebb hely lesz, ezért még több fiatal fog távozni, ettől Magyarország még annál is élhetetlenebb hellyé válik, és így tovább. A folyamat ördögi körként teszi tönkre az országot, amiről a kormány tehet, na és persze a társadalom, amelyik ezt hagyja. Magyarföldi Aladár szomorúan bólogatott.
- Könnyen beszél ez a rohadék, bazmeg - recsegett a pult mellől egy hang - Ha beüt a krach, ez megy nyugatra, mi meg megyünk a levesbe. Ez kap egy tanszéket nyugaton, ahol kedvére pofázhat, mi meg örülhetünk, ha lesz mivel tömni a pofánkat.
- Jól mondja, Józsi bá! - helyeselt a pultnál egy kopasz fiatalember - Még egy rövidet az öregnek!
- Könnyű neki, bazmeg - felelte az öreg - Ő okosnak született!
  Magyarföldi Aladár behúzott nyakkal sandított körül, nem látta-e valaki az iménti bólogatását. Gyorsan kifizette a sörét és távozott.

*

Egy reggel Magyarföldi Aladár, a Kommunikációs Tanszék docense kiment a fürdőszobába és megnyitotta a csapot. A csapból azonban víz helyett mindössze a benne szorult levegő csúfondáros gurgulázása jött:
- Elkell-innen-menni! - hörögte a csap.
- Bassza meg - mondta Magyarföldi Aladár, a Kommunikációs Tanszék docense - Hát Szarszagú Magyarugarisztánban már a vizet is elzárták?
  Felhívta a vízműveket, ám ott nem tudtak semmiféle hibáról vagy elzárásról. A főcsap is nyitva volt. A fürdőszobai csap tehát elromlott.
  Szerencsére aznap reggel nem volt órája, így Magyarföldi Aladár, a Kommunikációs Tanszék docense megvárhatta, míg kijön a szerelő, és megjavítja a csapot. A szerelő azonban váratlan hírrel érkezett:
- Lent ki van írva a ház kapujára, hogy ma reggel szerelik a központi csapot, és tíz óráig el lesz zárva. Utána lesz víz. Nem olvasta? Hanem a kiszállási díjat sajnos így is el kell kérnem: nekem sincs ingyen a benzin!
  Valóban, a többi csap is teljesen száraz volt. Magyarföldi Aladár kelletlenül fizetett, majd várta, hogy tíz óra legyen. Fél tizenegykor a nyitva hagyott csapokból megindult a víz:
- Maradjitt-maradjitt-maradjitt! - csobogott.
  Magyarföldi Aladár, a Kommunikációs Tanszék docense borzasztóan szerencsétlennek érezte magát.

*

Egy este munkából hazajövet Magyarföldi Aladár, a Kommunikációs Tanszék docense úgy érezte: végleg itt kell hagynia ezt az országot. Aznap fülébe jutott, mit pusmorognak a fiatalabb kollégák a tavalyi sikeres habilitációjával kapcsolatban. Csak pletyka volt, de két forrás is megerősítette, hogy többek részéről elhangzott a "gyenge" és a "kamu" kifejezés. Különösen annak a kolleginának a megjegyzése fájt, akit pedig már titokban kinézett magának, s aki állítólag azt kérdezte, hogy ha ennyi egy habilitáció, akkor ő miért nem csinálhatja meg már másnap.
  És ezekkel dolgozott együtt, ezek mosolyogtak rá, köszöntek neki előre a folyosón! Ballibber Balambérnak igaza volt abban a tévéműsorban. El kell innen menni. De nem akart elmenni csak úgy. Elégtételt akart. A boldogabb életbe távozó, sikerre ítélt emberként gúnyosan visszanevetni az irigyekre, akik majd megpukkadnak mérgükben. Mímelt sajnálkozással nemet inteni a szerencsétleneknek, akik marasztalni akarnák. Mindenekelőtt pedig kiönteni a lelkét, és elmondani valakinek, hogy elmegy. Beszélni akart valakivel. Amikor hazaért, föl sem ment a lakásáig, becsöngetett a kettővel alatta lakó, szintén elvált mérnökhöz, akivel olykor eldiskuráltak egy ital mellett a szomszéd sörözőben. A csöngetésre sovány, riadt tekintetű, szemüveges egyetemista fiú nyitott ajtót:
- Nem mi hangoskodunk... A szomszédban buliznak... Igazából minket is zavar... De nem szóltunk, mert mi csak albérlők vagyunk... Óh, a Németh urat keresi? Elköltözött nyugatra. Kiadta nekünk a lakást. A húga jön havonta, hogy beszedje a lakbért...
  Magyarföldi Aladár szó nélkül sarkon fordult, és kábultan támolygott föl a lakásába.

*

Egy reggel Magyarföldi Aladár, a Kommunikációs Tanszék docense kiment a fürdőszobába és megnyitotta a csapot. A csapból azonban víz helyett mindössze a benne szorult levegő csúfondáros gurgulázása jött:
- Elkell-innen-menni! - hörögte a csap.
- Bassza meg - mondta Magyarföldi Aladár, a Kommunikációs Tanszék docense - Hát Szarszagú Magyarugarisztánban már a vizet is elzárták?
  Felhívta a vízműveket, ám nem tudott beszélni senkivel. Egy női hang közölte, hogy minden munkatársuk foglalt. Ezután egy számítógép elcsépelt, idegesítő dallamot játszott perceken keresztül.
  Magyarföldi Aladár, a Kommunikációs Tanszék docense leült a számítógépéhez, hogy megnézze az interneten a friss híreket. "Elzárták a vizet"; "Súlyos gondok a vízellátásban"; "Összeomlás szélén a vízszolgáltatás?" - hirdették mindenütt a címek. Mértékadó közgazdászok nyilatkozatai szerint a vízművek köztulajdonba vétele, a fejlesztéseket rossz gazdaként elhanyagoló, korrupt állam, illetve önkormányzat volt a felelős. Egy tényfeltáró cikk szörnyű részleteket közölt az elöregedett csatornahálózatról és gépparkról, a rossz vezetésről és a csatornáknál is mélyebbre süllyedt alkalmazotti morálról. A kormánypárti politikusok nyilatkozatai persze mást mondtak: a nehézségek átmenetiek, okaik az előző kormány és városvezetés privatizációs gyakorlatában és korrupciójában keresendők, valamint a profitot a közérdek elé helyező korábbi, külföldi tulajdonosok magatartásában. A köztelevízió reggeli műsorában ezt kormánypárti politológusok is elmagyarázták. A kormányszóvivő mindenkit sietett megnyugtatni: a kormány megvédi az emberek vízellátását.
  Ám az interneten a kincstári optimizmus kis hajócskái magatehetetlenül hánykolódtak a vízhiány által felkorbácsolt indulatok tengerén. Az internetes fórumokon teljes erővel zajlott az őrjöngés. Az ellenzék a kormány távozását követelte. A Szabad Értelmiségi Folyóirat online kiadásában Ballibber Balambér máris pikírt véleménycikkben leplezte le a hatalom inkompetenciáját és hamis kommunikációját.
  Ekkor megcsörrent a telefon. Egy ellenzéki rádióadótól hívták, hogy elmagyarázná-e a helyzet kommunikációs aspektusait a délelőtti műsorban. Eredetileg Ballibber Balambért akarták, de a professzor nem ért rá, így kollégáját ajánlotta be maga helyett. Magyarföldi Aladár, a Kommunikációs Tanszék docense természetesen azonnal igent mondott. Ahogy készülődött a stúdióba, öltözködött és a vízhiány miatt elmaradt reggeli tisztálkodás pótlására parfümöt szórt magára, olyan bizsergető, átszellemült öröm árasztotta el, amilyet már évek óta nem érzett.

14 komment

Címkék: novella

Épitsük vissza a tizenkilenczedik századot!

2012.05.04. 14:00 Holger Hartland

Elege van a boldogtalanságból? Elege van a 21. századból? Elege van abból, hogy mai cinikus korunk már nem hisz a régi szép hazugságokban, hanem helyettük új hazugságokkal tömeti a fejét, de legalább azokban sem hisz? Elege van abból, hogy hiába van autó és internet, ez nem tesz bennünket boldoggá, mert már hozzászoktunk, és különben is, a szomszédnak is van? Elege van a rossz döntések, az elfecsérelt idő és az elszalasztott lehetőségek súlyától meggörnyedt, elrontott mostani életéből? Elege van abból, hogy kerülnie kell a találkozást azzal a bizonyos fiatalemberrel, aki folyvást szembesítené Önt azzal, hogy nem lett Önből sem híres író, sem ünnepelt sportoló, sem vadászpilóta, sem űrhajós vagy Nobel-díjas tudós? Elege van belőle, hogy amikor a 20. század hatvanas, hetvenes, vagy nyolcvanas éveiben Ön gyerek volt, úgy képzelte a 21. századot, hogy nem lesznek betegségek, nem lesz nélkülözés, hogy antigravitációs egységgel hajtott lebegő autókon fogunk utazgatni, hogy a Naprendszer gyarmatosítása után koktélt szürcsölgetve értelmes idegen lényekkel fogunk a létezés értelméről társalogni (vagy háborúzni velük és természetesen legyőzni őket), miközben az összes kreativitás nélküli kulimunkát (a szellemieket is!) gépek végzik majd helyettünk?

Elege van az egészből?

Ha Ön is akarja, ennek most vége lehet!

Szeretne Ön új életet kezdeni? Szeretné újra átélni a fiatalságot, mikor az élet még ígéretekkel van teli, és Ön még megannyi út közül választhat? Szeretne új lehetőséget kapni és mostani élete hibáiból bölcsen tanulva újrakezdeni mindent egy boldogabb korban, ahol még létezett a Szép, a Jó és az Igaz?1 Szeretne olyan korban élni, amikor még megvalósítható álomnak tűnt a szabadság és egy boldogabb jövő?2 Szeretne Ön olyan optimista korban élni, amelyről mostani, utólagos tudásával biztos lehet, hogy boldog békeidők néven fogják majd emlegetni?3 Szeretne tisztább, egészségesebb, őszintébb világban élni?4 Szeretné, ha életét a határidők és a nyomasztó verseny rosszkedve helyett a család békéje és a gyermeki kacagás vidámsága lengené körül?5 Szeretné Ön a mostani, szürke kis élete helyett egy igazi 19. századi magyar úr vagy úrasszony életét élni?6

Mindezt most nevetséges, 99.990 Ft-os bevezető áron kínálja Önnek a "Boldog Békeidők - Tizenkilenczedik Század (TM)" projekt!

Csatlakozzon hozzánk! Építsük vissza a 19. századot! Vásároljon örökös tagságot új projektünkben! Legyen Ön a 21. század pótolható és eldobható tömegembere helyett a 19. század Igazi Embere, és valósítsa meg álmait!7

Keressen még ma! Szeretettel várjuk!

19th Century Solutions Hungary

***

1. Vagy legalábbis az akkori emberek egy része hitt bennük.

2. Kérdésünk nem minősül ajánlattételnek. Nem vállalunk felelősséget azért, ha Ön forradalomban vagy szabadságharcban vesz részt, s emiatt életét vagy szabadságát veszti.

3. Az Ön gyerekei és unokái a világháborúkkal és tömeggyilkos diktatúrákkal terhelt 20. századot fogják Öntől örökül kapni. (De ez az ő problémájuk lesz, nem az Öné!)

4. Nem lesz autó és internet, de meg fogja szokni, és a szomszédnak sem lesz. A tisztaság és az egészség a gépjárművek okozta szennyezés és egészségkárosodás közel 100%-os csökkenését jelenti, a csak a 20. század óta gyógyítható betegségek miatt nem vállalunk felelősséget. Az őszinteség az elektronikus média hazugságainak hiányát jelenti, az egyéb kijelentések igazságtartalmáért nem vállalunk felelősséget.

5. Kérdésünk nem minősül ajánlattételnek. Nem vállalunk garanciát, hogy jó feleség vagy jó férj fog jutni Önnek, hogy a gyermekeit etetni is tudja majd, és hogy megérik a felnőttkort. Nem vállalunk garanciát, hogy a kubikos- vagy cselédmunkát nem fogja ugyanolyan nyomasztónak érezni, mint a mostani munkáját és határidőit.

6. Persze, hogy szeretné! De kérdésünk nem minősül ajánlattételnek, a részletes feltételeket ld. a következő apró betűs pontban.

7. A hirdetés nem minősül ajánlattételnek. A 19. század visszaépítése - mint minden építkezés - alulról fölfelé halad. Az első jelentkezőket így a 19. századi társadalom aljára osztjuk be, zsellérnek, napszámosnak, cselédnek, mosónőnek, bérkaszárnya szobakonyhás lakásában élő gyári munkásnak. Ha Ön gróf, miniszter, vagy akár csak jómódú polgár szeretne lenni, várnia kell, míg az alsó osztályokra vonatkozó kvóták betelnek. Magas igények és magas fizetőképesség esetén kérje VIP-ajánlatunkat. Amennyiben elégedetlen az Önnek jutó 19. századi szereppel, kivándorolhat az amerikai vadnyugatra - vegye föl kapcsolatot a 19th Century Solutions Delos WestWorld részlegével.

44 komment

Címkék: humor magyarország társadalom paródia abszurd

Védjük meg Schmitt Pált!

2012.03.29. 17:57 Holger Hartland

Két napja minden hírforrásból a köztársasági elnök plágiumügye folyik. Miután (sőt, mielőtt) az egyetemi tényfeltáró bizottság is megállapította, amit nagyjából eddig is tudni lehetett, hogy tudniillik az elnök plagizált értekezést adott be húsz éve és arra kapott egyetemi doktori címet, a neten véleményt nyilvánító újságírók, bloggerek és kommentelők ezrei egymás sarkát taposva siettek elítélni a gyalázatos rémtettet. Megszólaltak és megszólalnak persze mellettük a jelentős és jelentéktelen ellenzéki pártok, szervezetek és médiumok, a szocialistáktól az LMP-n át a különböző roppant fontos és tömegeket képviselő Hálózatokig. Sőt, már jobboldali véleményformálók is az elnök lemondását szorgalmazzák, az egyetem Doktori Tanácsa pedig a cím visszavonását javasolta, és mire Ön ezt olvassa, Schmitt Pál talán már nem is doktor, nem is elnök.

Mit is mondhatnánk erre? Kedves Olvasó: miután sok ezren megtették, akarja-e sokezer-egyedikként Ön is elítélni Schmitt Pált és ezzel megmutatni, mennyire komoly, felelős állampolgár és erkölcsileg érzékeny, makulátlan ember Ön? Vagy - miután a fentieket úgyis evidenciáknak tekinthetjük - nem akar-e inkább valami mást gondolni? Legyen Ön egyéniség! Merjen szembemenni a neten úszó árral! Be different! Think outside the box! Védjük meg Schmitt Pált!

A Schmitt Pállal szembeni sajtó- és internetkampányról négy érv mentén fogjuk bemutatni, mennyire hamis, buta és rosszindulatú. A Schmitt Pál elleni kampány:
- igazságtalan;
- gyakorlatiatlan;
- stílustalan;
- hazafiatlan.


A Schmitt Pál elleni kampány igazságtalan

Kezdjük azzal: miért is került elő húsz év után egy máskülönben említésre sem méltó kisdoktori? Hát persze: mert Schmitt Pál az államfő! Ha nem lenne, nyomozott volna bárki a disszertációja után? Dehogyis. Érintetlenül heverne a könyvtárban. A támadóinak tehát igazából nem is az a bajuk Schmitt Pállal, hogy másolt a dolgozatában, hanem hogy ő Magyarország elnöke. Nem szakmai, hanem politikai támadás ez.
    Különben pedig nem is másolt. El tudja bárki képzelni, ahogy az akkor ötvenéves, elfoglalt MOB-elnök sportdiplomata esténként az írógép fölött görnyed és szótárral fordítja az idegen nyelvű forrásokat? Ugye, hogy nem! Bizonyára megbízott ezzel valakit, aki viszont sajnos - és erről Schmitt Pál nem tehet - pocsék munkát végzett. Ha Schmitt Pál annak idején jobban választja meg a "négerét" (PC-ül beszélőknek: ghostwriterét), most nem lenne "plágium-ügy". Akkor most mindannyian csodálnánk, hogy Schmitt Pál milyen kitűnő értekezést írt. Hát igazságos dolog őt büntetni másnak a rossz munkája miatt? Főleg, hogy közben ki tudja, hány közéleti ember ékeskedik idegen tollakkal?
    Egyébként pedig a sok, értéktelen és a Lajtán túl érdektelen doktori között miért pont Schmitt Pál ne kaphatott volna egyet? Megérdemelte, hiszen korábban olimpiai aranyérmet nyerve dicsőséget szerzett az országnak. Ne mondja senki, hogy csapatban és csereemberként nyert, mert egy olimpiai bajnokcsapatnak még a csereembere is világklasszis. Vajon hány, a saját területén világklasszis ember van az őt szapulók között, aki letett valamit az asztalra? (Kivéve természetesen gonoszbanyát, aki mindenkinél többet tett le. Egyedül Schmitt Pál közelíti meg őt a két olimpiai aranyával.) Akkora bűn az, ha valaki annyi asztalraletevés után kísértésbe esik, és elcsen az asztalról egy libamájas szendvicset? Miközben mások az egész éttermet ellopják?


A Schmitt Pál elleni kampány gyakorlatiatlan

Észnél van az ellenzék, amikor le akarja mondatni Schmitt Pált? Hát jó az nekik, ha helyette olyan elnök jön, akit szintén a Fidesz választ meg, de nehezebb rajta fogást találni, és nem 2015-ig, hanem 2017-ig lesz hivatalban? Ráadásul a kormányoldal magas labdát üthet le: ha az elnök lemond, az kitűnő példa lesz arra, hogy lám, Orbán Viktor mégis csak igazat mondott, amikor arról beszélt, hogy Magyarország nem lesz többé következmények nélküli ország, és hogy tessék, a Fidesz igenis hallgat a kritikára.
    Schmitt Pálnál megfelelőbb személyt amúgy is nehéz lenne találni az elnöki posztra. Magabiztosan, lelkesen, meggyőződéssel, a tett halálát jelentő okoskodás és kételkedés nélkül végzi a dolgát. Egy jobboldali professzor nem biztos, hogy ilyen jól helytállna ebben a szerepben. Ráadásul a magyar tudományt is nagy veszteség érné. Hát nem sokkal jobb, ha egy Kopp Mária, egy Freund Tamás, vagy egy Granasztói György inkább egészségpszichológiával, agykutatással vagy társadalomtörténettel foglalkozik, mint ha törvényeket kell aláírnia és naponta vívódnia politikai ügyek miatt?


A Schmitt Pál elleni kampány stílustalan

Tessék megnézni, hogyan kiabáltak az elnök lemondását követelő netlovagok kígyót-békát a tényfeltáró bizottságra, miután az a jelentésében explicite nem írta le, hogy Schmitt Páltól el kell venni a doktori címet. Még az egyébként sótlan távolságtartásáról ismert blogger-politológus is olyasmit vetett fel, amivel igazából a szakdolgozókkal és doktoranduszokkal cseszett volna ki, és ami tulajdonképpen kimerítette volna az intellektuális félpályás útlezárás fogalmát. Hogy a saját magukon kívül senkit sem képviselő, az egyetemet (ami nem az övék) elfoglaló úrfiakról és úrilányokról ne is beszéljünk.
    Pedig a tényfeltáró bizottság dolga nem az ítélethozatal volt, hanem a tényfeltárás. (Amit korrektül meg is tett, és amire a józanabb hangok fel is hívták a figyelmet.) Legyünk igazi liberálisok, és alkalmazzuk a liberális elveket! A korrekt eljárás mindenkit megillet - még azt is, aki saját maga nem korrekt. Ha egy sima büntetőügyben történne meg az, hogy egy szakértői vélemény javaslatot tesz az ítéletre is (pl. "a gyanúsítottak ruházata és a náluk talált fegyverek alapján az áldozaton talált sérülések legalább öt különböző tettestől származnak, ezért legalább 15 éves börtönbüntetés kiszabását javasoljuk"), akkor ugye, hogy balliberálisaink lennének a legjobban felháborodva?
    Ráadásul a tényfeltáró bizottság egyáltalán nem volt "gyáva", sőt, nagyon is bátor volt, hogy a tények feltárása mellett még következtetéseket is levont. S hozzá milyeneket! "A Testnevelési Egyetem szakmai hibát vétett" - vagyis bizony, ki lett mondva, hogy sáros az egyetem is. Leírták azt is: "a dolgozat szerzője azt hihette, hogy értekezése megfelel az elvárásoknak" - nos, látott már a kedves Olvasó ennél kifinomultabb lehülyézést?
    Az eljárásnak megvan a maga rendje, fékekkel és ellensúlyokkal. A tényfeltáró bizottság feltárja a tényeket, a döntést viszont nem ő hozza. Ez időbe kerül. Különösen, ha ilyen körülményes, hogy pontosan kinek is kell döntenie az ügyben. (Az akkori szabályok szerint az Egyetemi Tanácsnak, Dr. Fluck Ákos, a tényfeltáró bizottságban részt vevő ügyvéd különvéleménye szerint egy kicsit bonyolultabb.)


A Schmitt Pál elleni kampány hazafiatlan

Az elnök távozását követelők egyik fő érve, hogy egy plagizáló elnök (de hát már láttuk, hogy igazából valószínűleg nem is ő plagizált, hanem a "négere"!) rontja országunk renoméját. Ha hiszünk az ország renoméjával kapcsolatos eddigi balliberális kritikáknak, akkor az ismert vicc poénjával kérdezhetjük, valóban rontja-e: "Innen? Hova?"
    De tegyük fel, nem veszi ki magát jól, ha egy államfőről külföldön is úgy tudják, hogy plagizált. Hát nem az következik ebből, hogy akkor inkább ne tudjanak róla? Hiszen a plagizáláson utólag nem lehet változtatni. Változtatni azon lehet, hogy kiderül-e vagy sem. Ha találunk egy-két külföldi szakkönyvet, amelyek bizonyos pontokban egyeznek a magyar államfő doktori értekezésével, rögtön az a megoldás, hogy ezt világgá kürtöljük? Ha igazi hazafi találta volna meg ezeket az egyezéseket, mélyen hallgatott volna róluk. Sőt, még el is lopta volna a bolgár szerző munkájának fellelhető néhány példányát.
    Ha pedig nagyon nem bírt volna magával, az egészet letétbe helyezhette volna egy svájci bankban, és bekopogtathatott volna az elnökhöz. "Tiszteletem, Elnök Úr" - mondhatta volna - "itt ez a kis gond a doktorijával, de percig se aggódjon, sosem fog kiderülni. Az eredeti mű összes példánya már egy svájci széfben hever. Ja, és amennyiben a hivatalának médiafigyelésre vagy kommunikációs tanácsra volna szüksége, van egy erre szakosodott kis cégem, jutányos áron dolgozunk. Ajánlom magamat."


Így kellett volna intézni, úriemberek módjára. Most mindenkinek jobb lenne. Schmitt Pál zavartalanul írhatná alá a törvényeket, a külföld szemében a magyar államfő továbbra is politikailag súlytalan, ám komoly sportmúltú, kedves és jópofa sármőr lehetne, a kormánynak nem kellene újabb presztízsveszteséggel foglalkoznia, az ellenzék tovább támadhatná kedvelt célpontját és nem kellene jóval erősebb, de szintén fideszes és 2017-ig bebetonozott elnöktől tartania. A lehetséges államfőjelölteknek sem kellene azon gondolkodniuk, mivel utasítják majd vissza a roppant megtisztelő felkérést, és a magyar doktori fokozatok maradék tekintélyét sem fenyegetné veszély. Nem így alakult.
    Mit tehetünk? Sajnos úgy tűnik, érdemben semmit. Legfeljebb okulhatunk az esetből. Magyarország liberalizmus-, tolerancia- és együttérzésdeficitben szenved, hát legyünk liberálisak, toleránsak és együttérzőek! Lássuk meg Schmitt Pálban az áldozatot! - mert legalább annyira áldozat ő, mint amennyire bűnös. Olyan országban nőtt fel és lett sikeres, ahol a sportolókkal elhitették, hogy nekik (majdnem) mindent lehet. Ahol a dolgok elintézésének az volt a módja, hogy ismerni kellett a megfelelő embert, és szólni neki, hogy szóljon a megfelelő helyen. Ahol csak a bolondok ugráltak, az okosok belesimultak a rendszerbe, mert ki tudhatta, meddig tart. Ahol az érvényesüléshez az embernek meg kellett kötni a maga kis kompromisszumait, mert máshogy nem lehetett kockáról kockára építkezni. Ahol nem kellett őszintének lenni, mert úgyis mindenki hazudik. A szocializmus és a következmények nélküli ország gyermeke ő, aki ha máskor, máshol születik, most edző vagy menő étterem-tulajdonos lehetne. Így azonban tragikomikus, bukott hős. Ahogy a készülő drámámban fogom írni, a jó sajátja, míg bűne a koré, mely szülte őt.

*

Kedves Olvasó! Ha Ön a fentiek olvastán gyalázkodó kommentet, esetleg feljelentő levelet fogalmaz, ennek publikálása előtt feltétlenül vegye tekintetbe blogom egyik alapgondolatát, a Hartland-hipotézist. Eszerint a baromi abszurd, elkeserítő és dühítő helyzetre nemcsak a kesergés vagy a dühöngés, hanem az abszurd baromkodás is lehet megfelelő válasz.
    Tessék? Hogy mit gondolok az ügyről
valójában? Számít az valamit? Érdekes? Ugyan, dehogy. Hát akkor? Na, menjenek szépen. Ha jók lesznek, írok valami komolyabbat is a témáról. Vagy novellát valami egész másról. Meglátjuk.

16 komment · 5 trackback

Címkék: politika közélet humor botrány abszurd

Tiltakozás a röghöz kötés ellen

2012.02.16. 08:40 Holger Hartland

Hogy micsoda tiltakozó leveleket fúj be hozzám a szél! Ezt tegnap este kaptam:

*

Tiltakozás a röghöz kötés ellen

Mi, alulírott adófizető magyar állampolgárok, tiltakozunk a mai Magyarországon fejét újra felütő jobbágyság és kizsákmányolás ellen!

Mint ismeretes, az Orbán-kormány új felsőoktatási koncepciója szerint az államilag finanszírozott képzésben diplomát szerző fiatalok számára - hacsak nem fizetik meg utólag a képzésük árát - kötelező lesz, hogy a diploma megszerzése után pár évet Magyarországon dolgozzanak. A koncepció ellen tiltakozók ezt "röghöz kötésnek" nevezik. A röghöz kötés csúnya dolog. A középkorban sújtották vele a jobbágyokat, amikor megtiltották nekik, hogy más, kedvezőbb feltételeket kínáló földesúr földjére költözzenek.

Mi, alulírott adófizető magyar állampolgárok tiltakozunk az ellen, hogy a jobbágyság súlyos jármába kényszerítsenek bennünket! Mert bizony vannak, akik szerint jobbágyként kellene értük dolgoznunk - el is mondjuk, hogyan.

A felsőoktatás olyan képzett embereket bocsát ki, akik az ott kapott okításnak köszönhetően többet tudnak, több mindenhez értenek, több értéket képesek előállítani, mint amikor megkezdték a tanulmányaikat. Röviden: a felsőoktatás humán tőkét hoz létre. Jól vagy rosszul, túl sokat vagy túl keveset - egyeteme és főiskolája válogatja. De a végeredmény: humán tőke, ami az államilag finanszírozott képzésben az adófizetők pénzéből keletkezik. Amennyiben az adófizetők pénzén kiképzett friss diplomás külföldre költözik és ott vállal munkát, úgy a magyar adófizetők pénzén termeltünk humán tőkét - másoknak. Nem abszurd, hogy nálunk sokkal gazdagabb és fejlettebb országok számára szakembereket képeztessünk a saját pénzünkön?

Kedves, államilag finanszírozott képzésben részt vevő ifjú hölgyek és urak: ha elfogadják az adófizető magyar állampolgároktól azt a pénzt, amibe az Önök oktatása kerül, akkor cserébe igazán nem nagy kérés, hogy néhány évet Magyarországon dolgozzanak. Lehet, hogy elvágyódnak az EU nevű "országnak" ebből a vidéki, falusias, mucsai porfészkéből, ahol a fizetések és az életkörülmények még jó sokáig nem lesznek olyanok, mint nyugatabbra. De ha a mucsaiak dobták össze Önöknek az egyetemre valót, akkor cserébe kérhetnek is ezt-azt. Vagy pénzt vissza. Valamit valamiért.

A kormány persze bevezethette volna elegánsabban is a dolgot. Mondhatta volna, hogy mostantól tandíj van, de aki vállalja, hogy diploma után pár évet itthon dolgozik, annak az állam kifizeti a tandíját. Persze, miért pont ebben a dologban lettek volna elegánsak? Csinálhattak volna jobban rengeteg minden mást is, a felsőoktatásban is - hát még azon kívül! Nem, bizony nem szeretjük őket sem. Ebben a tiltakozó nyílt levélben viszont nem a kormányról van szó, hanem azokról, akik hazug manipulációval "röghöz kötésnek" nevezik a hallgatói szerződés intézményét. A leendő diplomásokat senki sem köti röghöz: amelyik fizet, mehet Isten hírével. Aki viszont elfogadja, hogy az adófizetők fizessenek helyette, az bizony legyen kedves viszonozni ezt. Nem jobbágyság ez, hanem felnőtt emberek közötti csereügylet.

Milyen jobbágyság ellen tiltakozunk akkor mi, alulírott adófizető magyar állampolgárok? Az ellen, amelybe éppen bennünket próbálnak belekényszeríteni! A tiltakozó egyetemisták elvárnák, hogy fizessük ki, amibe a taníttatásuk kerül, de ők fenntartanák maguknak a jogot, hogy diplomaszerzés után fityiszt mutatva itt hagyják az országot, kizárólag a sajátjukként kezelve azt a humán tőkét, amelyben pedig az ő eszük és szorgalmuk mellett a mi adóforintjaink is benne vannak. Elfoglalják az egyetem előadótermét, és transzparenseken hirdetik: "Az egyetem a miénk." Ifjú hölgyek és urak: bár nagyra értékeljük, hogy Önök bátran szembeszálltak a császári Sardaukarokkal a birodalmi lépegetőkkel az uruk-hai harcosokkal a Waffen-SS-szel az ajtó kilincsével, egy dolgot azért szögezzünk le:

Önöknek nincs egyetemük.

Majd akkor lesz az Önöké az egyetem, ha saját pénzükön építtetik föl, vásárolják meg vagy bérlik az épületet; ha saját pénzükön látják el bútorokkal, számítógépekkel, könyvekkel, műszerekkel és egyéb eszközökkel; ha saját pénzükön fizetik a fűtést, a villanyt, a vizet; ha saját pénzükön fizetik az alkalmazottakat a rektortól a portásig. Akkor az valóban az Önök egyeteme lesz. Így viszont, hogy mindezt az adófizető magyar állampolgárok fedezik, az egyetem az övék, adófizető magyar állampolgároké. Vagyis a miénk, alulírottaké is. Amennyiben Önök a saját jövedelmükből élnek és adót fizetnek, úgy üdvözöljük Önöket a tulajdonostársak között. Ne feledjék persze, hogy a tulajdonrészük - mint mindannyiunké - milyen csekély. Ha viszont a szüleik támogatják Önöket a tanulmányaik ideje alatt, akkor tanuljanak inkább a randalírozás helyett, a komoly dolgok megbeszélését pedig bízzák a felnőttekre. Küldjék be a szüleiket.

*

Ejnye, kedves adófizető magyar állampolgárok! Mi ez a tekintélyelvűség, ez a ressentiment, ez az előítéletes, irigy, mucsai gyűlölködés? Mi ez az Európa-ellenesség? Ne legyenek az Orbán-fasizmus akaratlan kiszolgálói! Pofa súlyba, és tessék szépen tovább csinálni azt a robotot. Hogy a kilencedet melyik romkocsmához kell vinni, arról majd kapnak értesítést.

11 komment

Címkék: nyílt levél tiltakozás röghöz kötés

Tüntetés

2012.01.02. 18:30 Holger Hartland

Este a Kossuth téren és az oda vezető utcákon millió ember gyülekezik. Senki nem szól semmit. Csak állnak némán. Meg sem kell szólalni. Mindenki tudja, miért vannak ott. Mindenki elszánt. Mindenki ugyanazt gondolja. Majdnem. A tér bal oldalán a baloldaliak és a liberálisok gyülekeznek. Az ő dühükbe vegyül némi az örömök legszebbikéből is: "Lám, ezek sem jobbak, mint a mieink!" Látszik az arcukon. De inkább nem mondják. A nemzeti egység többet ér. Különben is, akkor azt is mondani kellene, hogy "És hát igen, a mieink is elkúrták. Miattuk is vagyunk itt." A tér jobb oldalán a jobboldaliak. Az ő dühükbe csalódás vegyül. Nekik van több okuk, hogy dühösek legyenek.

Nincsenek szervezők, nincsenek szónokok, nincsenek transzparensek. Mindenki tudja: csak elrontanának mindent. Néhány prominens figura fölbukkan azért. Szanyi Tibor és Török Zsolt leragasztott szájjal járkál körbe. A szájukon lévő ragtapaszon filctollal felirat: "Méltóság és önuralom." Karsay Dorottyát riporterek rohanják meg. "What's 'no comment'?" - motyogja maga elé, majd felderülve a kamerákba mondja: "Nem nyilatkozom!" - és elvegyül a tömegben. Útközben még fogadja robin masters bocsánatkérő kézcsókját. Kicsivel arrébb Dániel Péter, táblával a nyakában. A táblán szöveg: "Ha teljesül, amiért ide jöttünk, ígérem: soha többé nem nyilatkozom politikáról!" Gyurcsány Ferenc szendvicsembernek öltözve, Orbán Viktor-maszkban sétálgat. A hátán "Elkúrtam! Sajnálom! Örökre visszavonulok!"-felirat. A mellén a maszkra mutató nyíl, alatta: "Igen, én is tehetek róla."

A tér jobb oldalán állok, mégis jól látom őket, mert átjönnek hozzánk. Nem szólnak semmit. Hozzájuk sem szól senki. Körbemennek. A tömeg utat nyit nekik. Nem bántja őket. Szabadon visszasétálnak az övéikhez.

Moraj. Az Országház erkélyén ajtó nyílik. A miniszterelnök és néhány közeli bizalmasa, miniszterek, államtitkárok, polgármester-képviselők és kormánybiztosok lépnek az erkélyen elhelyezett mikrofonok mögé. A miniszterelnök beszél, a többiek hallgatnak. "...A politikusnak nemcsak azzal kell tisztában lennie, hogy mikor és hogyan cselekedjék, hanem azzal is, hogy mikor kell félreállnia. Mikor jön el az a pillanat, amikor már nem tettekkel, hanem az idő változását szerénységgel és alázattal felismerve, bölcs hátralépéssel szolgálhatja leginkább a haza üdvét..."

A téren kitör az üdvrivalgás. Nem hallani, ki mit kiabál. A tömeg hangja egyetlen hatalmas "HÁÁÁÁÁ"-ban olvad össze. De nini, mi történik? A tömeg az erkély alá özönöl... Az emberek egymás vállára állva lépcsőt alkotnak, amely az erkélyre vezet. A körülöttem állók megrohannak és felkapnak. Hiába kapálózom, kézről kézre adnak. Hová visznek?... De uraim... Hölgyeim... Oda? Ezt talán mégse... Ez túlzás... Óriási a megtiszteltetés, de mégis... Higgyék el, én ezt nem érdemlem meg... Természetesen, ha a Haza érdeke úgy kívánja... De azért gondolják meg...

Már az erkélyen vagyok. Puha, megvetett ágyam vár ott. Hát ezt is idehozták? Milyen kedves. Igazán nem kellett volna... Ennyit fáradni miattam... Gondosan az ágyba tesznek. Becsukom a szemem. Én ezt nem akartam. Én erre nem vagyok alkalmas. A nép tovább ünnepel. Zúg a hangja: HÁÁÁÁÁ!!!

Pirkad. Felülök, és a népre nézek, ahogy üdvözöl. Az ágyam peremébe csimpaszkodik, és úgy kiabálja: HÁÁÁÁÁ! Felderülök. Jól van, kisfiam, játszunk egy kicsit, aztán megyek a munkába. Erre alkalmas vagyok. Ez az én kormányprogramom. Várj, Anya főzött nekem kávét, megiszom. Köszönöm. Mit mondasz, édesem, hogy szétesettnek látszom? Valami baromságot álmodtam. Nem is emlékszem már, csak arra, hogy jó nagy hülyeség volt. Pedig mintha egész jól kezdődött volna.

10 komment · 1 trackback

Címkék: politika tüntetés humoreszk

A tehetségkutatók

2011.12.26. 19:25 Holger Hartland

Kedves Olvasók!
Aki csak a vicces politikai posztok miatt néz be a blogomra, most csalódni fog. Novella következik. Ilyet is írok néha. Ez most egyenesen karácsonyi novella. Fogadják... - nos, fogadják, ahogy akarják. :) Tessék:


A tehetségkutatók

  A meredek, havas hegyoldalon állt, és nézte, ahogy az alkonyat rózsaszín fénye fokozatosan elsötétül a hegyek fölött. A szemközti hegygerinc innenső oldala már sötétbe borult - csak afölött, a sziklás tetőn túlról derengett még némi világosság. A már lebukott nap fénye volt, és nem a hegyeken túli városé; azt csak elképzelte magában, ahogy rá gondolt. Szeretett volna átkelni a gerincen - kissé balra volt is egy lapos, erdővel borított nyereg -, eljutni a városba, közelről látni a fényeket, nézni az emberek sürgés-forgását, hallani a kásás latyakká taposott hóban gördülő kerekek zaját. Szerette volna közelről tapasztalni a csillogást, szeretett volna maga is a részese lenni. Talán majd most...
  Ág reccsent a közelben. A cserjék közül egy szürke bundát viselő figura bújt elő. Odajött hozzá és letelepedett mellé a félhomályban világító hóba, majd megszólalt:
- Kellemes a mai este. Kellemes idők járnak mostanság. Napok óta nem láttam egyetlen embert sem.
- Egyet sem? Pedig te sokat barangolsz.
- Ezt úgy mondtad, mintha csalódott lennél. Tán szeretnéd, ha idejönnének? Ó, persze. A tehetségkutatók. Megint őket várod, ugye?
  A tehetségkutatók minden év vége felé kirajzottak a városból, hogy megkeressék és elvigyék a legjobbakat, a legszebbeket. Évek óta gyűjtötték a tehetségeket a szemközti hegyeken túl. Két éve már ideát is körülnéztek, na nem itt fönt, hanem lent a völgyben, de nem vittek magukkal senkit. Tavaly aztán hiába várta, hogy ismét felbukkanjanak - úgy tűnik, magukhoz közelebb is megtalálták, amit kerestek.
- Nem tudod, mi az, amire vágyol - jelentette ki a szürkeruhás.
- De igenis, tudom. Szeretném egyszer látni a várost. Nem mondom, hogy a hírnév nem vonz... talán egy kicsit vonz. De nekem úgy is jó, ha nem én leszek híres. Lehet az bárki. Csak hadd legyek egyszer én is ott.
- Hát idehallgass. Elmesélem akkor neked, hogy mit láttam tavaly. Kemény tél volt. Emlékszel? Éheztünk. Éjjelenként elmerészkedtünk egészen a város széléig. Néha még egy kicsit tovább is.
- Te láttad a tehetségkutatókat? És a kiválasztottakat is?
- Csigavér, barátom. Igen, láttam őket.
  És a szürkeruhás mesélni kezdett.
  Elmesélte, ahogy a tehetségkutatók összegyűjtötték, a városba vitték, majd felkészítették, bemutatták és dicsérték a kiválasztottakat. A városlakók csodálták őket. Elmesélte, hogy a kiválasztottak ezután különböző helyeken léphettek fel. Ki itt, ki ott, a győztes pedig nem máshol, mint a város főterén. Mindannyiukat pompásan felöltöztették, nagy csinnadrattával körberajongták, és látványos ünnepséget rendeztek nekik. Ami ezután történt, az hihetetlenül hangzott, ám a szürkeruhás megesküdött rá, hogy igaz, és hogy bármelyik társa is megerősítheti.
  Ahogy az ünneplésnek vége lett, az embereknek már nem volt szükségük a kiválasztottakra. Megfosztották őket csillogó, díszes ruháiktól, és a gyökereiktől már korábban elszakított szerencsétleneket a várossszéli szeméttelepre hurcolták. Ott pusztultak el nyomorultul.
- Azóta minden napnak örülök, amikor nem látok embert - fejezte be történetét a szürkeruhás. Majd szó nélkül felpattant, beleszimatolt a levegőbe, hegyes füleit az égnek meresztette, és heves farkcsóválással megiramodott a völgy felé.
  A havas hegyoldalon álló hatalmas fenyő némán figyelte, ahogy szürkebundás barátja eltűnik a sötétben. Megrázta magát a szélben, és nézte, ahogy az alkonyat rózsaszín fénye fokozatosan elsötétül a hegyek, és a hegyeken túl a város fölött.

*

- Mi ez a szaaar??! - nyerített föl székével megpördülve a kreatív igazgató. Megvetően az asztalra dobta a kinyomtatott lapot - mindent kinyomtatott magának, még ha e-mailen kapta is -, és a vele szemben ülő beosztottjára nézett:
- Bazmeg, te minek képzeled magad, valami kibaszott Tolsztojnak, bazmeg?? Az volt a munka, baszod, hogy karácsonyi mesét írsz az aranyvasárnapi reklámújságba! Ez a szar neked karácsonyi mese?! Na ne már! Szerinted ettől mennyivel több műfenyőt fognak eladni? Mit gondolsz, mi itt az ügynökségnél mi a faszból élünk meg? Mert ebből a szarból aztán biztos, hogy nem!
  Az író hallgatott.
- Nézd, öregem - folytatta a kreatív igazgató - Te vagy nálunk a legjobb reklámszöveg-író. Kurva jó szövegeket tudsz. Annyi szart adtunk már el a szövegeiddel, hogy számolni sem tudom.
  Ez nem volt igaz. Pontosan számon tartották. - Most menj szépen haza, verd ki a fejedből ezeket a baromságokat, és írj nekünk egy rendes karácsonyi mesét. Csöpögjön, bazmeg, nem érdekel, de olyan legyen, ami elad, érted? Elolvasom, vásárolok, érted. Nem kell magyaráznom. Holnap van a határidő, délre kész legyen.
  A szövegíró kábultan lépett ki a kreatív igazgató irodájából. Az előtérben lébecoló kollégák vegyesen sajnálkozó és kárörvendő arccal néztek rá - vagy csak ő látta így? Nem tudta, mennyi hallatszott ki az odabent kapott harsány letolásból, és nem is akart rágondolni. Gyorsan összepakolt, motyogott valami köszönésfélét a többieknek, és kifelé indult.
  Az egyik asszisztens utánaszaladt. Az a fekete hajú, mosolygós, kissé dundi lány volt, aki folyton Coelhót olvasott. Most is mosolygott, ahogy naivan csillogó szemekkel nézett rá. Egy dossziét szorongatott a kezében.
- Ezt a Péter küldi - adta oda végül - Kéri, hogy ha végeztél ezzel a karácsonyi szöveggel, nézd majd át.
  A következő munka volt.
  A szövegíró hazaérve lerúgta a cipőjét, az asztalra dobta a dossziét, majd kibontott egy üveg sört. Kitöltötte az apjától megörökölt korsóba - a családi mese szerint az apja egy prágai kocsmából lovasította meg még diákkorában -, majd kiment az erkélyre, és rágyújtott. Négy szálat szívott el, mire a sör is elfogyott. Bement és kinyitotta a dossziét. A borító belső oldalára sárga cetli volt ragasztva, rajta nőies kézírás:
  "Nekem tetszett! :)"
  Becsukta a dossziét, és visszadobta az asztalra. Levetkőzött, majd kimerülten dőlt be az ágyba.

*

Újra kint állt a havas hegyoldalban. Furcsa volt, hogy kabát nélkül, egy szál alsónadrágban állt ott, és mégsem fázott. Világos volt, de nem lehetett megmondani, pontosan milyen napszak, mert az eget szürke felhők borították. Elindult volna, de a lába nem mozdult. Lepillantott, és látta, hogy térdig áll a hóban. A hó keményre fagyott körülötte és nem eresztette. Óriási erőfeszítéssel próbálta megemelni a jobb lábát, de alig néhány centit mozdult. Eszébe jutott, hogy meg kellene írnia még a karácsonyi reklámszöveget. Haza kell jutnia. Kétségbeesetten próbálta kiszabadítani magát.
- Ne félj! - szólalt meg mögötte egy hang a fák közül. Próbált megfordulni, de kicsavarodva is csak a szeme sarkából tudott megpillantani egy fehérruhás alakot.
- Ki vagy te? - kérdezte.
- Nevezhetsz tehetségkutatónak - felelte amaz. A hangjában hallani lehetett az ironikus mosolyt - Ami engem illet, jobban szeretem a "tálentum" kifejezést...
  Az ismeretlen megkerülte őt és megállt előtte. Fiatal, szakállas, tiszta tekintetű férfi volt. Egyszerű, könnyű ruhát és valami szandálszerű lábbelit viselt. A hó tetején állt, és nyomot sem hagyott, ahogy lépett. Egyenesen a reklámszöveg-író szemébe nézett, és megkérdezte:
- Akarod, hogy magammal vigyelek?
- Hová?
  Az ismeretlen újra elmosolyodott.
- Nos, mondjuk úgy, hogy az irodámba. Elszámolunk a tálentumaiddal.
- Az mit jelent?
- Olyan, mint egy év végi teljesítményértékelés, vagy mint egy háromszázhatvan fokos értékelés. Csak sokkal komolyabb - Arcáról eltűnt a mosoly, ahogy folytatta: - Befejezzük a történetedet és megnézzük, mihez kezdtél mindazzal, ami megadatott neked. Végignézzük az életedet percről percre, és ítélet mondatik mindafelett, amit gondoltál, mondtál és cselekedtél.
  A szövegíró nagyot nyelt: - Mi fog beleszámítani? A munkám? Tudod, reklámszövegeket írok... Egész jók az eladási statisztikák...
- Minden bele fog számítani. Minden egyes gondolatod, szavad és cselekedeted.
- Hogyan fog beleszámítani? Van valamilyen teljesítményértékelési rendszer?
- Nem csak teljesítményről van szó. Az értékelési rendszerünk pedig nagyon egyszerű. Magadtól is tudni fogod az ítéletet.
- És ha most nem megyek veled?
- Eljövök érted később.
- Mikor?... Sok időm van még?... Vagy talán már holnap jössz?
- Nem tudhatod.
- Mennyit javíthatok még?... Ha nagyon igyekszem...
- Nem tudhatod.
- Mi az, ami megadatott nekem? Hány tálentummal kezdtem?... Hogy állok most?...
- Nem tudhatod.
  A reklámszöveg-író menekülni akart. Minden erejét megfeszítve nekirugaszkodott. Előrevetődve érezte, ahogy teste kiszabadul a hó börtönéből. Bukfencet vetett a levegőben, majd háttal, keményen csapódva talajt ért. Az ütéstől kábultan fordult a hasára, hogy föltápászkodjon, amikor megpillantotta a helyet, ahol az imént állt. Térdből letört két lábszára megfagyva meredt ki a hóból.

*

Egy héttel később, december 26-án este a mentőket egy elhanyagolt külsejű, félig megfagyott férfihoz riasztották, aki egy külvárosi vasúti töltés mellett feküdt. Amikor a hordágyra akarták tenni, a zavaros tekintetű, fiatal férfi a mentősökre támadt, majd menekülni próbált előlük. Gyorsan utolérték és lefogták.
- Karácsonyfa vagyok! Ne nyúljanak hozzám! - kiabálta - Karácsonyfa vagyok! Még nincs vége az ünnepnek! Ne vigyenek a szeméttelepre!! Áááá!
  Üvöltése halk nyöszörgéssé szelídült, ahogy a mentőorvos által beadott nyugtató injekció hatni kezdett.

19 komment

Címkék: novella

süti beállítások módosítása